ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-01-16 / 3. szám

A hetes szám szent jellegének eredetéről. A keresztény időszámítás rendszerének egyik legkisebb mértékegysége, a vallási és polgári életnek mindekitől kötelezően követett zsinórmértéke a hét. A ker. év hetekre van felosztva s mindegyik hét bizonyos befejezettséget jelent, tökéletességet, teljességet foglal magában. A francia forradalom ugyan megkísérelte a hetes időbeosztás elnyomását, a mikor a szintén bizonyos bevégzettséget kifejező dekadokkal, tizes napbeosztással próbálta helyettesíteni, azonban tartós siker nélkül. A hetes szám szent jellege s ezen szent jellegen alapuló hetes időbeosztás oly mélyen fészkelte magát az egész kulturemberiség ideológiájába, hogy a francia ujitás sehol sem talált követőkre, sőt odahaza is csütörtököt mondott. A hetes-időbeosztást a kereszténység sok egyéb liturgikus gyakorlattal együtt a régi zsidóktól örökölte, a kiknek vallási, egyházi és polgári élete teljesen a hetes szám szerint igazodott. A zsidóknál minden hetedik nap, a Sabbath (szombat) ünnep nap számba ment, melyet a szolgai munkától való tartózkodással, imádsággal, áldozatok bemutatásával és vigadozással kell megülniük. Annyira szent és Istennek, Jahvehnak tulajdona volt a Sabbath, hogy a ki megszentségtelenítette, a mózesi törvény szerint (Ex. 35, 2., Num. 15, 35.) halállal bűnhődött, mert megrabolta Jahveht, a ki hetedik nap szentségében és sérthetetlenségében az idő urának és Istenének szerepében jelenik meg előttünk. „A hetedik nap szombat azaz Urad Istened nyugodalma. Ne tégy azon semmi dolgot, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se ökröd, se szamarad, se akármi barmod, se a jövevény, a ki kapudon belül vagyon, hogy megnyugodjék szolgád és szolgálód, valamint magad is." (Dent. 5, 14.) Nem volt szabad szombaton mannát szedni a pusztában (Ex. 16, 22.) tüzet gyújtani (Ex. 35, 3.), sütni, főzni (Ex. 16, 23.), a lakást 2000 lépésnyinél nagyobb távolságra elhagyni (Ex. 16, 29.) A Makkabebeusok korában szombaton még ellenséges támadások ellen védekezni sem volt szabad. (Makk. I. 2, 31., Makk. II. 5, 25.; 6, 11.) S mivel ezen tilalomnak természetes következménye volt az ostromolt vagy támadott zsidóságnak ellenséges kézrejutása vagy halála, ezen elviselhetetlen következmények enyhítésére később megengedettnek nyilvánították az önvédelmet, de a futó ellenségnek üldözését még mindig bűnös cselekménynek nyilvánították szombaton. (Makk. I. 2, 41., Makk. II. 8, 26.) Krisztus Urunk idejében a szombati munkaszünetet olyan szigorúan vették a farizeusok, hogy szombaton még kalászt szakítani (Máté 12, 1.), ágyat venni (Ján. 5, 10.), söt gyógyítani is (Máté 12, 10.) tilosnak tartották. Túlzó buzgólkodásukba a hetedik nap szentségéért annyira mentek, hogy Sahanumai és Hillel rabbik egymással szemben álló párthivei komolyan vitatkoztak arról is, szabad-e a szombaton tojott tojást szombaton elfogyasztani? Mert egyesek szerint a tyúk szombaton szolgai munkát végzett, mikor tojott. A hetes beosztás végigvonul a zsidók egész időszámitásán, vallási és mindennapi életén. A hetes szám szent jellege okozta, hogy minden egyházi év hetedik hónapjának (Tischri) elején trombita harsogással kihirdetett ünnepet tartottak ; a polgári év hetedik hónapjában (Nisan) ülték a húsvétét és pedig 7 napon keresztül, (15— 21.), iy(l napra reá a pünkösdöt, a hatodik egyházi hónap (Tischri), 10-én az engesztelés ünnepét (Jomkippur), 15—21. a sátoros ünnepeket. Minden hetedik év ünnep év = annus sabbaticus volt, melyben parlagon kellett hagyni a földeket, nem hajthatták be az adósságokat, 7X7 ik év ismét ünnep év (annus jubilaeus) volt, melyben minden eladott földet vagy házat kárpótlás nélkül vissza kellett adni előbbi gazdájának, a zsidó eredetű rabszolgáknak vissza kellett adni szabadságukat, az adósoknak el kellett engedni adósságukat. A holttestet érintő zsidót hét napig tisztátalannak tekintették. (Num. 19, 11.) Az áldozatul bemutatandó fiatal állatnak hétnaposnak kellett lennie. A körülmetéltetés szertartásáig hét napnak kellett lefolynia. A papok hét napig készültek a felszentelésükre. Hét napig tartott Salamon-templom szentelése. (Kir. I. 8i 65.) A tökéletes öröm és szomorúság hét napig tart. Hét napos a halotti gyász (Gen. 50, 10.), Jób barátjai hét nap és hét éjjel ülnek mellette. (Jób. 2, 13.) A menyegzői lakoma is hét napig tartott. (Bir. 14, 12.) Már most felmerül a kérdés, honnan van a zsidóknak ez a csudálatosan következetes ragaszkodása a hetes számhoz, honnan származik annak szent jellege ? ! Egyes túlzó asszirologusok, pl. Oppert, Hőmmel A. Jeremias, Winkler stb. azt vélik, hogy a hetes szám vallásos tisztelete Mezopotámia lakóitól vett zsidó kölcsönzés. A babiloniak és asszirek t. i. hét szabad szemmel észrevehető bolygót ismertek volna, u. m.: Nap, Hold, Merkur, Venus, Mars, Jupiter, Szaturnusz s ezeket tartották volna az emberi élet irányitóinak és az egész világmindenség urainak. Azonban a régi babyloni ékiratok semmit sem tudnak e hét bolyyorol, pedig már Júdea király idejében (Kr. e. 2500 körül) szerepel a hetes szám, mint jellegzetes szent szám. Csak Asurbanipal idejében (668—626.) kezd a hét bolygó szerepelni az okiratokon, de akkor sem ugy, mint a vallási életnek központjai és mozgatói, holott a hetes szám már ezredévekkel előbb a szemiták vallási életének Schibbolethje volt. A fenti hét bolygónak az emberek sorsának intézésére gyakorolt szerepe és a hét egyes napjainak a bolygók uralmával való összefüggésbe hozatala különben is kimutathatólag görög-perzsa speculatio és csakis Kr. e. I. században kezd tért hóditani. Mivel a hetes számnak szent jellege főkép a szemita népek közös öröksége volt, már eleve bizonyosra volt vehető, hogy e szent örökséget közös őshazájukból vitték magukkal. E szám szentségének eredetét is tehát a szemiták őshazájában kell keresni. Az összes szemita népek őshazájának az Arábia félsziget közepén fekvő Negd vagy Nedjá nevü tartományt tartják, mely kiterjedésre nézve megfelel az osztrák-magyar monarchiának. De csak nagyságra. Termékenységre és a megélhetés feltételeire nézve már nem is említhetők egy napon. Csupán az esős téli évszak után zsendül ki, flórája a különben meztelen hegyeken, dombokon és homokos mezőkön, ennek elmultával pedig kiaszik minden, legíölebb néhány vizenyösebb völgyben marad még némi kis vegetáció. A tavaszi kizsendülés idején mintegy másfel hónapig kitűnő legelőt nyújt a nomádok barmainak, melyek ezen idő alatt gyönyörűen felhizva a nyári hónapoksanyarú napjaira készülnek elő. De akkor ezután fel kell szednie sátorfáját a steppe nomád fiának s vándorolnia barmaival egyik helyről a másikra, hogy legelöt találjon. „Vannak törzsek, melyek a nyarat a Beíka vidékén vagy a hauráni hegyek közelében töltik, télen pedig a Sannuar-hegység völgyeiben tanyáznak. A két hely között az út jóval nagyobb mint Budapesttől Brassóig! S ennek a nagy útnak tekintélyes részét a nomád nem is nappal, hanem éjszaka teszi meg. A forró nyári hónapok alatt nem is volna képes napközben megülni dromedárját; napszurástól érve hamar leszédülne a „sivatag hajójáról." (Kmoskó: Religio 1913. 716—7.) Nappal tehát alszik ember és állat s éjjel indul útnak a nomád és beduin. Útközben vezére, iránytűje és lámpása a holdvilág, mély a nyáron át teljesen felhőtelen égboltozaton csodálatosan intensiv fénnyel ragyog. A hold tehát — ellentétben a kulturnépekével — a pusztalakó nomád és beduin népek életében sokkal nagyobb és fontosabb szerepet játszik, mint a nap. Valósággal az égre irt kalendárium számukra. Gyér változatosságu tevékenykedésüknek legfőbb szabályozója. Már a szintén Arábia belsejéből származó babiloni szemiták teremtés eposában, az „Enumaelis"ben ugy szerepel a hold, mint az idő szabályozója. Sőt a babiloni neve: sim (asszir nyelven áámu) egyenesen annyit jelent: idő meghatározó. A babiloni szemitákkal egyszármazásu zsidóság szent könyve, a Genesis is részben ezt a nézetet képviseli, a midőn a nap mellett a holdat is (kisebbik világító) „jelül az időkre és napokra és esztendőkre" helyezteti Istennel az „ég erősségére." A 103. zsoltár is azt mondja (19. v.): „A holdat idömértékül teremti." Jézus, Sirák fia könyvében is olvassuk (6—7. v.): „A hold mindennek mutatja idejét és az időnek jele. A hold szerint jelöltetnek az ünnepek: oly világító ez, mely tölte után fogyni kezd." Mikor elsőizben megjelenik a hold sarlója komenciót nem kapott. A Petrik-családban volt is emiatt nagy elkeseredettség, mert hogy legyen most elég a fél komenció, amikor azelőtt az egész is kevés volt? Az öreg Petrik bosszún törte a fejét, amikor az úr a készülő tervet valahogy megtudta és gondja volt rá, hogy meggyfabotjával elnyomjon mindenféle bosszút! A kis Petrik gyerek becsülettel töltötte be új hivatását és úgy ült a bakon, mint a cövek. Öröm volt nézni, milyen büszkeséggel fogta kezében a gyeplőt, ha néha vasárnaponként a tekintetes úrral végighajtott Nagyszombat főutcáján. A tekintetes tiszttartó úr megszerette a gyereket, mert ez néha a gondolatát is kitalálta s már tizedik hónapja szolgálta urát, de soha rossz szót nem kapott. Egy esős vasárnap délelőtt azonban megszakadt közöttük mindenféle „jóbarátság", mert az úrnak fájt a foga s megparancsolta a Petrik gyereknek, hogy azonnal fogjon be s vigye el Nagyszombatba. Petrik gyerek be is fogott s mivel úgy szóit a parancs, hogy úgy hajtson, ahogy csak lehet, biz ő az ostort egy csépet sem kímélte. Repült a hintó a fekete agyagos sárba, esett az eső cudarul, mig egy hirtelen fordulónál megcsúszik a kocsi fara és a következő pillanatban tekintetes Csanaki Benkő Gábor tiszttartó úr fájós fogával úgy elterült a sár kellős közepébe, mintha örökké abban élt volna. Petrik gyerek még idejekorán kiugrott s egyébb baj nem történt, mint a rúd törött el, meg a hintó dereka szakadt ketté. A tiszttartó úr esése nem látszott bajnak, mert a másik percben már felugrott és úgy elrakta a szegény Petrik gyereket — ki tulaj donkép oka nem volt semminek, — hogy szinte hallani lehetett, mint ropognak fiatal csontjai. — Hej az áldóját a tekintetes úrnak — fakadt ki a gyerek — ezt még megkeserüli. Visszaadom a kölesönt, meglátja! — Mit, még te beszélsz ? Újra ráakarta botját emelni, de az úgy elszaladt onnét, mintha ott se lett volna, a rettenthetetlen tiszttartó urat pedig ádáz dühében ott hagyta az út közepén, a törött kocsival, sárosan, piszkosan. Hogy mi lett később, senkisem tudja, csupán csak azt halottá mindenki, hogy Petrik gyerek akkor tett igéretét becsülettel beváltotta. Visszafizetett a tiszttartó úrnak mindent, úgy, amint azt neki megígérte. Ugy történt a dolog, hogy 1914. év augusztus derekán kitört a háború s Petrik Pista, csakúgy, mint mások sokan, kardot kötött oldalára s ment a hazáért harcolni. A huszárokhoz osztották be s mint ilyen, egyre-másra aratta diadalait az ellenség fölött, sőt számtalan csatában kitüntette magát, mig végre könnyebben megsebesült s ebből kifolyólag 14 napi szabadságot kapott. A „gyereket" nagyon húzta már haza a lelke, mert mióta elment, sok minden történt otthon, a merenyei majorban. Megírta azt neki a szomszédék Boriskája, kihez szivbélileg legközelebb állt s a rózsaszínű levelezőlapok pontosan elvitték a hírt. Megtudta, hogy az úr csak napszámba járatja apjátanyját s hogy a szörnyű eset óta borzasztó goromba mindenkihez. Egyszer aztán az öreg Petrik sürgönyt kap, hogy a „gyerek" megérkezik vasárnap reggel s a délelőtt folyamán bizton otthon lesz. Lett erre olyan sütés-főzés Petrikék és Boriskáék portáján, hogy lakzinak is beillett volna. Hogy elérkezik a vasárnap reggel, hát Petrik Pista huszár szakaszvezető csakugyan leszáll a nagyszombati állomáson, harmadmagával, kik ugyancsak a merenyei pusztára valók s fényes karddal az oldalukon, megindulnak nagy büszkén, a lanyha tavaszi napsugárban. Csak úgy porzik az út fényesen „kiglancolt" csizmájuk alatt s oly jókedvűek és vidámak, mint máskor talán soha az életben ! Mesélgetik a régi időket, mert bizony kilenc hónapja már, hogy nem jártak erre fele. A legnagyobb szóbeszéd közepette porfelhő keletkezik az úton s mint a förgeteg, előttük terem tekintetes Csanaki Benkő Gábor tiszttartó úr fogata, vivén a hatalmas urat, Nagyszombatba, a Korona márványasztala elé, hogy egy-két pohár söröcske mellett meghányja-vesse gazdatársaival a jövő heti munkatervet. — Hová, hová, fiúk? — kérdi tőlük nagy leereszkedéssel. — Szabadságra tekintetes uram. — Mi az Pista, hát te is megjöttél ? — Szólt Petrikhez csodálkozva. — Igen, instálom, könnyebb sebesülésem miatt szabadságoltak. — De mint látom, szépen haladsz, már három csillagod van. — Hát van annak, aki szerez magának, tekintetes uram. —• Aztán milyen az a háború? — Csúnya mesterség az nagyon, de aki bátor, annak szép!