ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-01-26 / 4. szám

Határozottan meg lehet állapítani, hogy a kath. egyesületekben nevelt katonák a harctéri szolgálatokban is értékesebbeknek bizonyultak fegyelmezettségüknél és nagyobb intelligenciájuknál fogva. Különösen áll ez a kath. legényegyesületek tagjairól, akik szaktudásukkal és öntudatos vitézségükkel, a hitből fakadó bátorságukkal nagy névre tettek szert a közvélemény előtt. De az intelligens körökre is nagy behatással voltak a kath. egyesületek, mert, bár politikailag — már alapszabályaiknál fogva se — nem tömörithették a társadalom vezető egyéneit, annyit elértek, hogy a legkülözbözöbb politikai pártállásu kath. férfiak egy fedél alatt gyülekeztek, egy levegőben élték le a napnak szórakozásra szánt óráit s igy a teljes szétvállásra ösztönző ellentétek sokat veszítettek nyereségükből. A legtranzigensebb elemek is ugy jártak, mint a kemény kö a puhábbak között, — valamit, — ha nem nagyon sokat is, de mégis csiszolódtak és alkalmazkodóbbak lettek. Mikor tehát a jelen bajait látjuk, nehézségeit az egyleti élet terén is tűrni vagyunk kénytelenek, ne égessünk, ne törjünk szét magunk mellett, hátunk mögött oly értékes eredményeket, amilyeneket ismét létrehozni talán csak hosszú időkön át folytatott nagy fejtörések és fáradalmak után tudnánk. A hazáért küzdő harcosok, tisztek és közlegények, ha ismét haza kerülnek, először bizonyára a család körébe dobják magukat, de miután kipihenték, kipanaszolták, kibeszélték magukat, a régi kedves falak, a kath. egyesületek felé intézik első lépéseiket s nagyon megharagudnának ránk, ha mi ezeket nem tudnánk, nem akarnánk fenntartani, mig ök fenntartották és megvédték a hazát. R. A „Kath. Kör'

4 közgyűlése. Az „Esztergomi Katholikus Kör" megkevesbedett helyiségekben, megritkult tagokkal csendben élte le az 1915-iki háborús esztendőt. Az összetartás és az egyesületi hűség nyilvános bizonyítására szánt közgyűlés azonban még a háborús állapotok dacára is tekintélyes kinézésű és határozottan impozáns volt, amennyiben a tagok igen szép számban — talán az összes itthonievők — megjelentek a kör nagytermében. Körünk mult évi élete ilyen körülmények között a legnagyobb csendben, minden mozgalmasság nélkül telt el. Napközben a tagok szívesen keresték fel a kör egyetlen helyiségét, hogy az ott található lapokból értesüljenek a világháború reánk nézve mindig és mindig jobb híreket hozó, győzelmes eseményeiről. Este meg örömmel siettek a napi munkában kifáradt tagok egyesületünkbe, hogy ott egy kis pihenést, egy kis szórakozást leljenek és baráti megértésben összeforrott egyénekkel gondolataikat és érzelmeiket kicseréljék. A kör életének vezetéséről és irányításáról a nehéz viszonyok között sem feledkezett meg az egyesület tisztikara és igazgató választmánya. Az elmúlt év folyamán mindig a szükséghez képest tartottuk meg választmányi üléseinket, még pedig összesen 7-et. Ezeken az üléseken a kör szellemi és anyagi ügyeit beszélte meg és rendezte a választmány. Örömmel jelentem a m. t. közgyűlésnek, hogy mindig szép érdeklődés mutatkozott a kör ügyeit szivükön viselő választmányi tagok részéről. A választmány határozott továbbá titkos szavazás útján a felveendő tagokról is. Az elmúlt év folyamán összesen 15 uj tagot vettünk fel s jelenleg van egyesületünknek 211 rendes és 38 vidéki, tehát összesen 249 tagja. Ezek között van 8 tiszteletbeli, 21 örökös és 75 alapító tag. Az egyesület tagjainak száma a mult évihez viszonyítva 2-vel apadt. A kilépések és eltávozások mellett a lesújtó és kegyetlen halál is pusztított sorainkban. Elveszítettük Főmagasságu Vaszary Kolos bihoros urat, körünk egykori fővédnökét és lelkes támogatóját. Mély bánattal és megrendüléssel vettük a Január 16-án délután folyt le a kath. kör XXIV. rendes közgyűlése s ifjabb-öregebb tagok a körnek e harmadik évtizedbe nyíló életkorának behatása alatt állottak. Sokat jelent 24 év egy embernek életében is. Hát egy egyesületben, ahol egypár száz embernek élete kapcsolódik egybe. A kör világi elnöke: lovag Matty asóvszky Lajos gyöngélkedés miatt nem jelenhetett meg a közgyűlésen, hanem az értékes gondolatokban bővelkedő beszédet átadta dr. Machovich Gyula prelatus-kanonok egyházi elnöknek, aki az elnöki szózat felolvasásával megnyitotta a közgyűlést. Az elnök beszéde. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Sürü köd gomo*lyog, nehéz felhők borítják az égboltozatot, szemeink nem látják a kelő nap üditö, éltető sugarát, aggódva tekintünk körül, szivünk összeszorul és fájdalomtól bénultan kérdezzük : mikor lesz vége ennek a szomorú embergyilkolásnak ! ? És ezen siralmas, válságos helyzetünkben mégis azt merem nyilvánítani, hogy nincs miért aggódni, reményünket feladni, nem szabad kicsinyhitüeknek lennünk, hanem bjznunk kell abban, kinek akarata nélkül egy hajunkszála sem görbül meg, ki velünk marad a világ végéig. Van nekünk erős várunk, biztos bástyáink, amely ezernyi veszélyben sértetlenül áll ma is; az Istenben való erős hit, az Ö benne való bizalom, teljes remény, iránta való örök szeretetünk. Ez azonban nem a mai, — vakand módra a föld alatt titokban működő s önmagát felvilá<?osodottnak hirdető kor találmánya, — hanem Üdvözítőnk eljövetele előtti korban is tartott igazság, mert már a zsoltáros mondja: „Uram! a Te igéd mindörökké megmarad". (118. zsolt.) „Könyörülj rajtam, mert lelkem Benned bízik és szárnyaid árnyékában bízom.

u (56. zsolt.) „Miért vagy kicsinyhitű én lelkem? Nyilatkoztassad ki az Urnák utaidat és bízzál benne; Ö mindent jó végre visz és világosságra hozza igazságodat és Ítéletedet déli fényre." (36. zsolt.) „Szeretlek Téged Uram ! én erősségem, — oltalmazom és szabadítom." (17. zsolt.) Élesszük szivünkben ez érzelmeket és várjuk nyugodtan, békével, a világ hatalmainak az élőhit és a hitetlenség miatt megindított küzdelmeinek végét, mely most kétségesnek látszik és amelyet nem a hatalmak fegyverei, hanem Isten bölcsesége fog megszüntetni, hazánk Nagyasszonya, a bold. Szűz Mária, — a mi Patronánk kérésére, — kívánságára. A mult év óriási zűrzavarában — régi szokásomhoz hűen — szorgosan kutatom az eseményeket, hogy azok között megtaláljam azt a kimagasló pontot, mely bennünket, katholikusokat leginkább érdekel, amely a mi kedves körünk életét is közelebbről érinti. És az öröm- és keservben gazdag események között megtalálom azt a kimagasló pontot, mely lesújtó hírt, mely a nemes, a szeretet magasztos erényétől áthatott szív dobogásának örökre való megszűntét jelentette. A szeretet és béke legtökéletesebb földi apostola és megtestesítője távozott el közülünk. A kath. ügy és egyúttal körünk is legnemesebb érzésű pártfogóját, legáldozatosabb támogatóját veszítette el Benne. Legyen emléke közöttünk mindig áldott és hálás kegyeletünket rójjuk le iránta azáltal, hogy az Ö magasztos jelszavát a „Pax"-ot örökre őrizzük meg és ápoljuk egyesületi életünkben. Itt hagytak továbbá bennünket dr. Blümelhuber Ferenc és Venczell Antal alapító tagok, azután Dinndorfer Ede, Halasy Lajos, Maros Antal, Neogrády János, Schiebl Nándor és Zibrinyi Gyula derék tagtársaink. Emléküket őrizzük meg szivünkben és kérjük a kegyes és irgalmas Istent, hogy jutalmazza meg önzetlen és munkás életüket csendes pihenéssel és boldog örök élettel. De az egyesületünket ért mély és többszörös gyász mellett kijutott nekünk — hála a Gondviselésnek — az örömből is. A királyi kegy három lelkes és derék tagtársunkat emelte magasabb méltóságra. Dr. Koperniczky Ferenc prel.-kanonok urat a pozsonyi prépostságra, dr. Gsárszky István prel.-kanonok urat a „Pazmaneum" rektorságára és dr. Breyer István urat pedig az osztálytanácsosi méltóságra. Az első kettő buzgó tagja volt választmányunknak is. Mindannyian szívből örültünk ezen kiváló és derék tagtársaink szép előmenetelének és magas kitüntetésének, de egyúttal mélyen fájlaltuk távozásukat, mert bennük egyesületünk nemcsak lelkes és magasztos ügyünket mindenkor mindenek fölé emelkedik: a pápai trón és Krisztus Urunk helytartóját. Vagy talán valaki azt hiszi: nagyobb dolog a szövetséges seregek győzelme, amelyeket Oroszország és a Balkánon aratott? Bármennyire örültünk is ezen győzelemnek — és valósággal bármennyire nagy tények is azok, — mégis nekünk azt kellett látnunk, azt kellett tapasztalnunk, hogy a mi győzelmünk csak úgy volt lehetséges, — hogy mások sirtak, — mikor mi örültünk, hogy mások vesztettek, mikor mi nyertünk. —• hogy mások remegtek, — mikor mi fölöttük hatalmat szereztünk. Pedig ők is emberek ! Nem is említem : azt a sok rombolást, a kultúrának nagy veszteségét, a műemlékek pusztulását, a paloták összeomlását és a szegény házikók földönfutó lakóit, mik mind a mi győzelmünk nyomában keltek, — annak eredményei, annak maradványai. Az az igazi nagy győzelem, az a valóban nagy esemény, ahol nincs legyőzött, hanem csak győző, hol nincs siránkozó, hanem csak örvendező, hol nincs remegő, hanem csak felülkerekedő, ahol nincs rombolás, hanem csak építés, alkotás. Azt mondhatják: esztelenség ily győzelmet keresni ... És én azt mondom, hogy ez a győzelem mégis megtörtént; én azt mondom : hogy mégis van egy hadvezér, aki igy győzött. És ez a hadvezér a mi vezérünk, a mi bátoritónk, a mi kegyes Atyánk — Krisztus helytartója: a íómai pápa: XV. Benedek. Az ő győzelme ; az ő diplomáciai sikere, a rokkant foglyok kicserélése. Ennek a sikernek, ennek a győzelemnek nyomába nem fakad könny ; ennek a győzelemnek nem volt vér és szenvedés az ára, hanem a pápa győzelme csak örömet fakasztott, csak sebeket gyógyított, csak hálát és boldogságot eredményezett. Ily győzelemre nem is képes más : csak isteni erő. De Krisztus helytartója győzött nemcsak a a diplomáciában, hanem győzött ott is, ahol még sokkal nehezebb a győzelem. Győzött az emberi lelkek fölött. A februári Szentségimádás óta, melyet a Pápa béke-imanapul szentelt, mindenütt hangzik imája: „Lelkünk mélyén megrendülve a háború borzalmaitól . . . Tőled, a békesség fejedelmétől várjuk szivünk forró vágyával a békét" ... És ezzel egyszerre meghódította az ellenfelek mindegyikének szivét, hiszen mindegyikének szivéből fakad szózata : „Jézus Szive, add vissza a háborgó világnak nyugalmát és békéjét„ ! . . . De XV. Benedek győzött és győzni kell az Úrral ködök felett is, hiszen nemcsak az a nagy győzelem, hogy két nem katholikus uralkodó: az angol és a német, épen a pápa közvetítésére egyeztek meg a kicserélésre kerülő internáltak korhatárában, hanem az is: hogy Szent Ambrusként oda mert állani az uralkodók elé a háború kitörésének egy éves évfordulóján és szemükbe merte mondani: akiket az isteni Gondviselés a nemzetek élére állított, vessenek véget ennek az iszonyú gyilkolásnak és rettenetes mészárlásnak ... szivükön viselő buzgó tagokat veszített el, hanem kiválóan azért, mert ők állandóan jóakaró barátjai, igaz és önzetlen támogatói voltak egyesületünknek. Mondjunk mindhármuknak itt a közgyűlés szine előtt hálás és mély köszönetet állandóan tapasztalt szíves jóságukért és kívánjunk nSkik magas és uj állásukban sok örömet, sok megelégedést és igaz boldogságot! Hazánk súlyos helyzete és az ezzel kapcsolatos izgatott és szomorú hangulat, amely belső világunkat uralta, nem engedte, hogy a lefolyt évben tagjaink szórakoztatására estély eket vagy társas összejöveteleket tartsunk. Az egyesület vezetősége azonban — szem előtt tartva a tagok lelki szükségletét — a lefolyt évben is megtartotta a nagyhét első napjaiban szokásos konferenciákat. A szép, a lelkűnk-szivünk rejtekeit átjáró és érzelmeit megmozgató konferencia-beszédeket dr. Machovich Gyula prel.-kanonok úr, körünk kiváló és lelkes egyházi elnöke tartotta. Akik meghallgattuk és élveztük Ó Méltósága szép és kerek előadásait, mindannyian épültünk azok tartalmán és áhítatos lelkünk belejutott ezek hatása alatt a húsvéti, őszintén bűnbánó hangulatba. Fejezzük ki Ö Méltóságának fáradhatatlan buzgalmáért és a nekünk nyújtott értékes lelki gondozásért itt a közgyűlésen is hálás köszönetünket. Egyesületünk anyagi helyzete az elmúlt év alatt alig javult. Tartozásunk még mindig közel van a 30.000 K-hoz. A tagdijak befizetése — a súlyos viszonyok dacára is — elég kielégítően folyt s mély tisztelettel kérjük is tagtársainkat, hogy teljesítsék a jövőben is ezen kötelességüket