ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916
1916-08-06 / 32. szám
akar porba sújtani bennünket. Mert bár sok a vétkünk, a magyar nemzet mégsem olyan rossz, mégsem olyan demoralizált, hogy ily súlyos megaláztatást érdemelne. Jóllehet a gonosz mifelénk is kinyitotta hintő karjait, hogy az élősködő idegen elemek révén istentelen fajzattá neveljen bennünket, de nem tudott annyira elkorcsositani bennünket, hogy a Szodomába küldött angyalnak lehorgasztott fővel kelljen mondania: „Uram még tiz igazat sem találtam köztük." Oh annyira még nem vagyunk; mert az igazi magyar nép tiszta vallásossága mindig visszatereli a nemzet szinejavát a fönségesebb, az eszményibb élethez, a derék, becsületes, munkás élethez, amelynek verejtékes napjait a hit vigasza sugározza be. Igy hát méltán bizunk, méltán remélünk a jövendő békés, nyugodt életben. Ki is tudunk tartani, midőn létünkről van szó! Mert magasabban keressük az erőt, magasabb régiókból várjuk a türelem balzsamát, amely bátor erőfeszítést, vitéz lelkületet, kitartó hazaszeretetet tud belénk csepegtetni. A magyar baka rózsafűzérrel a kezében, buzgó imával az ajakán vonul a harcba, jól tudva, hogy csak ez az a hatalom, amely erőt önt a szivekbe, bátorságot a remegő gyenge emberi természetbe. Egyedül ez a hatalom teremt ezüstös, vaskeresztes vitézeket, egyedül ez ad telitalálatot a süvitö gránátoknak. Imával kezdtük a háborút, azzal is folytatjuk és remélhetőleg azzal fejezzük is be, szivünk hálás fohászával. Az égre tekintett jó öreg királyunk is, a németek vasakarata császárja is, sőt még most is onnan merítik a bizalmat, onnan az erős kitartást, amely gőgös népeket rombol és boldog békét támaszt, „amelynek verőfénye utáni vágy két háborús év borzasztó förgetegei után minden ember szivében éledezni kezd." Dr. Dombováry. Muszka barátság. Mit használt Romániának az orosz barátság ? . A „Moldova" leleplezései. — Saját levelezőnktől. — I. Temesvár, július hó. Kétszáz éve már, hogy Oroszország fojtogatja Romániát. Valahányszor rátörni készült, a báránybőrbe öltözött farkas meséje újult meg és mindenkor sikerült becsapni a románokat és megcsonkítani Románia hajdani területét, mindenkor egy-egy életerét vágta föl Romániának s a románok alig most kezdenek felocsúdni a szörnyű átoktól terhes barátságból. Két körülmény tette majdmialatt szeretettel simogatta a kendermagos tyúkja búbos fejecskéjét. — Ugy ? . . . Tán akkor valami panasza van rá? Nem szolgál az istenadta elég tojással? •— Oh, édes jegyző uram, megverne a jó Isten, ha panasszal illetném ezt a kis hasznos állatot, mikor olyan sok szép tojással szolgált már. Hanem más nagy panaszom van nekem. Tán ugy is tudja galambom jegyző ur, hogy elvitték az én egyetlen magzatomat, fiamat a szörnyű háborúba. — Tudom, húgom asszony, tudom. Dehát közös a sorsunk: az én fiamat is elvitték, azaz kettőnek menni kellett, a legkisebbik fiam pedig önként ment el. És biz' elvitték másokét is, szegényét, gazdagét egyaránt, akik csak odavalók. — Igaz, igaz, elvitték mindenki gyermekét, aki csak odavaló. Elég nagy szívfájdalom ez minden szülőnek, de tán senkinek sem okozhat olyan nagy bánatot, fájdalmat, mint az én szegény, árva anyai szívemnek! — fakadt Eszter néni hangos zokogásra. — Persze, ugy van: mindenki a saját fájdalmát érzi legjobban, dehát kedves húgom aszszony, ebbe már bele kell nyugodnunk. Az egyes emberek sorsa, köztük a mi sorsunk és fájdalmunk is most mellékes, mert édes szülőhazánk sorsáért, fennmaradásáért folyik élethalál harc. — Jaj, én nem tudok bele nyugodni! Nem nyughatok bele, mert az egyetlen fiamon kivül nincs senkim a világon: sem apám, sem anyám, sem testvérem. És nincs egy hant földem, birtokom, amiből éljek. Azért azt hiszem, megindulna a jóságos király szüve is rajtam, haza eresztené nem lehetetlenné a muszka kolosszus elleni harcot: a vallás közössége és a mindig és mindenre kapható romániai bizánci elem. A Moldova, ez a rettenthetetlen bátorsággal szerkesztett lap vette fel a harcot Oroszország ellen, odaállítva a közös vallási összetartozandóság ellen az óriási nyelvi ellentétet s e szemérmetlen bizánci áruló politikusok ellen Románia nemességének és népének gazdasági érdekeit, a melyek letörése maga után vonja szinte automatikusan Románia politikai pusztulását is. A rendkivüli, érdekes és tanulságos cikk eképpen hangzik: Két éve még csak, hogy nálunk újra kiásták volt sírjából multunknak siralmas orosz barátságát. Akkor alig merték még suttogva is kimondani a szót, hogy hagyjunk föl a bölcs politikával, mely létet adott a mai Romániának, a központi hatalmakkal való szövetsége révén, alig merték suttogva is kimondani az áruló szót: legyünk barátai évszázados ellenségünknek, a cárnak. Azóta a propaganda gyorsan nőtt, mint a rágalom. Azóta a suttogásból hang lett, a hangból bűnös lárma: Éljen a cár! Ámde szerencsére ez a hang nem általános Romániában, itt-ott bukkan fel, — s ott se őszinte a legtöbbször, ahol elhangzik. Kötelességünk mindenkit felvilágosítani, minden időben. Ezért foglaljuk most össze az orosz barátság csapásainak történetét. Két száz éve állunk érintkezésben a muszka néppel: akkor hangzott el először a muszkabarátság szava s akadt átkozott román, aki azóta megismételte, pedig Neculce krónikás szerint „a nevetésből sirás lett, az örömből rémület és irtózat és jaj, jaj! a gazdaságból szegénység és nyomor." I. Az első baráti ölelkezés Oroszországgal 1711-ben történt. Nagy Péter cár meggyőzi Cantimer és Brancoveánu fejedelmeket, hogy hasznosabb lesz a román fejedelemségekre az orosz barátság, mint a török alattvalóság. Az eredményt ismerjük. Oroszország a kis ujját sem mozgatta meg, hogy a két fejedelmet megvédje a törökök jogos bosszújával szemben. Nagy Péter hadai csupán az orosz határokat védték meg, a két fejedelemséget pedig, a minthogy ez is volt a szándéka, odadobta prédául a török hordák pusztító bosszújának, amelyek gyilkolva, rabolva járták be a két fejedelemséget, hogy megtorolják az elkövetett „árulást." Ez volt a gazdasági eredménye ez átkos első barátságnak, politikailag pedig az, hogy Cantimer megszökött, Brancoveánut a szultán, gyermekeivel együtt kivégeztette és a nemzeti uralmat felváltotta a borzalmas emlékezetű fanairóta uralom. II. 1736-ban megint összebarátkozott a román az orosszal. Négy évig ültek az ország nyakán a cár hadai, a muszkák megszöktek, vezérük kifosztotta Jassyt minden fillérétől, ellenkezőleg kész volt felgyújtani, három vármegyének a lakosságát pedig magával vitte Oroszországba rabszolgának, mely oda is veszett végleg. III. 1769-ben Katalin cárnő azt igérte egy az én szegény fiamat, ha szíveskedne édes jegyző ur nevemben egy szép folyamodást hozzá írni. •—• Nem lehet szegény asszony! Nincs az ily I folyamodásnak sem helye, sem értelme. — Nem lehet folyamodni ?! —• szólt Eszter néni mélységes fájdalommal, csalódással. — Bizony, sehogy sem lehet most a fiát kifolyamodni. Különben gondoskodik máskép az állam a szegény özvegyekről: ad hadi segélyt, tudniillik azoknak, akiknek kenyérkeresőjük volt a hadbavonult fiuk. Ezen a réven kigyelmed is kaphat segélyt s gondom lesz rá, hogy bizonyosan kapjon, — biztatta Boldog Pál. — Köszönöm, leiköm jegyző ur, a szives jóakaratát, de hiba van a dologban, nem kaphatok én aképp segélyt, mert az igazat megvallva, nekem nem keresett eddig a fiam. Jó gyerek vót egyébként, nem mondhatok rá semmi rosszat, de mint aféle gavallér legény, minden keresetét magára kötötte, csak magát csinosította vele. — Ugy?! . . No azért nem baj, kicsináljuk, hogy mégis kapjon egy kis segélyt. Elkel az kigy elmednek. — Oh, szíveskedjék mégis inkább csak kifolyamodni valahogy fiamat, hogy ne kelljen szegénynek a háborúban annyit szenvedni. Okos ember galambom jegyző ur, ki tudja találni a módját, hogyan lehetséges az . . . Boldog Pál nem válaszolhatott azonnal Eszter néni megújított kérelmére, mert a postai levélkézbesitő köszöntött be az irodába egy csomagnyi hivatalos levéllel. Azzal intézte előbb el a dolgát. kiáltványában, hogy minden eshetőség ellen megvédi a fejedelemségeket és nagyobb hitelesség kedvéért hatszor olvastatta el minden templomba. Az eredmény? Oroszország egy lépést sem tett, mikor a török seregek rablásra, pusztításra felhatalmazva megjelentek a fejedelemségekben. Ellenkezőleg: felajánlotta Ausztriának Bukovinát a szövetség fejében s 1774-ben a muszka cárnő esküje dacára a román fejedelemségeket kirabolva, kipusztítva maradtak, s egy tartománnyal megkisebbedve, Ghyka fejedelmet pedig megölette a szultán. IV. 1787-ben az oroszoknak újra szükségük lévén román segítségre a törökök ellen, újra beugratják a románokat a muszka barátságba s a románok negyed ízben is ezt kiáltják: „Éljen a cár! íf , ahelyett, hogy a helyükön maradtak volna. Az eredmény néhány évi orosz megszállás, rablás, fosztogatás, embertelenség, amelynek az volt a főcélja, hogy a két román fejedelemségből egy orosz uralom alatt álló, román királyság legyen. A terv Ausztria ellenállásán a jassyi békében hiúsult meg. V. 1806-ban ötödször tört reánk a muszkabarát és hat éven át sanyargatva az országot, 1812ben kivonulnak, elrabolván tőlünk Besszarábiát. VI. 1828-ban a románok megint azt kiáltják: „Éljenek a cár hadai!" Két évre rá pedig elvesztettük a Duna torkolatát, jött az autonómiánkat elrabló szervezeti szabályzat, amelynek a segítségével az oroszok befészkelődnek Moldovába és kényük-kedvük szerint szipolyoznak bennünket. VII. 1848-ban a moszkovita diplomácia megint becsapja a románokat, akik pártfogást remélve, ujongva fogadják az oroszokat, akiket pedig Duhamel, eme távirattal hivott az országba: „Jöjjetek! Itt a pillanat, hogy végre leigázzuk a Keletet, és megfenyítsük a Nyugatot!" VIII. 1877-ben a románok ismét azt kiáltották : „Éljen a cár és hadserege!" Egy év múlva pedig vérontásunkat Besszarábia újból való elrablásával hálálta meg. IX. Most, 1916-ban újból akadnak románok, kik azt kiáltják: „Éljen a cár hadserege!" Az eredmény? Most az egyszer a lármának nincs viszhangja, a cár hadai nem jöhetnek. A cárt hívó hang nagyon gyenge, és átlátszóan hamis. Az országban vannak öntudatos pártok és öntudatos emberek; de kivált van nagy hazafiasság és tiszta érzék, sokkal több, semmint azok hiszik, akik megijedtek a muszka zsoldosok lármájától. Nem veszedelmes ez az izgatás, amely csak a hatalom türelméből él, és nem veszedelmes az a hatalom, amely megdőlve talpra állni nem tud saját erejéből. Kétszáz éves tapasztalat után látjuk, érezzük és lelki örömmel állapítjuk meg, nem fog rajtunk, népünkön már a moszkovita varázs szó. Romániának tehát alapos oka van arra, hogy ne ugorjon be az orosz hizelgéseknek és kételkedéssel fogadja a pétervári politikusok tolakodó barátságát. — Haj, szegény asszony, nem folyamodhatunk mi már a kigyelmed fiáért! Most jött írás róla, hogy valaki kifolyamodta, hogy ne kelljen szegénynek annyit szenvedni a borzalmas háborúban, fagyban, hóviharban! — szólt aztán Boldog Pál mélységes meghatottsággal, amint eltávozott a levélhordó s elolvasta az egyik most érkezett hivatalos értesítést. — Oh édes Jézusom, mily szerencse s öröm ez nekem! Vájjon ki volt az a jó lélek, aki kifolyamodta ? — szólt Eszter néni nagy örömmel. — Szegény asszony, vigasztalja meg kigyelmedet az, aki kifolyamodta, azaz megváltotta fiát a szenvedésektől: a mindenek legjobb lelke, az irgalmas Mennyei Atyánk ... és ... mi ez ?! — ugrott fel az öreg jegyző rémülten, amint egy másik levélbe pillantott. — Az enyémet is . . . a legkisebbiket ... a legjobbikát kifolyamodta az Ur! — csordult ki a könnye Boldog Pálnak. S tán hangosan fel is zokogott volna fájdalmában, akárcsak a másik, az édes anya, ha az ajándékul hozott tyukocska nem szabadult volna ki ugyanakkor Eszter néni öléből, mely ijedt kotkodácsolással repült a nagy tükörablaknak s kétségbeesetten verdeste szárnyaival az ablak üveget. — Jaj, te oktondi jószág, kitöröd a drága ablakot! — rohant Eszter néni ujabb rémülettel a tyúkja után, s az ő zokogását is megakasztotta egy percre az állatjának illetlen viselkedése.
