ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-12-02 / 48. szám

Keresztény szociális néppárt és még valami. Olyan kort értünk meg, melyben senki sem hunyhatja be szemét, hogy a közel jövő nagy és mindenesetre demokratikus átalakulásait ne lássa, mert maga az idő, percről-percre közelebb hozza a nemzeti erőket edző s valljuk meg: fenntartó, katholicizmusnak és a vallástalan világnézetekből táplálkozó irányzatoknak nagy mérkőzéseit. Következőleg aki ezeket az időket átakarja aludni, azt felfogják lökni az események. A reformoktól való irtózás vagy szűkkeblűség, mely mereven elzárkózik a korszerű kivánságok teljesítése elől, kegyetlenül megbosszulja magát, mert akkor, midőn az emberiség az újjáalakulások céljából millió számra áldozza fel legnagyobb földi javát, az életet, bizony, nem fog meghajolni kis csoportoknak érdekmentő érvei előtt sem. A jövő kémlelése és a logikai következések eshetőségeire való előkészület csak az Isten teremtette embernek sajátossága. Aki ezzel nem él, az nem él emberi életet, annak munkája céltalan idő és anyag pazarlás. Ez a szabály fazekasra ós politikusra egyforma, mert amint rossz fazekas, ki födőt formál művére, holott feneket nem készített még annak, hasonlóképpen rossz politikus az, ki ugyancsak szem elől téveszti tulajdonképpeni célját s csak helyzetekkel küzd, ahelyett, hogy éppen a helyzetekből ismerné fel azokat az eszközöket és bekövezendő alakulatokat, melyek logikus rendben vinnék eszméi megvalósításának pillanataihoz. Ebből a tekintetből megnyugtató örömmel látjuk, hogy a magyar katholicizmus politikai faktorai céltudatosan törekszenek az általuk képviselt eszmék diadalára s a nagy társadalmi átalakulások készületlenül nem találják őket, sőt éppen ezekre az örvényes, mélyebb vizekre erősitik és páncélozzák hajójuk bordázatát. Szerencsés gondolat, időszerű, egyenesen mulhatlan szükségesség : a Néppárt és Keresztény Szociális Párt egyesítése. Szerencsés, mert egységet jelent. Egységet, melyet eddig éppen a közös cél rovására nélkülözött és időszerű mert legfőbb ideje, hogy a Néppárt az elvei körébe még nem vont, de természetes táborát alkotó egész keresztény demokrácia előtt igazolja eddig is követett szociális törekvéseit, következőleg mandátumot nyerjen a parlamentben azoknak képviseletére, kiket mint friss nemzeti erőket az uj reformok állítanak majd be az alkotmány sáncaiba. Elvi külömbségek amúgy sem választották el e két pártot egymástól s erősen hisszük, ha a magyar keresztény szociális szövetségnek ugyanazok az eszközök ós támogatások jutottak volna osztályrészül mint a Néppártnak, (bár ez sem tombolt eddig a támogatások túlságában) úgy szinte oly politikai eredményeket könyvelhetnénk az ő javára is, mint a mennyit a testvérpárt javára tart nyilván a kath. nép ós az Egyház- hálája. Azt lehet mondani személyi külömbözetek sem gátolták eddig annyira a régen kívánatos fúziót, mint inkább a keresztény szociális táborban tömörölt elemeknek demokratikus összetételéből eredő természetes idegenkedése a Néppárt arisztokratikus látszatától. A tömeg mindig radikálisabb mint a válogatott társaság s bár a Néppárt ugyancsak a magyar katholikus népre támaszkodik s ugyancsak annak érdekeit, — szociális érdekeit is épp úgy, mint az erkölcsieket, — védelmezte a parlamentben, még is bizonyos étiket határt vont eddig maga és a radikális szociálpolitikát követő keresztény tábor közé. A másik okot, mely ennek az idegenkedésnek tápot adott még talán abban is kereshetnők, hogy mig az Egyházon ejtett sérelmek orvoslása nyíltan és alapszabályszerüleg volt a Néppárt homlokprogrammjában, addig a társadalom munkás osztályának fölöttébb nagy érdekei, nem nyertek abban részletesebb, világosabb kidomboritást. Valljuk meg: egyik sem bűnös. A Néppártot az Egyház sérelme, mint egy ószretéritő nagy csapás szülte, a*magyar keresztény szocializmus pedig később, vagyis beleszületett e sérelme's állapotba. Nem ezért, de ebben, és a keresztény hit alapján a munkást is megilleiő jogoknak, létfentartási biztosítékoknak egyenes követelésével szerveződött a józanul demokratikus tábor, melyet ma az Országos Keresztény Szociális Szövetség tart együtt. Ezeket a kérdéseket, a közjogi álláspontban való csekély különbözetekkel együtt most tisztázta a két testvérpárt s remélhetőleg még időben megalakul a „Keresztény Szociális Néppárt" a magyar Centrum, és Szent István országában az Egyház alá ásott, már eddig sem veszélytelen aknák, nem hatolhatnak majd az alapfalakig, mert ádáz és serény ellenségeink pokoli törekvéseit egyöntetűen fogja ellensúlyozni a harcos katholicizmusnak az uj idők fegyverzetével vértezet politikai hadserege. Régi hivei vagyunk a szülemlő egészséges alakulásnak. E lapok hasábjain már évek előtt hangoztattuk ennek feltétlen üdvös voltát, mert szemünk előtt a német Centrum ideálja lebegett s a külömböző színezetű párttöredékek hangzavarától jobban irtózunk, mint ellenségeink harci riadójától. Jobb védelmi fegyver az ököl mint az öt ujj, külömbet üthet, többet nyom a harezok serpenyőjében. Ideálunk már nem felhők között, légies fényben, de valóságban itt a földön jár, csak ne akadjanak, kik elhessegetik, ne találkozzanak sem féltékenyek, sem pedig heveskedők, kik felboríthatják a fúziót. A cél, a közös cél megismerése, ez tegye belátóvá a testvérpártok tagjait s ha van még akadály, azt közös erővel hárítsák el útjukból tekintet nélkül a személyekre. Szól ez utóbbi intés azoknak is, kik éppen a várva várt egyesülés idején uj akciót kezdenek a „Keresztényszocializmus" cégére alatt s egységbontó kovászt kevernek, konkurenciát hirdetnek, holott most kellene megmutatniuk, hogy a keresztényszocializmust hi ven akarják szolgálni, nem szakadással, különválással, hanem saját erejüknek az uj alakulásba való beillesztésével. Céltalan, préda erőfecséiiés a keresztény munkásság megosztására irányuló törekvésük. Rossz .fazefnisok és nem jó politikusok, árujukat felrúgja a józanság amint mélyére tekint munkájuknak. A megtévesztések kora lejárt s ne feledjék, hogy félrevezetett csekély számú híveikben is felülkerekedik a kíváncsiság, hogy mi az alapja az országos keresztény szociális szövetségből való különválásuknak. Jobb a megértés mint a harc. Vissza a becsületes munkához, segítsék inkább födél alá hozni az egységes keresztény pártot, mintsem, oktalanul és dőrén, ellenségeinknek tegyenek szolgálatokat a testvérharc felidézésével. Dvihally Géza. HIREK. Krónika. Kellett végre jel, mi uj időket hirdet, Hogyha már nem gyújt ki üstököst az ég; Kell vigasz a búsnak, remény a szelídnek, Kell, mi megmozdítja az idők szelét! Mi hirdeti jöttét az uj változásnak ? Mi az, amitől e gyászos kor ma fut? Korszakalkotó jel, milyet még nem láttak: Javítani kezdték — a Sötétkaput! Kezét összecsapja, tudom, minden lélek, Ki csak általment már e hires uton; Hát ilyent is tud még nyújtani ez élet? Nem marad hát végleg történelmi rom ? Hozzá mertek nyúlni sok csudás kövéhez, Hol boszorkánybálok járták éjfelén, Hol ki átbotorkál, könnyebbülést érez: Megismerte az már, mi a gyötrelem! „Földi vándorútunk szimbóluma ím ez,' Mondta róla egyszer egy nagy férfiú. Eme út, mit kyklop képzelete himez, Példája a létnek, mely csak rög, ború." De én ezt nem osztom, nem lehet, instálom, E hasonlat sántít, vakmerő, merész! Ennyi rög és baj és kellemetlen járom Nincs e földi létben, bármilyen nehéz! El is tűnik már most. Esztergom szegényebb. Egy nagy híressége véres múltba fult; De nincs aki szánja, sőt mindenki éled, Mert ez jele im, hogy meghalt már a mult! Kellett végre jel, mi uj időket hirdet; Amitől e véres, gyászos kor ma fut! Korszakalkotó jel, amit sohsem hittek: „Járhatóvá tették a Sötétkaput!" ' H. I. Sajtóvasárnap. Régi jelszó, amely mindig uj marad. A haladó élet pillanatra sem enged megállást a törekvésben, hogy a sajtó ereje minél teljesebben érvényesüljön a mindenfelől ható tényezők összeműködósében. A cél az lenne, hogy vezető helyre jusson közöttük és irányitó hatalmával szabályozhassa valamennyinek érvényesülését. Bármily hosszú idő óta hangoztatjuk ennek fontosságát, bármekkora mértékben is igyekeztek egyesek, sőt sokan ezt hiven felfogni, a kitűzött cél végső pontjától még mindig messze vagyunk. A fejlődés örök törvénye szerint azt elérni napról-napra nehezebben lehet, de kitartással és a feladat nagyságának őszinte átórzósóvel ugy közeledhetünk feléje, hogy a katholikus közélet sajtója segítségével az őt megillető döntő súlyt végre mégis megteremtheti. Ehhez azonban mindig hosszabb lépéseket kell tennünk, hogy a hasonló, de vele szemben álló törekvésekkel a versenyt állhassuk, sőt talán egyszer meg is nyerhessük. Ebben a munkában össze kell fogni kicsinek, nagynak, mindenkinek, aki előtt nem közömbös, hogy Magyarország jövőjében melyik világnézet játssza az irányitó szerepet. Soha meg nem szűnő küzdelemben élünk, amelynek legmagasabb vezető gondolata, hogy abban felül kell maradnunk. Fölösleges ismételten hangoztatni, hogy mekkora rész esik itt a sajtóra ós talán már az unalomig magyaráztuk, hogy épen e résznek milyen nagy a jelentősége. A fölvilágositásnak ezen a területén már számtalanszor végigmentünk s biztosra vehetjük, hogy ma nincs széles e hazában egyetlen öntudatosan gondolkozó ember, aki tisztában ne volna a nyomtatott betű hatalmával. Arról van szó, hogy ebből minél több jusson nekünk. Immár nyolcadik alkalommal rendezi a Katholikus Sajtóegyesület szerte az országban sajtóvasárnapjait, és a mi egyházmegyénk területén ebben az évben most, ma kerül rá a sor. Ismét egy élénk figyelmeztető, mely a mozgalom támogatására hív fel valamennyiünket ós amely módot ad mindnyájunknak, hogy esztendőnkint egyszer jobban elmélyedhessünk a kérdés fölött való gondolkozásban. Amint naponkint kezünkbe kerülnek az újságok, annyira természetesnek tarjuk azt, hogy nem is merül fel a gondolat, amely ennek lényegébe mélyebben hatolna. Az élet millió gondja nem is engedi meg az egyesnek, hogy folytonosan egy pontra szögezze a tekintetét, hanem a munkamegosztás elvénél fogva egyszerűen elvárja, hogy mindenki hiven teljesítse a kötelességét ott, ahová a hivatása szólította. Ezen a napon azonban, amelyet e kérdés megoldásának szentelünk, senki sem vonhatja ki magát az alól, hogy vele foglalkozzék. Amig más feladatok talán soha sem kívánják meg, hogy az általános figyelem erős megvilágításába kerüljenek, addig a sajtó szolgálata — jellegének természeténél fogva — egyenesen megköveteli, hogy időről-időre az érdeklődós középpontjába kerüljön. Igaz, hogy a lapot csak a pár újságíró csinálja, a betűket az rój ja egymás mellé, de folytonos éberséggel figyeli a legkisebb rezgést is, amely az ő olvasóközönségét tevő ezer és ezer ember érzésein, gondolkozásán napról-napra átvonul. Csodálatos kölcsönhatás alakul ki iró és olvasó között, melyet talán egyik sem vesz észre, de amely kérlelhetetlen törvényszerűséggel érvényesül, ugy hogy az igazán jó lapot az újságíró az olvasóival együtt állítja össze. Ezért van különös jelentősége, hogy óvenkint legalább egyszer legyen egy olyan nap, amikor mindenkinek a figyelme ugyanarra a pontra terelődik. A sajtó hatalmát igy két tényező hozza létre ós annak növeléséhez mind a kettőnek a maga módja szerint hozzá kell járulnia. A közönségen áll, hogy a sajtó munkása az esztendő minden napján megoldhassa feladatát, hogy a közös célokért minél erőteljesebb küzdelmet vívhasson ós hogy az eredményt egy-egy lépéssel közelebb hozhassa. A katholikus társadalom valamennyi rétegének össze kell fogni, hogy ehhez a legszükségesebb eszköz rendelkezésre álljon ós a sajtó olyan anyagi hátteret szerezhessen magának, amely nemcsak az eddig betöltött hivatásának teljesítésére képesiti, hanem amelynek segítségével a fejlődés útján is megteheti a tőle várt szolgálatokat. Ezért kell ezen a napon messze hallható hangon hirdetni a katholikus sajtó nagy fontosságát ós felhívni minden egyesnek adakozó áldozatkészségét. A templomból kiinduló szó hullámai nem állhatnak meg a falak elhatároló kereténél, azoknak át kell csapni a külső világba is, hogy megértesse mindenkivel a felhívást, amely a sajtó támogatására szólít minden katholikus magyar embert. A mai sajtóvasárnap mutassa meg a kórdós átérzésének teljességót ós tegyen tanúságot arról, hogy a mi egyházmegyénk katholikusai is meg tudják és meg akarják tenni kötelességüket!