ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-05-16 / 20. szám

folyamba öntik vizeiket és vizökön a Duna középső és alsó vidékeinek s a folyók területeinek minden hajója a magyar kereskedelmi városokat viszi közelebb a balkáni ipar és kereskedelem piacához, ép úgy a Dunába .torkoló Drina, Morava, Iszker, Szereth, Olt, Zsil a balkáni államok folyamvidékeinek forgalmát hozza a magyar Duna városaiba. S ha ehhez járulnak a kettős és négyes sinpárok, a szakszerűen épített gépkocsi országutak, melyek rajokban szállítják magyar földre Románia, Szerbia, Bosznia, Albánia nyersterményeit ipari árukká feldolgoztatás végett, érthető lett, hogy a természet is magyar kezekbe tette le a balkáni vezető szerepet. Magyarországnak pedig oly sokat emlegetett soknyelvűsége hasznára és áldására válik nemzetünknek, midőn oláh, tót, szerb, horvát, német nyelvű utazóink nyelvtudásuk és régi eredetű jellembeli s fajbeli rokonságuk alapján, bámulatos könnyűséggel és példátlan sikerrel kötnek üzleteket Szerbiában, Romániában s a többi balkán államokban. Mintha csak Szent Istvánnak fiához szóló intelme intézte volna e nemzet sorsát, mely „gyengének s törékenynek mondotta az egynyelvű Magyarbirodalmat." Ez előnyökhöz önként csatlakozik, hogy midőn a Balkán népei ide hordják termésüket, borukat s állataikat, a tőlünk kapott magyar pénzen mindjárt beszerzik a mi piacainkon ruházatukat, eszközeiket, fényűzési cikkeiket és minden szükségleteiket. A magyart országának földrajzi fekvése nemcsak utalja a Balkánra, hanem világpolitikai szerepe egyenesen kényszeríti ezen déleurópai gazdasági egység kialakítására a két szomszédos, germán és orosz világgazdasági rendszer nyomásának hatása alatt. Nyugat a németeké, Kelet az oroszoké, Dél a magyarságé, melyet a magyar élelmességnek kell Keletázsia és Nyugateurópa tranzité kereskedelme számára középponttá tenni. Erre pedig a magyar faj uralkodásra, szervezésre s vezetésre-termettsége elég biztosítékot nyújt. A magyar nemzetnek e balkáni missióját még eddig Románia és Bulgária értette meg a legszerencsésebben Albániával együtt s Szerbia magyarázta félre a legkatasztrofálisabban és a függetlenségnek még gondolatát is irtó, szabadságot tipró cári önkénynek vetette oda magát. Pedig a magyar nemzet sohasem gondolt arra, hogy a Balkánra ágyutelepeit küldje és szurony— Neked nem tetszik? makacskodott ezzel a témával Szeness. — De igen. . . szép lány. — Kérlek, miért „de" ? Egy „de" nekem a leggyönyörűbb nőtől elveszi a kedvemet és újra keresem az ideálisan szépet. — Ugy látszik, túlságosan nagyra tartod az ítéletemet ... — Én valamit látok ebben a leányban a finom, tompa előkelő lilaság alatt... a mi különösképen tetszik és itt még te is hiába hozod elő a nyárspolgárias kifogásaidat. Ödön nevetett. — Igazán nem vitatkozom ... csak arra vagyok kíváncsi, mi az a mi neked annyira tetszik benne ? — Valami elnyomott erő... az öntudatának egy kifejletlen része, mely ha működni kezd. .. tudod, így előkelőbb a tonus, de ugy izgatóbb lesz. —- Mit akarsz? Hiszen eléggé kacér és öntudatos most is — Kacér ? és öntudatosan ? Tévedsz ... Lesz valamikor, igen, ez látszik benne, de most még mélyen lenn lappang ... ez az érdekes épen ... — Nekem tetszenék most, de én is látom, hogy milyen lesz, ha igazi öntudatra jön ... És ez nem tetszik. Nem tudom az okát adni, de én már most sem látom olyan puhának és tompának ezt a lilát... No de, ha nem haragszol, szeretnék az iránt érdeklődni, hogy mikor veszed ki a szabadságodat és mehetnénk-e együtt valamerre ?! —. Unalmas vagy — mondta Szeness, de mégis — ha vontatottan is —, a nyári utazásról kezdtek beszélni. erdővel jelenjen meg. De ha ők szerajevói bombákkal feleltek a kínált barátságra, a magyar akkor is tudni fogja balkáni missióját teljesíteni, ha más alakban is. Zachratka József. — Csodás elrag-adtatással beszéltek már a télen a német tisztek, katonák a mi kárpáti hegykoszoruinkról. Pedig csak a téli képét látták. Gyönyörködtek, de tűrtek, szenvedtek is. És szenvedéseik, harcaik közt, lövészárkokban való tartózkodásaik között is csodálták. Mikor a beláthatatlan, óriási méreteiben hatalmas hegyeinket elborító Örökzöld fenyők ágait ellepi a hó. Mikor jégpáncél vonja be a hegy gerinceit. Mikor a patakoknak százait megüli a fagy. Mikor elhallgatnak a madarak énekei. És nem virulnak a bérceknek és völgyeknek virágai. A Kárpátoknak csak téli életét ismerték még. Háborús életét. Mégis oly csodásnak, fönségesnek találták. Titoknak. A természet csodás titkának és Isten keze legremekebb alkotásának. Azt mondották, hogy egyes részleteiben, kialakulásaiban, meglepő fordulataiban csodásabbak, elragadóbbak ezek a hegykoszoruk, mint Svájcznak magasztalt havasai. Azt hangoztatták, hogy a mi hegyeinknek és völgyeinknek téli élete, a napnak, a holdnak, a milliárd csillagoknak a téli Kárpátokra való ráragyogása, vele való harmóniája, valami leírhatatlanul elragadó hatással voltak az ő lelkükre. Ilyen csodás érzéseket váltottak ki a téli Kárpátok a német lélekből. Kedélyükből, egész lényükből. Mit fognak érezni most, mikor az ősi hegységben megmozdul a tavasz élete ? Ha a téli képet az ébredező életnek erőfeszítései, pompái, flórái kezdik felváltani. Ha a jégpáncélok helyzeti a csodás selyempázsitok fogják bevonni hegyeink oldalait és völgyeinknek hajló mélységeit. Ha csevegni, zokogni, kacagni fog ezer és ezer patak. Ha erdeinkben csattogni fognak a hazatért madarak. Megszólalnak a rigók és búgni fognak szomorúan a gerlicék. Azt elgondolhatjuk, de le nem írhatjuk. Hát hogyne volnának nekünk drága kincseink a Kárpátok. Ezeréves örállóink. Védőbástyánk. Történelmünk óriási oszlopai. Egyéniségünknek, fajunk szívósságának és ellenállási erejének kifejezői. Érzéseink, emlékeink megtestesítői. Flóráink csodái, nemzeti regéinknek és mondáinknak forrásai. Gyógyító balzsamunk, üdülésünk, kristályos levegőnk, vizünk, édes mindenünk. S ha eddig az volt, most százszor, ezerszer az. A mi büszkeségünk. Hiszen hegykoszorujának csaknem minden talpalatát magyar vér öntözte meg ... Még jobban lelkűnkhöz csatolják mártírjaink önfeláldozásai és a sok sir, mely alatt hőseink nyugszanak. Még drágábbak lesznek azok a hegykoszoruk nekünk, mert forró vérrel, hősiességgel, III. A háziasszony odament Annyhoz és megkérdezte tőle, hogy várják-e még a vacsorával Vágó főmérnököt, vagy az talán már nem is jön .. . Anny elpirult: bosszantotta, hogy Vágót és őt összekapcsolva emlegetik és hogy neki már kell arról tudni, hogy Vágó hová készül menni. .. — Lehetséges, hogy nem jön . . . — Oh, nem hiszem, felelt Szemzőné végigmustrálva Annyit. — Kérem ... én nem tudom .,. s egy elhárító mozdulatot tett. — Kit ültessek melléd? — Nekem tökéletesen mindegy és mindenki egyformán jó — felelt Anny és mosolygott, hogy látszatra ne sértsenek annyira a szavai, mint szerette volna. Ebben a pillanatban érkezett meg Sebők Ödön, akit a háziasszony* bemutatott Annynak és mig a fiatalember a társaság többi tagját üdvözölte, Szemzőné elhatározta: — Sebők lesz az asztalszomszédod ... Engedj meg, kedvesem, de rólad másként határoztam — azt hittem : Vágó eljön — s igy a többi, neked már ismerősebb fiatalembert másoknak osztottam be. Anny nevetett. — Tökéletesen meg vagyok elégedve. A háziasszony elsietett. Anny átnézett Sebőkre, aki két rózsaszinruhás, szelid nézésű lánynyal beszélgetett. Arra gondolt, hogy Vágó késik. A mai nap magyar lélekkel hódítottuk újra magunknak. És egy nagy művelt nemzetnek. S tartjuk meg okossággal, tanuítsággal is a magyar nemzet védőbástyájának ezután is. A Itália beavatkozásának ára. Az orosz külpolitika vezető lapja „Nowoje Wremja" nyilvánosságra hozza állítólagos árát annak, ha Olaszország hűtlen lesz szövetségéhez és a hármas Entente javára beleavatkozik a háborúba. A meglehetős hivatalos jellegű közlés következőképen szól: „Illetékes diplomáciai forrásból értesülünk, miszerint Itália és a hármas Entente hatalmai között egyesség jön létre, melyet állítólag április hó 26.-án írtak alá. Az egyesség megállapítja azokat a rekompenzációkat, melyeket Olaszország kap, ha Ausztria-Magyarországot megtámadja. Oroszország, Franciaország és Anglia garantál (!) az egyesség szerint, hogy Olaszország vágyai az Adria tengerpart birtokolására vonatkozólag teljesedésbe mennek s megkapja nemcsak Trientet, hanem Isztriát és Dalmáciát is Spalató városig bezárólag. Kis-Ázsiában engedélyt nyer Itália az Adalia-ba vezető, vasút építésére. Úgyszintén megszállhatja Valonát környékével és még néhány kis-ázsiai török szigetet. Ezzel szemben Olaszország köteles egész flottájával és egy millió 200 ezer katonával a monarchia ellen vonulni. Szárazföldi hadseregének főhadiszállása Bologna lesz, flotta-akciójának bázisa Antivári leszen, ahová már az olasz tengerészeti minisztérium állítólag megbízottját el is küldötte." Jelenleg lehetetlen az orosz újságcikk minden egyes részének értékét megállapítani. Magábanvéve is különös dolog, hogy az orosz külpolitika szócsöve ily konkrét részleteket tehet közzé! Vájjon talán ezzel Sassanow erőszakosan véget akar vetni az olasz kormány vonakodásának, megmutatva a világnak, mennyire eladta már magát Olaszország az Ententének? Talán a titkos szerződés időelőtti publikálásával az akarják izenni az olasz kormánynak, hogy most már úgysem léphet vissza, tehát legjobb ha minél előbb beavatkozik ? Avagy e közzététellel erőszakos nyomást akarnak gyakorolni az olasz királyira, a semlegesség barátaira, különösen Giolattira?! Mindenesetre az olasz kormány dolga a dolog érdemére nézve nyilatkozni, mert az orosz újság cikke kínosan érinthette ! Ha igazak az itt felsorolt adatok, akkor érthető, miért élesítette ki az olasz kormány á monarchiánkkal való tárgyalásnak hangját s beszél oly tónusban, mely már a. hármasszövetség felbontását és a hadüzenetet sejteti. Ha az orosz lap helyesen van informálva, akkor a jelenlegi olasz kormány oly időben, midőn Itália a hármas szövetség tagja, eladta magát a hármas Ententenak. Már számottevő olasz politikusok is kifejezést adtak e gyanúnak. Ez mindenesetre oly árulás döntő volt ismeretségükben: bár hogy merre dül, egyiküknek sem lehetett kétséges; Annynak azért nem, mert hónapok óta minden szavát és cselekedetét arra használta, hogy a férfit rábírja arra a vallomásra, amelyet Vágó egy öregedő, gyáva férfi töprengésével halogatott... és Vágónak azért nem, mert a halogatása mellett vad makacssággal és kitartással járt a lány után. • . .. Anny és Sebők eleinte bizonyos hűvös tudomásvétellel voltak egymás iránt és csak akkor nézett a lány kíváncsian Sebőkre, mikor az vacsora után is mellé ült és azt mondta: — Én nem ma látom magát először . . . — Hát mikor látott már? — Azt nem tudnám megmondani. De roppant világosan emlékszem az arcára. — Hiszen láthatott: utcán, vagy színházban, vagy én nem tudom hol . . . — Én — ugy rémlik — beszéltem is magáról. — Kivel? — Azt hittem, azt fogja kérdezni, hogy én mit mondtam . .. — Nem kérdezem, hiszen látom, hogy ezt meg akarja mondani. — No lám . .. Egymásra néztek: Sebőknek egy gúnyos vonás futott át az arcán. — Nem akarok hízelegni magának — mondta Sebők elkomolyodva — látom én, hogy ebben túlságosan is van része. — Hiszen nem is kell: ha megmondja, hogy mit mondott rólam, tudom, hogy ebben a véleményben épen nem lesz hízelgés .. .