ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916
1916-12-03 / 49. szám
több száz főre ment, mert bizony nem valami jámboran várakoztak sorukra, hanem olykor-olykor rohamot intéztek az ajtó ellen. Szidták a kereskedőt, a rendőrt. Sőt minden arra haladó úrhoz volt egy pár „barátságos" szavuk. A legtürelmetlenebb amazon végre is követ ragadott s hatalmas lenditéssel ugy belevágta az ablakba, hogy mindkét táblát átvitte és csak a spalettának köszönhető, hogy a koponyákon nem ütött léket. * Mt okoz a dohányinség ? Eddig az utcai zavarok okát keresve, mindig a szeszre, az italra mutathattunk rá, mint amely megzavarja az embereknek józan eszét és gondolkodását. Ujabban ezt a szerepet a dohány vette át. Pénteken este a szokásos séta idején a Kispiacon nagy tolongás, lárma és versengés keletkezett. Vagy száz katona tolakodott a Pátriász-féle üzlet előtt. Nem az üzletbe akartak bejutni, hanem egy katonát vettek körül, aki zsebéből egy kisded skatulyát vonva elő, kihirdette szándékát: — Ki akar cigarettát venni?! Egyszerre több száz kéz nyúlt feléje, hogy a rég nélkülözött kincset megszerezhesse. A tömeg ide-oda hullámzott, végre is neki szorult a Pátriászféle bolt kirakat-üvegének s az egyik vásárló katona oldalfegyverével benyomta az ablakot. A nagy zörgésre a vásárló katonák szétfutottak s a kivonuló csendőrség bottal üthette a tettesnek nyomát. * Történetóra 1920-ban. Tanár: „Ezzel letárgyaltuk volna a legújabb kor első felét. .. Most következik az osztrák-magyar-német-török-bolgárangol-orosz - francia - japán - olasz-szerb-montenegróportugál-román-görög háború. * Kérelem. Az Esztergom-Szenttamási és Vízivárosi Kath. Polgári Kör uj otthonának berendezéséhez még néhány bútor darabra volna szükség; nevezetesen szekrények, székek, padok, ruha fogasok, színpadi kellékek, tükrök stb., melyeket beszerezni ez idő szerint teljesen lehetetlenség. E végből bizalommal fordulunk a nagyérdemű közönséghez, hogy akinek módjában áll, bármivel is szíveskedjék a kör érdekeit tehetsége szerint előmozdítani. * Pályázati hirdetmény. A Budapesi Kir. Magyar Tudományegyetem Hittudományi Kara 1916. nov. hó 13-án tartott II. rendes üléséből a Horváth-alapitvány terhére újból pályázatot hirdet a következő két tételre: „A magyarországi boszorkányperek története" és „A bibliai őstörténet (Gen. 1—3.) ujabb értelmezésének története és annak birálata, valamint a kérdés állásának tudományos kifejtése." A munkák a müveit közönség igényeihez alkalmazkodjanak, az alapító szándéka szerint irodalmi értékű magyar nyelvet használnak s legalább 15 nyomtatott ivre terjedjenek. A pályamüvek idegen kézzel vagy gépírással olvashatóan írva, a szerző nevét rejtő zárt jeligés levélke kíséretében a Hittudományi Kar Dékáni Hivatalánál 1917. december l-ig nyújtandók be. A postai vagy személyes kézbesítésnél a szerzőnek homályban kell maradnia. Jutalomdijak egyenkint 1200, azaz egyezerkettőszáz korona. A nyertes szerző köteles müvét nyomtatásban külön könyv alakjában vagy folyóiratban közzétenni. Budapest, 1916. november hó 25. Dr. Zubriczky Aladár, hittud. kari dékán. * A szórakozott tanáp. — Eredeti ember a tanár ur ugy-e ? — Nagyon eredeti, de ugy találom, hogy szó szerint veszi a dolgokat. — Hogyan? — Azt mondtam neki, hogy érezze magát úgy, mintha otthon volna. — No és? — Ugy is érezte magát. Egy negyedórán belül megpirongatta a feleségemet, kidobta a macskámat, meghúzta a fiam fülét, felmondott a szakácsnémnak s nekem azt mondta, hogy őrült fráter vagyok. * Á Kopona-mozi előadásai a mulatóhelyekre kiszabott országos gyász leteltével pénteken este ismét megkezdődtek. Mint az előzetes értesítésből olvassuk, kedden és szerdán már látható is lesz néhai királyunk bécsi temetési szertartásáról készült filmsorozat. Ez aktust természetesen igen sok filmvállalat megörökítette, de e filmek közül a legjobbat sikerült a Korona-mozinak megszereznie. — December hó folyamán a többi neves film között különös figyelmet érdemel már előre is Molnár Ferencnek „A doktor ur" c. regényes filmtörténete, mely dec. 20. és 21-én kerül bemutatásra, továbbá Bródy „Ezüst kecske" (Á medikus) c. gyönyörű regényes életképe, mely dec. hó 27. és 28-án kerül műsorra. — Ma egy bájos, szentimentális hollandi mesejáték: „Az amsterdami hegedűs" c. filmmű van műsoron. A fotográfiák színdúsak a filmen, s látványosságnak is gyönyörűek a holland városrészek, ahol a felvételeket készítették. * Alkalmas idő. — „Úgy hallom, megint a színészi pályára adtad magad." — „Igen, ugy van; tudod a körülmények most igen kedvezőek, mert a publikum nem dobálkozik tojással." Használt Férfimhák Női kosztümök Kabátok Fekete és kék szinre gyönyörűen festetnek 24 óra alatt. Isi Esztergomi G ózmosóda és Kelmefestő-gyár Árok-»tca 46. E Városi felvételi üzlet: Tábor-féle papírkereskedés, Széchenyi-tér. Az eredeti PFAFF-varrógépek nemcsak varrásra és mühimzésre alkalmasak r hanem a legújabb készülékek segélyével önműködőlég végeznek beszegést,fodrozást, sujtás, betét és levarrási munkákat. E készülék használata készséggel lesz .bemutatva Schenkengel Antal varrógép-raktárában Esztergom, Ferenc József út 43. sz. > > > > > > > > > > > Az Esztergomi Takarékpénztár Részv.-társ. felhívása hadikölesön jegyzésre. Jegyezzünk hadikölcsönt, mely nemcsak HAZAFIAS CSELEKEDET de a legjobb elhelyezési módja pénzünknek, mert hatos kamatnál többet hoz. Minden koronánkkal siettessük a győzelmes békét, mert a visszatartott pénz csak ellenségeinknek ügyét szolgálja és tartóztatja a háború befejezését, pedig mennyire várjuk katonáink visszaérkeztét! Katonáink testi erejéről, egészségük megóvásáról, ruha, élelem és fegyver beszerzéséről fog az állam az igy nyert pénzből gondoskodni. Az állam kölcsöneit külföldi tőkések jegyezték és a jövedelem a külföldet gyarapította; azon legyünk, hogy az állam kiadásai hozzánk fizettessenek. A HADIKÖXCSÖN KÖTVÉNY állami adóslevél, melyben igazolva van, hogy a pénzt kölcsön vette és kötelezi magát a kamat fizetésre s később a teljes tőke megtérítésre. Kamat fizetés a szelvények beváltása utján történik. A szelvény ív a kötvényhez tartozó külön kis mezőkre osztott lap, melyekből a rajta levő lejárati napon egyet levágunk és beváltunk s igy kapjuk a kamatot. JEGYZÉS idő december 22-ig tart. Fizetendő minden 100 K jegyzésnél 6%-osután 5Vs°/o-os után december hó 5-ig .... 97.70 kor. 96.— kor. december hó 22-ig .... 98.— 96.25 „ JEGYEZZEN az is, akinek ma nincs elég készpénze, mert megfelelő olcsó hitelt kap reá és ugy törlesztheti, amint viszonyai legjobban megengedik. Jegyezhet készpénz vagy betét ellenében, avagy kölcsön mellett RZ ESZTERGOMI TRKRRÉKPÉNZTRR RÉSZVÉN YTRRSRSRGNRL Az intézet a jegyzést és a pénzt nyugtázza és ezen nyugta ellenében néhány hó múlva kiadja az eredeti kötvényt. Forduljon hazafias bizalommal hozzá. Hadikölesön módozatáról szívesen ad minden irányban felvilágosítást az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság igazgatósága. < c < c < < < < < <