ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-02-20 / 8. szám

XXL évfolyam. Esztergom, 1916. február 20. 8. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 16 fillér. .Esztergom, 1916. február 19. — Rakovszky-ügy s a Budapesti Hírlap, A Rakovszky—Sándor ügy tárgyalása alkalmával figyelemre méltó tünet volt a fővárosi liberális sajtó magatartása, amely egyúttal bizonyítvány volt ennek a sajtónak felfogásáról s szelleméről. A „Világ"-nak a szabadkőmivesség főorganumának persze vörös posztó egy Rakovszky Istvánnak már neve is. Ez a lap kéjes örömben úszott, hogy a kereszténység egy vezéralakját szerinte ledöntötték. A többi lap se pro, se contra nem foglalt positiv állást. Olyan Románia-féle semlegességgel vallottak szint. Ezek miatt nem is foglalkoznánk a dologgal. Hisz közismert a fővárosi liberális sajtó magatartása, ha a keresztény irányzat valamely exponense lép politikailag előtérbe. Ha mégis szóvá tesszük, kényszerítve vagyunk erre a „Bp. Hírlap" magatartása miatt. Ez a lap a keresztény irányzat megítélésében olyan közép ut félét követett, az úgynevezett mérsékelt irányt képviselte. A katholikus ügyekről sokszor elég kimerítő disztingvált modorú cikkeket hozott. Forrásaiban gyakran bizonyos fokú „jó értesültséggel" volt előnyben, nem provokálta a katholikus közérzést; gyűléseinket, mozgalmainkat elég érdemlegesen méltatta. Szóval amolyan, a katholikus szellemnek időnként mécset gyújtó, modern liberális-katholikus-féle lapnak mutatkozott be. Tehát bizonyos tűrhetőség jellemezte a „Budapesti Hirlap" katholikuskodását, amelyet erősíteni látszott azon ismert s általános érdekből még el is viselhető körülmény, hogy a lap restaurálására, katholikus körök részéről minden szónál s Ígéretnél szebben szóló tettek történtek. Ezt tudva, érthető feltűnést keltett már a közelmúltban a lapnak egyik Alfa cikke a katholikus internátusok ellen s egyik katholikus gyűlés előadójának leszólása a szabadkőműves tendenciák ellen intézett támadása miatt. A mi azonban teljesen megingatta hitünket Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBQK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: R0LKÓ BÉLA. a „Budapesti Hirlap" mérsékelt keresztény tendenciája iránt is, az a Rakovszky ellen intézett támadása a Rakovszky—Sándor-féle parlamenti atakk alkalmából. Ahogy a „Budapesti Hirlap* a képviselő-ház ama notórius pénteki üléséről hozott referadájába Rakovszky Istvánt beállítja, az nemcsak szégyenletes, de az igazságnak valóságos agyonbunkózása volt egy országos nevű, közismerten puritán jellemű és önzetlen tevékenységű keresztény politikus rovására. A politika meggyőződését mindenkinek tiszteljük, mig méltó eszközökkel dolgozik. De hogy valamely sajtó orgánum a pártpolitika iránt való fanatismusból, mert ennek véljük betudni az egész kirohanást, annyira fegyelmezetlen legyen, hogy dacára hangoztatott keresztény irányzatának, egy keresztény politikai vezért, Sándor Pál, a szabadkömives promotor támadása révén mint súlyos politikai sebesültet állítson az ország közvéleménye elé, mint a kit az általa izgalmakkal s manőverekkel túlfűtött kazán, mint fűtőt robbantott fel, kigúnyolva Rakovszky parádézó Kátóságát, — ez már durva s felháborító eljárás volt. Nem csodálkozunk, ha ezt megteszi egy radikális, a kereszténységgel elvi ellentétben álló lap, de megdöbbentő degeneráltság a keresztény elvektől, ha azt egy Budapesti Hirlap teszi. Még az elválasztó politikai ellentétek miatt se szabadott volna egy Budapesti Hírlapnak annyira leszáltnia, hogy egy kiváló keresztény politikus verőjének álljon be. Tiltja ezt a nobilis jó izlés, tiltja a keresztény világelv közössége, a politikai küzdelemben egymás tisztelete és az audiatur et altera pars igazságának elve. A Budapesti Hirlap minek előtte objektive meghallgatta volna Rakovszky másnapi replikáját, más lesújtó Ítéletet mondott róla, s dacára, hogy Rakovszky másnap ugy agyoncáfolta Sándort, hogy az mukkanni se tudott, a Budapesti Hírlapban nem volt annyi okosság és igazságérzet, hogy visszavonta, vagy legalább is mérsékelte volna az előző napon írottakat. Még RaKéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. kovszky replikájának hangját is meggyanuistó s gúnyolódó modorban ítélte meg, mintha Rakovszkynak oka lett volna az önmérséklésre. Nemcsak az ellenszenv és az elvakult pártoskodás, hanem a specialis rosszindulat volt kiolvasható a Bp. H. egész Rakovszky-ellenes manőveréből. Ugy bánt vele, mintha Rakovszkynak nem lenne tiszteletreméltó és becsületes politikai múltja, mintha egy politikai kalandor lenne a parlamenti arénán. A keresztény elvek pártolását negélyező s a szabadkőmivességet olykor taktikából támadó Bp. H. evvel az egész manőverrel circulus vitiosusba esett s a legnagyobb szolgálatot tette, a plutokrácia szabadkőmivességnek, melynek a drezdai szabadkömives intézetben nevelt és tanult Sándor Pál csak kivezényelt spadassinja volt. Sándor Pálnak azért kellett Rakovszkyt támadnia, hogy az ország előtt kompromittálja az arisztokráciát s rájuk süsse; ime ti is a zsidó tőke árnyékában pihentek. A nagybankos plutokrácia már annyira erősnek érzi magát, hogy a történelmi nevekkel akarja magát körülbarikádozni, ha valahonnan támadják. Bár Sándor Pál támadása tulajdonképpen azt jelentette, hogy a nagy töke, mely eleinte a történeti nagy neveket cégérnek kölcsönkérte vagy bérbevette, ma már annyira hatalmasnak érzi magát, hogy ezektől a nevektől szívesen tehermentesíti magát s hogy ezt elérje, mert tudja, hogy urakkal áll szembe, tehát kompromittálni törekszik a történeti arisztokráciát. A Bp. H. Rakovszky támadásával tehát ilyen irányzatnak lett protektora. A Bp. H. a nagybankos plutokrácia egymásra találtak és remélhető, hogy az árbocra ismét uj lobogó röpül. A katholikus közvélemény számára azonban sutyos tanulság szűrődik le a Bp. H. viselkedéséből. Az, hogy keresztény szelleművé egy lapot csak elvek magaslatán s a keresztény tanuitság iskolájában lehet igazán felemelni. Liberális lapot keresztény szelleművé nemAZ^SZT

ERGOM" TÁRCÁJA. Az én apám. Apám nem gazdag földesúr, Nem jár selyem ruhába', Nincs a mellén érdemkereszt Sem ékszer csillogása. Nem ismeri öt senki sem, Kinek mi gondja rája, — Az én apám honvédbaka Lent, messzi Szerbiába'. Dinnyés Árpád. Tábori levél. — Elbeszélés. — Irta: Fülöp Ferene. I. Vigan pattogva égett a rőzseláng. Erős hideg szél vijjogott az ég felé röpködő rözserakás felett. De a merész lángok annál hetykébben vibráltak tűzcsapjaikkal a fekete éjszakában. A tűz mellett négy magyar honvéd kuporgott. Mindegyik a fagyos kezét és lábát melengette a zsarátnok tüzkelyhében. A honvédek szótlanul bámultak a kellemes l meleget lehelő tábortűzbe. Mindegyik a saját gondolatával bibelődötl. Hiába a gond még a véres harctereken is felkeresi az embert. Ott se hagy neki nyugtot. Nagysokára a legvénebb mégis csak megszólalt: — Kutya hideg lesz az éjszaka. Többiek ráhagyólag nem válaszoltak a társuk megjegyzésére. Kettőt már boldog álom környékezett. Az öreg honvéd feddőleg ripakodott a szunyókálni készülő két bajtársra. — Gyerekek! El ne aludjatok! — Oh! Dehogy is alszunk! Megint abba maradt a társalgás. Az öreg lassú tempóval előkotorászta pipáját, hogy valamivel foglalkozzék. Sokáig motoszkált a pipaszáron, mert sehogy se akart szelelni. Azután mégis rágyújtott. A kékes füstkarikák csakhamar összeölelkeztek a tábortűz piros nyelvecskéivel. A negyedik honvéd, amelyik se nem pipázott, se nem szunyókált, a tűz árnyékából megszólalt. — Jól füstöl a pipája Miska bátyám. — Jól ám, amondó vagyok önkéntes ur. Hátszen esse legyen a szegény embernek? Sokáig csend támadt. Csupán a felkerekedett szélvihar fütyülése és a tábortűz pattogása volt hallható a sötét éjszakában. Egyszer csak újból megszólalt az önkéntes urnák titulált fiatal katona: — Miska bátyám! -- No! — Nem alszik-e? — Nem én. Az ilyen hamar megöregedett ember nem egykönnyen álmosodik el. — Én se. — Pedig önkéntes ur még messze áll tőlem az idő dolgában. — El is hiszem. — Talán beteg? — Isten tudja. Az is, meg nem is. — Nem értek a találós beszédekhez. — Pedig magyarul mondtam. — Nohát nem is arrúl van szó. De az ilyen paraszti ember esze rövid ám, mint a nyúl farka. Megint elcsendesült a diskurzus. Az öreg nagy csomó rőzsét dobott a tűzre. Azután egy lobogó rőzsegallyal megint meggyújtotta a kialudt pipáját. Az önkéntes ur meredt szemekkel bámult a lángokba. Hangosat sóhajtott. Az öreg vitéz erre már nyomatékosan megjegyezte: — Ahán! Értjük mán a talányt. Lányról van a mese. Az önkéntes ur csak annyit válaszolt: —• Arról. Sokáig hallgatott újból a beszéd. A másik kettő erősen hortyogott. Szegények hadd aludjanak. Ugyan előőrsön vannak, dehát ketten untig elég fent lenni. — Miska bátyám! — Tessék! — Van-e papirosa? — Levélnek? — Annak. — Annak nincs. De van noteszem. Ha netán papir kell, kiszakíthatok pár lapot belőle. — Ha más nincs, az is jó lesz. Az öreg készségesen nyúlt köpenyege alá. A zsiros födelü notesz fázósan pislogatott a meleg tűzrakásra. A levélpapír hát megvolt. — Lát-e majd irni? — Azt hiszem. S közelebb húzódott a tűzrakáshoz. Az önkéntes ur sokáig tépelődött, mit is irjon. Végre is bekezdett az irásba. Megszólítást se használt. Akinek ő irja, az úgyis tudja, minek szokta szólítani ez a szép nyúlánk, fekete szemű katona. És csak irta: — Kezem, ahogy a ceruzát fogom, majd lefagy a decemberi hidegtől. És mégis magának