ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-01-01 / 1. szám

az igazságnak megfelelő hang. Ily értelemben kellene fejtegetni a vezető sajtóorgánumoknak a béke nagy problémáját, ha lelket akarnak önteni a küzdő és győző központi hatalmak népeibe. Senki sem mondta, hogy a háború magában véve jó. Legkevésbbé az egyház, mely litániáiban folyton imádkoztatja a néppel: „döghaláltól, éhinségtöl és háborútól — ments meg Uram minket !* Az egyház nagyon jól ismeri (pontosabban, mint a „Népszava") a lelki károkat (az anyagiakról nem szólva) amit a háború förgetege magával hoz. De háború esetén természetesen nem üz antimilitarista propagandát, hanem a természetszerű hazaszeretet és az államfentartási ösztön alapjára helyezkedik. Viszont az elkerülhetetlen katasztrófa idején iparkodik vigasztalni, felemelni •— s a gondviselés módja szerint — a rosszból valami jót is kihozni, utalva a háború szenvedései nyomán itt-ott serkedő lelki haszonra, melyek nem legutolsóbbika, hogy az emberek, akik oly sok nélkülözést szenvedtek a lövészárokban, háború után jobban megfogják becsülni a békés otthont, hol a legszegényebb is nagyobb úr, mint a künn szenvedő — harcoló katona. A seregek Ura eléggé kézzelfoghatólag megmutatta, hogy velünk van, a kisebbséggel, az Istent tisztelő központi hatalmakkal, hol a hivatalos állam nem a szabadkőműves és szociáldemokrata atheizmus alapján áll, hanem kötelező vallásoktatást rendel iskoláiban, hol a katonaság is kezdve a legfőbb haduraktól Isten nevében indul a csatára és minden meg van téve, hogy a harcoló katonák, a hit természetfeletti erejéből meríthessék bátorságukat és vigaszukat. Viszont csaknem egy katlanba kerültek az igaz kereszténység összes ellenségei: az egyházüldöző Franciaország a műveletlen keleti szakadárság főképviselője Oroszországgal, a VIII. Henrikek és Véres Erzsébetek anglikán egyháza a páparabló Olaszországgal, mintha csak egyszerre akarna világitéletet tartani felettük a világtörténelmet vezérlő isteni Gondviselés. Ha tehát valahol, ugy nálunk győztes központi népeknél várhatjuk el a sajtó orgánumaitól s a nyilvánosság vezetőitől a nyugodt, higgadt hangot a világháború mérlegelésénél, a jövőbe vetett törhetetlen reményt és a csüggedést nem ismerő végig való kitartást! — A herceg-primás a háború utáni teendőkről. Ausztria uralkodó pártjának, a keresztény szocialistáknak lapja, a „Reichspost", e napokban még némi javitást, mert ezt a piktor eddig nem tudta élethűen eltalálni. — Asszonyom, talán egy kissé barátságosabban nézne, ne oly szúrós, kutató pillantásokkal — szólt egy nap a tiszt az ezredesnéhez, mikor | ép azon fáradozott, hogy szemeinek különös tekintetét vásznára vetitse. Az ezredesnének a tekintetében csakugyan volt valami álmodozó, fájó nézés s szemei ilyenkor oly különös, szokatlan tűzben égtek, amit lefesteni ember sohasem lesz képes . . . — Pihenjünk egy keveset — szólt az ezredesné — tegye le az ecsetet és beszélgessünk, úgyis elfáradtunk mindketten. — Ahogy parancsolja, asszonyom — volt a válasz s a hadnagy cigarettára gyújtva leült vele szemben s mindketten hallgattak. A kinos csendet végre az ezredesné törte meg: — Mondja csak Dezső — ugye megengedi, hogy igy szólítsam — tehát mondja csak élnek még szülei ? Sohse beszélt róluk . . . A fogoly hadnagy homlokán mély barázda képződött s alig hallhatóan sóhajtott. — Csak szegény öreg anyám él, apám még gyerekkoromban meghalt, jóformán alig ismertem. — És beszélt sokat az ő áldott lelkű jó édes anyjáról, ki éjjel-nappal kéri az Istent, hogy az ő egyetlen fiát segítse haza, hogy mennyire szereti édes anyját, hogy az életét is feláldozná, ha csak egy pillanatra láthatná. Beszélt hosszan, szivrehatóan, aztán leverte cigarettájáról a hamut s az ablakmélyedésnek fordult . . . Kint már alkonyodott s a nagy szibériai pusztaságon lassan hulldogált a hó . . . elküldte tudósitóját Esztergomba, hogy dr. Csernoch János hercegprímás véleményét megtudja a háború utáni teendőkről, mint akinek közjogi állásánál és erőteljes egyéni qualitásainál fogva nagy szerepe lesz a háború utáni restauráció és újjáalakulás terén az egész Monarchiában. A hercegprímás — kinek nyilatkozatát a „Reichspost" nyomán a „Kölnische Volkszeitung" és más világlapok is közölték, körülbelüi a következőkben körvonalazta a jövő nagy feladatait: Jelenlegi főkötelességünk : mindvégig kitartani, hogy a jövendő tartós békének már eddig szerzett biztosítékait el ne veszítsük. Mielőtt a külső békét kivívtuk volna, máris megszereztük a monarchia belső békéjét, melyet az utóbbi időben folyton feldölés fenyegetett. A monarchia különböző részein ápolt különféle nyelvű katonákat a legnagyobb szeretettel s igaz testvéri érzülettel ápolták mindenütt. Ez igaz keresztény testvériség a betlehemi kisded karácsonyi ajándéka, melyet meg kell őriznünk, mert csak igy biztosítjuk a monarchia legnagyobb államférfiuinak gondolatát : az összetartozandóság eszméjét, melyet e háborúban vérrel pecsételtünk meg. Szociális téren a keresztény-szociális gazdasági és munkás programm elveiben'és szervezkedésében látja a hercegprímás a jövő boldogulásnak biztosítékait, melynek nemcsak XIII. Leo, hanem a jelenlegi pápa XV. Benedek is lelkes hive. A katholikusok egyenjogúsítása és autonómiája a hivő katholikus világi elemeknek az önkormányzatba és a közéleti tevékenységbe való bevonásával szintén a jövő nagy feladataihoz tartozik. Sőt a háború szülte fegyverbarátság mintájára a szövetséges nemzetek katholikusai a háború után szellemi fegyverbarátságot köthetnek a szellemi és a vallásos kultúra békés műveinek létrehozására, anélkül hogy e szövetség éle bármely más vallás ellen fordulna. E szellemi fegyverbarátság egyik legszebb gyümölcse a keleti missiók felvirágoztatása lészen. Az olaszok, angolok és franciák szerepét a török birodalom területén német, osztrák és magyar missionáriusoknak kell átvenniök a jövőben. Ez természetes folyománya azon fegyverbarátságnak és gazdasági közeledésnek, mely most a központi hatalmakat Törökországgal összeköti. A külföldi lapok nagy elismeréssel kommentálják a hercegprímás nyilatkozatát, mely ily nagyszerű perspektívát nyújt a háború utáni jövő nagy feladatairól. Az elrendelt Triduumról. Nem. hallgathatjuk el abbeli örömünket, hogy 0 Eminenciája fölvetette a háborús Triduumok eszméjét. Mi itt Vágvölgyében fölhasználtuk az ádventi időt s a szomszéd plébános urak bevonásával már is megtartottuk ezen Triduumokat. Az eredmény bámulatos. A hívek szinte várják, hogy a plébános adja meg nekik erre az alkal— Szegény Dezső — szólt hozzá az ezredesné halkan — ne szomorkodjon. Jó helye van köztünk, nem bántja senki s mi is úgy tekintjük, mint családtagot, mintha csak gyermekünk volna ... — Hisz ép ez az. Eszembe jut, hogy otthon is minden ilyen, amilyen itt, hogy otthon is úgy szeret anyám, mint itt s ekkor . . . — S ekkor? — kérdezte az ezredesné, de már nem tudta befejezni, amit mondani akart, mert hangja remegett, mintha megcsuklott volna s felállt és a tiszthez lépett: — Tehát nagyon szereti az édes anyját ? A fogoly kérdőleg emelte rá sötét szemeit, de nem szólt. Lelkében vihar tombolt, csak várt, várt, hogy ki fog belőle törni a visszafojtott bánat, de a férfi akaraterő erősebb volt, — Nézzen rám, Dezső — szólt az ezredesné ismét halkan — nézzen rám és igérje meg, hogy elfogadja segítségemet. — Nem, asszonyom, nem igérek meg semmit. Önnek már úgyis nagyon sokkal tartozom. —• De én akarom. Magának meg kell ígérnie, hogy elfogadja segítségemet — szólt az ezredesné olyan hangon, mely semmi ellentmondást nem tűr. •— Milyen tekintetben ? — kérdezte a fogoly csendesért. — Visszavezetem édes anyjához. Talán sikerül, talán nem, ma még nem tudom, de bízva a Gondviselésben, erős a hitem, hogy mihamarabb I otthon lehet abban a kis házban, melyről oly sokat mesélt. Tudom mi a szeretet, tudom mit jelent az, ha egy anya hosszú ideig nem láthatja gyermekét... Átérzem a maga bánatát s szomorúságát, hisz valaha nekem is volt egy fiam . . . mat, mert ők most buzgóbban akarják kérni az Urat, hogy rövidítse meg a nehéz napokat. A triduumnak azonban csak akkor van meg a kellő sikere, ha a hivők a szentségekhez járulhatnak. Szükséges tehát, hogy egyes plébános urak összeálljanak s egymást ugy a szentbeszédekben, mint a gyóntatásban kisegítsék. Mi ugy jártunk el, hogy a Triduum második napjára fölváltottuk egymást s igy alkalmat adtunk híveinknek idegen szónokot hallani s őnála a szent gyónást elvégezni. Ez a Triduumoknál elengedhetetlen föltétel. A nagyobb plébániákat külön hétre hagytuk s oda többen mentünk. Ép ezért az egész egyházmegyében ugyanazon napon tartani ilyen irányú Triduumokat: lehetetlenség. Vannak u. i.: plébániák, ahol segítség nélkül egy—két lelkipásztor képtelen a szentségeket három nap alatt kiszolgáltatni, még ha az éjjelt is nappallá teszi. Bármennyire hangulatosnak látszik is tehát az évet ilyen Triduummal bezárni, mégis azt mondom, hogy ne az összes plébánián tartassék meg most a Triduum, hanem ugy, amint Ő Eminenciája is hangsúlyozza, csak ott, ahol ez lehetséges. A többi helyen pedig felváltva, a következő hetekben. A Triduum szentbeszédein vonuljon végig ama vezérgondolat, hogy mi meg akarjuk ismerni a módját, miképen hathatunk a Mindenhatóra, hogy Ő, könyörülve rajtunk rövidítené meg ezen időket. A thémák tehát: 1. Az ima szelleme. 2. A bűnbánat szelleme s 3. A gyakori sz. áldozás. Hogy pedig a Triduumnak hatását maradandóvá tegyük, egy nagyon bevált módszert ajánlok. Szólítsuk fel a Triduum végén a családokat, hogy gyakrabban ajánlják fel szent áldozásukat a hadban levő családtagjaikért. Erre vonatkozólag mi itt egynéhányan a következőképen járunk el. A templomba egy mellékoltáron perselyt helyezünk s melléje levéldobozban vagy pedig külön erre a célra készített s leszakítható (blokk-rendszer) cédulákat. A ki hadbavonultért ajánlja fel a szent áldozását, hetenkint egy cédulát visz s arra felírja ugy a saját, mint annak a nevét, a kiért felajánlotta a szent áldozást s az igy kiállított cédulát a perzselybe dobja. A plébános pedig odahaza minden hadbavonultról egy lapot vezet, a melynek egyik oldalán a hadbavonult neve, címe, bevonulási ideje s majdan, ha hazajön, rövid leírása foglal helyet, a második oldalon rubrikázva az érte felajánlott sz. áldozások száma, a nevek s hónapok feltüntetésével. —A plébános ezen lapokból havonkint, vagy kéthónaponkint kiszedi az adatokat s közli a tábori levelezőlapon a hadbavonulttal. Hogy ez a közvetítő munka ugy a hadbavonultra mint a családjára, a lelkipásztorra s az egész község hitéletére milyen eredménnyel jár, fölösleges hangoztatni. A háború végén pedig, a mikor már a történeti részt feltüntető oldallal teljesen elkészültünk, a különálló lapokat beköttetjük s a plébániánk kap egy nagyon értékes könyvet. Bubnies Mihály. én is szerettem . . . szinte imádtam, de ma már nincs . . . Tehát igérje meg, hogy elfogadja segítségemet. A fiatal tiszt nem tudott válaszolni. Az első percben mintha kételkedett volna, de midőn rávetette tekintetét az öreg asszony jóságos arcára, minden kételkedése eltűnt s meghatottan csak ennyit bírt mondani: — Asszonyom, nehéz feladatra vállalkozik. — A másik pillanatban pedig megcsókolta az ezredesné kezét s arra véletlenül egy könnycseppet ejtett. És az ezredesné a könnycseppet nem törölte le . . . it. Fedorovics Iván betette maga mögött a hálószoba ajtaját s leült a díványra felesége mellé. — Mit akartál nekem Klarissza délután mondani ? Az öreg asszony ráemelte sötét szemeit férjére s mielőtt egy pillanatig még gondolkodott volna, halkan megszólalt: — Nézz rám Iván s figyelj ide. Emlékszel rá ugyebár, hogy ezelőtt 25 esztendővel, mikor feleségül vettél, én színésznő voltam Magyarországon. Te akkoriban, mint fiatal tiszt, Budapesten jártál, megtetszettem neked, megkértél s én a feleséged lettem. Ebben semmi különös nincs. Engem, Hegyi Klárát, az ünnepelt színésznőt és primadonnát a magyar főváros talán ma sem felejtett el, miként el nem felejtette Tihanyi grófot sem, ki első férjem volt s akit a régi magya világból te is ismerni fogsz.