ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-08-06 / 32. szám

II. Románia semleges marad. Kitchener Bukarestbe készült. Fehértemplom, aug. 1. A lapokat különböző változatban járta meg a négyesszövetség Romániához intézett jegyzéké­ről szóló híradás. A „Bukarester Tagblatt" július 28-iki száma vezető helyen világítja most meg a négyesszövetség bukaresti diplomáciai hadjáratá­nak titkait. Van egy-két részlet ezen érdekes tudó­sításban, amely már részint nem egészen ismeret­len az olvasó közönség előtt, egészben véve a bukaresti, mindég jól informált német újság cikke sok uj és érdekes adattal szolgál a négyes szö­vetség romániai mesterkedéseihez. Jól informált helyről kiszivárgott hir szerint három nappal az orosz offenzíva kezdete előtt, Poklevszki orosz követ a négyes szövetség nevé­ben jegyzéket nyújtott át a román kormánynak. Ezen jegyzékben a négyes szövetség kifejezi azon várakozását, hogy a román kormány igyekezni fog a román politikát, amelyről pillanatnyilag sem lehet tiszta képet nyerni, a négyes szövetség iránt barátságossá formálni. A jegyzék a továbbiakban kifejti, hogy az antant kívánságai teljesítése ellenében hajlandó áldozatokra is Romániával szemben, amennyiben azonban ez habozna jóindulatát Oroszország iránt kifejezésre juttatni, a négyes szövetség ezt annak bizonyítékául tekinti, hogy Románia csatlakozott a központi hatalmakhoz, a mi Oroszországot arra késztetné, hogy a besszarábiai határon csapatokat összpontosítson. Körülbelül egy időben ezen fenyegetésekkel, Anglia a román kormány néhány tagjának érté­sére adta, hogy a szóbanforgó áldozat alatt Besz­szarábia egy részének a románoknak való átadása értendő. ' Ez a rész: a Dnyesztertöl délre és a Kogil­niktöl nyugatra eső terület. Ez esetben tehát Ki­senev és Mohilev orosz határvárosok lennének. Kapna azonban Románia egy kis szigetet a Dar­danelláknál, szénállomásainak céljaira. Ezeknek a kérdéseknek a tisztázására kellett volna Kitchener lordnak előbb Szentpétervárra, májd onnan Buka­restbe utaznia, hogy a román fővárosban a kor­mánnyal, királlyal és a vezérkarral megállapítsa Románia beavatkozásának célját, illetve módját. Mikor július 7-én reggel Kitchener halálának hire Bukarestbe érkezett, több román russzofil politikus már tudott az angol államférfiú utjának céljáról. Ezek a főváros első szállodájában már nyolc szobát ki is béreltek Kitchener és kisérete számára. Egyebekben, ha Kitchener szentpétervári ut­jának lett is volna eredménye, a misszió meg­hiúsul Bukarestben. Románia összes befolyásos körei annyira meg vannak elégedve az árú-csere kérdésében Németországgal és Ausztria-Magyarországgal létre­jött szerződéssel, hogy ezt semmiesetre sem tar­tanák kívánatosnak anulálni. Ehhez járul, hogy még russzofil körökben sem viseltetnek bizalom­mal az orosz fegyverekhez. Román körökben meg­állapítják, hogy az oroszoknak eddig legfeljebb benyomniuk sikerült ellenségeik frontját, a mi ko­rántsem olyan eredmény, hogy emiatt a román politika megváltoztatásáról beszélni lehessen. Bratiánu miniszterelnök válasza, amelyet a négyes szövetség jegyzékére adott, általános he­lyesléssel találkozott az egész közvéleményben. Románia válasz jegyzékében kijelentette, hogy rendületlenül kitart a semlegesség mellett!! Elutasítja Románia azon követelést is, hogy a sajtóban jelentse ki a semlegesség mellett való állásfoglalását, mert ezt a kívánságot nem tartja összeegyeztethetőnek egy független állam méltó­ságával. Végül, mint semleges állam, nem bocsát­kozhatik tárgyalásokba az esetleges kompenzációk kérdésében sem. — Nem tudjuk — fejezi be cikkét a Buka­rester Tagblatt — mennyiben tarthatnak számot a fentiek hitelességre, bizonyos azonban, hogy a romániai ántántbarátok heves agitációi Bratiánu­nak, a négyes szövetség kérelmét visszautasító magatartására vezethetők vissza. Dinnyés Árpád. Baltimore. Az új német kereskedelmi tengeralattjáró csodálatos útja az egész világ figyelmét Baltimore kikötőre, az Egyesült-Államok atlanti partján fekvő második kikötőjére irányította. Már békében is állandó hajójáratok kötötték össze Hamburgot, Brémát és Baltimoret. Bár a város angol eredetű — Lord Baltimore alapította 1729-ben — mégis már a 18. században a német bevándorlás főcél­pontja volt és ma is a negyedmilliónyi lakosság egyötödrésze német származású. Könnyű meg­érteni, hogy miért kötött ki épen Baltimoreban az uj tengeralattjáró és nem New-York kikötőjében, ha tekintetbe vesszük, hogy a város nem a nyilt Óceán mellett terül el, hanem a Patapsco folyam mentén, Chesapeakebaitől 22 kilométernyire s nem kevesebb, mint 272 kilométer távolságnyira az Atlanti-Óceán partjától. Az emiitett folyó közvet­lenül a város előtt széles, mély és sokfelé elágazó torkolati tölcsérré tágul. Maga a kikötő a város közepén van és egyúttal a város egész kereske­delmének és üzleti világának középpontját képezi. A francia kolónián kivül, amelynek tagjai 1793-ban menekültek ide Haitiből, számtalan fekete arcbőrű alak forgolódik ide s tova, ami a kikötőt jellegze­tesen az Unió déli kereskedelmi pontjai közé sorozza. Baltimore hirtelen felvirágozását főképen a németek igen nagy bevándorlásának köszönheti. Kereskedelme mindinkább emelkedőben van; foly­tonosan növekedik a város ipari fejlődése, amely ma az amerikai konzervgyárak gócpontját képezi, hasonlóképen a fontos nagyipari műhelyek, mint pl. a vas- és ércöntödék feítartózhatatlan fejlődést mutatnak. A hajózás mellett különösen az osztriga­halászat virágzik, amely maga több ezer járóművet foglal le. Kiválóan szerencsésnek mondható Balti­more fekvése. A gyorsvonat egy óra alatt Was­hingtonba varázsolja az embert, öt óra alatt pedig New-York is elérhető. Nagy csapás érte Baltimoret az 1904. febr. 7-én pusztító tűzvész alkalmával. A dühöngő tűzvész, amely a város kereskedelmi gócpontjában ütött ki, a város egyharmadát el­porlasztotta és valószínűleg egész Baltimore a tűz martaléka lett volna, ha nagymérvű dinamitrobba­nások által elejét nem veszik az uralkodó elemi erőnek. Roppant nagy értékek pusztultak el a zsarátnokok között, de igazi amerikai szívóssággal láttak neki a város újjáépítésének, amely ép úgy, mint San-Franciskó, hihetetlenül gyorsan emelke­dett föl lomha romjaiból. Ma már semmi sem lát­ható a pusztulás nyomaiból és ha Baltimore az­előtt is tekintélyes város volt, akkor most építé­szeti szempontból az amerikai városok között egyike a legelsőbbeknek. A város legnevezetesebb terei a Monument Square a „Battie emlékművel" az 1814-iki hódítás emlékére, Washington és Mount Vernon Plaze, a 65 méter magas Washington-oszloppal, a Franklin^ és az Union Square. Washingtonon kivül Balti­moréban Kolumbusnak, Wallacenak és Edgar Allan Poe-nak is vannak emlékmüveik. (d.) Ki gyöz? Erre a kérdésre mi azt válaszoljuk, hogy ter­mészetesen mi győzünk, az entente pedig dühösen kiabál tul bennünket, hogy: de csak azért is meg­mutatja, hogy ő győz. No jól van. Adjunk egyelőre mindegyiknek igazat s hallgassuk meg a leveli béka szerény kön­tösébe öltözött falusi jóst, aki bátorkodik a fenti­ekkel szemben különvéleményt jelenteni be s a győzőt nem az ententenál és nem a központi ha­talmaknál keresni. Egyik nagy német lap visszatükrözteti az entente amaz aggodalmát, hogy Németország tel­jes leverésére ma már egyáltalán nem lehet szá­számitani. Németország verhetetlen s ha birtokába jutott hódításait itt-ott megnyirbálják is, harctéri presztízse és katonai fölénye vitán felül áll s ked­vezőtlen békére csak úgy lenne szorítható, ha a háborút még legalább két évig húznák. Ez esetben Németország plusz nélkül fejezné be a háborút, sőt esetleg hadikárpótlás fizetésére lehetne köte­lezni. Az entente nem akar mindenáron győzni, de azt mindenáron akarja, hogy Németország ne győzzön 1 Az entente háborús politikájával szemben Németország hajlandó a békére, a méltányos, a háború mérlege alapján megállapítható békére, de viszont a legnagyobb német lapban, a legkomo­lyabban kijelenti, hogy az entente háborús politi­kájának is szembenéz s a még évekig húzódható harc se változtatja meg azt a nézetét, hogy a méltányos békéből nem enged. „Akiben egy csöpp német vér van — irja — addig ki fog tartani, mig az ellenség is be nem látja, hogy Németor­szágot nem lehet leverni, amig csak az utolsó fia el nem esett és utolsó gránátját ki nem lőtte. Földjeinket sárga buzakalászok borítják, Németor­szág fiatalsága friss kedvvel tódul a kaszárnyákba és százezren várnak a parancsra, amely a frontra viszi őket. A német népet nem töltik el hóditási gondolatok, de legyűrni nem hagyja magát s a szent német földre ebben a háborúban nem lép többet ellenség. Ezt jegyezzek meg ellenségeink és sem­legesek egyaránt." Igy beszélnek a németek.. Ha tehát egyik fél sem enged, lassankint minden komolyan gondolkodó emberben megérő' södik az a vélemény, hogy a háborúnak végnélkül való elhúzása a hadakozó felek országainak tönkre jutása s ezzel szembén Amerikának és Japánnak soha többé jóvá nem tehető meggazdagitásán dol­gozik. A győzelem pedig a nemzeti javak anyagi jólétének fölszökkenését célozza s igy a még éve­kig elhúzódó nagy európai háború győzői nem Európa valamelyik népe vagy népei lesznek, hanem egy amerikai és egy ázsiai nagyhatalom. Az entente határtalan és tehetetlen gyűlöleté­ből megtörténhetik, hogy sem ő, sem mi nem győzünk, hanem koldusbotra juutnk mi, Európa és a világ vezető népei s helyünket a félvérü jenki s a sárga japán foglalja el. n i. A holnap asszonya. Mi magyarok igen büszkék vagyunk ezer éves alkotmányunkra, melynek eredetét a vérszer­ződésig tudjuk visszavezetni, ennek alapján arisz­tokratáknak érezzük magunkat, az európai népek között. Szabadságtisztelök és szabadság védők va­gyunk és jogainkra igen-igen féltékenyek. Segí­tettük, bátorítottuk más nemzet szabadságharcát és önérzetünkben nem fogadtunk el leckét mások­tól. Tudjuk, hogy még nincs minden magyar em­bernek teljes politikai joga, de hisszük, hogy belát­ható időn belül elérjük ezt is és a különböző politikai pártok közt szinte csak arra az időpontra nézve különböznek a vélemények, amelyben e jogkiter­jesztést életbe kívánják léptetni. Sajnos, a magyar asszony jogegyenlőségének szükségére nézve nem oly megértő a köztudat, mint azt a magyar nő múltjával és jelenével bő­ségesen kiérdemelte. A „lovagias" magyar ember „megbecsüli" asszonyát, de sohasem ismerte el önmagával egyenrangúnak, egyenlő értékűnek. Az asszony másodrangú ember, „ura" után lépked az uton és sokhelyen csak utána és fiai után nyul az ételhez. A müveit osztály férfia csupán szórakozá­saiban keresi a nő társaságát. Az országházban pedig a karzattal kell beérnie. A közhit szerint az asszony maga sem kivan jobb sorsot, teljesen meg van elégedve helyzeté­velj hogy ez nem áll, kitűnik azokból a régi ok­mányokból, amelyek bizonyítják, hogy a régi ma­gyar asszony — holott 1848 előtt a mainál több jog­gal rendelkezett: követet küldhetett az országgyű­lésbe és Kossuth Lajos is egy asszony követe gya* nánt került oda — teljes önérzettel követelte jogainak kiterjesztését. Ma, mikor a mindkét nemre kiter­jedő iskolakötelezettség lehetővé tette értelmessége fejlesztését, mikor a gazdasági fejlődés, a háziipar legtöbb ágának gyáriparrá fejlődése, sok százezer asszonyt szólított ki otthonából, a magyar nő ön­érzete fokozódott és tudatossá vált. A háborús kor izzó levegője gyors hajtásra kényszeritette a magyar nő gazdasági önállóságának zsenge növé­nyét és bármily kevéssé örvendetes e fejlődés okozója és hirtelen menete: evvel most már szá­molnia kell mindenkinek, feministának és a feni­mizmus ellenségének egyaránt. A háború készület­lenül kényszeritette bele a nőt mindenféle munka­körbe, mert. fenn kellett tartania önmagát, családját és a nemzet gazdasági életét. A közgazdaság fontos tényezőjévé lett, de minden lépésnél, minden munkájában belebotlik egy súlyos akadályba : saját politikai jogtalanságába. Számtalanszor állott eddig szakképzettség nélkül munkába, most pedig arra ébred, hogy a kiképzés lehetőségét elzárták előle csaknem min­denütt, ahol jól fizetett munkához vezet. Az állam az iskolákra szánt amúgy is csekély összegnek csupán kis töredékét költi leányiskolákra, a leg­több szakiskola: gazdasági, erdészeti, bányászati akadémiák, felső ipariskolák, a kertészeti taninté­zet, a vidéki gimnáziumok, az egyetem jogi fakul­tásai stb. csupán fiunövendékeket fogadnak be. Kizárják a nőket a szakképzésből még a szak­szervezetek is teljesen érhetetlen, megfoghatatlan elvek szerint, még a legősibb női foglalkozások­ból is, mint pl. a cukrászipar szakmunkájából. Szakképzettség hiján pedig természetesen rosszabb díjazással kell beérniök, a munkaadók pedig siet­nek ezt kiaknázni a férfiak és a csekély számú jó kiképzést nyert nő kárára. Ezeken a mindenkit sújtó gazdasági bajokon

Next

/
Oldalképek
Tartalom