ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-05-09 / 19. szám

közé, mert hisz az egy uj magyar iparágat jelentett ; be is fizettük a részvény értékét, de azután nem törődtünk vele. Mikor 1913-ban egy ujabb részvénytökére volt szükség, nem győződtünk meg annak miértjéről, — a feltétlen szükségéről és most (a határozatképtelen közgyűlés a legjobb bizonyiték) most sem foglalkozunk vele, mikor e részvétlenség, ez a mostani háború és egyéb szerencsétlenségek, (a miket szépen tárgyal a „Selmecbányái Hirlap" ápril 11-iki 15. számában megjelent értékes cikk), a felszámolás javasolására kényszeritették az igazgatóságot. Pedig munkával s kevés anyagi áldozattal még virágzóvá lehetne tenni ezt a nálunk egyedüli, különben életképes vállalatot. Vétkes könynyelműség volna tehát most elhamarkodottan cselekedni ; meggondolás nélkül határozni. A lehetőségeket illetőleg felmerült a várakozási taktika eszméje. Várjuk meg a háború befejeződését s ezzel a kedvező gazdasági lehetőséget s addig tartsunk függőben mindent. Eltekintve attól, hogy a háború befejeződésének dátuma még korántsem a kedvező gazdasági lehetőségeknek dátuma különösen egy bizalmat vesztett gyár részére lehetetlen ez a terv. Azt kivánja ugyanis a részvényesektől, hogy nyugodtan, ölbe tett kezekkel várják meg a részvények teljes elértéktelenedését. Mert az bizonyos, hogy egy teljesen felszerelt gyár üzemen és kezelésen kivül helyezése maga után vonja az épület, a gyári gépek, a sok nyersanyag, a feldolgozott áruk gyors elértéktelenedését, romlását. Ehhez járul még a nem fizetések folytán a perek siralmas mennyisége. Elkerülhető volna a felszámolás azon esetben, ha az eddig forgalomban levő részvények a tényleges vagyonnak megfelelően lebélyegeztetnének és alaptöke felemelésként kettőezer darab könnyen elhelyezhető 25 (Huszonöt) korona névértékű uj részvény bocsájtatnék ki. Ezzel az összeggel s a meglevő nyersanyaggal sikeresen felvehető lenne újra az üzem s pontos, megbízható adatok igazolják, hogy még folyó évben 15000 (Tizenötezer) korona tiszta nyereség lenne elérhető. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy mérsékeltessenek az administrativ fizetések és tiszteletdijak, a melyek oly magasan lettek megállapítva, hogy egy sokkal nagyarányubb vállalatot is érzékenyen érintettek volna. Ha azonban ez nem történnék meg, a felszámolás elkerülhetetlen volna. Ennek azonban nem szabad a vállalat megszűnését jelentenie. Ezért a felszámolás kimondása után egy uj részvénytársaság alakulhatna, a mely a felszámoló társaság aktíváit és passiváit egy tagban átvenné. Az uj részvénytársulat alaptökéje ugyancsak kétezer darab a mai nehéz viszonyok között is könnyen elhelyezhető 25 koronás részvényből állana s az ezen részvénytársaság alapitói már előre lemondanának a kereskedelmi törvény illető szakaszaiban foglalt jogaikról és csakis kész kiadásaikat követelnék. Igy lenne elérhető, hogy az uj alapítás a részvény tökére minden megrázkódtatás nélkül menjen végbe. Hisszük, hogy a fent előadottakkal T. Részvényes Ur érdeklődését felkeltettük Társaságunk ügye iránt. Hisszük, osztja nézetünket abban, hogy egy ilyen ipari vállalatnak, amely egyedüli Magyarországon, amely hivatva van magyar pénzt a magyarnak megtartani (hiszen templom művészeti tárgyakért eddig minden pénzünk külföldre ment) s a mely jelent adhat egy olyan nagymultu városnak, mint Selmecbánya, nem szabad megszűnnie. És mikor ezt a nemet kimondjuk, nem hozunk áldozatot; ellenkezőleg megmentjük azt, a mink elveszett volna. Mert szilárd meggyőződésünk, logikus tények szülte tudatunk az, hogy a fentemiitett két módozat bármelyikével még virágzóvá, erőssé tehetjük társaságunkat. Ezek alapján társaságunk és T. Részvényes Ur saját érdekében is kívánatosnak tartjuk, hogy a helyzet teljes felismerése és ügyünk sikere végett a f. év május hó 13. napján d. u. 3 órakor megtartandó rendkívüli közgyűlésen megjelenjék. Azon esetben pedig, ha ez nem volna lehetséges, kérjük az idecsatolt meghatalmazást szives aláírásával ellátva főtisztelendő Haverla József r. k. plébános urnák a mellékelt boríték felhasználásával postafordultával beküldeni. Selmecbánya, 1915. április hó 29. Több részvényes nevében: Hazafias üdvözlettel Haverla József, Grohmann Gyula, róm. kath. plébános, könyvkereskedő,. Sajtos Mihály. * Mult hónap 29-én kelt körlevelünk s az abban foglaltak megmotiválása és kiegészitéseképen szükségesnek tartjuk nagyrabecsült figyelmébe és szives meggondolásába ajánlani a következőket: A „Templomberendezési Műintézet" R. T. ezidőszerinti cselekvő vagyona pontos becslések alapján 23475 (Huszonháromezer négyszáz hetvenöt) korona. És pedig: Gyári épület és telek becsértéke 65000 korona. Gépek és alkatrészei 36000 „ Faanyagok birói becslés szerint 21500 „ Készáru raktár 18000 „ Gyári és iroda felszerelés leltár szerint 3500 „ Követelések 6900 , Összesen: 150900 korona. Ezen szemben van a szenvedő vagyon a főkönyvek alapján : 127425 korona. Marad tehát cselekvő vagyon : 23425 korona. Ennek az összegnek erejéig történne előző körlevelünkben foglalt egyik tervünk alapján a részvények lebélyegzése. Emellett feltétlenül szükségesnek tartjuk — és ehhez már a főrészvényes közbe mosolyogtak az atyafiak változatos kölcsön bejelentésein. — Egy kis kölcsönnel akarok az államnak szolgálni! •— mondta az egyik. — Az háború kőccségére juttatok ezer korona kölcsönt a kormány kezébe — folytatta a másik. Végre sor került pipás Kis Mihályékra. A gazda jelentette be az éber asszonyi fül és szem ellenőrzése mellett, hogy a saját nevére ötezer korona, az asszonyéra pedig háromezer korona hadikölcsönt jegyez. — Szabad, avagy zárolt darabokat? —kérdezte töle a kölcsönjegyzést végző takaréki úr. — Miben áll ennek is, meg annak is a törvénye? — kérdezte a gazda. — A zárolt darabok az ötödik év végén felmondhatok lesznek, de azokat addig sem eladni, sem elzálogositani nem lehet, mig ellenben a szabad darabok nem mondhatók fel, de bármikor ellehet azokat adni, avagy kölcsönt is lehet rájuk fölvenni — magyarázták az urak. Örzse asszony erre titkos pislantásokkal félre hivta urát, csöndes suspitálással tanácskozott vele. A suspitálásból hamarosan hangos szóváltás keletkezett s már-már csőd fenyegette a tervezett kölcsönjegyzést, tudniillik az asszony részéről, mígnem Kancsi Jankó közelből hangzó hangos dicsekedése elhatározásra birta a máskülönben hiú Örzse asszonyt. — Tessék az asszonyét olyas fölmondhatónak irni, de az enyém csak legyen amolyan, mert én a magam részéről azt az illetlenséget soha sem teszem hazámmal, hogy fölmondjak neki. Ha tudják visszafizetik valamikor anélkül is. Különben csak a haza maradjon meg, mit sem törődök akkor a hitvány pénzzel! — mondta Kis Mihály lelkes hangon az uraknak. A kölcsönjegyzők közül legutolsónak maradt Kancsi Jankó. Nem azért, hogy nem került volna előbb sorra, hanem csupán azért, mert ő úgy akarta. — Mennyit jegyez? — kérdezték tőle az urak s aggodalommal tekintettek az atyafi kezében szorongatott öt darab betéti könyvecskére. — Nem is tudom hirtelenében! — sodrintott Kancsi a kajla bajuszán. — Egyszer úgy gondoltam, hogy jó, volna tán mind a harmincezer koronámat hadikölcsönbe fektetni, mert elég szép kamatot fizet utána a kormány. Jóval többet, mint a taKarék. De hát, mondok, a takaréknak is élni kell; szüksége van a betétpénzekre, úgyis sokat kivettek mások a hadikőcsönre, tehát itt hagyom továbbra is pénzemet. — Helyesen teszi! — mondták az urak, mert a hadikölcsönjegyzés folytán nagyon megapadt a takarékbetétjük Összege. Kancsi Jankó ravaszul mosolygott az urak helyeslésére, mialatt előhúzott piszkos bugyellárisából egy darab száz koronás bankjegyet: — No, azért kisegítem a kormányt is ezzel a száz koronával, de olyas fölmondható kőcsönre tessék irni, mert a pénz csak pénz marad : őrködni kell fölötte. Aztán megtisztölöm a tekintetes urakat, legyenek hasonló jó szívvel irányomban: írjanak a betétkönyveimbe egy százalékkal több kamatot, ha már itt hagyom a takarékban . . . urak kifejezett óhaját és helyeslését birjuk — az alapszabályok módosítását. Ebben követendő vezérelvnek valljuk annak biztosítását, hogy a mostani helyzethez hasonló a részvénytársaság további funkciójában ne fordulhasson elő. Mert bebizonyithatólag a társaság mai helyzetére a közgyülésileg örökre megállapított nagy fizetések és vezető állások vezettek. Ezért a módosítandó alapszabályokba felveendőnek tartjuk, hogy örökös állások | igy fize> tések ki nem köthetők. A tiszti fizetések az 1600— 2400 koronát; a lakpénzek a 300—700 koronát; a felügyelő bizottsági és igazgatósági tiszteletdíjak pedig a 200—800 koronát meg nem haladhatják. Ezek kiegészítését fogják azonban képezni az elérendő tiszta nyereségből adandó 4—8°/o jutalékok. A gyár productumát és jövedelmezőséget célzó reformként elöirandónak tartjuk a fokozottabb és élénkebb kereskedelmi vezetést, a minek hiánya szintén nagyban hozzájárult a társulat mostani helyzetéhez, kívánatosnak tartjuk, hogy a gyár minden állandó munkása egyben részvényes is (legalább 2 drb 25 koronás ujrészvénnyel) legyen ; aki a rendes osztalékon felül külön jutalékban is részesítendő. Erre a tiszta nyereségből 2—5% fordíttatnék. Ez mindenesetre emelőleg hatna a munkakedvre s igy elérhető lenne, hogy a munkások mintegy egymást ellenőrizzék. Ezek mellett még számos kisebb jelentőségű módosítást tartunk kívánatosnak, amelyek szent meggyőződésünk szerint a társulat felvirágzását eredményeznék. Amikor előző körlevelünkkel T. Részvényes urat felkerestük, célunk volt, hogy a Társulat jelenlegi helyzetérői felvilágosítsuk s ennek alapján meggyőzzük arról, amit mi közvetlen szemlélet és tapasztalat alapján állithatunk: igenis még megmenthető, felvirágoztatható ez a vállalat. Megmutattuk s kifejtettük erre vezető utakat is. Tettük pedig mi mindezeket azért, mert hasznos szolgálatot véltünk tenni akkor, amikor megmenteni akarjuk azt, a mi megmenthető. A mikor egy a maga nemében egyedüli és oly szükséges magyar iparvállalatot akarunk megmenteni. A mely gyártmányaival szépművészeti, s igy kulturális, virágzásával pedig gazdasági emelője lehet közéletünknek. És ebben a munkánkban erőt adó serkentés az, hogy ilyen borzasztó időben végezzük. Hogy amikor napok alatt évek munkája omlik halomba, — mi építeni akarunk. Hisszük, hogy szavunk nem lesz a pusztában kiáltó szava, akarásunk nem törik meg a részvétlenség sziklafalán ... és becsülettel megépíthetjük az uj erős nagy jövőre hivatott Templomberendezési Műintézet Részvény társulatot. Selmecbánya, 1915. május hó 5. Több részvényes nevében: Hazafias üdvözlettel Haverla József, róm. kath. plébános. Grohmann Gyula, könyvkereskedő. Sajtos Mihály. Az egyházmegye gimnáziuma 50 éves. Irta: Gáspár Pál főgimn. tanár. Ünnepe volt a nagyszombati gimnáziumnak 1865 ápr. 30.-án. Ekkor kapta meg ugyanis az intézet igazgatója: Aschner Tódor Scitovszky hercegprímás leiratát, melyben tudomásukra hozta a gimnázium újra alapítását. Nagy dolog volt ez azon intézetnél, mely évek óta válsággal küzdött s már-már azon ponton volt, hogy megszűnik, mert nincs meg az élethez szükséges anyagi ereje. Az 1864-ben odaküldött Schlick István (később kanonok) és Franki (Fraknói) Vilmos azzal a kilátással jöttek, hogy „non habemus hie manentem civitatem", mikor az érsek mégis elő tudta teremteni a szükséges összegeket s ezzel meg tudta menteni az érsek-alapitotta egyházmegyei gimnáziumot. Mert az intézet tulajdqnképen nem is 50, hanem legalább is 360 éves. Ősi időktől volt itt a káptalannak iskolája, melyet 1554-ben a városi iskolával egyesitettek és világhírű humanistáknak meghívásával (Ilicinus Péter stb.) egyszerre a leghíresebb iskolák közé emelkedett. 1560-ban a jezsuiták vették át, de 7 év múlva megint a káptalan tanított benne 1615-ig. Mikor Nagyszombat egyetemi város lett, gimnáziuma is szépen virágzott. 1615-ben a jezsuiták újra átvették és 164 éven át szakadatlanul vezették, mig végre 1773-