ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-12-31 / 53. szám

XXL évfolyam. Esztergom, 1916. december 31. 53. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szatn ara 16 fillér. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A jeles vitéz király. Az új esztendőnek csaknem vigiliáján, XII. János esztergomi érsek, a budavári Nagyboldogasszony templomban Szent István koronájával törvényesen magyar királlyá avatta IV. Károlyt, akit a koronázás aktusakor, a kalocsai érsek még mint koronát kérő „jeles vitéz "-t aposztrofál a nemzet szine előtt. Ritka esemény történelmünkben, hogy ily gyorsan történjék meg a koronázás, amikor a törvény is hat hónapi határidőt engedélyez. Ha mégis mielőbb fején óhajtotta érezni Károly a szent koronát, ez kétségtelenül annak a jele, hogy a háborúban kétszeres súllyal bir előtte a koronázás alkotmány és trónbiztositó jelentősége. A nemzet számára az állami jogfolytonosság ünnepélyes elismerését jelenti a koronázás, a felséges király számára viszont a törvényszerű uralkodást, az alkotmányba való beilleszkedést, hogy a nemzettel való összeforráshoz, a nemzet szivéhez az első lépést ez úton tegye meg. Elhangzott, hogy „királyi szavával" nemcsak ö maga tartja meg az alkotmányt, de azt mindenkivel meg is tartatja. Jeléül annak, hogy a megkoronázott és esküt tett uralkodó nem az elzárkózott abszolút akaratban, hanem az alkotmányos jogok erejében keresi dicsőségét s hatalmát. A nemzet megérti, hogy mit jelent fejedelmi ajakról ezen ige: „királyi szavunkkal". A zúgás, mely a koronázás napján a nemzet lelkéből felhatolt a budai várba, az öröm, a kitörő lelkesedés, ez mind egy ország s nemzet hálaimádságát jelentette a hűség és szeretet jegyében. Az örömtüzek, melyek országszerte kigyulladtak, mintegy oltárlángja, örök lámpája annak a szent kötésnek, melyet a nemzet s király között a koronázás összehozott. Abban a dinasztikus érzésben, mely a magyar szivében igazán él, nemcsak a mult nagy királyalakjai ragyognak, hanem átsugárzott már az uj király alakjára is. Magyarország különösen a világháború nagy válságában bebizonyitotta, hogy IV. Károlyért is törhetlen ragaszkodással él nemcsak szimbolikus értelemben, de pozitív tettekben és áldozatokban. A közeledés, amit az uj király eddig felénk tett, máris megigézte a nemzetet s mintha ö is őse, Habsburgi Rudolf jelszavát követné : melius est bene imperare Éppen azért nagy reménnyel eltelve látja benne a nemzet azt az uralkodót, aki, mint Ferenc Józsefről mondotta Kolos érsek a koronázási jubileumon, „mint király első lévén a jogokban, első tud lenni a kötelességekben is és nem a hatalom zsámolyává, hanem a fáradhatlan munka oltárává teszi a trónt s rajta odaadás áldozatává az uralkodót." Ennél szebben a királyi nimbust és az államra kiható uralkodói hivatást senki se definiálta. És mert ezen a mesgyén halad egy király, be fogja nevét nemzete szivébe vésni IV. Károly is. A magyar a király eddigi közeledésében máris egyszerűséget s nyiltságot lát és ha megtelik a királyi sziv odaadással, a nemzet lelkét adja a királyért, azt a lelket, melybe egy felsőbb világ van beékelve, ahonnan kiapadhatlan lüktetéseket vesz az önfeláldozásra s törhetlen lökéseket a hősiességre. A szabad ég alatt neki esküdött hűségért vére hullásával felel a magyar. Csodálatos nemzet vagyunk mi magyarok. Művelődtünk, megújhodtunk, átalakultunk, de az ősi vonásoknak egyik nemes anyajegyét, az uralkodóhoz való benső ragaszkodást, az eposzba illő királyhüséget hiven őriztük meg mai napig. Minden erényünket évszázadokon át kemény próbára tették. Nem nézték akik üldöztek, hogy mm