ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-01-28 / 4. szám

XXII. évfolyam. Esztergom, 1917. január 28. 4. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szam ara 16 fillér. Esztergom, 1917. január 28. — A „Budapesti Hírlap" nagy aggodalomba jutott általában a magyar nagybirtokok, különösen pedig az egyházi nagybirtokok sorsa miatt, Igy erősen kikelt az ellen, hogy a Magyar Általános Hitelbank olyan kölcsönöket akar nyújtani a magyar egyházi birtokoknak, amelyek a tulajdonjogot is többé-kevésbé érintenék. Tekintettel tehát arra, hogy a nagy bankok csakugyan a nagybirtokokra vetették magukat ujabban s azokat megszerezni is iparkodnak, a „Budapesti Hírlap" kiküldte munkatársát, hogy a bíboros hercegprímástól az ügyre vonatkozólag hiteles értesítést nyerjen. Dr. Csernoch János bíboros hercegprímás a kiküldött munkatársat megnyugtatta, hogy a Hitelbank által nyújtandó kölcsön semmiképen sem érintené az egyházi birtokok tulajdonjogát, hanem az említett bank által felállítani szándékolt külön hitelintézet nyerészkedés kizárásával kölcsönöket adna hasznos beruházásokra, limitált kamatok mellett, hogy igy a birtokok termőképességét az ország hasznára is fokoznák. Emellett azonban a termelés irányítására nem volna a banknak befolyása. Különben a bank minden más birtoknak is hajlandó volna ilyen kölcsönöket nyújtani. Felvilágosította továbbá a hercegprímás a tudósítót, hogy alaptalan az a vád, mintha az egyházi birtokok rosszul volnának megmunkálva, sőt az összes papi birtokokon nagy fejlődés tapasztalható ezen irányban. Igen jó termés kilátásával biztatta a tudósítót és megdicsérte a falvak viselkedését, a dolgozó parasztasszonyokat igazi hősöknek nyilvánította. Kijelentette továbbá, hogy több földet müveinek mint azelőtt. Parlagokat törnek fel, ügyelve az állattartás és a takarmánytermelés érdekeire. Az eddigi termelés mellett különösen foglalkoznak az egyházi birtokok cikória, hüvelyes vetemények, köles és hajdina termelésével. S bár a támogatásra — s igy természetesen a bankok támogatásáfa is — szükség van s azt szívesen veszik, a jelszó ez : a magunk erejéből. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. A szövetkezeti mozgalom terjeszkedése. i. A világkereskedelem egyik hatalmas oszlopát képezi a szövetkezeti mozgalom. Az első szövetkezeteket, melyekről tudomásunk van, az ős keresztények alakították meg a katakombákban, ahol közösen fogyasztották el mindennapi élelmüket és igy együttes erővel iparkodtak egymást támogatni és kisegíteni. Akkor indult útjára a szövetkezés elnevezése alatt az a világraszóló mozgalom, mely immár legyőzhetetlen óriásként szerepel a világtörténelem összes népei között és leghatalmasabb fellegvárává lett annak az agyontépázott kereskedelemnek, melyet a „kereslet és kínálat* elnevezése alatt sokan, de igen sokan kihasználni iparkodnak és saját érdekük önző szolgáltatásával alaposan megrontanak. Elegendő, hogyha ezúttal a világrengés ideje alatt tapasztalt visszaélésekre utalunk, melyek csirájukban mind a szabad kereskedelem védőszárnyai alatt kibontott gyorsmeggazdagodásra vezethetők vissza és a szövetkezeti eszme szép és nemes irányával homlokegyenest: a fogyasztó közönség lelketlen kihasználásával szereznek babérokat. A szövetkezeti tömörülés már magában hordja a tisztességes alapokon nyugvó kereskedelem fundamentumát, és amint dr. Schandl Károly mondja : „az anyagi jólét alapján garanciákat nyújt az erkölcsi és szellemi fölemelkedésre is, minden haladás föltételévé avatja az egyén becsületességét, nem követel önfeládozást, de nem ismeri a gyűlöletet sem, mely más eszmeállapotoknak, anarchizmusnak és szocializmusnak tengelye." Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szára alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A tulajdonképeni szövetkezeti mozgalom megalapítói Raiffeisen Vilmos és Schultze Frigyes a XIX. század közepén vetették meg alapját az első fogyasztási szövetkezetnek. A kezdet nehézségeit letörni, szembeszállni sokszor leküzdhetetlennek látszó akadályokkal: az volt a feladata annak a lelkes és önfeláldozó törekvésnek, mely alapos gondolkodásánál fogva csakis a lelkiismeretesség hazájában, Németországban indulhatott meg. Hozzátesszük mindjárt azt is, hogy a világhatalomra törekvő és erre predesztinált Németország vezető pozíciót foglal el ma az összes államok között szövetkezeti téren és a szövetkezés zászlaja alatt felmutatható sikeres munkálkodás világraszóló példákat nyújt a nagy birodalom hazájában. 1910-ben 30 és fél ezer szövetkezet létezik Németországban. A legutóbbi hivatalos, és a Reichsverhand által kiadott statisztika szerint a német szövetkezetek számát körülbelül 40.000 re tehetjük. Hogy ez a 40.000 szövetkezet mire képes, azt legjobban [bizonyítja az az erő és hatalom, melyet Németország úgyszólván az egész világgal szemben felmutatni képes és amely belső szervezettség diadalra fogja vinni az igaz és szent ügyért harcoló Németország fegyverét. Németország után ugy számra mint terjeszkedésre nézve Oroszország következik szövetkezeti táborával. Mig 1910-ben csak 16,000 szövetkezet működik ebben az országban 3 millió taggal, addig az elmúlt év végén már 37,000 szövetkezetet mutat fel a „muzsik" országa 12 millió taggal. A háború alatt amennyire megállapítani lehetséges volt, 700 uj fogyasztási szövetkezet alakult Oroszországban, ahol egyebek között városok kongreszszusa követeli a fogyasztási szövetkezetek teljes ÄZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Salome éje. A hold bronzszínű rózsája kigyúl, Aránylanak a futó fellegek. A tetrarchának trónusa előtt Ezüstfátyolban röpkén ellebeg. A fátyolon átrezg a kéj tüze . .. A melle, mint két hószín liliom Sötét haján a szellő átsuhan . .. A lejtése oly gyöngéd, oly finom. A homlokán friss rózsa-koszorú És két szemében láz gyémántja ég. A tánc végén óh rémes, kéjes éj! Próféta-vértől bíborló az ég. Lolly. Ösi Róma étlapjai. A beható változások, amelyeknek étrendünk és étlapjaink a háború folyamán ki vannak téve, arra késztetnek bennünket, hogy a mult dicső napjaiban keressünk vigaszt és kockáztassunk meg néhány összehasonlítást. Ég és föld különbség volt a régi rómaiak étkezése között a világbirodalom bölcsőkorában és ínyencségre szokott fénykorában, vagy bukásában. Miként a görögöknek mindennapi ételük a nemzeti ételnek tekinthető darás-málé szolgált, éppúgy a rómaiaknál is ehhez hasonlóan elkészített buza-lepény pótolta a kenyeret. És ez volt a köznapi étel, csak nagyritkán ünnepnapokon kerül egy szelet hús az asztalra. Egyébként megelégedtek az egyszerű főzelékekkel, a babbal, borsóval, kelkáposztával. Csak a Krisztus előtti II. században ütötte fel a fejét a fényűzés, jobban mondva ínyencség, amely ezután rohamosan elterjedt. Nagyban hozzájárult ehhez a római hadsereg, amely Keleten megtanulta az ottani népek pazar fényűzését. Livius igy emlékszik meg Manlius Vulpe hadvezéri diadalmenetéről (187-ben Kr. e.) „Nagy gonddal és lendülettel láttak hozzá a vendéglők felállításához is. E kortól kezdve a szakács, mely őseink becslése szerint a legalacsonyabbrangu volt, keresett és értékes személy lett, s ami ezelőtt szolgai munkaszámba ment, immár a művészet magaslatára emelkedett." Tényleg nemsokára 100,000 sestertiust fizettek egy külföldi főzőművészért. Az egyszerű főzelékeket kiszorította a különbözőnél különbözőbb hús és halétek. A madárjósok (augur), béljósok (haruspex) és főpapok (summus pontifex) hivatalbalépésük ünnepén oly nagyszerű lakomát csaptak, hogy 30,000 sestertiust, tehát mintegy 8—9,000 koronát fizettek érte. A római Ínyencek tervrajzokat készíttettek a szárnyasok és négylábúak hizlalásáról, és étkezést raffinált tudománnyá tették. Fulvius Lupinus pl. olyan dobozt talált fel, amely alkalmas volt a csigák hizlalására; Cornelius Nepos, a történetíró pedig sok időt szentelt annak tanulmányozására, miként lehet a darvakat tenyészteni. Sok hurka és kalbászárut is készítettek Rómában, véreshurkát fűszerrel és nemes vadhúsokkal töltött kolbászt. Ugyancsak nagy gonddal tenyésztették a halak legkülönbözőbb fajtáit és Lucullus örökösei a rájuk hagyományozott halastót kerek 40 millió sestertiusért értékesítették. Az ízlés mindjobban kiélesedett és borzasztó különcködésre fajult, úgyhogy Vitelliusz császár idejében a sült flamingónyelvet tartották a legpikánsabb és legkitűnőbb különlegességnek, amelynek értékét még magasabbra emelte ritkasága s drága ára. Az óvilág legelső nyalánkjának dicsőségét Apicius nyerte el, aki Tiberiusz uralkodása idejében híres szakácskönyvet állított össze. Apicius a sauce (szósz) elterjesztöje ; kísérletei folytán ugyanis arra a tapasztalatra jutott, hogy az ételek izét annyira meglehet változtatni szószok által, hogy ember legyen, aki a hus fajtáját megismerje. Az étkező asztalok díszítésére szolgáltak elsősorban a művészies asztalkendők, amelyeket sokszor arra használtak, hogy a kedvelt falatokat azokban hazavigyék. Hogy az előkelők is ilyen eljárásra vetemedtek a nyalánkság behatása alatt, álljon itt bizonyítékul Martiális szava a gazdag Caecilianhoz: „Jobbra-balra összekaparintod az ételeket. Még nedvesen belegöngyölöd mappádba (asztalkendődbe) és odaadod a rabszolgának, hogy vigye haza; mi pedig tétlenül fekszünk az asztal kereveten, mert nem jut egy falat sem. Szegyeid magad, Caecilian, add vissza a sok jót; nem azért hívtalak meg, hogy a holnapi ebédedet megszerezzed."' Ez'volt a harácsolás és .inyenckedés legkedveltebb, de egyúttal legolcsóbb formája a régi Rómában. Dervis.