ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916
1916-01-26 / 4. szám
XXI. évfolyam. Esztergom, 1916. január 23. 4. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor, Egyes szám ara lt> fillér. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1916. január 22. — A béke első harmatcseppje hosszú epedés, reménytelenségbe vesző várakozás után lehullott a harci tűzben égő földre. A karsztos, sziklás, terméketlen kis ország földjén ütötte fel a fejét az emberiség várakozása. A lelógó bajszú, rongyos crnagócok léptek rá a bölcseségnek azon útjára, amelyet Albert belga király, a szerb Petár, a francia és angol politika oszlopai még mindig nem akarnak felismerni, nem akarnak rálépni, bár megelégelhették volna az embervérben való gázolást. Igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy Montenegró jelentéktelensége semmit se von le a velük kötendő béke nagy jelentőségéből. A béke eszméje, amelyet karhatalommal kiszorítottak a gyüléstermekből, amelyet a cenzúra vastagon kitörült az újságokból, mindenfelé kisérteni fog, a legkényesebb angol fülek hallatára is hangzani fog, a harc fanatikusainak is foglalkozniuk kell vele, mert a montenegrói béke kapcsán erősen belehelyezkedett Európa diplomáciai világába. Vagy tekintsük az egyszerű lelkek világát, az egyszerű katonák gondolkodását! Milyen lelki forrongások mennek ott végbe. A közkatonák, akik örvények fölött átfutó hidakat, az erdőkben szétszórt majorokat, a kicsi falvakat tartják megszállva az idegen, hódított földön, ők látják, hogy a béke a legyőzöttnek is mily öröm, milyen megnyugvás, mekkora megkönnyebbülés. S ez a tapasztalat nem gyöngíti el a hazát védő energiákat, nem szül posványos ábrándozást, nem hallat gyerekes nyafogást, hanem még acélosabb fogást ad a férfiúi maroknak, amely a puska csövét és agyát szorongatja. Hiszen kézen fekvő a gondolat, ha a legyőzöttnek ily édes a béke, akkor a győzőnek mily szédítő kilátásai lesznek ! Eddig sokan csak gépiesen rótták a csatamezők úttalan útjait, botorkáltak a golyók fergetegében s csak a folyton leselkedő halált látták, a jövő nagy Ígéreteit azonban természetszerű kislelküséggel nem vették észre. Valósággal belealudtak a lelkek a hóditó csatazajba. A lelkeket megfagyasztotta a feldúlt családi körből hozott szomorúság, mely a halálos elszántság szálaival volt átszőve. Most új hangok csendülnek, új szinek támadnak, új szavak hallatszanak, kezd a lélek, a gondolatvilág átalakulni és talán nem is nagyon messze van a teljes átalakulás. ^ Fenn kell tartani az egyleteket I Gondolatok a körök közgyűléseinek napjaiban. 1 Nyilvános számadások tanúskodnak róla, azért el nem titkolhatók, de nem is akarjuk titkolni, hogy a kimondottan kath. szellemű körök, egyesületek az országban anyagi gondokkal küzdöttek már a békésebb időkben. Ezek az anyagi gondok, pénzügyi zavarok megnövekedtek, sokasodtak a világháború idején, amidőn a tagok túlnyomó része vérével áldozik a harctereken, családjaik a drágasággal küzdenek itthon s azért a tagdijak befizetése iránt csekély hajlandóság mutatkozik. Hozzájárul ezen bajokhoz, hogy a jövedelmet hozó előadások és mulatságok is teljesen szünetelnek. A megmaradt tagok gondterhes szívvel környezik a pénzügyi kérdés kemény csomóját s nem is csodálatos, hogy akadnak katonás egyének, akik éles karddal akarják szétvágni a csomót s kimondják az Ítéletet több hevességgel, mint bölcseséggel és megfontoltsággal : — Ha nem tudnak megélni, fel kell oszlatni az egyleteket a háború idejére. Mint a halálharang szava, ugy csengnek e kíméletlen szavak fülünkben s mint kisértö árnyak felmerülnek lelkünkben mindazon gondok, erőfeszítések, fáradalmak, küzdelmek, amelyek az egyesületek születését, bölcsőjét környezték. Mindezeket újból kezdjük, megpróbáljuk, végig szenvedjük a jövendő napokban? A pénzügyi bajok csomójára irányított vitézi vágás mély sebet üt a gondolkozó emberek érzékeny szivén s hangosan tiltakozva emelik fel szavukat akik tudják, hogy a nemzeti, vallási, erkölcsi, művelődési téren mily nagy munkát végeztek a kath. egyesületek és — hála az önzetlen munkásságnak és a példátlan lelkesedésnek — mekkora eredményeket értek el. Akik csak az intelligens — mondjuk — uri elemeket tömörítő kath. egyesületek munkáját, életét szemlélik és bírálják, nem alkothatnak arról érdemleges Ítéletet, hogy mit jelentenek a jelenkor műveltségi színvonalán már egyedül nemzeti szempontból is a kath. körök és egyesületek. Mig ugyanis az intelligens egyénekből álló körökben a nevelés: a fegyelmi eljárás, dorgálás, kizárás csak ritkán és a legvégső esetben fordulnak elö, az ifjúsági és népegyesületekben ezek igen gyakoriak s ezen eszközök révén a kath. egyesületek igazán a község, vagy az illető szakmának legértékesebb elemeit foglalják magukban, mert vagy ilyenek voltak természetszerűleg és azért keresték a körök által nyújtott tisztes szórakozást és kifogástalan társaságot, vagy pedig az egylet falai között az erkölcsös levegő és a kilátásba helyezett eljárások hatása alatt váltak igazán értékes egyénekké. AZ „ESZ TERGOM" T ÁRCÁJA. Ha jö az est. • . Ha jő az est, a bús, a szomorú, S szivünkre száll a hangtalan ború, Ezen a szürke, sápadt alkonyon Maradj velem édes, szép asszonyom . . . Ne hagyj el; — akkor is maradj velem, Ha múltba vész a csillogó jelen S vigasztalan, bús árnyakat ha fest Szines, szép álmaink közé az est. Ezen a hunyó, bágyadt alkonyon Simítsd szelíden végig homlokom S kéz kézben, némán, mint két rabmadár, Nézzünk ki kis világunk ablakán . . . S ha már egy lágy sugár sem száll felénk, S végére jár ábrándos, bús mesénk: Mégegyszer megszorítom kis kezed, Aztán — Isten veled! . . . Sz. Titkári jelentés. Irta és az „Esztergomi Kath. Kör" 1916. évi január hó 16-án tartott XXIV. rendes közgyűlésén felolvasta Dombay Nárcisz alelnök és titkár. Mióta egyesületünk fennáll és Esztergom társadalmi életében hasznos és áldásos működését megkezdette, azóta talán olyan csendes és kevés eredményt felmutató éve még nem volt, mint az elmúlt esztendő. Körülöttünk mindenfelé hatalmasan tombolt a mindent megbénító és elnyelő világzaj, a legfélelmetesebb, a legvészesebb, a legborzasztóbb, aminőt az emberiség valaha látott és hallott. S ebben a borzasztóan rémes és súlyos áldozatokat kívánó küzdelemben nem csoda, ha elnémultak a kis közösségek, nem csoda, ha az egyesületi élet elcsendesült és nemes törekvéseivel, hasznos irányú mozgalmaival és áldásos munkásságával a jobb, a békésebb napokra várt. Mert ezekben a nehéz és küzdelmes napokban minden érdeklődésünk arra a nagy célra volt irányítva, hogy a hatalmas élethalálharcot diadalmasan végigküzdjük és a győzelem biztató pálmáját mi nyerjük el. Egyesületünk tagjai közül is többen — tudomásom és számitásom szerint 23-an — a csatatéren vannak. Mi itthonmaradottak állandóan kettős munkával voltunk elfoglalva és a messze távolban küzdő fiainkért, kedveseinkért aggódva és reménykedve, vájjon jutott volna-e erő, idő és érdeklődés egyesületi ügyek iránt? Ily körülmények között nem lephet meg senkit, ha egyesületünk mult évi élete és működése s az erről szóló titkári jelentésem az előző évekéhez viszonyítva rövidebb és szerényebb lesz. Fölvethetné valaki a kérdést, hogy ilyen eredmények tudatában miért tartjuk hát meg szokásos évi közgyűlésünket és beszámolónkat? Csak azért, hogy megmutassuk a világnak, hogy e nehéz és vészterhes időkben is élt és a körülményekhez képest működött egyesületünk s hogy hazánk legsúlyosabb napjaiban is folyton ápolta, erősítette tagjainak szivében azt a két leghatalmasabb és győzelmünket legbiztosabban elősegítő eszmét, melyet körünk tiszta zászlaja állandóan lenget és hirdet: a vallásosságot és hazafiságot. Egyesületünk házában több, mint egy év óta bekövetkezett állapot, hogy helyiségeink javarészét a katonaságnak engedtük át, sajnos még ma is fennáll. Olvasószobánktól és játéktermünktől megfosztva, egy helyiségben szorongunk és húzódunk meg csendes megnyugvással és szerény lemondással. Nem zúgoíódik a tagok közül senki emiatt. Ugy látom, hogy most is szívesen jönnek és örömmel keresik fel ezen szerény környezetben is egyesületünket az itthonmaradottak, mert megértik, hogy az értünk szenvedő és áldozó katonaság megérdemli részünkről e csekély lemondást és átérzik a tagok annak igazságát, hogy mi összeszorulva is megtalálhatjuk azt a melegséget, azt az összetartó, barátságos szellemet, mely kedvessé és kellemessé tette a múltban és teszi ma is egyesületünket. \
