ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-01-09 / 2. szám

szociális eredményeket fog

1 majdan feljegyezhetni működésének évkönyveibe. A modern idők hitéletének egyik hatalmas emeltyűjét, a társadalmi akciók, az egyesületek képezik. Hihetetlen rövid idő alatt hihetetlenül sokféle katholikus egyesület létesült. Félő, hogy a tömöritett erők sokszoros megoszlása paralizálni fogja az egyesülés energiáit. A főpásztor gondos szeme felismerte a veszélyt és megalakította az Egyesületi Tanácsot. Ennek hivatása irányítani, csoportosítani az egyesületek működését, ujabb erőfeszítésekre birni a bennük rejlő energiákat. A szerv megvan, a szerv jó, a kiviteltől függ csupán hogy áldásthozóvá is fejlődjék. A 60-as évek bevezetőjét, a nagy porosz-francia háborút, ugy mondták és irták sokan, a sadovai iskolamester vesztette el. Vele szemben a porosz néptanítót eszményi magaslatra emelték. Sok vita folyt utóbb e kérdés fölött, támadták és védték ezt az állítást innen is, onnan is, de egy igazság leszűrödött belőle : a jó tanitó éppen olyan fontos tényező, mint a jó, pap. Ez óta nagyobb gonddal fordult a világ érdeklődése a tanítóképzés felé s a tanítóképző intézetek nálunk is a rohamosabb fejlődés útjára léptek. Az esztergomi érseki egyházmegye tanítóképző intézeteinek száma az ujabb időkben megfogyatkozott ugyan, de a megmaradt intézetek s legkivált az esztergomi tanítóképző, nyertek belső tartalomban. Ezen intézet belső tartalmasságának emelése és szervezése b. e. Vaszary kardinális nevéhez fűződik, de a végső betetőzés mar "jelenlegi érsekünk gondjait növeli. Ma ott tartunk, hogy tanítóképző intézetünk s a hozzákapcsolandó internátus a készen fekvő tervek szerint városunk egyik legmonumentálisabb középületét fogja képezni. Ha a kivitelt késlelteti is a háborús idők miatt beállott munkáshiány, a megvalósítás lehetőségét kétségtelenné teszi az a szorgoskodás, mellyel a főpásztor a szükséges anyagi eszközök biztosítását és előteremtését keresztül vitte. Az esztergomi tanítóképző apró kis épületéről átsiklott a főpásztor szeme arra az ódon palotára, amelyben egyházmegyénk egyik legrégibb és országunk egyik legjelesebb középiskolája, a nagyszombati főgymnázium kényelmetlenkedik. Az észrevevést nyomon követte a tett és ma e nagy kulturális tényező, a jövő nemzedék e szakavatott és pompásan vezetett intézete százezrekbe került pompás palotában folytathatja áldásos tevékenységét. A háború folytán előállott exigenciák két hatalmas eszmét váltottak ki a főpásztorból. Egyik ügyőr az elkobzott kenyerekkel jelentkezett. A négy darab friss kenyér azonban panaszosan nézett meghatóan sírdogáló gazdájára, aki, addig mig a fagyosszent főnök úr a hivatalos jegyző- I könyvet diktálta, igy sopánkodott magában: — Jaj édes Istenkém! Jaj édes szüleim! Jaj édes testvérkéim ! nem vihetem nektek haza ezt a szép négy kenyeret, mert nem engedik meg a kőszívű pesti urak. Jaj, mi lesz már most aratásra szegény jó szüleimnek, meg nekünk? Jaj, Istenem, milyen lesz az én büntetésem? Jaj, visszakapom-e a tizenhét koronámat legalább is? Még erősen harmatoztak a vádlott leányzó kék szemei, mikor a hatalmas hangú hivatalfőnök ezt harsogta: — A négy kenyér itt marad. De maga elmehet. Holnap reggel pont kilenc órakor lesz azonban a tárgyalás. Itt legyen ám ! értette ? Szegény Vitéz Julcsa olyan nagyot sóhajtott, akárcsak a kiszolgált kaszárnyás városháza, mikor végre-valahára kiszabadult a Gerlóczy-utca rémes kinpadjáról. II. A Vitéz-család mind a hét tagja már epedve várta a budapesti mannát. Hiszen három hónap óta nem láttak madárlátta kenyérkét, csak keserves kukorica kotyvalékot. Nagyon keservesen csalódtak tehát, mikor a későn megérkezett jó Julcsa zokogással beszélte el budapesti szégyenét. Vitéz István gondterhes homlokán valami haragos indulat cikázott végig. Majd erős öklével a rendelkezésre álló alapítványok gyors és genialis megvalósítását, a másik szükségletek felismerését hirdeti. Mindkét eszme megvalósításában hűséges és készséges segítő társra akadt a főpásztor a főegyházmegye nemes gondolkozású főkáptalanában. A Pór-féle árvaházi alapítvány, a hasonló célt szolgáló Kunz Gézáné-féle hagyomány és a kath. tanítók országos árvaháza adott feladatok voltak, amelyeket azonban bizonyos helyi és alapitói kikötések a lassúbb kifejlődés útjára tereltek. A folyton-folyvást szaporodó hadiárvák sorsán való aggódás a főpásztort ismét a gyors cselekvés útjára ösztönözte. Kezébe vette az árvaházak ügyét és ma a főkáptalan szorgoskodása mellett ott tartunk, hogy a Pór- és Kunz Gézáné-féle városi, és a kath. tanítók országos árvaháza a tanítóképző épülettel egyidőben kerül tető alá és jut a megvalósulás stádiumába. A másik eszme, a Szociális Missió-Társulat hadi árvaháza a növekvő szükség felismerésére vall. Ennek az eszmének legfőbb istápolója a főpásztor, de legfőbb megvalósítója a főkáptalan lesz. Ez utóbbi ugyanis kész átengedni garamszentbenedeki hatalmas és tágas várát a Szociális Missió árvaháza részére, sőt kész azt — ugy tudom — némi külön pénzadománnyal is előmozdítani. Mivel pedig az áldozatkészség a főpásztor részéről is meg van, jogos a reménykedés, hogy főegyházmegyénk területén csakhamar megvalósul a nemes emberbaráti eszme: a Szociális Missiótársulat első hadi árvaháza. A művészet dajkája és istápolója a kath. egyház. Ő adta a közép- és ujabbkor művészeinek az eszméket, az ő tartalmassága, kimeríthetetlen gondolatbősége duzzasztotta naggyá a művészi tehetségeket, az ö áldozatkészsége tette lehetővé a legragyogóbb műalkotások létesítését. Ahol a kath. egyház egyszer a lábát megvetette, ott egyúttal a művészet is megtalálta a maga arkimédesi sarkát, amelyből a művészietlen világot megdönthette, hogy annak romjain a maga műalkotásait felépítse. Esztergom a magyar kath. egyház központja, egyben a magyar kath. művészet vára is. Bizonyság erre a hatalmas székesegyház, a nagy székesegyháznak megifjodott utódja, a remekművű Bakács-kápolna, a sok viszontagság dacára még maradványaiban is bámulatotkeltő impozáns főszékesegyházi kincstár, a páratlan mübeccsel biró főegyházmegyei könyvtár és a Simor emlékét időtlen-időkig hirdető érseki képtár. Főpásztorunk minden nemes eszmét megértő és felkaroló lelke sietett reámutatni arra a rendfojtotta meg kínját és azután beadta hatalmas derekát nehéz sorsának. A családanya szelíd engeszteléssel cirógatta szomorkodó leánya harmatos arcát, azután a többi hat bőgő gyereket csitítgatta szeretettel. Öreg este volt már. Másnap hajnalban kezdődik az aratás. Szalonna még csak akad odahaza bőven, de hol a kenyér, az aratók kenyere ? A keserves kenyérkérdésben még legtöbbet szenvedett a derék Julcsa, aki nemcsak négy nagyszerű községi friss kenyeret, meg tizenhét koronát vesztett, de talán még szabadságát is elvesztheti, mert a bizonyos úr szörnyű szigorúan bánt vele. Ezen a végzetes juniusvégi estén töredelmesen járult elébem Vitéz Julcsa és őszintén meggyónta nehéz kenyérkeresete keserves kudarcát. Valóban megindított a jóravaló leány fájdalma és ártatlansága. Megírtam tehát vigasztalására ezt a levelet a Gerlóczy-utcai hivatalba : — Vitéz Julcsa dömösi hajadon négy kenyeret vásárolt Budapesten aratásra, mert Dömösön nem árulnak ilyesmit. Az összes kenyerét azonban elkobozták tőle, mert az eladó nem figyelmeztette a kiviteli tilalomra. Leírhatatlanul ínséges helyzetbe került tősgyökeres magyar népünk. A kilenctagú derék Vitéz-család alig kap többet hetenként hat kiló kukoricalisztnél. Mint a szomszédos család régi ismerőse kérem, tessenek a rendkívüli időkben, a hajadonnal inkább rendkívüli jótékonyságot gyakorolni azzal, hogy ne büntessék. Reménylem tehát, hogy egy derék, / kivül fontos körülményre, hogy nemcsak létrehozni és egybegyűjteni, de a meglévő műemlékeket gondozni és fenntartani is szoros és elsőrendű kötelesség. És mert ezt felismerte, természetének megfelelően itt is a tett mezejére lépett. Első gondja az érseki képtár szakszerű rendezésére, az ott rejtve lévő kincsek feltárására irányult. Elsőrendű szakerők dolgoznak e feladat megoldásán, szorgoskodnak a kincsek megszámozásán, restaurálásán és ismertetésén. Ennek a munkálatnak fontosságát csak akkor fogjuk kellőképen méltányolni, majd amikor a békés idők beálltával tapasztalni fogjuk azt a nagy vonzóerőt, amelyet e képtár az idegenforgalom emelésére kifejteni fog. Mint a vasat a mágnes titkos ereje, ugy fogja vonzani székvárosunkba a képtár csodálatos gazdagsága és szépsége a műértők sokaságát. A tökéletesítés után valj élénk vágyakozás több különböző agyból, de csaknem azonos alakban és csaknem egyidőben pattantotta ki az esztergomi kultur-palota eszméjét. A szebb jövő távol ködéből lassan-lassan bontakozik ki az eszme, lassan-lassan közeledik a tervezgetés, majd a megvalósítás felé. Feltűnése máris országos érdeklődést keltett s bizonyos készséges felajánlkozást váltott ki a Muzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának és Felügyelőségének vezetői köreiben. Hiszem, hogy főpásztorunk szervező képessége meg fogja valósítani ezt a monumentális eszmét is és nem fogja szem elől téveszteni, hogy az Országos Felügyelőség étvágya kezdettől fogva a kath. intézmények iránt gerjedezőben volt s hogy ez az étvágy mindig növekvőben van. Nem térhetek ki e helyütt erre a témára, de nem tagadhatom, hogy gondolataim között folyton ott motoszkál a régi ismert szólás: Timeo Danaos et dona ferentes. Főpásztorunk a teljesség embere. A félmunkát nem szereti. Éppen azért biztat a remény, hogy az érseki képtár-gondozás mellett egyházmegye egész területén elszórtan létező műemlékek gondozásának szükséges rendezése is jövő feladatai közé tartozik. Sőt tovább megyek. A kath. műemlékek országos gondozásának szervezését, egy erre hivatott uj szerv felállításával, szintén az ő szervező zseniétől várjuk és reméljük. A művészet mellett nem feledkezett meg főpásztorunk a kath. egyház másik kedvelt és dédelgetett gyemekéről: a tudományról és az irodalomról sem. Nem tagadhatom, hogy mikor ezt a két szót leírtam, bizonyos lehangoltság vett rajtam erőt. Azt a fellendülést, mely tudományos és irodalmi téren az esztergomi anyaegyházat a 60— szegény magyar földműves családon megkönyörül ma az ország szive, Budapest. Fölolvastam neki az útlevelet és a hajadon megkönnyebbülve hálálkodott a pártfogásért. — Nesze, Julcsa, holnap reggel add át ezt az irást annak az urnák. Ne félj, nem lesz semmiféle bántódásod. Eredj most csak haza és vigasztald meg aggódó szüléidet ezzel az írással. A bánkódás felhője csakhamar elvonult a Vitézek házáról. A család feje nyugodtan makrapipájára gyújtott, az asszony pedig egy szakajtóval csendesen a szomszéd béresékhez ballagott. Ez a bizonyos béres a bizonytalan időben is biztosítva volt a főkáptalan áldásos konvenciójából, mert elég búzaliszttel rendelkezett. Nagyon szívesen kölcsönzött tehát nagy szakajtó lisztet, sőt meg is tetézte, mikor a pesti cudarságról értesült. Hajnalban már mesés kenyérillat ébresztette fel a Vitéz-család eleven apróságait. A gondos szülők az áldásos aratásra készültek. Julcsa Pestre iparkodott a kora reggeli gőzhajón. A kisdedóvót pedig a nagyobbacska Erzsi gondozta. Ilyen nemesen segített a jószívű főkáptalani béres a bajba került másik szegény szomszédon. Igy indulhatott meg az aratás vidámabban a pompás friss buzakenyértöl. És ilyen módon végződik ez a kis kenyérharcos történet is azzal a csatlakozással, hogy a az a bizonyos budapesti ur nagyon szépen bánt Vitéz Julcsával, sőt még tiszteltette azt az urat is, aki azt a jó útlevelet irta neki.