ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-04-09 / 15. szám

volt az anarchisztikus szellemű szabadkömives páholyokkal. Csodálatos gonoszsággal bekötötték az olasz nemzet szemét s odavezették az örvény szélére, amelybe bele kellett ugrania, mert az orosz, a francia, az angol, a szerb már beleugrott. Sokat szenvedtünk, sokat áldoztunk, sokan elvesztek közülünk, de ilyen nációk között büszkén, felemelt fővel haladhat a magyar nemzet, mert nem vitték vásárra a borét, hanem belátásból, lelkesedésből indult a bűnök megtorlására, az igazság védelmére. R. Az olasz katholikusok és a római kérdés. Igen aktuális a kérdés: Minő jelentőséggel birnak mint tényezők, a római kérdés megoldásában az olasz katholikusok, mily szerepet kell és szabad vinniök a nagyfontosságú probléma végső megoldásában ? Mielőtt e kérdésre feleletet adnánk, hasznos és fölötte szükséges, hogy az „olasz katholikusok" fogalmának finom árnyalatait megismerjük. Egész Itália ma még mint „katholikus nemzet" szerepel. De, sajnos, e jelleg csak az olasz nép egyes rétegeire terjeszthető ki, mig a többségnek ismertető jele: a külsőség; a többség csak névleg katholikus. Olaszország ma hemzseg a zsidó kolónia ügyvivőitől, a katholicizmus Judásaitól, a modern pogányoktól. A növekvő s amugyis nyiltan graszszáló vallási tudatlanság az egész országot a vallásközömbösség hazájává teszi, s a nemtörődömség magvait, csiráit hinti el. A legszélesebb körben kimosódott az emberek tudatából azon nagy szerep értékelése, melyet a Szentatya az Egyházban bir. Az egyházellenes, liberális felfogás, amely a természetfölöttieknek letagadásából kiindulva oda lyukad ki, hogy a pápában csupán egy világi gyülekezet, világi társaság nagyravágyó fejét látják, — e gondolkodásmód az „olasz katholikusok" nagyrészét meghódította (hála érte mindenekelőtt a sajtónak, az ily kárhozatos felfogások hatalmas pártfogójának!). A vidéken a nép vallásossága tisztán a külső ceremóniákra szorítkozik. Ily körülmények között természetesen az ekkép elfajult elemek nem vehetők számba, mint katholikusok, mert maguk sem ápolják lelkükben azt a meggyőződést és azt a csekély tudást, lelki műveltséget, amely elengedhetetlenül szükséges a katholicizmushoz. „Felekezeti katholikus" tehát a választók többsége, a kik azután oly képviselőt Azonban nem maradhatott. A mi ágyúink szakadatlanul dörögtek. A gránátok veszedelmesen röpködtek. A Schrapnell eső egyre hullt. Alkalmas búvóhely után nézett. A kozákok eközben messzire kiszáguldottak a faluból és összeütköztek a honvéd huszárokkal. Egetverő kiáltások között támadt egymásra a két csapat. Működésbe jöttek a kardok és a lándzsák. Iszonyatos kavarodás támadt. Még a lovak is harapták és rugdosták egymást. A halál pedig megkezdte dús aratását. Kitartással, elkeseredéssel küzdöttek az összecsapott ellenfelek. A magyar honvédhuszárok heves rohamát azonban nem sokáig állották az oroszok hires lovasai, a kozákok. Csak nehezen tartották magukat és a küzdelmet rövid ideig tartó harc után kénytelenek voltak feladni. Rendetlen futásban iparkodtak vissza a falun keresztül a táborba, miközben vad rémüldözéssel orditották: — A vörös ördögök! A vörös ördögök 1 A csatatér többi helyén eközben az oroszok felvették a küzdelmet. Jobbról és balról megszólaltak az ő ágyúik is és a mindenfelől hangzó mély dörgések jelezték a tüzérharc borzalmasságait. Az orosz gyalogság a falu közelében húzódó emelkedett dombon ásta be magát és soká tartott az egész környéken a harc. A fénysugarait teljes erejével szóró nap már a delelő pontot is elhagyta, mikor lankadni kezdett a küzdelem hevessége és ereje. Az oroszok nagy veszteségek után feladták állásaikat és visszavonulást rendeztek. A mi győztes hadseregünk előretolt csapatai küldenek a parlamentbe, kik maguk is a „felekezetileg katholikusok" közé számitják magukat. A mi szempontúkból nézve azonban nem mondhatjuk őket katholikusoknak. Kivülök van még egy csoport, amely a harmadik tényező lehetne a Vatikán és az olasz állam közötti viszony megváltoztatásának munkájában. E csoport nagyságáról nincsenek biztos adataink, de az tény, hogy a legutóbbi választás alkalmával 328 kerületben e csapat döntött és befolyásával meggátolta a kultúrharcot tervező jelöltek érvényesülését. Ezenkivül a kamarában három tucat olyan képviselő van, akik kimondottan felekezeti programmal léptek fel. Bár maguk e képviselők mit sem számitanak a mi ügyünk megvalósításában, mivel ők tagjai a nemzeti, olasz parlamentnek, ennélfogva hivatalból szembe kell helyezkedniük a Szentszékkel, és esküvel kötelezték magukat arra, hogy olyan megoldást adnak a római kérdésnek, amelyet a pápa el nem fogadhat. Mindazonáltal e 30 és egynéhány képviselőnek választói a mi ügyünk munkásai közé sorolhatók. Hozzájárul még ezekhez a katholikus szervezeteknek sok tagja. Tehát anélkül, hogy számbeli kimutatást adnának, bátran állithatjuk, miszerint joggal számithatnánk az olasz katholikusok erőteljes kisebbségére, kik okos vezetés mellett megfizethetetlen értékű, kiaknázhatlan fontosságú tényezőt képeznének a római kérdés megoldásában. Mind a mai napig azonban ily fontosságot valóságban nem tulajdonithatunk e hatalmas tömegnek. Miért? Ne tévesszük szem elöl, hogy e párt immár egy félszázad óta Non expedit politikát folytat

1 ami ugyanannyi, mintha azt mondanók, hogy az utóbbi 50 év alatt belemerült a teljes politikái tétlenségbe. Megfigyelő állást foglalt el. Oly kiképzetlen rekrutákhoz hasonlítanak, akikből sohasem kerül ki egy harcrakész sereg, annál kevésbbé van reményük arra, hogy valamikor vezérszerep jut nekik. Tekintetbe vehető tényező még az olasz katholikusok választási szövetsége is, melynek főfeladata az volna, hogy a katholicizmus politikai életébe belevigye az egyesülés minden hatásos erejét. Azonban e szövetségnek és öt al-társulatának nagy hibája, hogy hiányzik belőlük az önállóság. Már pedig ha az Egyház és Itália között rendet akarnak teremteni s az állammal szemben a régi jogokat óhajtják visszaszerezni, akkor mint organizáló hatalomnak szabadkezet kell maguknak biztosítaniuk mindkét oldalról, és hogy a pápa vallási s erkölcsi felsőbbségének elismerésével keblükben függetlenül léphessenek az államhatalom elé, csupán egyes-egyedül polgári egyenlőjoguságuk érzetére hivatkozva s a jog és erkölcs alapigazságaira támaszkodva. Mivel azonban a Szentszék nevezi ki e szövetség elöljáróságát, éppen azért a Vatikán puszta eszközeinek tekinti a világ, valójában pedig semmit sem tehetnek, hogy a megállás nélkül üldözték őket és az eközben is vert oroszok rendetlen futásban kerestek menekülést. A faluba pedig nemsokára bevonultak a mi győzedelmes csapataink. De már milyen volt a falu! Valóságos romhalmaz, mely sok helyen még izzott a füstölgő zsarátnoktól. Kisértetiesen a magasba felmeredő kormos falakká alakultak a házikók, melyek füstölgő omladékai között itt is, ott is egy-egy reszketve körültekintő alak imbolygott. Egyes helyeken már csak a megfüstölt és összeroskadt téglarakások jelezték egy-egy teljesen elpusztult ház körvonalait. Ezt a temetői borzalmas rónaságot lassanlassan azonban élénkség váltotta fel. A házikók megmaradt ép részeibe magukat beszállásolni kezdő katonáink átkutatták a romokat, felnyitogatták a pincéket és előhivogaták az itt rejtőzőket. És a hivő és biztató szóra előmásztak a rejtőzők és nemsokára megelevenedett a falu szomorú képe. Mindig többen és többen lettek, akik a harcizaj lecsöndesedtével és elvonulásakor leküzdötték rettegésüket és a szabadba merészkedtek. Valóságos rajokba gyűlve vették körül vitéz katonáinkat és hálálkodva ünnepelték őket. Eközben ki nem fogytak olyan jelenetek elbeszéléséből, melyek megszégyenítő jellemrajzát adták a kozákok embertelenségének és állattias gonoszságának. Mások kezöket tördelték és a pusztulás szomorú és könyfacsaró képét tekintve, megtörten rebesgették: — A gonosz kozákok tették! A hitszegő cár katonái csinálták. Szentszéket ne érintenék — és igy nem is szerepelhetnek döntő tényező gyanánt. A Vatikán tehát e szövetség tagjaiban oly hivőket szerzett, a kiknek ereje nem nagy számukba van helyezve, hanem álláspontjuk, követeléseik jogosultságában, argumentumaik igazságában rejlik. E kép nyilván kimutatja, hogy most, a midőn a perfid olasz kormány a londoni egyezményben ujabb akadályokat gördített a lassan kialakuló, belőlről forrongó római kérdés elé, most nem nyom semmit a Vatikán mérlegének serpenyőjében az olasz katholicizmus. Bár meg volnának az erők, a tömegek — csakhogy felüti fejét a rossz szokásuk: minden iniciativát felülről várnak, önállóan semmire sem vállalkoznak. Igen, ha egy tetterős férfiú, vasakaratu tribun támadna közöttük, vagy Windthorst szelleme mutatná meg nekik az utat, amelyről ne térjenek le, se balra, se jobbra, oh akkor talpra állanának Egyházuk és jóságos Atyjuk érdekében. Mivel tehát a római kérdés megoldásában nem lehet az olasz katholikusok tetterejére támaszkodnunk, a Vatikán és Quirinál közötti joghatárokat nekünk kell megállapítanunk. Nagy veszély fenyegeti Krisztus helytartóját, tehát fel katholikusok, rajta, minden erőtökkel döntsétek le azt a válaszfalat, amely Őszentsége szabadságát, függetlenségét és személyi biztonságát veszélyezteti. Az egész világ katholikusainak kötelessége, hogy felemeljék szavukat, igénybe vegyék minden befolyásukat az önkényes zsarnoksággal szemben és a római kérdésnek végre megnyugtató megoldást biztositsanak. Uj gyógyintézet Esztergomban. A nemes áldozatkészség morzsákból palotákat épit, a jóakaró lélek megnyitja szivének ajtaját s amije van ezen nehéz időkben, a haza oltárára teszi, hogy enyhítse fájdalmát a hős sebesültnek, szárítsa könnyeit a siró özvegyeknek s jövőt biztosítson az árváknak. Emberi erőt meghaladó teljesítményt végez a harcos katona, de nem kevesebbet az, aki ha nem is hallja az ágyú dörgését, a puska ropogását, a „rajta" vészkiáltó s haláltosztó hangját, mert ez is a haza szolgálatában előmozdítója saját munkakörében a várvavárt győzelmes békének. Ezen nehéz körülmények között is lehet nagyot alkotni, de ehhez erős akarat, a haza és sebesültek iránt tanúsított igazi önzetlen szeretet kell. Esztergom városa oly nevezetes intézménynyel gyarapodott, amelyhez foghatót Esztergom még keveset alkotott. — Legyenek átkozottak! Nyelje el őket a pokol tüze! — átkozódott sivító hangon egy alig támolygó és a kiállóit izgalmaktól szinte félholtan járó öreg asszony. — Ellopták sertéseimet — panaszkodott egy paraszt. — Nekem meg kocsimat és kifosztották a házamat. Hogy a jó Isten verje meg őket! — siránkozott szomszédja. — Elhajtották lovainkat és halálra sebezték uramat — zokogott egy asszony. — Felgyújtották házunkat és koldus földönfútóvá tettek bennünket — sopánkodott egy néni és haját tépdesve kiáltozta: — Mi lesz velünk? Mi lesz velünk? És a reszkető gyermekek a lamentáló és és panaszkodva siránkozó felnőttek között járkáltak és keservesen zokogtak és sírtak. A mi katonáink alig győzték a panaszkodókat és siránkozókat vigasztalni és bátorítani. Sajnálkoztak rajtuk és kenyeret és más élelmet osztogattak közöttük. És előbújt Timót is. Szeme fénye megtörött. Arca halovány volt. Zavart és révedező tekintetén és beesett arcvonásain kiáltóan ült az átélt szenvedések nyoma. Roskatag és imbolygó léptekkel vegyült bele a lefolyt eseményeket izgatottan tárgyaló és I panaszaikat előadó ember csoportokba. És amidőn szóhoz juthatott, ismerőseinek sirva és sóhajtozva panaszolta el az őt ért kegyetlen csapást. És a sokat szenvedett népek egy pillanatra feladták saját keserveiket és gyötrelmeiket és részvéttel hallgatták panaszszavait. Az öreg Jakab és a kedves Eudokia szomorú sorsa mindenkit meghatott.