ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-09-30 / 39. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szam ara 16 fillér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyv­kereskedésében. Esztergom, szept. 29. — A béke őszinte harcosai. A béke még mindig csak keservesen vajúdik. Annyit tudunk róla, hogy minden nép, minden nemzet szívszo­rongva várja. A béke lenne az emberiség egén az új nap, amely elűzné a keserves éjszakát: az éhe­zésnek, a népek nyomorának, a lelkek kétségbe­esésének, a keserű könnyeknek, a súlyos áldoza­toknak, az embertelen vérzésnek gyászos éjjét. Talán már régen nem uralkodott az em­berek fölött ily tartalmas, ily gazdag eszme, amely annyi vágyat, annyi reményt foglalt volna magában. S a béke máris árucikké vált. A bókét, az eszméknek drága gyöngyét az undok spekuláció már besorozta a .köznapi árúk közé. A világnézetek harcának kalózai, akik pisz­kos pénzekre, aljas törtetósre, egymásnak elő­térbe tolására, általános felkapaszkodásra alapított titokzatos szövetségeket teremtettek, kisajátítot­ták maguknak már régen a haladás jelszavait, a szabadság frázisát. Most a bókét akarják egyedárúvá tenni. A régi tőkepénzesek, akik a háború révén kétakko­rára hiztak, a most született s még teljesen ki se mosdatott pónzarisztokraták természetes ellen­ségei a háború befejezésének, tehát magának a békének. Mégis nagy gondjuk van arra, hogy ha akaratuk ellenére beüt az áltáluk átkozott béke, annak szülőanyja, sőt még keresztanyja se lehessen más, mint az általuk pénzelt, őket tá­mogató, az utca hatalmával őket ellátó szociál­demokrácia, vagy éppen a szabadkőművesség. Szegény béke! Még egy talpalattnyi szige­ted sincs e vórtengerben, még csak ködszerű fan­tom vagy, máris rád rohan, már nyaldos a hiná­ros, a békanyálas posvány ok undok hulláma. Utálat! Aljasság ez a kétszínű nyaldosás, ez a tevékenykedő tolakodás. Reméljük, hogy a tiszta néplélek elrúgja őket a felkelni vágyó béke tiszta alakja mellől, amelyből ők a versengések, a véres belső harcok bálványát akarják kialakítani. A béke őszinte harcosai nem futkosnak a messze észak ködös, fantasztikus Stockholmjába. Mi a lelkekben, a keresztény érzések szent temp­lomában keressük a békét s azt nem nyomorult árúcikknek, nem elvtársakat toborzó frázisnak, hanem szent talizmánnak szántuk, amely a meg­maradandó és a jövendő magyar ifjúságnak vérét megoltalmazza a gyűlölet dühöngő fegyvereitől. A magyar föld keresztény fiai már meghal­lották a Szentatyának békére hivó szavait s ők, akik vagyont, vért, férjeket, fiakat, testvéreket áldoztak s áldoznak még folyton a magyar ha­záért, jogosan szógyen nélkül beszélhettek a bé­kéről, drága árt fizettek az eljövendő békéért. Azért a béke ha megjön — az ezeké lesz, a miénk­nek kell lennie. Akik a harcterek elől bujdostak, a háborús zavarokból milliókat harácsoltak össze, lássák be, hogy a bűnös kisebbséget képviselik és zsarnokul ülnek a vérző emberiség nyakán, mert az, mig eszményi áldozatát hozta sirva és vérezve, nem tudott időt szakítani magának arra, hogy az élősdieket összefogdossa ós eltiporja. A bűn éjszakájának férgei, hüllői és száz­lábúi tanuljatok szerénységet s bújjatok el zsák­mányaitok halmaza alá, mert minél jobban köze­leg a béke, annál világosabb lesz s nem titkolhat­játok el szörnyeteg lényeteket, akasztófára való tetteiteket és kolerás törekvéseiteket. A tietek volt a háború, hogy meggazda­godjatok, hagyjátok nekünk a békét, hogy se­beinket gyógyíthassuk s elesett fiaink fölött fel­építhessük a tevékeny hazaszeretet templomát. R. Az Országos Katholikus Tanitói Segélyalap közgyűlése. Dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás, tekintettel a háború következtében fenforgó za­varos viszonyokra, az „Orsz. Kath. Tanitói Se­gélyalap" középponti bizottságának hatáskörét a jelen évi segélyek ós ösztöndijak kiosztására nézve kivételesen az idén is a helybeli Egyesü­leti Tanács tagjaira ruházta át, kik csütörtökön d. u. 3 órakor jöttek össze tanácskozásra Walter Gyula dr. v. püspök, a Segélyalap elnökének lakásán. Megjelentek : Számord Ignác igazgató, Dombay Nárcisz és dr. Mattyasóvszky Kasszián bencéstanárok, Siposs Antal Felix udvardi és Pauer Károly kőhidgyarmati plébánosok, Oberth Ágoston képzőintézeti tanár és Fekete Árpád hercegprimási irodai főszámvevő. Távolmaradá­sukat kimentették : Mátéffy Viktor és Keményfy K. Dániel. A jegyzőkönyvet Pauer Károly plé­bános vezette. Walter Gyula dr. elnök magasröptű meg­nyitójában igen szépen és érdekfeszítően vázol­ta azokat a heves rázkódtatásokat, a melyeket a háborúk — s igy jelenleg a mostani nagy világháború is — előidéznek az iskola éle­tében, a tanügy ós a nevelés terén. A tanulságos elnöki megnyitóért, amelyet jövő heti számunk­ban közlünk, Számord Ignác igazgató mondott köszönetet az elnöknek és indítványozta, hogy a beszéd egész terjedelmében a jegyzőkönyvbe vé­tessék és a kath. lapokban is közöltessék. A közgyűlés élénk helyesléssel fogadta az indít­ványt. Az elnök azután bemutatta a hercegprí­másnak a jelen kivételes gyűlésre vonatkozó le­iratát, valamint a tavalyi közgyűlésen felvett jegyzőkönyvre vonatkozó főpásztori jóváhagyó leiratot is, majd tudomására adta a közgyűlés­nek, hogy dr. Rott Nándor veszprémi püspököt püspökké és Csekó Gábor egri prelátus-kanono­kot, a Segélyalap számadó gondnokát prelátussá történt kineveztetése alkalmából üdvözölte. Szá­mord Ignác ezek után felhasználta az alkalmat és a közgyűlés nevében őszinte szavakkal üdvö­zölte Walter Gyula elnököt legutóbbi királyi ki­tüntetése alkalmából. Walter elnök tudvalevőleg az apostoli keresztet vitte a király előtt a koro­názáskor és a felség a II, oszt. vaskoronarenddel tüntette ki a főpapot. Walter elnök megható szavakkal mondott köszönetet és a közgyűlés jóindulatába ajánlotta magát. Az elnök jelentette továbbá, hogy a tavaly megszavazott 600 ko­ronát a menekült erdélyi tanitók segélyezésére fordította és elküldötte a Regnum Marianum igazgatójának. Azután jelentette, hogy a Szent István-társulat kiadásában megjelenendő „Szer­vezettanában a Segély-alap ismertetése is meg fog jelenni. Majd beterjesztette a mult évre vo­natkozó .számadásokat. A számadások szerint: a) Évközben kiadható se­gélyekre nála maradt 2428 K 51 fill. Segélyezésre ós egyéb költ­ségekre kiadatott 2124 K — fill. Maradt b) Ösztöndí­jakra megszavaz­tatott 3000 K Kifizettetett' 2400 K fill, fill. 304 K 51 fill. 600 K — fill. Maradt c) Segély- ós gyámpónzek gya­nánt folyósítva lett 2000 K — fill. Kifizetetett 2000 K — fill. Összesen maradt tehát 904 K 51 fill. Az ösztöndijasok által fel nem vett 600 koronát a közgyűlés indítványára takarékpénz­tárba helyezik, a hol az összeg egészen a jövő évi közgyűlésig marad. Nem jelentkezés esetén az összeg a kamatokkal együtt az alaptőkéhez csatoltatik. — A közgyűlés tudomásul vette a számadások pontos vezetését és Fekete Árpád­nak őszinte köszönetének kifejezése mellett a felmentvényt megadta. A jövő évi költségvetés szerint: 1. Ösztöndijakra fordittatik 3000 K — fill. 2. Segélyekre 3000 K — fill. 3. Időközi segélyekre a mult évi maradványból 304 K 51 fill. 4. Ösztöndijazásra az alap­szabályok szerint 733 K 84 fill. 5. Segélyezésre az alapsza­bályok szerint 1978 K 44 fill. Összesen 9016 K 79 fill. A közgyűlés az elnök költségvetését elfo­gadta. Elnök végül előterjesztette jelentését és javaslatát az ösztöndijakra és,segélyekre vonat­kozólag. Régi ösztöndíjas volt 30 Tanulmányait befejezte 5, hősi halált halt 1, összesen 6 Maradt régi ösztöndíjas 24 Megállapittatott, hogy a régi 24 ösztöndíjas 100 koronájával kap 2400 K betöltendő 6 uj hely 100—100 koro­nával 600 K s igy az ösztöndíjra kiutalt 3000 K ki van merítve. Á bizottság a 6 uj helyet be­tölti és 60 kérvényezőnek egyenkint 50—50 K segélyt szavaz meg. Számord Ignác köszönetet mond az elnöknek odaadó és buzgó munkálko­dásáért ós kívánja, hogy a Segélyalapot minél több tanitó támogassa, hogy az fejlődjók ós vi­rágozzék. Elnök is melegen óhajtja a Segély­alap virágzását és a kath. tanitók körében való minél nagyobb elterjedését, majd köszönetet mondva a megjelentek ügybuzgóságáórt a gyű­lést bezárta. Pauer Karoly. Az Esztergomi Takarékpénztár működése. Régi szokásához híven az év .bizonyos forduló szakaszán egybehívja a takarókpénztár vezetősége a társulati igazgatóságot és felügyelő bizottságot, oly czélból hogy tájékoztassa tagjait az intézet beléletében beállott változásokról és ügymenetének forgalmáról. Városunk pénzvilágá­nak régóta vezetője lóvén a kisváros keretéből

Next

/
Oldalképek
Tartalom