ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917
1917-09-23 / 38. szám
György főispán Saly Dezső kíséretében. Haller után Huszár Károly mondott lelkesítő beszédet, majd Ernst Sándor arról emlékezett meg, hogy ugyanebben a teremben volt 21 évvel ezelőtt a néppárt első pozsonyi szervezkedése is. Örömmel üdvözli az összejövetelt, elfogadásra javasolja azt a határozatot, hogy szükségesnek tekinti az értekezlet a néppártnak megyei és városi szervezését, egy megyei elnök és több alelnök választását, a jövő választásra való szervezését és az országgyűlési néppárt iránti bizalom nyilvánítását. A gyűlés elfogadja a javaslatot. Szmrecsányi György főispán azt hangoztatja, hogy örömmel jelent meg a gyűlésen, mert a kormányt támogatja a néppárt és szerencsét kíván szervezkedéséhez. Molnár javaslatára a megyei vezetőség igy alakult meg: elnök Majláth György gróf, alelnökök Koperniczky Ferenc, Hudyma Emil, Károly Alajos, Kovács József, Leszhay Sándor, Mondok Antal, Ochaba Ágost, Trubinyi János és Bozóky Géza. Orbán Gábor a pozsonyi keresztényszocialisták támogatását jelenti ós alelnöknek ajánlja Gaibl Sándort is. Végül Czayköivski Evariszt köszönte meg a, középpont fáradozását, mire Molnár János berekesztette az értekezletet. * Az ipari munkásság lisztadagja. Az Országos Közélelmezési Hivatal elnöke rendeletet bocsátott ki, mely az ipari munkások ós ezek családtagjai által fejenkint fogyasztható lisztmennyiség megállapításáról szól, egyben utasítást ad á közigazgatási szerveknek, hogy mily rendszer alapján történjék a munkásság ellátása. A rendelet először is a különböző munkáskategóriák lisztszükségleteit állapítja meg. Három csoportot állit fel: ä nehéz testi munkásokét, a könnyű testi munkásokét, végre a munkás családtagokat. A nehéz testi munkások közül a bányamunkások 16"5 vagy 12 kgrmot, az erdőkitermelési üzemben alkalmazott munkások 10'5 kgrmot, az éjjeli üzemben rendszeresen alkalmazott munkások 12 kgrmot, minden más nehéz munkás 10"5 kgrmot. A könnyű testi munkások valamint a munkáscsaládtagok havonta 8'4 kg. lisztet fognak kapni, ami megfelel a havi 12 kgrmos gabonamennyiségnek a vámdij és pórias levonásával. * Fölmentett tisztek kicserélése. A honvédelmi miniszter a közigazgatási ós egyéb hatóságokat felhívta, hogy bocsássák a hadvezetőség rendelkezésére mindazokat az 1876. évben s később született tiszteket és zászlósokat, akik mint nélkülözhetetlenek eddig a tényleges katonai szolgálat alól fel voltak mentve. Minden két felmentett tiszt, vagy zászlós helyett három, egy helyett két, frontszolgálatra alkalmatlan vagy 1876. év előtt született hasonló, illetve azonos foglalkozású tisztviselőt bocsát vissza a hadseregtől. Az igy visszabocsátandók azonnal tartoznak hivatalaikat elfoglalni, a bevonulásra kötelezett felmentettek pedig 4—6 hét múlva fognak bevonulni. A fölmentettek nélkülözhetőségét és kicserélésének lehetőségét külön bizottságok állapítják meg. * A szüret eredményei. A neszmélyi borvidéken, melyhez vármegyénk is tartozik, ez évben a szüreti kilátások és eredmények oly kedvezőek, milyenek már nagyon régen nem voltak. Ha mennyiség dolgában nem is mondható talán túlbőnek, minőség dolgában mindenesetre kitűnő borra lehet számítani, minek legfőbb oka a tartós, verőfényes, forró nyár és szép szeptember volt. A szőlőbogyók egészségesek, nedvdúsak s igen sok a cukortartalmuk. Az egyes szőlőfajok a klosterneuburgi mustmérő szerint a megejtett szüretelósek alkalmával a következő cukortartalmat mutatják : Mózesfehér 18—19 fok, ezerjó 18—19, rizling 17, kadarka 17—18, oporto 17 fok. A nedvdús bogyók nedvhozam szempontjából is bő eredményt adnak, amennyiben a vékonyabb héjú fajok métermázsánkint 80 liter mustot is adnak. Az idén nagy borkivitel s élénk belforgalom is várható, mert még a* tavalyi borokból is igen nagy mennyiségek vannak pincén. * „Fából van a kilincsem . .. a Azt a nótát melynek végső sorát címül idejegyeztük, még a boldog békeidőkben találta ki a népköltészet, mikor még sárgaréz is volt, a száz forintot sem volt olyan nehéz megszerezni és mindenekfölött a madzag nem volt olyan szörnyű drága, hogy a fakilincs rugóját abból lehetett meggyártani. Most azonban „schlachte Zeit" — szabadon fordítva: csata-idők járnak, mikor is minden csodabogár számot tarthat a létjogosultságra. A honvédelmi minisztérium ugyanis pályázatot hirdet rézkilincsek pótlására s a pályázati hirdetmény egyik tétele igy szól: „pályázat adható be fakilincsekre s fapaizsokra is, továbbá felerősítő facsavarokra és a kilincsek becsomagolásához szükséges faládákra." Ezt a passust azok kiábrándítására jegyeztük ki a pályázati hirdetményből, akik arról meséltek, hogy a hadvezetőség porcellán, üveg, celluloid s ötvözött fémből készített rangos és módos kilincsekkel fogja pótolni a rézkilincseket. ímhol kitudódik, hogy jó lesz, sőt az üvegnél, celluloidnál jobb lesz a művészi kivitelű, szépen esztergált színesre pácolt, fényezett, lakkozott jó kőrisfakilincs, ha mindjárt papirmadzag lesz is a húzója. Mert most a kócmadzag legföljebb a felső tízezrek kilincsére juthat, mint a jólét kétségtelen bizonyítéka. * A katonaárvák téli cipőjének beszerzése tárgyában a Bottyán-utcai napközi otthon felügyelő-bizottsága által közzétett kórelemre az elmúlt hót folyamán az Esztergomi Főkáptalan 300 K-t, az Esztergomi Takarékpénztár 200 K-t, dr. Fehér Gyula prelátus, a Kisdedóvó Társulat elnöke 100 K-t, dr. Vaniss Dezsőné 10 K-t voltak kegyesek adományozni. •— Az adományokat hálásan nyugtázzák Marosi Józsefné, Szecskay Kornél, felügyelő-bizottsági elnökök. * Most már vannak kitünőbbnél kitűnőbb magyar filmjeink is s igy a mozilátogató közönség igazán minden előadáson elsőrangú filmeket nézhet meg a Korona-moziban, hol bizony a gyönyörű külföldi filmek mellett egy-két óv előtt egy kis hazafias elnézéssel kellett lennünk a magyar filmek iránt. Ma már azonban bátran lehet állítani, hogy a magyar filmtermékek nemcsak erős versenytársai a külföldi filmeknek, de határozottan felülmúllak azokat úgy tartalmi, mint technikai rendezés dolgában. A Korona-mozi azonban minden ízlést ki akar elégíteni s a régi jónevű s finom kiállítású Nordisk-filmek mellett hetenkint egy napon magyar filmet is bemutat. Igy például ma a Nordisk-gyár egyik legszebb filmalkotását, az „Észak csillaga" c. 4 felvonásos gyönyörű tengerparti részletekben dús, regényes filmet mutatja be, melynek bájos meséje az éjféli nap országában játszódik le, mig szerdán, 26-án „Térje Vigen" c. szintén tengerparti miliőben iejátszódó epizódot mutat be az angol-norvég háborúból Ibsen világhírű költeménye feldolgozásával. De jövő szombaton és vasárnap AmbrusZoltánnak „Á gyanú" c. érdekfeszítő regényét hozza filmen a Korona-mozi, melyre már jó előre felhivjuk a mozilátogató közönség figyelmét, mint a magyar filmgyártás gyöngyére. Tanügyi hirek. Tanitói államsegélyek. A nm. vallás- ós közoktatásügyi miniszter Henczy j_rén magyardiószegi rkath. el. isk. tanítónőt a III-ik fizetési osztály 3-ik fokozatába, Szádeczky Vince bánkeszii és Luzsicza Mária magyardiószegi rkath, el. isk. tanítót illetve tanítónőt a III-ik fizetési osztály 2-ik fokozatába, Kopp Frigyes pozsonyi r Gyurgyik Ilona pozsonybesztercei és Zoltán Amália párkányi rkath. el. isk. tanítót illetve tanítónőket a III-ik fiz. osztály első fokozatába, Lechner Rezső németdiószegi rkath. el. isk. tanítót a Il-ik fiz. osztály 3-ik fokozatába ós Radványi József vágmagyarádi rkath. el. isk. tanítót pedig a Il-ik fiz. osztály 2-ik fokozatába sorolván illetve előléptetvén részükre a megfelelő államsegélyt folyósította. Tanitói választások. Fabana János kalászi, Petráss Béla óbarsi, Olschan József leszenyei, Horák Jenő nyitrakorosi, Leipold Karola konyhai, Benkovics Berta óhaji, Gombos Sarolta zsólyi, Nemrava Gizella pozsonybesztercei, Szepesi Jolán hodrusbányai, Zirin Olga dévényujfalui, Skoff Géza alsóalmási, Stahl Lajos, Brandstädter Janka, Hrasztilek Lujza és Pongrácz Margit pozsonyi rkath. elemi iskolai tanítónők illetve tanitók választását az egyházi főhatóság megerősítette. Társszerkesztő: Szvoboda Román. Házvezetőnői állást vállal intelligens nö, aki a háztartási teendőkben teljes jártassággal bir és mintagazdaságban már 4 évig működött. Kitünö bizonyítvánnyal rendelkezik. Cime: Szonda Mária Zsarnócza, Bars megye. Kincstári lak,. II. emelet. Állást keresnek: Megbízható idősebb vidéki hölgy gazdasszonyi, kulcsárnői vagy gondnoknöi állást keres. Egy, a háztartási teendőkben jártas leány pedig gazdasszonyi állást vállalna. Cím: Hortolányi Teri Soroksár, Fö-út 165. sz. ocoaoacocooGoaaoooDO Hirdetések az ESZTERGOM részére a legjutányosabban felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében.