ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-09-12 / 37. szám

XX. évfolyam. Esztergom, 1915. szeptember 12. 37. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára Ifi fillér. Szerkesztőség-: Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. Kéziratok a szerkesztőség-, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Kelet és Nyugat. Esztergom, 1915. szeptember 11. Akik a háborúk tályogának idült sebét már sokszor gyógyítani akarták az emberiség vonagló testén, a békekonferenciák orvosi consiliumain sok elméletet' hoztak felszinre a háború betegségének okául. Az egyik diagnosis minden kor hadi életének forrását a gazdasági tényezők talaján kutatja. Az őskori nomád élet feszültségeinek szálai buja legelökbe mélyesztették gyökereiket, vagy halban dús, vadban gazdag erdőségeket érintettek. S a feszült gazdasági élet a háborúban keresett kiegyenlítődést . . . A második theoria diplomatico-politikai hátteret ad a háború kérdésnek és a nagyhatalmi törekvések kivillanásainak magyarázza a korszakok háborús tüneteit. így ismétli meg a történelem Athén és Spárta hegemonikus versengéseit, a kiömlő testvérvér tengerében is! Csak a küzdőtér terjedelme változik: majd csak városok falai között játszódik le a tragédia, majd nemzetek lépnek fel a háború drámájában. Ma pedig a gazdasági és politikai nagyhatalom babérjáért a kontinensek is a véres szin porondjára állanak. Vannak észlelések, melyek a germán és szláv kérdés erjedésének gyorsitott processusát ismerik fel napjaink titáni küzdelmében. Mindegyik megállapítás támaszpontja lehet a háborús epidémiák gyógykezelésének. De van egy mélyebben szántó princípiuma is a háborúk lélek-tanának: „Kelet" és „Nyugat" egymáshoz való viszonya. Gazdasági, politikai, vallási, társadalmi, történelmi és traditionalis ellentét volt mindig Kelet és Nyugat az emberiség életében, melynek forgatagában nem népek és nemzetek, hanem az összemberiség őrlődik és evolvál. A haladás, mindig ellentétes erők eredője. Amint a fény és árnyék ellentéteiből a szinek bontakoznak ki, a tüz és viz a mozgást szüli, a hideg és meleg az életnek az anyja, Kelet és Nyugat az emberiség fejlődésének az ellentétes erőit fejlesztik. Az emberi élet két ellentétes pólusa a gyermekszoba gondtalan világa és a férfikor küzdelmekkel teljes arénája. Az ezeregyéjszakák tündérregés Keletje mindig a gyermekkorát élő népek atyai házának szerepét játszotta. Innen indultak ki a gyermekruháikból kinőtt nemzetek az élet harcaira a Nyugat porondjai felé. Keletről vándoroltak az ión karavánok Nyugatra, hogy felépítsék a kultúra első őrhelyét, a görög államot. Nyugatnak belsőbb termeit elfoglalták a Romulusok és Remusok, hogy a római birodalom laboratóriumában tovább fejlesszék a görögöktől kölcsönzött műveltséget. Majd a IV. század egész rajokban hivta meg Kelet életerős fiait, hogy a kiöregedett római világ reszkető kezeiből kivegyék a kultúra fáklyáját. Azt a kulturaörökséget, melyet a görög és római szellemre syr, assir, babilóniai, föníciai és egyiptomi nagyságok testáltak további feldolgozás végett, a klasszikus erő kimerültségének jelentkezésekor, Kelet ifjú népei siettek felfogni és Nyugat humuszos talajába új termő erőt plántáltak. A népvándorlás egységei még ifjúságuk erejével kímélik a kulturtöbbleteket. De fejlődésük nem egyöntetű. Az élvsóvár francia túlfűtött erőkkel hajszolta magát a népek országutjának kilométerein át a rekord lidércei után. A haladás mezőinek zsombékjai között a leghátul bukdácsol nehézkes lépteivel a szláv fajokat tipizáló orosz. Mélyen átgondolt lépésekkel, erőit gazdaságosan használva, minden perc érett gyümölcsét szüretelve a középúton halad az intensiv lelkületű germán. Még a Kelet stílusával karakterizált orosz elsiette szerepét a már Nyugat gyermekévé vált germánsággal szemben. Még nem mutatkoztak a germán fáradtság jelei és az örök érettség simptomái és az orosz, a görög-római birodalom sorsát predesztinálva a germán nagyságnak, máris kicsikarni akarta Nyugat kultúrájának monopóliumát a németség vasmarkából. Ez éretlen elhamarkodás véres adója a mai világháború. Ez oktalan sietségével az orosz kompromittálta a szlávság jövendő, nagy missióját, melynek értelmében a majdan kivénülő germán fajok helyettesítője legyen az átörökölt nyugati kultúra továbbfejlesztésében. Az erre hivatott életerőt szétöntözi Lengyelország harcmezöin, hogy Nyugat őrjöngő megrohanása közben elbukjék egy halott AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Kendő, kendő, bús fekete kendő... A falunkban véges-véges végig, Szomorú gyász szine feketélik. Fehér rózsa, piros rózsa sorba — Sötét éjfél képe-mását hordja. Kendő, kendő, bús fekete kendő, Jön-e reánk boldogabb jövendő? Ákáclombos nevető kis utca Ág-bogát most álmatlan gond húzza. Mint az árnyék, suhan, megy az élő, Suttogva ejt szót is a beszélő . . . Kendő, kendő, bús fekete kendő, Jön-e reánk boldogabb jövendő? Deli fiúk, szép magyar legények, De sok sóhaj száll el tifelétek! Rezzen, kisér zokogó est árnyán, Melenget a kemény, hideg párnán; Kendő, kendő, bús fekete kendő, Jön-e reánk boldogabb jövendő? Mányiné Prigl Olga. Mit tanult Gergő? Irta: Csite Károly. Régi a történet. Mezitlábos, kis kurta gatyás, pufók arcú, ragyogó szemű gyermek volt akkor még a most már galambősz Csiza Gergő. Mint a féle vidám, csintalan fiu, egész nap az utczán játszott a pajtásokkal. A gyomra ugyan gyakran haza szalajtotta egy karéj kenyérért s ráadásul egy-egy almáért, amig ugyan tartott az almából. Mert hát soha nem terem annyi alma, hogy el ne tudnák a gyermekek a háztól mind hordani. Azaz erre mifelénk, a magyar falukban nem terem annyi, de annál bővebben terem a német atyafiaknál, a nyugati határszéli falukban. Szinte azt hiszi az ember, hogy arra felé nem is szeretik a gyermekek az almát, azért tudnak a német sógorék a télen át oly sokat, egész társzekerekkel, a magyar falukba hordani. Akárhogy áll a dolog, az az egy bizonyos, hogy nálunk nemcsak a gyermekek, hanem az édes anyák is örömmel, barátságos köszöntéssel és búzával telt zsomborral várják az almát szállító német atyafit. Ugyanis ő cserébe a búzáért, avagy egyéb gabonáért almával tölti meg a zsombort. Erzse néni, Gergő édes anyja is évről-évre sok zsombor búzát kicserélt, amig ugyanis a férje ura élt. De amikor gyászos özvegységre jutott, nem volt senkije, aki szántott, vetett volna számukra: nem jutott többé a zsomborba gabona. Pedig a német ember akkor is megjött a kincses szekerével s Gergő gyermek lelkendezve szaladt haza a nagy örömhírrel: — Édes anyám, megjött a német bácsi a sok almával! Előkeresem azonnal a zsombort. — Előkeresheted, fiam, de az a baj, hogy nincs mit bele tenni! — mondta az özvegy néni szomorúsággal. — Van krumplink, tele szedem azzal! — Csakhogy azért nem ád a német bácsi almát. — Nem ád!? Hisz' a krumpli is jó! — mondta Gergő mélyen megszomorodva. — Jó biz' az, csakhogy olcsóbb portéka és abból a németeknek is elég terem. — Oh Istenem! hisz' akkor mi nekünk nem is lesz almánk! — mondta Gergő nagy csalódással. — No, azért ne búsulj, fiam, veszek pár garasért almát! — vigasztalta édes anyja. Ámde a német atyafi nem akart pénzért adni, ugy okoskodván, hogy sokkal több haszna van, ha gabonával cserélheti ki almáját. — De hisz' ha nem ád, elviheti magával fiamat a hazájába, mert ő alma nélkül nem válik meg a szekerétől, — mondta Erzse asszony az okoskodó német atyafinak. — Elviszem szívesen s én meg oda adom érte cserébe, magyarszóra, a saját fiamat. Hadd tanuljon meg ő is magyarul, ha már magyar ember lesz belőle és magyar kenyeret eszik. Lám, én is megtanultam, — mondta az almás ember. — No, fiam, elmégy-e? — kérdezte Gsizáné mosolyogva a fiától. Gergő pár percig szótlanul, töprengve fogózott az almát szállító szekér lőcsébe.