ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-04-25 / 17. szám

kezemmel az ajtóra mutattam. „Szégyelje magát, tiszt létére^gy öreg svédnek ily ajánlatot tenni." De nem csak velem beszélt igy, a többi tiszttársai és legénységük megostromolták személyzetünket, hogy valamit kitudjanak, de persze eredmény nélkül. A német tiszteknek ilyen tán az eszükbe sem tutott, ezt nevezhetem aztán gentlemannesnek. Később feltűnt még egy német naszád, igazoltuk magunkat s aztán a nyilt tengerre érve rendeltetési helyünkre siettünk . . . Jules. HÍREK. Tarkaság. Egy unalmas délután. Odakün csúnya, borongós az idő. A kerek mennyezetet ólomszürke fellegek borítják. Nagy cseppekben csapkodja az eső az ódon, vasrostélyos ablakokat. A felázott uton zörögve bandukolnak a szekerek elé fogott, kantárral felszerszámozott tehenek. Otthon ez újdonság volna, de itt a távoli idegen országban ez nagyon is mindennapi dolog. Mintha a tehenek és ökrök itt más divatnak élnének. Járom helyett uj köntösben, gyeplővel és huzó szíjakkal, járják az egyhangú és fárasztó életútjukat. A szekér bakján fiatal piros arcú cseh aszszony igazgatja a jámbor párákat. Nevető ajkával nógatja gyorsabb tempóra a lassan gondolkodva ballagó teheneket. Ha megállítani akarja őket, hangos berregéssel adja ezt tudtul nekik. — Brrr! A nagy szemű állatok megértik e fura ekszecirozást. Minden gyeplőrángatás nélkül szépen megállanak. A szekér mellett sajátságos fogat halad el. Alacsony kézi kocsiba fogott, gyeplővel cicomázott, erős testű kutya. Ez is cseh specialitás. A kocsiban husz-harminc'kenyér van elhelyezve, amit elég nehéz lehet a sáros uton tovavonszolni. S az izmos kutya fürgén szalad a nem könnyű teherrel. Az utca felső véginél nagy barnászöld folt mutatkozik. Mire elénk ér a folyton nagyobbodó folt, látjuk, hogy ez voltaképen hetven-nyolcvan orosz fogoly, akiket néhány magyar népfelkelő kísér. Az orosz foglyok egykedvűen ballagnak a vár felé, ahonnét kenyeret hoznak a társaik számára. Lassan, lassan felszakad a mennyboltozat fellegfátyla. Eláll a reggel óta tartó esőzés. Hoszszas erőlködés után előbukkan a verőfényes nap is. A vár oldalán ágaskodó fenyőfák jókedvűen bólongatnak alá az alant folydogáló, sötétkék színben játszadozó vízre. Az idegekre nehezedő bénultságot jóleső érzés váltja fel. A nagy kaszárnyaudvar is felelevenedik. A drótkerítés mindkét oldalán nyüzsgés keletkezik. A magyar fiu hamar megbarátkozik az idegenség minden fázisával. Megszokja a levegő erős fenyőfa illatát. A távoli hegyek hóval borított magaslatait, az idegen népek különcködéseit, sajátságait és szokásait. Ügy járkál mindegyik az avult sárgás meszelésü épületben, mintha örökké ebben élt volna. Valahol az egyik ablakban esengő éneklő hang kél légi útra. Jóképű magyar gyerek barnapiros arca, okos fekete szemei szinte ellentétben állanak a drótkerítés másik oldalán kódorgó lomha, opál szemű orosz foglyokéval. A magyar fiu hangjából kiérezhető a távol, néhány száz kilométerre levő magyar haza iránti vágya. S merengős nagy fekete szemeivel keresgéli azt az irányt, amerre az ő egyszerű, (de legdrágább egyúttal) nádfödeles kicsiny faluját képzeli. ... Köd lepte be a vén folyót Már mi nálunk Nem járja most a nóta . . . Azt susogja minden nyárfa Hogy mi nálunk Minden árva azóta ... A sóvárgó dal hangjai keringve járják be a széles udvart. A sétálgató foglyok figyelmesen hallgatják a bus magyar nótát. Szomorú akkordjait mintha ők is megértenék. Akárhány fogoly szeméből csillogó gyöngyszemek fakadnak. Talán őket is ugyanaz az epesztő vágy űzi, hajtja folyton. A mosolygó napfény az udvarra csalogatja a bűzös szobákban gubbasztó foglyokat. Csakhamar megtelik az udvar Európa és Ázsia legkülönfélébb népeivel. Oroszlengyel, nagyorosz, ukrajnai, volgamenti, kaukázusi, kirgiz, tatár, örmény, osztják népfajokkal. Valóságos Bábel. És megkezdődik a hancurozás. Az egyik csoport gombozik, a másik pitykézik, a harmadik nehéz ólomkarikát dobál. Egy fiatalképü orosz jobb falábával kerget maga előtt egy gömbölyűre faragott fenyőágat. Futballozik ugy látszik. Egy nagyszakállú, rézarcu harcos, kinek elől a nyakában sárga félhold jelvény fityeg, azzal mulattatja magát, hogy homlokrángatással igyekszik fejéről eltávolítani az arasznyi hosszú szőrű bőrsapkáját. A hancúrozó társaságtól távol kivágott fatuskón hosszú hajú, félelmetes kinézésű tatár üldögél. Ö nem elegyedik a többiek közé. Talán a hangos pajzánságuk sérti az ö szomorúsággal megtelt lelkületét. Halvány szürke szempilláit behunyva, valami egyhangú melódiát dúdol. Lágyan bugó hangjáról nem is sejtené a ember, milyen vad őstermészet szunnyadhat bévül. Mennyi gazságot követhetett el sok ártatlan embertárson. S most csendes álmodó. Bozontos szakállán számtalan étlap nyomai láthatók. A játszadozó foglyok közül egyszer csak nevető szemű orosz fiu settenkedik elő. Lábujjhegyen a dudorászó kozákhoz oson s hátulról csintalan kacagással befogja szemeit. Persze, hogy ez a csinytevés nem marad megtorlatlanul. A fiu gyenge karjai lefejtődnek a kozák izmos fogása alatt. Csakhamar a kozák ölébe kerül a csinytevő fiu. No aztán hull is a sok barack a fiu fejére. Csak győzze. Az a marcona nagy ember ugy játszik a fogoly ifjúval, akárcsak az oroszlán a körmei közé került báránnyal. A foglyok játszadozásainak trombitaszó vet véget. Hivás a vacsorára. A jóétvágyu foglyok viháncolva futnak csajkájukért, hogy mielőbb bekebelezzék a párolgó ételt. Szép csendben mendegélnek a konyha elé s csakhamar kanalazó emberek töltik meg az udvart. A magyar fiuk is jelt kapnak a menázsira. Az éhes gyomrok nemsokára megengesztelődnek. Fery. Krónika. Az öreg regrutát Tisztelettel nézzük, Ha nem is vág olyan marsot Lassan hajló térdük ! Ha ügyetlen egy kevéssé Talán fordulásuk ; A jó öreg regrutáknak Csak a lelkét lássuk! Ne nézzük a külsőt, A sok-sok rézgombot; Bár az öreg regrutáknak Ez is ád sok gondot. Ne nézzük ruhájuk Nem illő szabását; A jó öreg regrutáknak Ily megifjítását! Elég a lelkükbe Egy kissé belátnunk, Hogy felkeljen a tisztelet, A hála irántuk. Az öreg jó regruták Amit tudnak, tesznek, Nem ritkán a fiatalon Is bizony túltesznek. Ne az ügyességük' — A buzgalmuk' lássuk, És ezt látva, strammul megy ám A masirozásuk! Mert ők tele gonddal Tele aggódással Lépegetik minden léptük Oly szabályossággal. Ne csudáljuk, olykor Ha könny jő szemükbe; Csak az Isten tudja, mi jut Ilyenkor eszükbe? Talán feleségük, Talán földjük, házuk, Talán síró csecsemőjük — Vagy az unokájuk? Mert már nagyapa is Köztük egyik-másik; És ez nemcsak a hajuknak Ritkaságán látszik. Az öreg jó regruták Minden egyik tagja Ezerfélét elmesélget fia van, ki hallgatja. Mindegyik mögött van Már egy átélt élet; Küzdelmekkel, búkkal teljes, Amiről mesélhet; És még mi vár rájuk, Milyen is az álmuk? Mit élnek át még ezentúl? Hol lesz a haláluk? Talán harcmezőkön, Talán pelyhes ágyban? Tán idegen arcok között, Tán az ősi házban ? . . . Ki tudja ? ki sejti ? A jövő elzárva; Ezért nézzetek jó szivvel Az agg regrutákra! (-.) * A hercegprímás a főrendiházban. Dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás a mult hét elején Budapestre utazott, hogy részt vegyen a főrendiház ülésén. Több fontos ügyet elvégzett, kórházakat látogatott és szerdán este visszatért Esztergomba. Mihelyt megkezdődnek a főrendiházi ülések, ismét Budapestre megy a hercegprímás. * Búzaszentelés a főszékesegyházban. Ma, szent Márk ünnepén a főszékesegyházban az ünnepélyes buzaszentelési szertartást dr. Kohl Medárd püspök fogja tartani. A szertartás a 9 órai szentmise után tartatik meg, amelyet ugyancsak a püspök végez. * Szent Adalbert ünnepe. Az esztergomi főegyházmegye védőszentjének, sz. Adalbert püspöknek ünnepét a hagyományos fénnyel és tisztelettel ünnepelte meg vasárnap a magyar Sión. A bazilikában d. e. 9 órakor ünnepélyes sz. mise volt, melyet dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás celebrált fényes segédlettel. Utána Torna István dunamocsi plébános, a sz. Imre kollégium volt prefektusa lépett a szószékre és igazi szónoki hévvel, választékos szép nyelvezettel előadta témáját: csak a szenvedés által lehetünk boldogokká, mint szent Adalbert és boldogságunk forrása az Isten. A lelkes, meggyőző beszéd mély benyomást tett a hallgatóságra. Délben a hercegprímás vendégül látta a szónokot. Délután 3 órakor dr. Kohl Medárd püspök tartotta az ünnepélyes vecsernyét, 4 órakor pedig Eitner E. Ákos lovag, succentor mondott litániát a főoltárnál. * Kongnia. A főegyházmegyei hatóság értesiti a ft. papságot, hogy a f. év első felére járó kongnia a hivatalhoz átutaltatott, tehát szabályosan kiállított nyugtáikat minél hamarább küldjék be, hogy a kifizetés megtörténhessék. * Főegyházmegyei hirek. Torna István kinevezett dunamocsi plébános e hó 19-én tette le a plébánosi esküt dr. Rajner Lajos püspök előtt. Az eskünél dr. Drahos János főszentszéki jegyző segédkezett. — Biro Gyula csábrági adminisztrátor ugyanoda plébánossá neveztetett ki. * Főkáptalani választások. A főkáptalan a szt. Adalbert-napi szokásos évi választásokat titkos szavazás útján megejtvén, megválasztotta: Gazdasági és jogügyi előadóvá: dr. Fehér Gyulát. Jószáglátogatókká: dr. Koperniczky Ferencet és dr. Rott Nándort. A főegyházmegyei alapítványi pénztár kezelőivé : dr. Klinda Teofilt és Schiffer Ferencet. Subcustossá: Bogisich Mihályt. Szegénypénztár kezelőjévé: Brühl Józsefet. A főkáptalani magánpénztár kezelőjévé: dr. Koperniczky Ferencet. Számvizsgálókká: dr. Roszival Istvánt és dr. Walter Gyulát. Spirituálissá: Brühl Józsefet. Punetátorrá: Graeffel Jánost. * Temetés. Pénteken d. e. 10 órakor temették özv. Miedler Bezsönét, városunk hirtelenül elhunyt derék tanítónőjét. Temetésén impozáns részvét nyilvánult meg. Megjelent a tanítóképzőintézet ifjúsága a tanári karral, továbbá a városi elemi iskolák tanítóikkal, illetve tanítónőikkel és végül az ismerősök, tisztelők és jóbarátok nagy száma. A főkáptalan tagjai közül ott láttuk Brühl József és dr. Fehér Gyula prelátus-kanonokokat, de igen szép számmal volt képviselve a központi papság is, mely mindenkor tudja megbecsülni azokat, kik a tanügy terén példás szorgalommal, követésre méltó buzgalommal működnek. A temetési szertartást Mátéffy Viktor plébános végezte káplánjainak segédkezése mellett. A temető kápolnájánál a tanitói kar megható énekben, vett búcsút szeretett kartársnőjétől. A koporsót a szeretet és tisztelet koszorúi borították. Az árváknak tolmá-