ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-02-06 / 6. szám

Az én szorgalmas muszkám a konyhaajtóban állva, már messziről integet felém s nevetve kiabálja: — Gsekaj máló, pán. (Várj keveset, uram). Megállok a konyhaajtóban. S ő mutatja, törüljem meg jól a lábamat, mert bizony sáros a bakkancsom. Muszáj engedelmeskedni, hiszen katona az ember, vagy micsoda. Ha mindjárt a saját puccere is mondja. Hát bizony az én kedves Jakabom, a muszkám, se aludt délután. Két szobát és konyhát súrolt fel, az ajtókilincseket, kályhák vörösrezeit szépen kismirglizte, az ablakokat megmosta. — Harassó, Jakab! (Jól van, Jakab.) S a muszkám erre olyan jó kedvű lesz, hogy táncolva, fütyürészve ceppedlizik végig a sárgára sikált padlón. Nagy gyerek ez a huszonnégy éves muszkám. — Dobre bugyi szecki. (Jó lesz minden.) Ezt hajtogatja folyton s örömében majdnem a nyakamba ugrik. Örül szegény az életnek. Azt hiszi, ezután már igy lesz. Nem tudja még, mekkora nagy komédiás ez az élet. Azt hiszi, ameddig csak ez a háború tart, mindig itt lesz mellettem. Teát főz majd nyakra-főre, a cipőmet tükörfényesre puccolja, a kész cigarettákat a szájamba dugdossa. S egész nap csak dúdolgatja a kedves orosz nótáját. Hoho! Kedves Jakab pajtás! Ne örülj úgy a mának. Holnap komisszabb is lehet. De ő azzal mitse törődik, egyre csak azt sugdossa a fülembe : — Ne treba csaja! (Nem kell tea ?) Ugy okoskodik, ha én iszom, hát biztosan ő neki is jut a barnára eresztett teájából. Irogatni kezdek. — Kerim piszat? (Kinek irsz?) Az orosz mindenkit tegez. — Egyin gazetta na doma. (Egy otthoni újságnak.) Tágra meresztett szemekkel bámulja a betűket. Csak egyre csóválja fejét, hogy ilyen szarkalábas ákom-bákomokat valaki el tud olvasni. Az orosz cirilbetük neki jobban tetszenek. Néha megkérdi, milyen betű ez, vagy az. Aztán, hogy beleun a hosszas bámulgatásba, megrakja alaposan a vaskálykát. Nem kerül a fa semmibe. Hamarosan olyan meleg lesz s szobában, akár a gőzfürdőben. Jó lesz kinyitni keveset az ajtót. Félválról hátra szólok a muszkámnak: — Jakab, nyisd ki az ajtót. Jakab ki is megy a konyhába. Nagysokára verejtékező homlokkal odatehenkedik mellém és szomorú lemondással vallja be, hogy bizony kereste nagyon azt a nyisd kit, de bizony legszorgosabb kutatás dacára se találta meg azt a veszedelmesnek gondolt, nyisd ki micsodát. — Pán, nyez nám, kuda igyas eta nyisdki. (Uram, nem tudom, hová lett ez a nyisd ki.) Persze, jót nevetek a muszkám szomorúságán s most már megmutatom neki, hogy az ajtót nyissa ki. őslakossága pedig akkor ezeken a falakon kivül élt nagy kiterjedésű kertek és szántóföldek között és ezeket egy külső fal vette körül. Már régen átjött a vonat ezen a hatalmas, szinte országfalon és még mindig termőföldek meg legelők között vágtat; ebből látszik, hogy egy régimódi ostrom idején bajos lett volna bevenni a fővárost még körülzárolással és kiéheztetéssel is. Egyelőre másképen védekeznek az ellenség ellen. Nem Íjászokat és kőhajító gépeket állítanak föl ellene a kaputornyok fölött, hanem katonás rövidséggel elkérik az útlevelét minden idegennek, aki a városba megérkezik. Juan-Sikkai elnök nagy úr, de ő sem érzi magát biztonságban a nyugtalan fővárosban és katonai őrséggel állatta el ezekben az időkben a pályaudvart, hogy tudja minden újonnan érkezőről, ki az, akinek ilyen veszedelmes időkben kedve van Pekingbe eljönni ? Elénk is odaállt egy kinai katonatiszt és igazolásunkat kérte; szerencsére még Szentpéterváron elláttuk magunkat kinai útlevéllel — a nagy póklábas betűk megtették a magukét és nyugodtan mehettünk tovább. Az már azután megint más kérdés, hogyan kerül ki az utas épen a kulik százai közül, akik a Ha-ta-mön közelében lesnek az érkező idegenekre? Nekik ugyan mindegy, béke van-e vagy forrongás, a fő, hogy utast fogjanak maguknak. A sok tülekedő közül valamelyiknek végre megadja magát az újonnan érkezett és ekkor megkezdődik a távoli Kelet károsaiban olyan otthonos, de európai embernek tagadhatatlanul mindig egy kissé groteszk közlekedés: az emberfogattal való nyargalás. A gyorslábú kuli fölkapja a könnyű kétkerekű kocsi rúdját és fut vele legalább is olyan jól, mint az átlagos budapesti bérkocsiló. Átmegyünk Szép, barnás, szomorúra festett arca erre már felderül. Megint nevetni kezd, jóizüt kacag értelmetlenségén. No nem baj kis muszkám, lesz még roszszabul is. Hogy mikor, azt még bajos megmondani. Csak az a fő, hogy eljön az az idő is. Merthát az élet nagy színpadi tehetség s komédiás mivoltáját gyakran fitogtatja. Fery. Krónika. — Hja, az magántulajdon! — A „Szépítő Egyesület" Gyűlést tartott a mult héten És az itthon lévő tagok Meg is jelentek ott szépen. Szépen megbeszéltek ottan Mindenféle folyó ügyet És uj programmot tűzött ki Ez az aktív egyesület. S mert ezen programmal én is Teljességgel egyetértek, íme, versben irom meg, hogy Mi szépet és jót beszéltek. A „Szenttamás" forgott szóban... (Esztergomnak disze volna, Ha egy-két ház fenn a púpon Reánk le nem vigyorogna! Csak egy-két ház teszi csúffá Ezt az egész hegyet nékünk; Mennyi tinta fogyott erre S erről már mennyit beszéltünk!) A „Szépítő Egyesület" Tehát programmjába vette, Hogy a hegyet megfésüli És bokrot, fát ültet erre. A város felőli részen Utat húzat, sövényt plántál, Hogy szebb legyen a szigetnél, Sőt szebb a szép Kisdunánál! Szép lombos fák alól fognak Lenevetni ama házak, És borostyán kúszik szerte, Hol talaja nincs a fának. Ami csúnya, ami mostan Szemetsértő, kellemetlen, Azt a zöld lomb eltakarja, — Igy van legalább a tervben. Olyanképp lesz, mint az odvas Fogakkal, mik fájnak, fájnak, De kihúzás helyett — aranyPlombjuk lesz éke a szájnak! (-•) a lenn tizenöt méter vastag kapufal alatt; a kuli csodálatos ügyességgel csúszik ki velünk az ordító, hadonázó, ezerhangu tömeg közül, meglóbálja a papiroslámpáját, azután rohan tovább a császárcsatorna mentén. Az egyik oldalon évszázados kőoroszlánok, a másikon pedig a Waggons-Lits szállodájának kivilágított ablaksorai néznek le az útra. Ez Peking, a nagy sárga birodalom fővárosa? Óh nem, ez még csak az ^idegen ördögök* része. Magas, szinte bástyaszerü falak között fut az emberló; az egyik épület kapuja fölött a République Francaise felírás, nem messze tőle a büszke Reichsadler, mindegyik előtt az őrt álló katona. Ez még Európa, ezek a követségek. Elegáns, hűvös, katonás itt minden; a követségek kerítései, nagy, fehértéglás, piroscirádás falak, mint glédában álló ezredek futnak a távolban zsibongó, piros lampionok fényében ragyogó kinai város felé. Elrobogunk a mi követségünk kapuja előtt is; a szeptember eleji este félhomályában is meg lehet látni, hogy magyar tengerészbaka áll a kapunál feltűzött szuronnyal. Őrzi a világbékét itt a távoli Keleten, az egymást figyelő nagy európai népeknek ebben a különös köztársaságában. Amikor futtában magyarul szólunk rá, nagy „Adjon Isten"-t kiált vissza örömében, azután őrzi tovább a kaput, az európai harmóniát, meg én nem tudom mit, ebben a nagy sárga városban. Igen, igy volt az régen, abban az időben, amiről öreg emberek beszélnek, amikor még békeség volt ezen a világon. A következő évben, ugyanezen a kezdődő szeptemberi estén, ebben az órában jött meg nagy bugással és vágott be a ratosini majorba, a vöröskeresztes lobogó mellé, az első orosz gránát. . . S. Kinevezések az esztergomi főkáptalanban. Tekintettel arra az értékes munkásságra, amelyet az esztergomi főkáptalan tagjai a főegyházmegye, de az egész magyar katholicizmus vezetésében és kormányzásában — mint a hercegprímás megbízottai és tanácsadói — kifejtenek: mindig esemény volt az esztergomi kanonoki stallum betöltése, annál inkább most, amikor az új nagyprépost személyéről, a columnáris kanonokok előlépéséröl és két új kanonoknak kinevezéséről van szó. Január 29.-én jött az első hir a kinevezések aláírásáról a hercegprimási udvarba s már a következő reggelen, vasárnap reggel a főkáptalan a főszékesegyházi tanácsteremben ünnepélyes hangulatban várta az új nagyprépostot: dr. Rajner Lajos püspököt. Á főkáptalan élénk örvendezéssel vette körül új vezérét s dr. Klinda Teofil prelátus-kanonok ékes latinságu beszédben tolmácsolta a főkáptalan jókivánatait, melynek minden mondatát élénk helyeslés kisérte. A püspök nagyprépost jóleső érzéssel fogadta az őszinte hódolatot s szintén latin beszédben mondott köszönetet a főkáptalannak. A kinevezések rövid foglalatban a következők : Őfelsége a király az esztergomi székesfőkáptalanban dr. Rajner Lajos felszentelt püspöknek és olvasó-kanonoknak a nagyprépostságra, Qraeffel János éneklő-kanonoknak az olvasó-kanonokságra, Maszlaghy Ferenc őrkanonoknak az éneklő-kanonokságra, dr. Roszival István főszékesegyházi főesperesnek az őrkanonokságra, dr. Walter Gyula sasvári főesperesnek a főszékesegyházi főesperességre, dr. Horváth Ferenc mesterkanonoknak a sasvári főesperességre való fokozatos előléptetését jóváhagyván, az ekként megüresedő egyik mesterkanonokságra dr. Halmos Ignác nagyszombati kanonok-plébánost, a másik mesterkanonokságra pedig Báthy László lévai prépost-plébánost nevezte ki. A főkáptalan, a papság és mindenki, akik az egyház ügyét szivükön hordják, jóleső érzéssel vették tudomásul, hogy a bibornok-hercegprimás kegyes gondoskodása folytán az esztergomi főkáptalan disze ily kiváló egyénekkel gyarapodott, mint amilyeneknek a közvélemény dr. Halmos Ignác kanonok-plébánost és Báthy László prépostplébánost ismeri. Kiváló működésükről és jeles egyházi érzésükről mindketten ismeretesek s örvendünk, hogy Esztergomban, a magas vezető állásokban ily kitűnő munkaerőket üdvözölhetünk. R. * Személyi hir. Dr. Koperniczky Ferenc prelátus, pozsonyi prépost a mult hét elején Esztergomban volt hivatalos ügyek elintézése céljából. * A hercegprímás adománya. Az esztergomi oltáregyesület a hadiárvák javára jótékony hangversenyt tart e hét folyamán, dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás e hangversenyre jegyét 400 koronával váltotta meg s ha a körülmények engedik, személyesen is meg fog jelenni. * Tiszteletbeli ügyész. Az esztergomi főkáptalan tekintetbe véve azon szakavatott szolgálatot, amelyet a háború ideje alatt jogi ügyek terén dr. Gróh József ügyvéd teljesített, őt uradalmi tiszteletbeli ügyészévé nevezte ki. * Gyertyaszentelő ünnepe a bazilikában. Az ünnep délelőttjén 9 órakor ünnepélyesen bevonult a bibornok-hercegprimás a főszékesegyházba s elvégezte a gyertyaszentelés és kiosztás magasztos szertartását s ugyancsak a főpásztor tartotta a körmenetet is a főkáptalan tagjainak, az udvari papságnak, a karpapoknak és a növendékpapságnak segédlete mellett. Ezen szertartások végeztével a bibornok stallumában foglalt helyet és Schiffer Ferenc prelátus-kanonok celebrálta a nagymisét, amelynek végén a bibornok ünnepélyes főpásztori áldást adott s a szokásos solemnitások között kivonult a főszékesegyházból. * Egy tábori lelkész kitüntetése. Zelenyák János, országgyűlési képviselő, lekéri plébános, amint annak idején megírtuk, katonai szolgálatra jelentkezett és mint tábori lelkészt az északi harctérre osztották be, ahol áldásos tevékenységet fejtett ki, amellyel a legfelsőbb elismerést is kiérdemelte. A hivatalos lap egyik legutóbbi száma jelenti, hogy a király Zelenyák Jánosnak az ellenséggel szemben tanusitott kitűnő és önfeláldozó szolgálata elismeréséül a lelkészi érdemkereszt második osztályát adományozta.