ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917
1917-12-02 / 48. szám
* A kongruatanáes uj tagja. Dr. Rajner Lajos püspök agg korára való hivatkozással lemondott a kongruatanáes tagságáról, miért is a püspöki kar legutóbbi tanácskozásában dr. Kohl Medárd püspököt választotta meg az üresedósben levő tanácsi tagságra. * Az érseki képtáp igazgatója. Gerevich Tibor dr. nemzeti múzeumi őrt és egyetemi magántanárt a bibornok hercegprimás kinevezte az érseki képtár és régiségtár igazgatójává. Az uj igazgató a magas kinevezésre a képtár és a rógiségtár rendezése körül kifejtett, szakavatott buzgósága által szerzett érdemeket. * Katholikus lelkészegyesület. Nov. 27-én a Szent István-társulat disztermóben alakuló gyűlésre jöttek össze az alsópapság szervezkedni vágyó tagjai. A gyűlést megelőzőleg már igen furcsa hangú beharangozás történt a „Déli Hirlap" hasábjain, mely tulajdonképen durva és hazug támadás a hercegprimás ós a magyar püspöki kar ellen. Nincs tudomásunk róla, hogy a gyűlés elnökségéhez a szervezkedést tiltó hivatalos parancs ment volna. Ha as elnökség ilyent kapott volna, a gyűlés nem lett volna megtartható. Az Ízléstelen sajtóbeharangozás már eleve elvette a nyugodtabban gondolkozók kedvét a lelkészegyesülettől s a gyűlésen meg sem jelentek. A bejelentő cikket a gyűlés napján még ízléstelenebb közlemény követte ugyanabban a lapban. Különös világítást vet az egész mozgalomra, hogy a szervezkedésnek ólét a püspöki kar ellen kihegyező sajtóközlemények bizonyára a jövendő egyesület egyes hangos tagjainak információi alapján íródtak. A történtek után a jobbizlésü papság aligha fog lelkesedni az uj demokratikus szervezkedés iránt ós a tervezett egyesület nem a tekintély beavatkozása, hanem saját gyarlósága folytán fog születése előtt kimúlni. Egv ebként a szervezkedők figyelmébe ajánljuk a „Pascendi" encyklika és a „Sacrorum Antistitum" motu proprio V. pontját, amelyben a lelkészegyesületről az egyház felfogása olvasható. A papság szervezkedése nem lehetetlen feladat, de annak megoldásához szerencsésebb kézzel kell nyúlni. * Szemere Miklós „de genere Huba." Szemere Miklósnak, Esztergom egykori képviselőjelöltjének a király megengedte, hogy Huba vezértől való beigazolt leszármazása alapján a „de genere Huba" kitételt s címerében a zárt koronát használhassa. * Aranymenyegző. Megható családi ünnepély folyt le mult hó 26-án Esztergomban, mikor is Esztergom városnak általánosan tisztelt s közbecsülésben részesülő polgára: Szecskay Kornél ügyvéd, az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank ügyésze és neje született Etter Luiza házasságkötésüknek ötvenedik évfordulóját ünnepelték. Az aranymenyegzős házaspár a nagyszámú család tagjaitól körülvéve e napon szent misét hallgatott a belvárosi plébániatemplomban, melynek végeztével Mátéffy Viktor pápai kamarás, plébános megáldotta az aranymenyegzős házaspárt s igen szép, megható beszédet intézett hozzájuk. A jubiláló házaspárt aranymenyegzőjük alkalmából igen sokan üdvözölték. * Uj igazgatósági tag a takarékpénztárban. Az Esztergomi Takarékpénztárban Kollár Péter ny. árvaszéki elnök elhalálozása folytán megüresedett igazgatósági helyre az első póttag, Reviczky Elemér párkányi h. főszolgabíró lett behiva. Háromnegyed évszázados,* országos jó hirü takarékpénztárunk igazgatósága városunk és vidékünk előkelőségeiből alakulván, az uj igazgatósági tagnak ezen kitüntető megválasztása bizonyára csak serkenteni fogja őt eddigi eredményes közhasznú működésében. * Kiflinap. Az esztergomi kórházakban ápolt vitéz katonák karácsonyi ünnepeinek örvendetessé tételét célzó előkészületek egyike lesz a mai napon Esztergomban megtartandó kiflinap is, melynek bevételei a fenti célt lesznek hivatva elősegíteni. A csütörtökön s tegnap megtartott rendezőbizottsági ülésen elhatározták, hogy a kiflinapra beérkezett nyolc métermázsa lisztből sütött sóskifliket, három hektoliter sört és egy hektoliter bort a Széchenyi-téren felállított három sátorban a pozsonyi katonai zenekar térzenéje mellett ma délelőtt 10 órakor kezdődőieg fogják árusítani a város erre önként vállalkozó ifjú hölgyei és uriasszonyai. A sóskifli és sör mellé tormásvirsli is lesz kapható, akik pedig a sört nem kedvelik, azok egy pohár forralt bort ihatnak hős katonáink egészségére. Az előkészületekből ítélve e mai katonanap is méltóan fog sorakozhatni eredmény tekintetében a múltban rendezett hasonló akciókhoz. • * Halálozások. Meszleni Meszleny Pálnak Esztergom vármegye volt főispánjának felesége született csalai Kógl Anna f. hó 24-én, életének 56. évében Budapesten elhunyt. Holttestét Velencére szállították s az ottani családi sírboltban kedden délelőtt helyezték örök pihenőre. — Berényi Józsefné született kubinai Kubicza Erzsébet, Berényi József köbölkúti körjegyző felesége hosszú betegeskedés után f. hó 25-én, életének 48. évében Köbölkúton csendesen elhunyt. Temetése f. hó 27-én ment végbe Köbölkúton s az áldott, jólelkű úriasszony koporsóját a résztvevők nagy tömege kisérte utolsó útjára. A gyászoló rokonokon kivül a község s a környék intelligenciája s a község lakossága igen nagy számmal jelent meg a gyászszertartáson, melyet Ziskay Imre szőgyéni plébános végzett papi segédlettel s melyen Stampay János köbölkúti igazgatótanitó kitűnő énekkara megható gyászdalokat énekelt. A család iránt minden részről megnyilatkozó őszinte részvétben Sárkány község földesura Boronkay Jenő nagybirtokos és a köbölkúti kerület országgyűlési képviselője Luczenbacher Pál is a temetésen való személyes megjelenésükkel s az elhunyt koporsójára helyezett koszorúval vettek részt. — Országh Sándor orgonagyáros, ki az, esztergomi főegyházmegye több templomát látta el orgonával, rövid szenvedés után nyolcvan éves korában Rákospalotán elhunyt. * Az esztergomi bencés főgimnáziumi Mária-kongregáció uj tagjainak felavatása alkalmával a háborúban sújtott családok gyermekeinek és árváinak javára december hó 8.-án délután fél hat ( V26) órakor az intézet dísztermében jótékonycélu előadást rendez. Számozott ülőhelyek ára 2 korona, állóhely 1 korona. Jegyek előre válthatók Brutsy Gyula üzletében. Felülfizetóseket köszönettel fogadnak. * Főegyházmegyei hirek. Csulak Lajos administrator Vicsapapáton lett plébános. — Paulovics József ny. hodrusbányai plébános meghalt nov. 23-án Módertárnán. Temetése f. hó 26-án ment végbe. Az érdemes lelkipásztor 1853-ban született és 1876-ben szenteltetett pappá. R. i. p.! * „A gazdasági háború hősei" cimü s lapunk legutóbbi számában dr. Antóny Béla esztergomi polgármester tollából megjelent kitűnő s érdekes cikkben a korrektor tévedéséből értelemzavaró hibák fordultak elő, melyeket e helyütt igazitunk ki. A cikkben ugyanis a 4. hasáb 8. bekezdésének 4. sora igy olvasandó: „hogy ab ovo bizalmatlan a végrehajtó közegei iránt és bizalmatlan ..." stb. továbbá az 5. hasáb 2. bekezdés 4. sora végén „védi" szó helyett „viseli" szó olvasandó. Az igy korrigált fejezetek értelme még inkább fogja növelni a kiváló cikk értékes voltát. * Mély gyász érte Pozsony—Károlyváros általánosan tisztelt plébánosát, lovag Czaykowski Evariszt, pápai kamarást, sztszéki ülnököt. Édesanyját, szül. verebélyi Cherebó, férjezett beryndai Czaykowski Riza úrnőt mult hó 26-án magához szólitá az Ur, kinek tiszteletére az elhunyt alig néhány hónap előtt emeltetett a pozsonyi dómtemplomban egy szép kivitelű Jézus Szive oltárt. Impozáns temetésben helyezték nyugalomra a megboldogult hült tetemeit nov. 28-án a Szt. András temetőben lévő családi sírboltba. A háznál a megboldogult közeli rokona, kishindi Vincze Károly kanonok szentelte be fényes segédlettel a koporsót, a Szt. András temető kápolnájában pedig Kazacsay ürpád apát-kanonok, városi plébános végezte az egyházi szentelést. A temetésnél jelen volt Szápáry Ilona grófnő, a Széchen grófnők, Cappy Constance grófnő, gr. özv. Pongrácz Jenőné, dr. Koperniczky Ferenc pozsonyi prépost, a káptalan teljes számban, a pozsonyi papság, Pozsony város ós a pozsonyi hitközség képviselete, valamint számos intézmény és egyesület küldöttsége, s egyben a plébános nagyszámú tisztelői. Az ünnepélyes Requiemet nov. 29-én reggel 9 órakor Vincze Károly kanonok mondotta a pozsonykárolyvárosi plébánia templomban. * A Főkáptalan adományai. Az esztergomi Főkáptalan a népkonyha javára 1000 koronát, a szt. Anna-zárdai leánypatronázs részére 200 koronát s a főreáliskola tanulóinak jutalmazására 800 koronát adományozott. * Esküvő. Felsőeőri dr. Cseresnyés József és néhai neje Szentkirályszabadjai Véghely Sarolta fia Cseresnyés József honvéd-tüzérfőhadnagy november hó 29-én tartotta esküvőjét Krasznai Krasznay Irmyvel, dr. Krasznay GTábor esztergomi kir. közjegyző ,és neje Zsarolyáni Márton Irma leányával. * Katonák a katonákért. A 26. gyalogezred pótzászlóaljának altiszti kara nagyszabású kabaré-előadást rendez. Mint értesülünk ezen előadás december 5-én szerdán és ugyanazon műsorral 6-án csütörtökön — pontosan fél 8 órai kezdettel — lesz megtartva. Alkalmunk volt egy próbát végignéznünk és határozottan állithatjuk, hogy a műsor nagysága és a szereplők rátermettsége folytán a siker biztosítva van. * A Zeneegylet hangversenye kiváló sikerrel folyt le vasárnap este a vármegyeháza nagytermében. Az este városunk felett duló erős szélvihar ugyan többeket visszatartott az eljöveteltől, a terem mindazonáltal sokkal mozgalmasabb képet nyújtott igy is, mint — a megyegyülések idején. Aki pedig megjelent, kiválóan finom zenei élvezetekben részesült ugy, hogy nem egyhamar felejti el ama szépségeket, melyeket a zene- ós énekművészet hivatott művelői nyújtottak ez alkalommal részére. A műsor Koessler 8 szólamú kettős vegyeskarával kezdődött (Ima a vizeken), melyet a Zeneegylet énekkara adott elő Büchner Antal főszékesegyházi karnagy, igazgató vezetésével. A művészi ének méltó bevezetője volt a változatos programúinak, melynek legtöbb számát Hermann László hegedűművész, zeneszerző (Szókesfejérvár) töltötte ki tüneményes hegedüjátékával. Goldmark, Wieniawski, Hubay nagyobb kompozícióin kivül is számos kedves hegedüszámot adott elő, igy egy saját szerzeményű Berceuset és Büchner egy uj hegedü-koncertjét, mely csak aznap készült el. Mondanunk sem kell, hogy nagyszerű sikert aratott. Nagyon kedves volt Kacsóh „Nyári óhajtozás" c. 3 szólamú női kara Buchner zongorakisérete mellett, mélynek pompás előadása valósággal Szinnyei-Merse Pál képeinek napsugaras hangulatával töltötte el a megértő hallgatóságot. A műsor egyik leghatásosabb száma azonban kétségkívül Liszt „Libera"-jának 6—8 szólamú vegyeskarral való előadása volt Sámson György zongorakisérete és Büchner Antal vezénylete mellett. A végitéleten az emberiség rémületét, majd leboruló könyörgését s végül a föld^ elpusztulását ecsetelő hatalmas mestermű a „világ hírhedett zenészének" elgondolásához hiven kitűnő tolmácsolom akadt a Zeneegylet énekkarában és vezetőjében. E hangverseny igazán méltó volt az előbbiekhez és minden dicséretet megérdemel. Egyébként a hangverseny bevételéből a jótékony célra 450 koronát juttatott a rendezőség. * Változások az esztergomi vasúti menetrendben. A közönség tájékoztatása céljából közöljük, miszerint az eddig járt vonatok közül mult hó 28-tól kezdődőieg elmaradnak a következő vonatjáratok: Esztergomból Budapestre déli ll 48 órakor és Almásfüzitőre déli 12 10 órakor induló vonatok, továbbá ugyancsak elmaradnak a Budapestről déli 12 30 órakor induló ós Esztergomba d. u. 2 46 órakor érkező és az Almásfüzitőről d. u. 1°^ órakor induló ós Esztergomba d. u. 3 16 órakor érkező vonatok. — Megmaradnak pedig változatlanul a következő menetek: Esztergomból Budapestre reggel 5 13 , 7 40 és d. u. 3 17 órakor, valamint Almásfüzitőre reggel 3 50 és d. ti. 4 16 órakor induló vonatok. * A sebesült katonák karácsonyára a következő nagylelkű adományok érkeztek: Dr. Csernoch János bibornok hercegprimás 500 K, dr. Machovich Gyula 200 K, Brühl József .50 K, Havasy Jolán. 20 K, özv. Zubcsek Mihályné 20 K, Szeyler Károly 20 K, Molnár Erzsébet 10 K, Radó Antal (Érsekkety) 10 K, Antony Béla 30 K. Hálás köszönettel nyugtázza özv. Reviczky Gráborné. * Fehérneműgyűjtés eredménye. A hadrakelt sereg javára országosan megindított fehórneműgyűjtés Esztergomban s a vármegye területén mult vasárnapon folyt le. Tiz kocsi katonai altisztek felügyelete mellett járta be a város kerületeit s a középiskolai tanulók házról-házra járva szólították fel a közönséget fehérneműk adományozására. A közönség most is a szokott készséggel adakozott s a tiz kocsi teljesen megrakva tért be este a kaszárnya udvarára, hol az egybegyűlt anyagot külön bizottság vette át. — Esztergom város polgármestere ez úton is őszinte hálával mond köszönetet Esztergom város nemesen