ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-10-10 / 41. szám

XX. évfolyam. Esztergom, 1915. október 10. 41. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Szerkesztőség: Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. Kéziratok a szerkesztőség-, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A hercegprímás a Szent István lovagrend főpapja. Esztergom, 1915. október 9. A magyar katholikusok életében kiválóan örvendetes eseményt jelent minden kitüntetés, amely az ország első főpapját: a hercegprimást éri. Nemcsak a főegyházmegye, nemcsak az ország papsága ünnepel ilyen alkalmakkor, hanem mindenki örvend, aki a keresztény szellemben látja az ország fenmaradásának biztositékát s az egyházi tekintélyek emelésében a nemzet jövendő útjainak irányát. Valahányszor a hercegprimást kitünteti a király, mintegy jelentőségteljes kézmozdulattal mutat rá a primási székre, mint a magyar nemzet életének nagyfontosságú tényezőjére. Ezen nagy gondolat megértésével olvastuk a kinevezést tartalmazó legfelsőbb leiratot és értékelni tudjuk annak a ténynek jelentőségét, hogy a hercegprímás a nemzet legjobbjai közül válogatott száz nemes lovagnak élén a király után következik mint a rend főpapja. A Szent István lovagrendet 1764-ben Mária Terézia királynő alapította az első magyar király tiszteletére és hogy „a nemzet nagyjai közül azok, kik erényekben és érdemekben gazdagok" e rend keresztjeivel ékesittessenek föl. A lovagrendnek nagymestere mindég a szent korona viselője. A rend tagjait képező 100 nemes lovag három osztályba tartozik: I. osztályban husz nagykeresztes lovag (equites de magna cruce); II. osztályban 30 középkeresztes (commendatores); III. osztályban 50 kiskeresztes lovag (equites crucis minoris). Ezen a meghatározott számon felül a király, mint nagymester mindig nevezhet ki lovagokat az érdemes egyházi férfiak közül. A lovagrend főpapjáról igy szól a királyi alapítólevél: „A lovagrend főpapja olyan férfiak közül neveztessék ki a nagymester által, akik kitűnőbb egyházi méltóságban vannak". „A főpapnak hivatalát képezi, hogy amikor a lovagrend ünnepét üli, az ünnepélyes szentmisét tartsa." Mindezekből megállapítható a kinevezésben rejlő kitüntetés nagysága és az is, hogy nem a rend törvényein alapuló szokás, hanem a rend törvényeiben megkívánt kiváló lelki értékek, erényekben való gazdagság, a király és a haza iránti érdemek emelték dr. Csernoch János bibornok, hercegprimást a Szent István lovagrend főpapi székébe. R. A legújabb hadüzenet. Irta: Lenz Ferene. A világtörténelemben páratlan hűtlenséget a népek Gondviselője páratlan kudarccal fizette. A kórházakat bombázó bestiális had nekirohant a monarchia határának és a pihent, háborút kezdő sereg az egy év óta harcban álló seregeinkkel szemben, a négy hónapos támadó harc folyamán semmit, semmit sem birt elérni. Az olasz sajtó nagyon óvakodik a harctéri eseményeket tárgyilagosan kezelni. Dühének új célpontot keres, azt meg is találja — és kérlelhetetlenül hadat üzen a német művészetnek és irodalomnak. Ez a legújabb hadüzenet. Az olasz újságok és szenylapok egyöntetűen kimondták, hogy ezentúl olasz földről száműzni kell, örök időre a germán szellem alkotásait. Legyen szabad eme legújabb hadüzenethez egyet-mást hozzáfűznöm. Hogyan is képzeli az olasz sajtó ezt a Németország ellen való szellemi bojkottot ? A müveit olasz törölje agyából és könyvtári jegyzékéből Kantot, Fichtét, Hegelt? Avagy mondjon le ama lelki élvezetéről, melyet Bach, Beethoven, Wagner — német léte ellenére is — okoz hallgatójának?? Az olasz sajtó szellemi hadüzenetét azzal támogatja, hogy Németország régen hasonlóképen cselekszik. Italia eddig minden becstelen vagy dőre eljárását valótlansággal indokolta. Ez esetben is. Mert a AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Mikor az ember jót tesz s mégis megbüntetik. Irta : H. E. Malomszög község érdemes pógára (kisbíró) elsőnek lépett ki a szentegyházból. Még az ajtóban is tele torokkal harsogta: Ur Jézus el ne hagyj, Mert Üdvözítőnk vagy. Az ajtó előtt megállt. Egyik kezében a kalap, másikban a hivatalos nádbot, mi arra jó, hogy az ember a csizma szárát verdesse, közben meg a jobb térdét rázza, mint egy erőltetett lábu fiakkeros ló. Ha a pógár az ajtóban megállott, az jelent valamit. S valóban: a tisztelt gazdaközönség amint tódult ki a templomból, úgy meg is állott az ajtó körül. Az emberek mindjárt az ajtónál, az asszonyok kissé tovább, a kék pántlikás, piros pruszlikos hajadonok illő távolban épen a templomtér túlsó felén, velük szemközt a legények magasba bökött kalappal, hogy a homlokra lefésült kikentkifent hajzat előlássék. Malomszeg falván ez igy a módi. A módit pedig meg kell tartani mindenkinek a maga neme, kora és rendje szerint. Talán még a mennybéli hatalmasságok szentesítése sem hiányzott a malomszegi módi mellől. A falubeli öregasszonyok legalább is emlékeznek még, hogy a néhai Cicka Borcsába, meg a Farkas Trézsibe azért csapott egy napon a ménkű, mert mikor a mezőn dolgoztak, nem volt fejükön a kendő alatt a pintli.* Mikor a hivek már mind a templom előtt álltak, végül kijött a biró. Fölemelte botját. Ami azt jelentette: csendesség legyen, hirdetés lesz. A tömeg összébb verődött. A hátsók fejüket az előttük állók válla közé ékelték. Mári néne, az előimádkozó asszony, féloldalt állt, hogy jobbik fülével hallja biró uram mondókáját. „Tisztelt Közönség! Minekutána a szomszéd község nemcsak katonát adott a hazának, aki a muszka fajzatját irtsa, hanem azontúl még katonát is vállalt kikúrálásra, mondok, mink nem vállalhatunk, mert nincs helyünk. Azért mondok, hogy szégyenben ne maradjunk, gyűjtsünk eleséget és vigyük a k . . ,-i vöröskörösztnek. Mert hallom ám, hogy nem kapnak ölöget a szegény sebesültek. Nagy a drágaság. Ki mit adni akar: krumplit, babot, húst, tojást, vajat, túrót, lisztet . . . hozza be a plébániára. Előre is mondom: Isten fizesse meg." Ezzel lehanyatlott a birói pálca, mely eddig ott ágaskodott a tekintély végett hegyesre fent bajusz körül. Egy perc alatt tiszta volt a templomtér. Mert hiába no: nemcsak Isten igéjével él az * A német Bündel-ből. Egyes vidékeken az asszonyok a kendő alá a fejre valami készüléket tesznek, mely a kendőt bizonyos merev alakban tartja. ember, hanem kenyérrel is és most ez volt soron. Most nem volt idő megtárgyalni a biró úr „közhírré tételét". De mire is való a vasárnap délután? A vasárnap délutánt az Ur Isten arra rendelte, hogy a létánia előtt és után való megforgatásával az ügyeknek, kialakuljon a közvélemény, mely itt Malomszegen nagyhatalmú szokott lenni és olykor, különösen kántor- és biróválasztáson, egy pár bicska hegyében csúcsosodott ki, miket a meg nem hallgatott többség forgatott meg az erőszakos kisebbség hátába, vagy megfordítva, amint épen jött. No de most nem volt puskaporos a téma. A vélemények hamar kialakultak. „Krumpli osztás az asszonyok dolga" mondta kurtán Kerengő gazd' uram. Tóthné nénémasszony meg az ügyet magánügynek deklarálta. No, itt sem fog csurranni, de csöppenni is alig. Nem is csurrant, eleinte nem is csöppent. Másnap jól fenn volt már a nap az égen, de még egy krumplicsirát sem hoztak papékhoz. Délig is csak egy kis óvodás leányka állított be. Pici hajfonata, mint valami cickafark, lógott a nyakába, köténykéje alatt valamit rejtegetve, bámász szemmel nézett körül. „Idesanyám küldte a sebesseknek." Aztán átadta a kincsét: egy keszkenőben négy tojást. Ujját szája szegletébe téve várt. Kapott egy kis aranyos szélű képecskét. Áhítattal megcsókolta és lassan megfordulva óvatosan lement a lépcsőn.