ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-05-09 / 19. szám

a gondolat, hogy ezen adó inkább terheli a könnyebben áttekinthető gazdasági jövedelmeket, mint a furfangosan dolgozó kereskedelem jövedelmeit. Jól tudja az állam, hogy a hadseregnek való szállításokban kik az üzletfelei; azt is tudja, hogy mily arányú a szállitás és hogy mennyi lehet abból a tiszta haszon. Ne késlekedjék tehát ebből a haszonból kivenni a vámot, hogy valami mégis visszatérjen azokból a milliókból, amelyeket elnyeltek a háború magas árai. Ez olyan egyszerű és mindenki által jogosnak vallott üzleti fogás, amelyhez nem is kell sok abból az alapos gondolkodásból, megfontolt törekvésből és áttekintő fordulatosságból, amiket a kormányzásról ily nehéz időkben szükségeseknek véltünk. A rokkantak javára csinálandó pénzügyi müvelet magától felajánlkozik s a közvélemény már előre is szentesin' hozzájárulásával és tetszésével. Ha vannak olyan birtokosok, javadalmasok, akik a törvényes és a rendkivüli adókon kivül milliós önkéntes adományokkal terhelik magukat, nem méltatlankodhatik a töke se, ha egy kis rendkivüliséget kivannak tőle a különös körülmények között. R. Könyörgő napok. A jövő hét három első napján az egyház a kereszt elővitele mellett könyörgő processziókat tart. Kilép a természet nagy temlomába Isten szabad ege alá; imádsággal óhajt elégtételt adni azért a sok megbántásért, amellyel Istent a szabad természetben az ember mindenfelé illeti. Kétségtelen dolog, hogy az emberiség mindig imádkozott. A régi kornak fenmaradt emlékei félreismeretlenül hirdetik nekünk, hogy ama népek, amelyek egykor éltek, küzdöttek, reméltek, idő és térbeli nemzetiségi külömbség mellett egyek voltak abban a gondolatban, hogy az embernek felsőbb isteni segélyre szüksége van. Amiben az egész emberiség megegyezik, azt a természet törvényének lehet tekinteni. Az emberi lélek minden nemesebb tehetségével az igazat, jót és szépet keresve, a végtelen felé törekszik, Istenhez vágyódik. Ez a törekvés nem hiu ábrándképe a fantáziának, nem szeszélyes nekihevülés, hanem az emberbe kitörülhetlenül beléoltott törvény s ennek a törekvésnek, ennek a vágyódásnak hangja: az ima. A regebeli Memnon szobor némán, elhagyatva állott Egyptom sikján, de ha a kelő nap sugarait a szoborra veté, csodás hangok törtek abból elő; ugy hasonlóan az ember, ha a nagy világegyetem ezernyi csodás szépségeinek, tüneményeinek szemlelkes elhatározásuk nagy akadályba ütközött otthon, az asszonynépség részéről. Pipás Kis Mihály gazduram tudta előre azt, miért is egy kis furfanggal adta elő kedves hites társának a dolgot: — No asszony, neked is felvirradt most! Nem kell pénzedet tovább féltve s haszontalanul hevertetned a kamarában, a hordó alá elásva: jobb, biztosabb helyre teheted most s ráadásul szép kamatot is kapsz pénzedért. — Semmi köze kendnek az én pénzemhez s azt sem kötöm a kend orrára, hogy hova tettem! Nagyon csalódik, ha azt hiszi, hogy a hordó alatt van! — mondta a haragos természetű Orzse asszony. — Nem én keresem a pénzedet, hanem a kormány keresi s kölcsön kéri a tőled a haza szent nevében. — Hát még mit nem akarna az a feneketlen zsebü kormány?! Nem elég sok adót fizetnünk neki! — pattogott Örzse asszony haraggal. — No csak ne boszankodj asszony hisz nem ajándékkép, hanem kölcsön kéri pénzedet a kor mány — mondta a gazda elkedvetlenedve. — Kölcsön ide, kölcsön oda, csak egyszer megkaparinthatnák pénzünket, soha többé nem látnánk azt. Aztán kin keresnénk, kit perelnénk be, ha nem akarná a kormány a kölcsönünket visszafizetni ? A bíróság is a kormány embere: nem lenne az bolond, hogy a saját gazdáját elmarasztalja a fizetésben . . . Mihály gazda belátta, hogy nem tud ő az asszonnyal egyezségre jutni, miért is elballagott a lelkipásztorához. Most ez egyszer ő adott annak tanácsot. leletébe elmerül, az isteni mindenhatóságnak sugara érinti lelkét, önkénytelenül Istenhez fohászkodik, imádkozik. Béke és szeretetnek van ott boldog otthona a hol egy család imádkozik, igéretét adván az Ur, hogy a hol ketten vagy hárman összejönnek az ő nevében ott lesz közöttük. Mily fönséges egy nemzetnek imája. A nemzet, melynek történelme van, melynek fiait a nemzeti hagyományok fűzik egybe, közös érdekek ösztönzik teltekre, annak lelke van, a léleknek pedig vallásos lélegzése az imádság. A magyar nép, mely vallásos szertartással koronázza királyát, annak minden koronázó ünnepélye a nemzetnek volt könyörgő napja. Nagy Lajos a leghatalmasabb magyar király, midőn hatalma tetőpontján áll, diadalmas csatái után seregével, népével siet hálát adni, imádkozni. Az esztergomi bazilika nagy, nemzeti ünneppé emelt fölszentelésére az ország minden részéből összesereglett minden rangú és rendű hivők seregének ájtatossága, a magyar nemzetnek volt imádsága. Az egész nemzet szivének könyörgését vitte Máriaczellbe az a nagy nemzeti zarándoklat, melyet a boldog emlékű Scitovszky János hercegprímás vezetett oda. A most reánk következő könyörgő napokban hazánk katholikus hivei imádkoznak az egész magyar nemzetért. E három napi ájtatosság Franciaországból vette kezdetét, midőn 460-ik évben Nienne városának szent életű püspöke a várost pusztitó, szüntelenül megújuló elemi csapásoknak három napi nyilvános könyörgéssel vetett gátat. Innen terjedt el s lett később pápai rendelettel általánossá az egész katholikus egyházban. Azóta a francia nemzet a hitélet azon magaslatáról messze tévedett, Franciaország ma nem imádkozik. A templomokba zárta az imát, beleszorította a székesegyházak falai közé, elvitatta tőle az utcát, a közteret, mint forgalmi akadálytól, elűzte a hadseregből, bezárta előtte a törvényhozás gyűlésének ajtaját. „Pedig — mondja Bougaud, az orleánsi püspök — az imádkozó, Isten előtt térdepelő Franciaország, óh mi nagy lehetne !* A nemzetek apostola az Isten nélkül élni akarókról irja a római keresztényeknek: „Isten igazságát hazugsággal cserélték föl, ugy Isten is elvetemült gondolataikra hagyá őket, azért rakvák minden hamissággal, gonoszsággal, álnoksággal, feslett erkölcsüek, szeretet nélkül valók." Az istentelenség eme jellemzése minden idők hitetlenségének találó képe. A magyar nemzet — reméljük — nem fog erre az útra tévedni. A magyar nép, melyet a nemzetek sorsát intéző isteni gondviselés azért vezetett e hazába, hogy védfala legyen a kereszténységnek, nem lehet hütelen hivatásához. Történelmünk egész folyamán mint aranyfonál húzódik át az Istenbe vetett hit, a keresztény eszmékhez való ragaszkodás; ez a hit őrizte meg és nemesitette meg a magyar nemzet erényeit, nem a modern istentagadás gyászos erkölcsei és elvei. A hivő lélek mindig szükségét érzi az imáHoltig tanul a jó pap, mondja a régi közmondás. Mákfay tisztelendő úr épen nem szándékozott a jó papok sorából elmaradni, tehát megfogadta és meg is tartotta pipás Kis Mihály gazdl uram tanácsát: gyűlésre szólította fel a falu nénémasszonyait is. Éva anyánk hűséges ivadékai nem remélt szép számban jelentek meg a kedves tisztelendő uruk hivó szavára. — Ki akar muszka menyecske lenni ? — tevé felaz elnöklő lelkipásztor furfangosan kérdését, amint megnyitotta a gyűlést. — Legyen a bügyöri tüzes istennyila, aki agyoncsapja a muszka fajzatját — válaszolt azonnal pipás Kis Mihályné nem valami illedelmes szavakkal. — Az bizony, az istennyila! — rikoltották teljes egyetértéssel az asszonyok. — Helyes! — szólt mosolyogva a lelkipásztor. — Ennek örül az én öreg szivem, hogy kedves leányaim mindannyian megóhajtanak továbbra is szép, jóságos s nemes magyar asszonynak maradni. Nincs is párja a világon a szép magyar menyecskének! — Dejszen a Cser Ferkónét és a Mihóknét kivéve, mindegyikünknek van párunk! — szólt közbe a tréfás Tóth Ferkóné. — Igaz: van párjuk, hites párjuk! Tartsa is meg a jó Isten őket sokáig jó egészségben s védje meg mindannyiukét a gyilkos muszka és szerb fegyverektől. Ámde a közmondás úgy szól: „Segits magadon, Isten is megsegít." Tehát a jó Isten most is csak úgy segít rajtunk, ha magunk megteszünk mindent a veszély elhárítására. A vénák, erről tanúskodik közéletünk nevezetesebb eseményeinek, ünnepélyeinek szivet érintő hangulata, mely a nemzeti hymnusz imádságos szavait váltja ki lelkünkből, adja ajkainkra. A megpróbáltatások eme nehéz napjaiban az édes anyjához húzódó gyermek egész bizodalmával kell könyörgéseinkkel megragadnunk Istennek áldó, oltalmazó kezét. Egyébként ellenkező nézeteket valló hírlapokban olvassuk ma beismerését a vallás nagy hatalmának, a hit vigasztaló erejének, konstatálását az Istenhez közeledő megszelidülés folyton szaporodó jeleinek. Ugyanott a galíciai győzelmek hire fölötti örömtől áradozó soroknak az a fináléja, hogy a most már biztosnak Ígérkező sikerért imádkozzunk. Az imádság a léleknek felemelkedése Istenhez. A harctéren küzdőkkel itthon együtt vivódó lelkek az imádság magaslatán eltelnek bizalommal a Gondviselés iránt, a hitnek világánál megismerik, hogy az Ur a háború csapásainak vasvesszejével kényszeríti a róla sokszor megfeledkező emberiséget a maga szolgálatába, a boldogulásnak útjára. A békén elviselt szenvedéseket fölajánlják engesztelő áldozatul a jobb jövőért. Az imádságnak vágya mint a lélekbe irott törvény, mindig időszerű, most kiválóan szükséges. E nehéz napokban tartott könyörgéssel, Isten szabad ege alatt tett nyilt hitvallomással esedezünk mindennemű áldásért, ma kiváltképen a minden emberi szivet-lelket áthatott vágynak megvalósulásáért: a boldogító béke áldásos napjának felvirradásáért. Perger Lajos. Megfeneklett vállalat. Meglepetéssel észleltük, hogy a kellő érdeklődés mellett megindult, Selmecbányái „Templomberendezési Műintézet" az utóbbi hónapokban igen kevés életjelt ád magáról. Az egész ügyre fényt dérit az alábbi felhívás, mely a részvényesekhez van intézve a vállalat megmentése érdekében. T. Részvényes Ur! A „Templomberendezési Műintézet részvénytársaság" folyó hó 25-re összehívott közgyűlése határozatképtelen volt és igy nem tárgyaltatott az Igazgatóság felszámolási javaslata. A nagy lelkesedéssel és jogos reményekkel alapított műintézet rövid három esztendő leforgása alatt eljutott — a felszámolásig. Szomorú és nagyon jellemző tény ez. Gyönyörűen dokumentálja a magyar vállalkozások sorsát s a magyarság nagy bűnét: a szalmaláng lelkesedett és a nemtörődömséget. Mert tagadhatatlan, hogy szeretjük a szépet, lelkesedünk az újért, okos tervekért,, nagyszerű vállalkozásokért; áldozatokat is hozunk, sokszor nagy áldozatokat, — de holnap rendesen megfeledkezünk arról, a miért tegnap éltünk, a miért tegnap égtünk. És igy volt ez ebben az esetben is. Nagy lelkesedéssel állottunk a Müintézetet megalapítók szély pedig oly óriási, hogy minden magyar aszszonynak ki kell venni részét a nagy harcból, melyet csakis akkor nyerhetünk meg, ha elegendő pénzünk lesz hozzá. Elő tehát most a tojások és minden majorságok árával: adja minden asszony kölcsön a hazának. És addig ösztönözze mindenki a megrögzött férfiakat, mig csak ők is elő nem rukkolnak az ökrök árával. . . Tehát aki magyar menyecske akar maradni, tegye meg most kötelességét ! Meglátom, akad-e olyan, aki muszka banya akar lenni ? . . . Nem várt siker koronázta az asszonyok gyűlését. Elég jó példa rá, hogy pipás Kis Mihályné is elővette rejtekéből az évek során át tojások és egyebeken szerzett apró pénzét s beállított másnap kedves férje-urával a városi nagy takarékpénztárba, hadikölcsönt jegyezni. A takarékpénztári helyiségben százával szorongtak már a kölcsönjegyzők. Nagyon sok falubeli is volt köztük s legtöbben betétkönyvet szorongattak kezükben, hogy abból íratják át a jegyzésre szánt összeget. Csodálatoskép ott volt a szörnyű kapzsi s zsugori Kancsi Jankó is s nem is egy, hanem öt darab betétkönyvecskét fitogtatott nagy, csontos kezében. Megszólított minden jelenlevőt, hogy hová valók, mennyik jegyeznek? De csak is arra való volt a nagy érdeklődése, hogy mindenkinek eldicseI kedhessék, mily sok pénze van őneki. Jegyezhetne, ha akarna, akár ötvenezer koronát, mert ő teheti, bátran nevezhetnék a népek uraságnak, ha oly irigyek nem volnának. Azonközben folyt javában a kölcsönjegyzés. A takaréki urak izzadtak a sok munkában "a közbe-