ESZTERGOM XX. évfolyam 1915
1915-12-05 / 49. szám
udvaroltak, sorsát a központi hatalmakéhoz kötötte és nyíltan szembehelyezkedett a szlávok ál-patronusával — a fehér cárral. Kérdés azonban, hogy a Szerbiának küldendő segítség rendelkezik-e elegendő csapattal? Hogy Olaszország, amely eddig háborúját önnálióan viselte, részt vesz-e a szövetségi expedícióban, még nem bizonyos. A szövetségesek mialatt erre sokan számítanak és ujabb terveket építenek, azalatt Itáliában napról-napra növekszik a háborúellenesek száma. Tehát ez megint egy kudarc! Levonva a következtetéseket, az ántánt helyzetének mai képe a következő: Oroszország meg van verve, Franciaország pedig hiába ront neki a német acélfalnak, mert mialatt véres fejjel bukik vissza, belátja, hogy a központi hatalmakat sem katonailag, sem financiálisán leverni nem tudja. A kiéheztetésröl már régebben lemondottak. — Igy helyeződik át a harc a világpolitika mesgyéjére abba a hiu reményben, hogy győzelmünk biztos gyümölcsét érés előtt elrabolják tőlünk! Dinnyés Árpád. Az esztergomi Oltáregyesület közgyűlése. Az esztergomi Oltáregyesület nov. hó 28-án a vízivárosi zárdában tartotta meg évi rendes közgyűlését a tagok élénk részvétele mellett. Nagyban emelte a közgyűlés fényét, hogy a papság köréből megtisztelték az egyesületet becses megjelenésükkel: dr. Walter Gyula, Kánter Károly, dr. Mahovich Gyula és Schiffer Ferenc praelátus urak továbbá dr. Drahos János hercegprimási titkár és Siposs Antal hittanár. A közgyűlést özv. Reviczky Gáborné, az egyesület nagyérdemű elnöknője nyitotta meg. Megnyerő, kedves előadásában buzditotta a tagokat az eucharistikus Űr Jézus szeretetére s iránta való ragaszkodásra. Ezen gyermeki könyörgéseink — úgymond — majd hamarább esdik le számunkra irgalmas szivétől a közóhajtott békét. Indítványozta továbbá, hogy kiváló érdemei elismeréséül dr. Walter Gyula praelátus urat az egyesület eddigi elnökét védnökül válassza meg a közgyűlés. A hallgatóság egyhangú lelkesedéssel tette magáévá az elnöknő eme indítványát. Utána dr. Madarász István az egyesület igazgatójának lendületes felolvasása következett, melyben a keresztény nő magasztos hivatását s a kereszténységnek a nő társadalmi állására való kihatását vázolta tartalmas értekezésben. Szövegét mai tárca rovatunkban közöljük. gyermeki módon engedelmeskedett s akit halála után is megdicsőített. Megtekintette a bűnös nő alázatát és bűnbánatát s megbocsátott a bűnbánó Magdolnának, mert nagyon szeretett, megbocsátott a bűnbánó házasságtörő asszonynak, mert az vessen rá először követ, aki maga egészen bűn nélkül van. Nem taszította vissza őket a bűn és szégyen útjára, hanem kegyelmes könyörületével kiemelte Őket az örvényből és megnyitotta előttük a becsületes élet és szentség útját. De nemcsak néhány nőben becsülte meg a női nemet csak akkor és csak abban a korban, hanem intézményesen biztosította a nő jobb sorsát, amikor a házasságot egynejüvé tette és szentségi rangra emelte, amikor a házasságról azt mondotta, hogy azt az Isten köti meg: „Amit pedig Isten egybekötött, azt ember el ne válassza." (Máté 19, 6.) Ezek a szavak a női nem felszabadulásának aranyszavai, az a női nem aranybullája. Ezóta a házasság nem csak lazán kötött s könnyelműen szétbontható szerződés, melyben a női fél a szenvedő és károsult, hanem életfogytig tartó egyenlőjogu s kötelességü szent életszövetség, nagy titok Krisztusban, mely megszenteli s felmagasztositja a férfi és nő életszövetségét. A nőnek is halhatatlan lelke van, egyenrangú a férfival: Isten előtt nincs különbség férfi és nő között, mindnyájan egy Atyának gyermekei, tehát testvérek vagyunk Krisztusban. Uj tan volt ez akkor; egyszerre megváltozott a nő helyzete s a megvetettség börtönéből kiemelkedett az evangélium szentélyébe. Következő pont Perényi Árpádné pénztári jelentése volt. Az egyesület bevétele e szerint: 846 K 17 fill., kiadása 546 K 90 fill., pénzmaradványa 299 K 27 fillér. Ezen felül pedig törzsvagyona 983 K 36 fillér. Majd özv. Reviczky Gáborné számolt be a katonák felruházására befolyt adományokról, melyek az Oltáregyesület rendes bevételeitől teljesen külön kezeltettek. Kiemelte különösen Ő Eminenciája 400 koronás nagylelkű adományát, melyből 200 K a katonák meleg ruháira, — 200 pedig az Oltáregyesület tulajdonképeni céljaira fog fordíttatni. Mindkét pénztári jelentést a közgyűlés rendben találta s a fölmentést megadta. A pénztári jelentés után dr. Walter Gyula praelátus az egyesület védője emelkedett szólásra, s a hallgatósághoz a következő költői lendületű záró beszédet intézte: Mélyen Tisztelt Közgyűlés! Tetőpontjára hágottt a végzetes megpróbáltatás, amely másfél év óta a legkülönbözőbb természetű szerencsétlenségek, csapások és borzalmak fékezhetetlen áradatával özönli el a világot. Háborognak a tengerek, remegnek a hegyek, iszonyodnak a síkságok, zokognak a felhők, ha a harcmezők áldozatainak megrendítő szenvedéseire, a honmaradottak fájdalmaira, nyomorára tekintenek. A lelkeket leverő aggodalmak, bánatos kesergések emésztik. Az elhagyatott özvegyek és árvák felszáradni nem tudó könyeket ontanak. A rokkant hősök kebleiből megindító sóhajok fakadnak. A családok, az életpályák, a hivatások és foglalkozások a hiány T ok miatt búsulnak, amelyeket köreikben a veszteségek okoznak. Mindezen szomorú jelenségek önkéntelenül a kiváló történész szavaira emlékeztetnek, aki csaknem látnoki sejtelemmel pillantotta messze jövőbe. „Ha Isten csodálatos módon nem segit — igy szólt néhány évtizeddel ezelőtt a nagy tudományú férfiú, — oly pusztulás fenyeget, aminő a római birodalmat dúlta fel a III. század közepén. Megnyílik az enyészet örvénye, amelye minden jólét, szabadság, tudomány, műveltség sirja lön." Négy folyó csörgedezett egykor az emberiség rövid boldogságának a tenyészet minden diszével felékesített színhelyén. Négy folyó öntözte a paradicsom talaját, hogy termő képességét növelje, virágzását fokozza, gyümölcsözését biztosítsa. Ma négy nemzet végezi a világ felforgatásának kegyetlen munkáját. Ádáz gyűlöletének, féltékenységének, uralomvágyának, hitszegésének tüzes villámaival lángba borította az országokat. Ezer halált osztó acélával és vasával gyógyíthatatlan sebeket üt a nemzedék testén. Feledve minden emberies érzést, vérpatakok hullámai alá temet egész nemzedékeket. Szétrombol felbecsülhetetlen vagyont. Gátol minden törekvést, amely sikereket igér, eredményekkel kecsegtet. Eltünteti a békés idők zavartalan munkájának, alkotó tevékenységének, nyugodt megelégedésének értékes emlékeit. Mint tisztalelkü hajadon az ókorban nem ismert tisztaság erényének tündöklő és megbecsült megszemélyesítője, mint önfeláldozó és szerető anya, a kötelességteljesítés és nemes áldozatkészség mintaképe, léleknevelés mestere, mint hű és szerető hitves a férj egyenrangú gyámolitója, védője, őrzőangyala, mint szenvedő özvegy a szenvedés, csöndes béketűrés s Isten akaratában való megnyugvás példája, mint önmegtagadó zárdaszűz a lemondás, de a lemondásban is a száznyelvü szeretet és hasznos önfeláldozás apostolnője. A nemes, tiszta élet, az önfeláldozó és embertársai javát szolgáló hasznos élet útja ismeretlen volt az ókor nője előtt. A Kálváriáról lepergő vér a nőnek is uj és fenségesebb utat nyitott, oly szép és nemes utat, mely sokszor tövisek közt ugyan, de biztosan a megdicsőülés Olajfákhegyéhez vezet. És ezen az úton ott halad előtte minden idők legnemesebb, legtisztább, legszentebb nője, a női nem legfényesebb és évezredeken át tündöklő mintaképe, a Boldogságos Szűz Mária. Ekként szentelt meg az evangélium minden női hivatást. II. A nő hálás szívvel is tekint a keresztre és a nagy krisztusi felszabadulás óta a szeretet, a hódolat, a buzgó ima, az apostolkodás s a hála ezer nemével igyekszik hálájának adóját lerakni nagy mestere lábai elé. A kereszténység csodálatos gyors elterjesztésében az isteni kegyelem mellett a megkeresztelt nőnek is óriási szerepe volt. Csakhamar felismerte az evangélium nemességét, gyöngéd szive megérezte Krisztus nagy szeretetét s azért lelkének^ A sötét és komor felhők, amelyek az ég azúrját elhomályosítják, annál nyomasztóbbak, minél csekélyebb a kilátás, amely eloszlásukkal kecsegtet. Az egyetlen sugár, amely biztató reményt lövel a szivekbe, vigaszt integet, bátorságra hevít, kitartásra gyullaszt, abból az oltárból tör elő, amelyen az erő és a hatalom Ura, a segítség és győzelem Istene, a könyörület és irgalom Atyja, a szeretet és béke Királya trónol. Egyedül Ö képes — mint a sz. írás mondja — „megszüntetni a hadakat, szétzúzni a fegyvereket, felégetni a pajzsokat." (Zsolt. 45. 10). Gondterhes napok sulyosodtak Jeruzsálem városára, midőn az asszírok Szennacherib vezérlete alatt, Palesztina összes erődéinek elfoglalása után, falai alá vonultak és meghódolásra szóllitották fel lakosait. A jámbor Ezechiás király azonban egy pillanatra sem veszítette el nyugodtságát, reményét, bizalmát. Főembereit — mondjuk: minisztereit — Izaiás prófétához küldvén tanácsért, a templomba sietett. Magával vitte a büszke asszír király fenyegető levelét. Feltárta az Ur előtt s buzgón fohászkodott oltalmáért. „Izrael Ura Istene — imádkozott Ezechiás •— aki a Cherubok felett ülsz és egyedül vagy a föld királyainak Istene ... Szabadíts meg minket... Tudják meg a föld birodalmai, hogy Te vagy egyedül az Ur!« (IV. Kir. 19. 15-19). Mint Ábel áldozatát, oly kedvesen fogadta az Ur az áhítatos király bensőséges könyörgését. Tudtára adta Izaiás ajkai által, hogy szent városát nem engedi az ádáz ellenség igája alá. Szennacherib nem fog bevonulni kapuin — mondotta a próféta. Megszégyenülve lesz kénytelen visszatérni azokon az utakon, amelyekben 185 ezer főből álló s egy éjen át megsemmisült hadseregével érkezett! Szennacherib megalázásának, Jeruzsálem felszabadításának, megmenekülésének csodás eseménye annak a hiterös és bizalomgazdag lelkületnek volt a jutalma, amelyet Ezechiás király sajátjának vallhatott. Dicsérőleg emeli ki róla a sz. irás hogy mindig hűségesen ragaszkodott az Úrhoz. Sohasem távozott nyomdokaitól. Állandóan teljesítette parancsait. (IV. Kir. 18. 6). A mai szorongattatások súlyos perceiben rendkívül kivánatos, hogy az áhítatos lelkű fejedelem nemes példája ellenállhatatlanul buzdítson, utánzásra ragadjon. Hittel és bizalommal kell az oltár zsámolyánál a seregek hatalmas Urának segítségéért, ótalmáért fohászkodnunk. Hiszen tudjuk, mily igazak Kempis Tamás szavai. A lelke mélyében gyökerező meggyőződéssel hangoztatja az utolérhetetlen vigasztaló, hogy „sem üdvös tanács, sem hathatós segély máshol, mint az Urnái nem remélhető.*•' (De imit. Chr. III. 30). Tudjuk, hogy a mélységes hit és rendithetetlen bizalom varázsos erő, amely túlemel minszivének egész erejével Krisztus zászlajához szegődött. Őt választotta Mesterének, isteni vőlegényének, Ő érette lemondott a bűnről, a világról, a megengedett javakról, lelkesedett Érte, erényeit követte, s midőn az Ö nevéért üldözőbe vették, a gyönge, a megvetett, az erőtlennek mondott nő ezer csábítást és kínt legyőzve, szent himnuszokat zengedezve ment a vérpadra, hogy a szent tisztaság és vértanúság kettős pálmájával fejezze ki szeretetét isteni Arája, Krisztus iránt. A 13 éves sz. Ágnes, sz. Ágata, sz. Perpetua, sz. Felicitas a kereszténység hősnői voltak s örök időkre beírták nevüket az örökkévalóság érdemkönyvébe. S mikor az üldözés zaja elült az anyaszentegyház felett, bevonult a keresztény nő a család szentélyébe és ott folytatta apostoli munkáját. Sz. Ágoston édes anyja sz. Monika sokat imádkozott és sok keserves éjszakát töltött zokogó sírásban hitetlen s bűnös fia megtéréséért. De az anyai köny, az anyai sziv imája, de legfőképen az anyai lélek szent, nemes példája Isten kegyelmével meglágyították a hitetlen s bűnös Ágoston szivének durva kérgét: megkeresztelkedett, pappá, püspökké lett s mint az anyaszentegyház egyik legnagyobb s legszentebb főpapja halt meg. Egy buzgó, szent anya apostoli müve volt e megtérés az isteni kegyelmen kivül. „Tudod Uram — írja sz. Ágoston •— hog.y utánad mindent anyámnak köszönhetek." Az anyászentegyház másik kiváló szentjének aranyszájú szent Jánosnak is ilyen édes anyja volt. Anthusa nevelte szentté fiát, az ő példája, az ő szentsége hajlította a gyermek fogékony lelkét az isteni igazságok és evangéliumi erények
