ESZTERGOM XX. évfolyam 1915
1915-10-10 / 41. szám
* Megérkezett a khinai tea. A Lazarista atyák által szállított legjobb minőségű friss aratású Khinai tea Hollandián keresztül megérkezett. Dacára annak, hogy a tea-termékek árai tetemesen emelkedtek, e kiváló minőségű teát m. t. Vevőimnek még mindig a régi árban adom. 1 kg 16 K, 72 kg 8 K, 1 dkg 20 f. Kapható Brutsy Gyula üzletében Esztergom. * A bakter csizmája. Egyik község elöljárósága a régi világ óta olyan megegyezésben volt a község bakterjával, hogy az esztendei készpénz zsoldja mellé minden évben egy pár uj csizmát is kap. A régi szokást hűen betartotta a község elöljárósága és a bakter minden esztendőben megkapta a konvenció értelmében kijáró csizmát. Az idén azonban baj van a csizma körül. Az elmúlt vásárkor lett volna esedékes az uj csizma, amit azonban a biró nem mert megvenni, mert többe került volna a bakter csizmája a mai drágaságban, mint amennyi készpénz fizetést kap egész esztendőre. Elhalasztották tehát a csizmavásárlást és hazaérve, a biró egybehívta az elöljáróságot, hogy tanácskozzanak mitévők legyenek a bakter konvencióját illetőleg, mert a vásáron 66 koronát kérnek egy pár csizmáért. Mert igaz ugyan, hogy rászolgáltak a segítésre a mai drága világban, meg van is pénz bőviben, de azért mégis csak jobb azt ki nem adni, ha nem muszáj. Tanügyi hirek. Tanitói választások. Halász Ferenc ipolysági és Maráki Emília nyitrapereszlényi r. kath. tanerők megválasztását az egyházmegyei hatóság jóváhagyta és megerősítette. Tanítónő-választás. A nagyölvedi róm. kath. iskolánál üresedésben volt tanítónői állásra Berényi Kornéliát •— Berényi József köbölkuti körjegyző leányát — választották meg egyhangúlag. Tanitói előléptetések, illetve előlépések. A magy. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter Haichler Róza szentendrei, Kiss Ottó máriavölgyi, Ottenreíter Julianna szentmihályfai, Pauer Matild alsónyárasdi, Váczi József perbetei, Willand Henrik középturi r. kath. tanerőket a III. fiz. osztály 3. fokozatába; Belicza Ilona kisvendégi, Boros Jenő Győző imelyi, Egyházi Margit feli, Imler Rezső Selmecbányái, Matula Domokos perbetei, Mikula Albina pozsonynádasi, Régeli János pozsonypüspöki, Spigeli József páldi, Szilvási Emerencia peredi r. kath. tanerőket a III. fiz. oszt. 2. fokozatába; Hübner Antal dévényujfalusi, Jakatics Sándor dunaszerdahelyi, Majer István beszterczei, Sátori Károly nemcsényi, Szentmiklósi Lajos bélaházi, Tellné Vrancsevics Anna rárói r. kath. tanerőket a III. fiz. oszt. 1. fokozatába; Adamcsik József szelincsi, Cservenka Géza endrefalvi, Petrovics József bucsányi Q Starkbauer Róbert £ 0 kocsigyártó 0 0 Párkány, Rákóczi-út 52. sz. 0 o 0 Q Készít és raktáron tart Q g ruganyos- és teherkocsikat, § 0 bognár-, kovács- és lakatos munkákat, Q Q kocsikhoz korbát vasvázat, aljakat, fel- $ 0 hágókat, forgó zsámolt, rúdvasalást, 0 0 feszitovasakat, fedélvasalást s a ko- 0 ^ csihoz szükséges egyéb alkatrészeket, g Q Rendelésnél a kocsik minősége meg- Q Á említendő. Q 5 Tisztelettel Starkbauer Róbert. $ 0 0 ooooooooooooooooo&a Értesítés. A Szentháromságról nevezett pozsonyi temetkezési egylet bizományosa: Csenke István Angyal-utca 8. sz. a. lakik. Érdekeltek oda forduljanak. :: :: :: :: :: r. kath. tanerőket a II. fizetési oszt. 3. fokozatába sorozta és Dräxler József hugyagi r. k. tanítót a II. fiz. oszt. 2. fokozatába sorozta s részükre a megfelelő államsegélyt folyósította. Szabó György bánkeszi r. k. tanító részére pedig 584 K fizetés kiegészítő államsegélyt utalványozott. Irodalom és művészet. A „Kath. Gyermekvédelem" f. évi szeptemberi száma következő változatos és szakszerű tartalommal jelent meg : 1. Vaszary Kolos. 2. Báró Wodianner Albertné. 3. A háború árvái. Némethy Ernőtől. 4. Tárca. A kis kék takaró. Antal Margittól. 5. Egyesületünk : 1. Központi bizottság ülése. Keményfy K. Dánieltől. 2. Jelentés egyesületünk budapesti működéséről. Dr. Valnicsek Bélától. 3. Rozsnyóegyházmegyei gondozottjaink. Dr. Fábián Antaltól. A keresztény szellemű gyermekvédelemnek eme színvonalon álló tartalmas szakközlönyét, ajánljuk olvasóink figyelmébe s felkarolásába. Esztergomban a Keresztény Gyermekvédő egyesület Központjában jelenik meg Keményfy K. Dániel szerkesztésében. Előfizetési ára csak 2 K évenkint. Aki 3 évre egyesületi tagnak jelentkezik, az 2 K évi tagsági díj fejében ingyen kapja. A dijak „Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve" címen Esztergomba küldendők. Az egyesület elnöke Rajner Lajos püspök. A keresztény gyermekvédelem támogatása, tekintettel a háború sok árváira, különös erkölcsi kötelessége minden jó katholikusnak s hazafinak. Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. Kiadótulajdonos: Dr. PÉCSI GUSZTÁV. <^ <^ HARANG-GYAR. ^ ^ t Párisi viiágkiáliitáson kitüntetve Szlezák László harangöntő, harangfelszerelés és harangállvány gyára Budapest, VI., Frangepán-u. 11 (saját Mz) B. U. R. villamosvasút (őrház) megállóhely. Elvállal minden e szakmába vágó munkákat, u m.: uj harangok öntését, régi harangok átöntését, régi harangok átszerelését legújabb — általa tökéletesített — rendszerű forgatható vaskoronára; továbbá készit álló és fekvő harang-vasállványokat. Költségvetéssel díjmentesen szolgrál. Kívánatra saját költségén a helyszínre utazik. Telefon 174—16. i 0 0 # i I # # Házvezetőnőnek ajánlkozik plébániára éltesebb urinö, aki a háztartás és a főzés minden ágában jártasés a magyar, német, tót nyelvet beszéli. — Cime a kiadóhivatalban megtudható. K|U %NÉF 'TTFTFF ^Ktf ttvW UM alf Hilrdetélse ESZTERGOM részére a legjutányosabban felvétetnek! Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. m