ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-05-23 / 21. szám

XX. évfolyam. Esztergom, 1915. május 23. 21. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára Ifi fillér. Szerkesztőség: Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. Kéziratok a szerkesztőség-, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Félvilággal szembeszállva. Esztergom, 1915. május 22. Még a Balkán-háborúban és a Skutaribonyodalom idején, midőn Nikita táncolt Európa orrán, s az olasz sem támogatta a Monarchia álláspontját Albánia függetlenségét illetőleg, hangoztatták a dicsekedni nem szokó német nagy lapok: Deutschland und Oesterreich-Ungarn — wir trotzen mit ganz Europa; Németország Ausztria-Magyarországgal karöltve, szembeszáll egész Európával! E hangból már kiérzik az erős bizalmatlanság Olaszország iránt és a lehetőség előérzete, hogy európai konflagráció esetén a hármasszövetség kettösszövetséggé olvad le. De hogy a szövetségesből szerződésszegő nyilt ellenség alakulhasson ki, ezt talán csak a diplomácia legrejtettebb kulisszatitkaiba beavatott körök gondolhatták. Az események im megtanítanak arra, hogy tartós szövetséghez bizonyos fokú érzelmi közösség is szükséges. A mi higgadt, becsületes, szavatartó jellemünk és a könynyelmü, boszuálló olasz temperantum közt ég és föld különbség van. Ehhez járul, hogy Olaszország alig néhány évtized óta szabadult a százados osztrák járom alól s az irredenta folyton felszínen tartotta a még „fel nem szabadított", bár parányi olasz nyelvű területek problémáját, melyek még Ausztriához tartoznak. Igaz, hogy az egész világháború folyamán egyetlen egy hang sem emelkedett a Franciaországba bekebelezett óriási olasz nyelvű területek (Corsica, Nizza, Savoya) felszabadítása iránt. Úgyszintén az Entente-hatalmak, melyek oly bőkezűen osztogatnak a központi hatalmak területeiből, egy talpalatnyi földet sem helyeznek kilátásba a nyugati irredenta tartományokból. Nem csekély mértékben járult hozzá Olaszországnak a Monarchiától való elidegenedéséhez Viktor Emanuel királynak Nikita leányával, Helénával való házassága. A középeurópai udvarok nagy diplomáciai hibájául rovandó fel, hogy annak idején a háztüznézö olasz trónörököst mindenütt kikosarazták s ez a Balkán-országok legutolsó udvarából volt kénytelen menyasszonyt szerezni magának. Igy Viktor Emanuel nemcsak veje lett Nikitának, hanem sógora Nikolájevics orosz nagyhercegnek, az egész világháború rossz szellemének. Amennyire tátong az ür érzelmi szempontból a volt hármasszövetség északi és déli fele között, ép oly közel álltak Olaszország és a hivatalos Franciaország egymáshoz. Nemcsak temperamentumbeli és faji rokonság fűzi érzelemvilágukat egybe, hanem főleg a francia és olasz szabadkőművesség karöltve tervszerű munkája már egy évszázad óta. Csak ugy ömlött a páholyok révén a francia és az angol pénz Olaszországba. Az összes számottevő lapok meg voltak véve és készítették mesterségesen a „közvéleményt" nyolc hónap óta a háborúra. A páholyok szolgálatában álló utcai csőcselék megtette ami még hiányzott: terrorizálta az olasz nemzetnek háborút ellenző józanabb többségét, ugy, hogy a parlament nevezetes május 20-i gyűléséig már elnémult minden lap, mely eddig a háborút ellenezni merte, s a parlamentbe se mert bejönni senki, aki sikra mert volna szállni a szerződésszegő s az országot válságba sodró háborús őrület ellen. Május 20-a ugyan évfordulója a hármasszövetség megkötésének, de nem lejárási napja, mert azt a Paikán-háboru után ujabb tiz évre kötötték meg. Az okok, melyek alapján Itália a szövetségi szerződés egyoldalú felmondására jogosítva érzi magát, nyilvánvaló ürügyek csupán, hogy a jeles „szövetséges" a már kimerültnek vélt Monarchiát hitszegöen oldalba támadja. Igy tehát csakugyan valóra válik a költői frázis, miszerint: „félvilággal szembeszállva —• harcol a hös magyar!" Az orosz cár és az angol király már üdvözlő táviratokat menesztenek az olasz királyhoz, mint megmentöjükhöz, s az entente összes barátai most már bizonyára készülődnek a halotti torhoz, melyet az ősrégi monarchia tetemének trancsirozásánál akarnak tartani (Itália városaiban már hónapok óta lehetett a kirakatokban a monarkia feldarabolása után alakuló uj országok térképét látni.) Csak Németország és Ausztria-Magyarország nyugodt! A szerajevói királygyilkossághoz, most még egyik szövetségestársnak áruló hitszegése járul! Ha volt valaha igazAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Pünkösd reggelén. Én láttam Öt, az Istent, a Szentlelket Pünkösd reggelén, künn, a határban, Mikor a kelő nap az ég pereméről Szétnézett izzó arany-sugárzásban. Én láttam Öt a harmatban csillogni, Midőn a magasban a dalos, kis pacsirták Reggeli himnuszuk az ébredők Urának Hálát rebegve örömmel elsírták. Én láttam Öt, mint forró, lágy fuvalmát, Lebegni vajúdó, zöld mezők fölött; Leheletére piros pipacsok nyíltak S minden gabonaszár dús kalászba szökött. Én láttam Öt, az Istent, a Szentlelket, Egy csodás, piros, pünkösdi reggelen, Midőn a harang imádságra kondult S átrezgett a messze szántóföldeken. Patyi Gyula. A tizenhárom leány története. Konstantin, Paris egyik legkitűnőbb orvosa P. grófnőnek egy este a következő történetet beszélte el: Több év óta gyógyítottam már, midőn a kolera Parisban kiütött és rettenetesen pusztított; a lakosokat megtizedelte. Az iszonyú ragály borzasztó és dühöngő pusztítása mindenkit halálos félelemmel töltött el. A fővárosnak akkori komor képe soha sem fog elenyészni emlékezetemből. Halottainkat csak éjjel, csendben, úgyszólván titokban vitték ki a temetőbe és a kormánytól szigorúan meg volt tiltva a holtak számát nyilvánosságra hoznunk, nehogy nagyobbítsuk az élők félelmét, akik közül ugyanannyian haltak meg a kolerától való remegés és félelem, mint maga a kór miatt. Persze a lapok tele voltak rémhírekkel és ez még rosszabb volt magánál a járványnál a népre; ez többnek okozta a halálát, mint a betegség. Az óriási „Grénir d' Ab'ondance"-t kórházzá alakították át és én is oda lettem rendelve. A hozzánk hozott betegek száma oly nagy volt, hogy a roppant épületben sem volt elég hely mindnyájuk számára, mert minden percben mást és mást hoztak, úgy, hogy az udvaron voltak kénytelenek feküdni, mig a halál néhány ágyat kiüresített. . . . Amint egy reggelen bejártam a gyógyításom alá rendelt termeket, haját téve kétségbe-esetten nyitott be hozzám egy betegápoló a városból és kért, hogy azonnal menjek egy úri családhoz, mert beköszönt házukba is a kolera. . . Futottam azonnal. A kapunál reám váró kabrioletbe ültem és tizenkét perc múlva Duniége úr salonjában voltam már, mely Sainte-Catherine-utca legszebb házai első emeletén volt. A salonba lépve szinte megdöbbentem s egy percig ott álltam az ajtóban. . . Tizenöt személyt találtam benn, akik bélpoklosokként ordítottak, sikoltoztak, föl s alá futkostak a nagy teremben, hajukat tépve, kezeiket tördelve. A zaj és sírás oly borzasztó hatással voltak reám, hogy azoktól mintegy elkábulva, elfeledtem a célt is, amelyért e pokoli zűrzavarba hivattam. Hogy végre kissé magamhoz tértem, körülnéztem s első pillanatban azt hittem, hogy valami nevelő-intézetben vagyok mert tizenkét leánykát számláltam meg, kik valamennyien zöld alapine ruhában voltak és á la Chinoise felfésült hajjal. . . Mikor észrevették végre jelenlétemet, a salonban egyszerre halál-csend lett. Duniége úr és neje elém jöttek, szó nélkül karon fogtak és egy leányhoz vezettek, kit eleinte nem is vettem észre. Egy bársony kereveten feküdt a leány, kezei és lábai egészen meg voltak merevedve, mint az nagy vonaglásoknál történni szokott; arca kék volt, szája rútul el volt ferdítve, szemei is meredtek és üvegesek voltak már. Itt nincs segítség, gondoltam magamban, de, hogy lelkiismeretem megnyugtassam s hogy mindent megtegyek a beteg élete megmentésére, nagy érvágást használtam melynek, legnagyobb bámulatomra, szerencsés eredménye lett. A betegnek megmeredt tagjai kezdtek kihúzódni, arcáról a foltok nagyobbára eltűntek, ütere szabályszerűbb lett és eszmélete vissza látszott térni. Fölötte örültem a nem várt eredménynek. Most — mondtam az anyának — a beteget ágyba kell fektetni és legyen kegyednek gondja arra, hogy nagyon be ne takarják. Én azonnal írok gyógyszert,