ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-12-31 / 53. szám

egész valónk mily nemes ércből való, hogy mekkora erőforrás lakik bennünk. Csak azt nézték, hogy kis nemzet vagyunk, amely ellen minden szabad s hirdették ellenünk a nyers erőszak jogát. És mégis . .. minden balsors és félreismerés dacára, még a legnagyobb kisértés és megpróbáltatás között is, nem tudták a nemzet királyszeretetét s dinasztikus hűségét a Habsburgok iránt megőrölni. Pártütés, hűtlenség, trónvillong as, a nemzet egészét soha sem tudta magával ragadni. Kibontakozott a legvégzetesebb helyzetekből s voltak idők, midőn sok országa közül a dinasztiának egyedüli kitartó s mentövára Magyarország volt. Mikor Ferenc József kibontakozott a birodalmi politika öleléséből s a magyar szeretetét kérte, a nemzet hódolattal ajánlta fel szerető hódolatát s nem volt egy pillanatig se alkalma Ferenc Józsefnek nem bizni nemzetében. És ma? Mától fogva ez a hagyomány lovagias magyar hűség átszáll IV. Károlyra, amint a szent koronával átszállott rá minden hatalom s fölség. Van ebben a magyar királyszeretetben, dinasztikus hűségben valami rejtelmes, szinte misztikus valami, amelyet talán egy népnél se találunk széles e világon. Hol van nép, mely annyira egynek érzi magát királyával a szent korona szimboliumában, mint a magyar? A franciának nincs királya, a spanyol a portugál könynyen változtatja dinasztiáit, az olasz megbizhatlan s cselszövő királyaival szemaenUs. Még Németországban is utat tör időnként a sok német törzs partikularizmusa. Angliában az alkotmány a királyi méltóságot paralizálja, úgyszólván csak dekórum, amolyan érdekbeli házasságféle. Ellenben mi nálunk ösztönszerű, közvetlen meleg érzés, benső hév mindaz, ami a király iránt való hódolatban s szeretetben megnyilatkozik. A magyar mindig szivével s eszével vonzódik királyához. Más módját az állami életnek el sem tudja képzelni. Ezért nem sikerült nálunk semmiféle elszakadási vagy elválasztó mozgalom. Sőt kialakult éppen e hősi vonás hatása alatt, még egy Bismarckban is azon idea, hogy a monarchiában MagyarJLZ „ESZ

TERGOM" TÁRCÁJA. Háborús zsoltár. Nemzeteknek hatalmas Istene, Száll Tehozzád esdő sóhajunk. Régi titkok rejtett mérlegére Reá-téve nemzetünknek vére, Benned bizva : élünk vagy halunk! Sír, Urunk, az ős Kárpátok bérce, Édenünknek négy folyója véres. Ránk szakadt az egyiptomi átok, Ringva futnak vérpiros hullámok, Mert Sionnak lánya már nem ékes. Mirtuszoknak hófehér virági Mint fáradt pihék a sárba hullnak. A menyasszony váró szempillái, . Siró lányok lengő fátyolai: Árva lótuszokként könnyben úsznak. Újra hallik Efraim völgyében Ráchel-anyák szívtépő siralma. Újra vérben bősz Heródes kardja, Újra felzúg sok ártatlan jajjá, Újra készül sok álom sírhalma. 0 nagy Isten, árváknak jó Atyja, Aki látod a harcba menőket. országból s Magyarország által kellene öszszetartani, ami még összetartható s megszerezni, ami még megszerezhető .... A lefolyt századok, különösen a 19-ik századé arra tanították a nemzetet s a dinasztiát egyaránt, hogy amennyire egymásra utalt a Habsburg-ház s a magyar nemzet, olyannyira eröforrása*'mindkettö egymásnak, ha megértik egymást. E nagy történeti pillanat a koronázással újból előtérbe nyomul, és a fonálnak egyik végszálát a király, másikát a nemzet tartja kezében. Semmi kétség, a mi még bognak maradt, az idők folyásával, az is szépen megoldódik. A koronázási hitlevél ennek a hitnek s bizalomnak a magna khartáj a, a király és nemzet jogainak, alkotmányának inauguralis biztositéka. Ezért mondhatta méltán róla Csernoch János, a koronázó hercegprímás eme századokat túlélő történeti szavakat: „sérthetetlensége fölött őrködik a törvény hatalma és Felséged hivő lelkének szent esküje." Legyen azért áldás a legelső magyar emberen s a költővel szólva: lelje népe boldogságán örömét. Keményfy K. D. XV. Benedek beszéde a dec. 4.-én tartott konzisztoriumban. Főtisztelendő Testvérek! Mivel mindazokat az ügyeket, melyeket a világ minden részéből ennek az Apostoli Széknek döntésére bíznak, nem lehet mint régente konzisztoriumban tárgyalni, mert számuk napról-napra határtalanul növekedik és mert soknak a megoldását nem lehet halasztani: szívesen követjük az elődeinktől számunkra megjelölt dicséretes szokást, hogy t. i. ha előfordul valami, ami az egész kereszténységet érdekli, azt közöljük veletek, kik ünnepélyes ülésre gyűltök egybe. Legnagyobb örömünkre szolgál, hogy egy olyan fontosságú, s az Egyház számára oly hasznos eseményt hozhatunk tudomástokra, mely — bátran mondhatjuk, — korszakalkotó lesz a történelemben. A kánonjog szerencsésen befejezett kódexéről szólunk, melyet rövid időn belül a ti kivánságtoknak ís megfelelően ki fogunk hirdetni. Jól emlékszünk, hogy éppen ez volt a megboldogult Agliardi Antal jókivánata, midőn tolmácsolta előttünk a szent Kollégium szerencsekivánatait a mi megkoronázásunk napján. Senki előtt sem ismeretes jobban mint előttetek, hogy a törvények és rendeletek, Nézz a gyermek összetett kezére, Nézz a kis szív tiszta kérésére S a Te szent nevedben áldd meg őket! Hisz' a harcunk Ábel vére harca, Véres kardunk a tetemre-hivás; Az igazság tiprott trónusánál,. Sértett nemzet vére-hullásánál: Áll a döntő élet-halál vivás ! S mint a tömjén áldozati füstje Száll az égre illatozva széjjel, S mint a nárdus drága aromája Kél a szívünk könyörgő imája — Hozzád Isten! — nappal s minden éjjel: Nemzeteknek hatalmas Istene, Száll Tehozzád esdő sóhajunk. Régi titkok rejtett mérlegére Reá-téve nemzetünknek vére, Benned bizva: élünk vagy halunk! Porubszky Géza. A kaméleon. Fent a Mátrában, az Eskeői hágó két oldalán, évszázados bükkerdők susogó lombjai között, két régi kőkastély áll. Zöldes moha fedi már a vakolatát hullajtó falakat s darázsfészkek hemzsegnek nyáron a kiszögellő tetők ereszei alatt; mintha a földdel összenőttek volna, ugy körülmelyeket az Egyház anyai gondoskodásában kibocsátott, a századok folyamán oly tömeggé halmozódtak föl, hogy azoknak teljes ismerete fölötte nehézzé vált, még a jogban legjártasabbak számára is. Azonkívül sok kánoni intézkedés az idők folyamán beállott változások következtében nem felelt meg a szükségleteknek és bölcs, korszerű újítást követelt. Hogy tehát az egyházi fegyelem előnyére világosabb legyen, milyen törekvések és intézkedések vannak érvényben az Egyházban, jó volt egy egyházi törvénytárt alkotni, hogy ez azután közkézen foroghason; és ezt várták már jó idő óta nemcsak a püspökök és a papság, hanem mindazok, akik a kánonjog tanulmányának szentelik magukat. A Szentszék már régen gondolt rá, de a nagy nehézségek visszatartották attól, hogy munkába kezdjen; Isten fönn akarta tartani ennek a műnek érdemét és dicsőségét nagyrabecsült elődünknek X. Piusnak. Jól tudjátok Tisztelendő Testvéreim, milyen határozottsággal készült ő a nagy vállalkozásra sz. Péter trónjára való emeltetése óta, s mennyi szorgalommal és állhatatossággal követte pápasága alatt; s bár rövid uralkodása nem engedte meg, hogy a munkát befejezze, mégis egyedül őt kell tekintenünk ennek a kodexnak szerzőjéül, s mint ilyen, az ő neve ünnepelt fog maradni a jövő századokban, éppen úgy, mint III. Incéé, III. Honoriusé, IX. Gergelyé, ezeké a kánonjogban tündöklő pápáké. Mi meg leszünk elégedve, ha ezt a kódexet amit Neki köszönünk, ki fogjuk hirdetni. Mondjunk addig is, mint Krisztus helytartója köszönetet mindenkinek, bíborosoknak, püspököknek, prelátusoknak, mindkét klérus papjainak és az egyszerű világiaknak is, akik szorgalmasan hozzájárultak ehhez a munkához. Szívesen köszönjük ezt meg s mikor ezt teszük, ugy látszik nekünk, hogy egyúttal szent elődünk egy kedves megbízatásának teszünk eleget. Különösen kedves azonban méltó dicséretben és köszönetben részesíteni szeretett fiunkat Gasparri Péter bíborost, aki kezdettől fogva a kódex gyűjtésének legnagyobb terhét viselte s ebben megmutatta nemcsak világos értelmi képességeit és jogi tudását, hanem fáradhatatlan szorgalmát és erejét is, mely nem lankadt soha, még azután sem, mikor átvette a mi államtitkárunknak hivatalát és más fontos ügyekkel kellett foglalkoznia. Joggal reméljük tehát, hogy az annyira fontos, annyira korszerű mű mindjobban megfogja szilárdítani az egyházi fegyelmet; a törvények ismerete nem kevéssé fogja megkönnyíteni megtartásukat a lelkek nagy hasznára és az egyház gyarapodására. Ismeretes tény az, bogy bármely emberi társaságban, sőt magán a nemzetközi téren is, ha virul a törvények tisztelete, a békével együtt jólét is uralkodik: mig ellenben, ahol nem törődnek, vagy akár megvetik a törvények tekintélyét, uralkodik az egyenetlenség és önkény, fölfordul a magán- és közrend. hálózta őket a sirom, a zsálya s a futó koroncs lógó szirum virága. Valamikor e két kastély egy uré volt; de azóta már sok idő mullott el, s a régi törökverő hadúrban, ki háromszáz zsoldost tudott nyeregbe ültetni, nem maradt más hátra, mint buzogányának egy ütésére támadt gyermekfejnagyságú nyilas, a bükkfaajtó félméteres küszöbén. Hogy miért tette, milyen felháborodás késztette rá, arról nem szól a krónikás, csak a levéltár pókhálós papírjai között egy félig már elrágott sárga pergament emlit néhány szót, mely szerint „. . . bánatában pedig az fiatal asszony feleség jobb létre szenderült vala ... minek utána, az nagyságos nemzetes ur nagyon elbusula .. .* Talán e bánatos pillanatában vághatta hadatverő ércöklét a széles küszöbhöz, mikor már nem látott menekvést, sem égen, sem földön. — A mult magába nőtte emlékét s rejtelmes titkát féltve őrzi, idegenné vált lakói előtt. S biz, a késői utódok nem-igyekeznek a köd lepel fellibbentésére, nem ülnek a múlás szagával telitett fóliánsok közé, hogy búvárkodva megnyerjék a homályos, sötét ismeretlenség útjaira a lámpát, mely elvezeti őket egy szálas ember életéig, ki hatalmas karjával oly csapást tudott mérni, egy bükkfa keménységébe. Inkább kint vadásznak s fegyverük fel-feldörrenése visszhangozva járja be az erdőt, s áthat oda a. hágó túlsó oldalára, ahol ilyenkor egy sápadt halvány arcon sokszor végig folyik egy nehéz könnycsepp, s száll ki egy fájós sóhaj, egy bánatos szívből. Az első kastélyban Pál Sándorok laknak.. Három gyönyörű fiu hirdeti a család évszázadokra kinyúlható életét, s egy hajlékony testű leány, mint egy selyem szinü nárcis a haragosan piros rózsák között.