ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-05-23 / 21. szám

ságos ügy, amelynek győzelmében bizhatunk — a mienk az! Dacára annak, hogy már 3—4 fronton kell harcolniuk a szövetséges csapatoknak, még szembeszállunk egy ötödik fronton — ha kell — áruló szövetségesünkkel is, melynek katonai kiválóságában még a volt olasz miniszterelnök, Giolitte sem bizik. Aztán azok a vérmes olasz „balkáni igények" egyszerre talpra állithatják Bulgáriát, Görögországot, a kis albán népet is, amennyiben Olaszország az orosz balkánpolitikával azonositja magát. Itália már megszállotta Délalbániát, de aspirál arra Görögország is; igényt formál Északaibániára, de igényt tart arra Bulgária is; a Boszporust és a Dardanellákat segiti Oroszország számára megkaparitani, de akkor már ki kell lépnie Bulgáriának is, mért ennek létérdeke, hogy az orosz a Márványtengeren meg ne vethesse lábait. Adja Isten, hogy Május királynője, Magyarország Patrónája a szép májusi győzelmeket megkoronázhassa az olasz hűtlenségének megfelelő s ezt ellensúlyozó ujabb alakulással, hogy igy a mérleg mint eddig is, ugy a végleges győzelemben is az Istent félő és Krisztust tisztelő központi hatalmak javára dőljön. Olaszország ugyanakkor, midőn velünk alkudozott, alkudozott ellenségeinkkel is. Döntött pedig nem a becsületnek és a szövetségi hűségnek megfelelően, hanem gonosz kufárképen a többet igérö javára. De nem gondolta meg, hogy a világtörténelem logikája szerint maradandóbb a becsülettel szerzett kisbirtok, mint a becstelenül összeharácsolt nagy tartományok. A gazdasági hungarizmus. Nagy mozgalmat indított meg néhány év előtt Chamberlain és Werner Sombart az irodalomban és a gazdasági életben. Amaz a „Die Grundlagen des XIX. Jahrhunderts", emez „Die Juden und die Wirtschaftsleben", „Judentaufe" és egyéb műveivel. E müvek a tudomány nevében mutattak rá egy fajnak bomlasztó szerepére, melyet a mi kiváló publicistánk: Bartha Miklós oly szellemesen hasonlít a georginához. Az a nagy közéleti visszahatás, amit e művek okoztak, önvédelemre kényszeritette a fajt és S. M. Melamed „Psychologie des jüdischen Geistes" cimű művel felelt. A mai azt pontosan adják be a betegnek; talán lehet még reményünk. . . „De orvos úr — szól anya — csakugyan kolera van rajta ?" — ,,Igen kolera." — Alig hogy ezt kimondottam, Duniége asszony ordítani kezdett torkaszakadtából: „Kolera! Kolera! Vigyétek a házamból! Rögtön vigyétek!" — S mig ordított, mint az őrült föl és alá futkosott. Azt hittem, hogy az anya tényleg megőrült. Majd újra kiáltozá: „Jaj, jaj! Leányaim gyorsan fussatok a hálószobába, a szalon meg van fertőzve, tele van a levegő ragállyal! Kolera! Kolera!" — Megragadtam a nő kezét, mikor felém rohant és vérben forgó szemekkel ordította : „Távozzék Ön is rögtön, Ön is ragályos, megöli többi gyermekeimet!" — „Asszonyom, csillapodjék és ne féljen; Isten elhárítja a veszélyt." — „Isten! Nincs Isten. Én soha sem hittem benne, nem kell az én házamban! Jean ! Vigyétek Esztert innen 1" •— S a szolga jött, hogy kivigye a beteget. — Asszonyom! kiáltottam erélyes hangon, eltaszítva a szolgát a beteg mellől — a leány nincs oly helyzetben, hogy veszély nélkül el leketne vinni másfelé. De különben is kegyednek gyermeke ez, hová akarná őt vinni ?! — „Ahova tetszik !" — Kiáltotta, mint az őrült. — „Vigyék kórházba !" — Ott nincs hely asszonyom — mondtam neki. — „Dobják az utcára!" — Kiáltotta újból és parancsolt a szolgának, hogy vigye ki. A vér arcomba szökelt a szívtelen anya parancsára s komolyan figyelmeztettem, hogy Isten keze utoléri! A tizenkét leány is sirni kezdett a szomszéd teremben, hangosan kiáltozták: — Orvos úr ne vigye el Esztert. Anyám hadd itt őt, hadd itt őt . . .!" — De a szívtelen anya megragadta háború sok kendőzött kelevényről rántotta le a leplet. Hadseregszállitások, árulások, összejátszások, csalások most kerültek nyilvánosságra; most lett láthatóvá annak a csendes, titkos munkának az eredménye, melyet az a faj a könyörüiet és szánakozás védelme alatt éveken át folytatott. A német szerző bátor szókimondását ismerve, vettük kézbe a legújabb művet: Werner Sombart „Händler und Helden" cimü művét és — csalódtunk. De nem nagyon. Mert hiszen amit Péternek beszél, az Pálnak is szól. . . Sőt még talán jobb is, hogy az angolokról beszél e müvében és nem a zsidókról, mert legalább senki sem támadhatja őt a vallás nevében, mikor a faj hibáira mutat rá. Mert sehol egy szóval, egy nuance-szal sem szól az anglikán vallásról, amint nem az izraelita vallást okolja a zsidókról irt műveiben sem. Az „angol" Sombart e müvében annyit jelent mint „kalmár", „kereskedő". Igazi germán alapossággal irta meg e könyvet. A mai világháború nem két hadseregnek a küzdelme, hanem két szellemnek a csatája: a hősi és a kalmár szellemnek. És a kalmár szellemnek és azok képviselőinek pusztulniuk kell mindenünnen. Egy faja ez a materialista és a lelki világnézetnek, melyek most vívják döntő küzdelmüket. Világos, hogy Sombart arra a következtetésre jut, hogy a hősöknek kell győzniök és nem a „grájzlerosoknak." Meggyőző erővel mutatja ki, hogy ez a kereskedői szellem hogy fertőzi meg a tudományt, a becsületérzést, mindent, mindent. Tipikus például állítja Herbart Spencert, kit a modern „tudomány" apostolának ünnepelnek. Az angol tudomány Bacon elvein indult el és a materializmusba tévedt, még az erkölcs terén is (Wilde Oscar), sőt az államelméletek terén is (Morus Tamás, Hobes stb.) A „kultúra" fogalma nem tartalmaz többet, mint a „comfort." Ez a kalmár-szellem az oka, hogy az angol nyelvben, mely pedig a világ leggazdagabb nyelve, a „haza" (Vaterland) fogalmára nincs szó, mert nincs is meg a haza fogalma. Ennek a lelketlen, szipolyozó fajnak nincs hazája. Mindenütt „otthon" van, ahol „üzlet"-re van kilátás. Mennyire elütő ettől az, amit a szerző a „hősök szellemé^-nek, „Heldengeist"-nek nevez. Ennek főtétele a kötelesség kicsinyben, nagyban egyformán. A hős szellem kötelességnek tekinti a tudományt, erénynek és legfőbb erénynek a kötelességteljesitést, sőt az élet is csak egy kötelesség, vagy amint Fichte mondja: „ist eine Aufgabe." És talán ez a sarkalatos különbség! Az angol igy szól az élethez: „Mit tudsz nekem adni?" A német: „Mit adhatok én az életnek." Amaz a haszonlesés, emez a hasznothajtás filozófiája. Igen érdekes és olvasása igen ajánlatos a „Das Leben vor dem Kriege" cimű résznek, mely csaknem szórói-szóra magunkra alkalmazható. Azt a dekadenciát irja itt le, amit a kereskedő-világnézet eredményezett a közelmúltban a költészetben (nálunk Ady, Nyugatosok), színpadon (Vígszínház, mulatók), sportban (rekord-hajhászat), utcán beteg gyermeke lábait s önmaga akarta kihurcolni az utcára hogy vigyék a házból bárhová is. . . . Láttam, hogy a szegény beteg kórházban sokkal jobb és emberiebb ápolásban részesül, mint a kegyetlen anyánál, hordágyra tettem a beteget, gondosan begöngyölgettem és a szolgákkal eltávoztam. „Isten meg fogja kegyedet büntetni"'—mondottam újból, midőn a salonból kiléptem, megvetőleg tekintve Duniége asszonyra, azután lassú lépésben a grenir d' abondancei terembe vitettem Esztert. . . . Duniége úr tizennégyezer forint adót fizetett és tizenhárom leány atyja volt, kiket neje hétszerre hozott a világra. A tizenkét szőke leány páronként született; mind ikrek voltak. Egyetlen egy gyermek született ikertestvér kísérete nélkül és ez Eszter volt, az említett beteg, ki epemirigybe esett s kit anyja azon percben vitetett el házából, mikor lelkét már-már kiadni látszott. . . . Eszter ekkor tizenhét éves volt, testvéreitől egészen elütő, akárcsak egy spanyol nő, barna és nagy fekete szemű; kiváló szépségűnek látszott még betegségében is. Mintha nem tartozott volna ama gyenge renkesz fajhoz, melynek törzse Duniége úr és neje voltak. Ö karcsúnak nőtt fel és testvéreinél egy egész fejjel nagyobb volt. Anyja mindig idegenkedett tőle, mintha nem is gyermeke lett volna. Alapine ruha helyett Eszter rossz, kopott öltönye szürke vászonból volt. Anyja úgy tekintette őt, mint cselédet ; testvérkéinek szolgálója volt, ruháikat kefélte, chemijettejöket kimosta, szobát söpört, lámpát tisztogatott, szóval mindenféle dolgokat végzett, amikkel a szolgálók sem örömest bíbelődnek. Ha a család látogatóba, sétálni, szinházba, mulatságba (léhaság) stb. És amikor ezeket szemléli a lelki kultúrával telt ember, egyszerre meglátja a rosszban is a jót, a jóra vezetőt: a háború, mint nemzet-jdhbitó tényező (Die Erlösung von dem Übel). Az angolnak a háború is csak üzlet vagy sport. Igen tanulságos és gondolkodóba ejtő a műnek utolsó fejezete: „Die andern und wir." Kötelességének és hivatásának tudatában bátran néz a jövőbe. Tudja, miért agyarkodik rájuk az angol: mert a kereskedő nem érti a hőst s ami a legnagyobb baj, nem képes őt megérteni! A történelem mutatja, hogy a hősi szellemé a jövő. Az Isten gondolatának megvalósítói e földön mindig kiválasztott népek voltak; igy a görögök, a zsidók. Ma a német (142. oldal). Ezt a kiválasztatást ugy fogja fel a német, mint kötelességet, hogy az istenadta hősi lelket tisztán megőrizzék a német népben. „Áz lesz a háború után egyetlen kötelességünk, hogy a kalmároktól védjük a német népet." Eddig a mű. Hogy azonban ez nemcsak az angolok ellen Íródott, bizonyítja a bevezetés, ahol szóról szóra a következők állanak: „Eine Weltanschauung hat zunächst der einzelne Mensch, und so leben denn auch Händlerseelen und Heldenseelen nebeneinander in demselben Volke, in derselben Stadt." A világnézet az egyesekben él. Ugyanazon népben, ugyanazon városban, faluban is élnek hősök is, kalmárok is. (5. oldal.) A művet mindenkinek ajánljuk olvasásra, különösen a nép vezetőinek. Mert a népet nem az orosztól kell megmenteni, — elvégzik azt most ők szuronnyal a harcmezőn, — hanem védeni kell a kufároktól, a magyarok angoljaitól, kik tipikus példái Sombart „Handlertum"-jának. Ellenségeinkkel csak végzünk, de a „barátainkétól kell védekeznünk. Ez lesz a gazdasági hungarizmus. Gáspár Pál. Magyar Nök Korona-Alapja. A honvédelmi minisztérium Hadsegélyező Hivatala a vitéz katonáink özvegyei és árvái érdekében a háború kitörése óta folytatott humanitárius munkájába kívánja bevonni a magyar női társadalmat. Az eddigi gyűjtés eredményétől teljesen külön álló alapot óhajt teremteni a Hadsegélyező Hivatal. Az özvegyek és árvák életbevágóan fontos érdekeinek felkarolására Magyar Nők Korona-Alapja néven indul hóditó útjára ez a nemes és szép akció, mely méltó kifejezője lesz a magyar társadalom asszonyai és leányai példátlan nagylelkűségének, a nagy idők szellemétől való ihlettségének és igaz hazafiságának. Az akció országos jellegű, nem maradhat ki abból egyetlen magyar asszony, egyetlen magyar leány sem. A Magyar Nők Korona-Alapjának tagjává válik mindenki, aki legalább egy (1) korona adománnyal járul az alaphoz. Legyen ez az uj ment, Eszternek odahaza kellett maradnia és a házra vigyáznia s ha valaki a tizenharmadik leánya felől kérdezősködött, az anyától azt felelte indulatosan : Eszter nagyon buta, rossz, piszkos leány, csak szégyenére válnék, ha őt bárhova is magával vinné. . . . Mindazonáltal a gonosz és szívtelen édes anya nagy gondot fordított a tizenkét leánya neveltetésére. Külön rajz, ének és zene tanáraik voltak, de Eszternek a tanítási órák alatt sem volt szabad ott lennie csak később lett az neki megengedve sok kérés és könyörgés után. Eszter figyelmesen hallgatta a tanárok előadásait, jegyzetbe vette az oktatásokat és midőn egyedül volt, szorgalmasan tanult. Kitűnő tehetsége mellett oly kitartó szorgalma volt, hogy nem sokára jobban rajzolt, mint bármelyik testvére és a zongorán oly nehézségeket is egész könnyedén legyőzött, miktől többi testvérei elijedtek; de Eszternek ezen titkos öröme- és tehetségéről senki mit sem tudott. Végtelenül sokat kellett szenvednie kegyetlen anyjától, de szép rajzaiban, zongorajátékában megvigasztalódott a szegény leány, megbocsájtá anyja bűnét s még a kórházban is őt kivártta látni, midőn már jobban lett. Soha senki iránt nem éreztem oly benső és őszinte részvétet, mint a szegény beteg Eszter iránt. Bár életbenmaradásához kevés reményem volt, mégis feltettem magamban, hogy minden figyelmem és gondom reá fordítom, hogy őt megmentsem. Egész éjszakákat is ott töltöttem ágya mellett és naponként egyik legjelesebb orvossal tanácskoztam, igy sikerült elérnem annyit, hogy a beteg túl volt a krízisen s hittem, hogy ha valami különös complicatio nem áll be, felgyógyul. Midőn meglehetősen lábra kapott már a beteg,