ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-05-07 / 19. szám

egyes helyeken keveset ér, néhol teljesen értéktelen, elvesztve minden hatalmát és varázsát! A pénznek ma sincs meg az óriási ereje — legalább a szűkebb hazában nem — mert érték nélkül nem lehet hatalom, hatalom nélkül pedig erő! Ellenben mily különös, a pénz óriási garmada, ma a háborúban — szinte kétszeres értéket képvisel, holott azelőtt mindég csak egy értékű volt. De mert a pénz haladásnak, művelődésnek és a kultúra fejlesztésének egyik igen nagy gyökere —• a harcoló nemzeteket erre az indító okra lehetne visszavezetni. Mert mért tört ki a háború pl. Anglia és Franciaországgal? A pénz ördöge szállta meg az ántánt népeit, kik sóvár szemmel nézték a németek haladását, gazdasági és ipari téren! És ennek a szédületes haladásnak hol volt az igazi rugója? A pénzben ! Ez teremtett mindent és ennek köszönhető minden. Ha megszűnne a pénz értéke — megszűnne a háború! De mig a pénz önmagát gyarapítja, sőt a nagy halmaz, ma kétszeres értékkel bir, világos, hogy a pénznek minél több birtoklásáért, a harc dühe sem akar tompulni. Nem pusztán a csengő értékű pénzdarabért pusztít a harc, hanem mindazért, amit a pénz az emberiségnek nyújtani képes. Amit a pénzért veszünk és eladunk, hogy ezáltal gyarapodjon a föld, a nemzet, lendüljön föl az ipar és a kereskedelem; fejlődjön, gyarapodjon a kultúra, mert mindennek magva, a születési helye a pénzben rejlik! Dinnyés Árpád. Jegyzések a negyedik hadikölcsönre. Városunk és vármegyénk lakossága ősrégi hazafias hírnevének megfelelőleg nemcsak a harcmezőkön, hanem a háborúhoz szükséges hadiköltségek előteremtésében is lelkes készséggel igyekezett a veszélyben forgó haza megmentésére. Örömmel láttuk, mikép sietett az első három hadikölcsönnél mindenki, gazdag és szegény vagyonát és filléreit a Haza oltárára helyezni. Most pedig a negyedik hadikölcsön kibocsátása alkalmával kétszeres megnyugvással tapasztaljuk, hogy a hazafiúi lelkesedés és áldozatkészség fokozott mérvben nyilatkozik meg. A hadikölcsön jegyzésének kedvező eredményét főkép jóhirü pénzintézeteinknek köszönhetjük, melyek követve a kor hívó szavát, korlátozás nélkül bocsátják a legnagyobb összegeket is a lelkes közönség rendelkezésére. Vidékünkön e téren is régi Takarékpénztárunk viszi a vezető szerepet, hol az igazgatóság hazafias működése folytán a IV. hadikölcsönre már ezideig is egy millió koronán felüli kölcsön jegyeztetett és igy maga ezen intézet eddig már több mint négy millió korona hadikölcsönt szállított be az állampénztárba. hetetlen hőség uralkodik, mely mindent összeéget. Télen ellenben kegyetlenül hideg szelek száguldanak végig rajta Örményország illetőleg Kurdisztán több ezer méteres hegyeitől a Perzsa-öbölig. „Mikor ezen fagyos szelek fújdogálnak, az arabok tömegesen potyognak le tevéikről. Maguk a tevék — a hidegtől tagjaikban megdermedve — nem képesek tovább haladni." (J. De Morgan, 1. c. 179.) Ámde a klima keménységeért és egészségtelen voltáért bőven kárpótolja a lakosokat a föld termékenysége, amely — kivált a délibb területé — mindig közmondásos volt. E termékenységet a Tigris (régi perzsa szó = a Nyil) és Eufrát (= a Futó vagy Szökevény) áradásos kiöntéseinek köszönheti. A Tigris áradása márciusban kezdődik, május közepén éri el legnagyobb magasságát, ettől kezdve rohamosan csökken és június közepe táján véget ér. Az Eufrát, mely az örmény hegyeknek nem déli, melegebb lejtőjén veszi eredetét, hanem azoknak északi, a melegnek kevésbbé kitett oldalán, két héttel később kezd áradni, mint a Tigris és áradása hosszabb ideig tart. Ezen áradások hoznak minden áldást a sikságra. Innen a Tigris és Eufrát különböző neveket nyertek, melyek mind a vidéknek általuk okozott jótéteményeire vonatkoznak. Az Eufrát neve: „a vidék élete" s a Tigrisé: „az öröm folyója." De ha ezen áradásokat kellőleg nem szabályozzák, akkor „élet és öröm" helyett pusztulást és halált is hoznak. Igy 1831. ápril. 10-én 100 mértföldnyi területet árasztottak el a Tigris rendkivül megdagadt vizei, s Bagdad városában egyetlen éjjel 15,000 ember fulladt bele és maradt a házromok alatt. Az asszir és babiloni világbirodalmak fénykorában — Kr. e. kb. 2000. évtől kezdödőleg — Az Esztergomi Takarékpénztárnál ez alkalommal nagyobb összeget jegyeztek: Maga a Takarékpénztár 600.000 koronát, Esztergom vármegye összesített árvatára 65.000 koronát, a főkáptalani nyugdijalap 50.000 koronát; továbbá jegyeztek 20.000 koronát: beretei Marton Géza és Bayer Károlyné. 15.000 koronát: Csomor István Nagyölved. 12.350 koronát: Boll János pozsonyzávodi plébános hivei. 10.000 koronát: Bogisich Mihály c. püspök, Brutsy János, Czobor Gyuláné, Mikolás Vincéné, Mihalek János, Hübner Antalné és Porgesz Béla. 8000 koronát: Schwarcz Dezső és Lusztig Mórné. 7000 koronát: dr. Wertner Mór. 6000 koronát: Machovits János, Angyal Dénes, Iványi Gézáné és Pilisy Pál. 5500 koronát: Varga András Kisujfalu. 5000 koronát: dr. Roszival István, dr. Hulényi Győző, Mattyasóvszky Kálmánné,Kerschbaummayer Károly, Kulcsár Károlyné, Gedeon Kálmánné, Majer Imre Párkány, Büchner Antal, Fábry Verona, Gseicsner János, Matus Magda, Matus Gyula, Hajts Teréz Süttő, Böhm Pál Szálka és Benedikovich Jusztin Nagyszombat. 4500 koronát: Bajóthi templom. 4400 koronát: Bitter János Párkány. 4000 koronát: Meszéna Ferenc és bajnai templom. 3500 koronát: Bátorkeszi-i zárdaalap. 3000 koronát: Csupor István, Seyler Károly, Hammer Emilia, Érsekkéty község, Roszkopf Károly, Schönbeck Mihályné, Cserép Ignác és neje és Henning János. 2500 koronát: Háber János és dr. Vándor Ödön, végre 2000 koronát: Mattyasóvszky Lajos, Mészáros Károlyné, Nemes Lajos, Kárász János Bajóth, Morvái Ilonka, Kis Imre és neje, Sárai Zsigmondné Kisujfalu, Dóczy Lujza, Klein Endre, Hever Testvérek, Bartalén Istvánné Csolnok, Sipos István Szőgyén, Simonyi Lajos Bátorkeszi, Dukáth Kálmán, Schwarcz Albert, Clementisz Kálmánné, Kecskeméthy Ilona, Molnár József, Sztankay Kálmánné, Pirchala Imre, Kertész Imréné és Etter Gyula Kernend. A hadikölcsönök aláírási ideje csak e hó 23-án jár le és igy a további kölcsönök jegyzésére még bőséges idő áll rendelkezésre, melyek lebonyolítására az Esztergomi Takarékpénztár vezetősége készséggel ajánlja fel továbbra is szolgálatait. Háborús mozaikképek. A Hőfer által kidicsért budapesti honvédekkel karöltve védjük, tartjuk erősen hazánk határát. Ez a kötelességünk különösen az ezévi januárban sokat követelt tőlünk. Voltak napok, amikor a muszka legalább 40.000 golyót, gránátot, srapnellt zúdított reánk egy nap alatt. Ezt hallani, kibírni rettenetes. Ilyen alkalomkor történt meg, hogy amint többen kuporogtunk a fedezékben, egyszerre csak egy gyereknagyságu gránát besétál a fedezéktetőn át s közibénk esve nem robbant fel. Alighogy föleszméltünk, ugyanazon az ajtón bejön, vagy beakként vették elejét ezen veszedelmeknek, hogy a vizeket számtalan csatornába vezették le. Ezen csatornák bölcsen voltak elosztva s életet hoztak mindenfelé. Kicsiny, szabályosan ásott csatornák vezették a vizet az olyan fák gyökereihez, melyeknek leveleik és virágjaik kifejlesztésére sok vizre volt szükségük. Más fák, melyeknek gyümölcsei már fejledezni kezdettek, csak mérsékelt mennyiségben kapták a vizet; azok, melyeknek gyümölcsei teljes fejlődésüket érték el, csak épen annyit kapnak, a mennyi tökéletes megérésükre szükséges. Ezen kiváltságos földnek nincs ugyan fügéje, olajfája, sem szőllője, de a pálmafa kárpótolja az összes többi fák hiányáért. „A pálmafának adta, mondja Humboldt, a szépség diját minden korok összes népeinek egyhangú véleménye." Már Strabo dicsérőleg sorolja fel a mezopotámiai datolyapálma számtalan előnyét (Geograph. XVI. I. 14.) Azonkívül, hogy alakjánál fogva csodálatraméltó, a leghasznosabb és a legkülönbözőbb szolgálatokat teszi az embernek. A szemnek kedves gyümölcse, mely átlátszó sárgás fürtökben lóg le, igen kellemes izü és nagyon kiadós. Rendes és olcsó táplálékul szolgál szegénynek, gazdagnak egyaránt. Maradványait a házi állatoknak adják: összetört magvait a tevék eszik meg. Ha a fa kérgét bemetszik, folyadék csöpög ki, mely a bort helyettesíti. A száraz fák koronáját megfőzik és megeszik. Sőt megeszik a kérgét és belét is, melyek igen kellemes izüek. Leveleiből gyékényeket s kosarakat fonnak. Törzséből oszlopokat, tetőket, bútorokat készítenek. A mi ezen különböző célokra fel nem használható, az tüzelőül szolgál. Ezen oly becses fa sovány földekben is tenyészik, repül egy srapnellhüvely, de ez sem bántott bennünket, hanem a fekvő gránát mellé sorakozott. Ezen tűnődve, a fedezékajtón erős kopogást hallunk. Egyikünk ki akar nézni s csak akkor vesszük észre, hogy ez erős bekivánkozást a muszka gépfegyver golyói okozzák. Erre aztán még jobban meghúzódtunk . . . Isten kezét látjuk folyton őrködni fölöttünk! Különben a létért való küzdelem sokra tanítja a katonát. Vannak az úgynevezett rókalakásaink. Ezt már csak az igen nehéz gránát üti át. A közönségesnek nevetünk. Ezen rókalakásokról csak annyit irhatok, hogy 7—8 méternyire a föld alatt, emberi számítás szerint nyugodtan várjuk be a muszka rohamát, hogy azután a tűzokádó gép (ez is újdonság) meg a fokos eret vágjon a muszka haderőn. Nem csoda, hogy naponkint sok muszka jön át hozzánk. A muszka foglyok nem győznek csodálkozni, nem bírják megérteni katonáink erős lelkét. F.-B. hadseregparancsnokunk, dicső vezérünk meg is becsüli az ő hű katonáit. A gyomron keresztül nyeri meg szivünket. Igen nagy gondot fordít elsősorban a legénység ellátására. Közkatonáink jó ebédet, tartalmas vacsorát, naponkint egy kis sziverősitőt, szalonnát, kolbászt s az előőrsök félóránként jó meleg teát kapnak. . Egy idő óta nincsenek olyan zajos napjaink. Hőfer úr ilyenkor azt, irja, hogy „Nincs újság". Az ágyúk azonban egész nap párbajoznak. Közben beleszól a mi szorgalmas Bertánk, amelynek küldeménye őrjítő sírással megy a muszkáékhoz. Erre aztán felelnek az oroszba ojtott japán nehéz ágyúk s ilyenkor bizony — mi tagadás — szepegünk mindnyájan. Hogy feledjük a veszélyt, elkezdünk városokra játszani. Földrajzot tanulunk, iparkodunk oly város nevét kitalálni, amelyből egyikünk csak a kezdőbetűt nevezi meg. Aki ezt el nem találja, vagy pedig megrázkódik a fölöttünk levő ágyúgolyó zenéjére, az fizet a honvédárvákra 2 fillért. Áz ily alkalommal megesik, hogy félóra alatt legalább 1 korona jön össze jótékony célra. E hecc eddig már megtöltötte az egyik perselyt, amit aztán a m. kir. Honvédminiszteriumba küldünk. Amikor szép idő van, röpködnek a gépmadarak. Volt már itt angol repülő is, aki mindenféle szinü bombák robbantásával igazgatta az ellenség nehéz ágyúit. Nagyon merészen kóválygott állásaink felett, ügyesen röpült srapnelleink között. Erre fölszállt a mi gépmadarunk is, gépfegyverezték egymást, egymást leakarták taszítani stb. Akárcsak két sas veszekedett volna. Végre is a mienk győzött s az ellenséges repülő igen gyorsan szállt haza. Olykor szórakozunk is. — Ugy a mi, mint az orosz földalatti lakások tele vannak egerekkel. Megtörténik, hogy egy ily mezei pocik belebújik még a katona kabátzsebébe is s kikezdi a kenyeret. E mezei had kiirtására a falu macskáit mind a fedezékvárosba csaljuk s ott etetjük. csak jól legyen öntözve. Gyökere a vizben, koronája pedig a nap tüzében szeret fürdeni. Mind a kettőből bőségesen kiveheti részét Mezopotámiában, melynek síkjain hajdan valóságos erdőket alkotott. (L. Vigouroux: A Biblia stb. I. 309.) A pálmán kívül tamariszk, fűzfa és akácfa alkotnak Mezopotámiában áthatolhatatlan sűrűségeket, melyeknek szomszédságában Berosus korában (Babiloni történetíró Kr. e. 300. körül) a zab és az olajat pótló szezám hitetetlen mennyiségben tenyészett vadállapotban is, kultivált állapotban is. A köles és a szezám olyan magasságot érnek el, mondja Herodotus görög történetíró, a ki e vidéket személyesen bejárta, hogy el sem hinnék neki az emberek, ha elmondaná. A buza és árpa levele négy ujjnyi vastagságot is elér. Szeme pedig két-, sőt háromszázszorosan fizet. Ezért Herodotus par excellence gabonatermő országnak, sőt a gabonanemüek őshazájának nevezi Mezopotámiát. „Ezen egykor fertilissimus ager totius orientis: az egész keletnek legtermékenyebb földje most nagyobbrészt vigasztalan pusztaság képét nyújtja: itt homokpusztaság, ott, a hol a föld védetlenül áll a folyók áradásaival szemben, vizi pusztaság, illetőleg mocsár, óriási náddal borítva, kivált a délibb vidékeken. A csatornák nagyobbrészt eliszaposodtak, hozzá a két legfőbb életér oktalan vízelvonás által lekötve ugy, hogy az Eufrát nyáron nagy darabon nyomorúságos patakhoz hasonlít s a hajóközlekedést a Tigrisen Bagdad és Bassorah között nyomorúságosan lebonyolító angol és török gőzösök a legforróbb hónapokban minduntalan megfeneklenek a sekély vizben. A sivatag homokfergetegei, melyek