ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-04-18 / 16. szám

A katonaverternek más teendője nem is marad, mint az ételhordás, ablakpucolás és padlósurolás. Ehhez ért. De a beteg gyógykezelését, az orvosi rendeletek végrehajását, a beteg psychéjének kezelését az irgalmasság angyalai végzik. Ok az orvosi recepten tul is ellátják borral, cognaceal, lágy tojással, naranccsal és puha kaláccsal a beteget. Néha „fáséba" is kerül a modern szent Erzsébet a beteggel, ha nem akar enni... A végső szentségek vételénél imádkozni segiti a beteget, haldoklásnál lezárja szemét, halála után megmossa hült tetemét . . . Egy lembergi gazdag kereskedőnek az utcán megmutattam az urihölgynek a férjét, aki önkéntes fiát a ragályos tífuszból kiápolta. Csaknem térdrehullott előtte és könnyes szemekkel bizonygatta: hogy ily felebaráti szeretetet ő még nem látott, söt nem is hallotta, hogy ilyen volna a világban! S a modern szent Erzsébetek kitartanak, bár a lapok nem kürtölik nevüket s elismerés helyett néha hivatalos dorgálást kapnak. Nemrég is kilátásba lett nekik helyezve, hogy 3 korona napidíj fejében pontosabban tartoznak megjelenni . . . Esztergom legelőkelőbb hölgyei! Nincs az a ragyogó érdemjel, mely az irgalmasság önzetlen erényhőseinek, a modern szent Erzsébeteknek önfeláldozó szeretetét méltán megjutalmazhatná. Csak az örök jutalmak osztogatója fejezheti ki méltókép az őket megillető elismerést, midőn majd igy szól hozzájuk: „Éheztem és enni adtatok nekem, szomjaztam és inni adtatok nekem, ruhátlan voltam és felruháztatok engem." „Mikor láttunk téged Uram — éhezni és szomjazni?!" „Bizony-bizony mondom nektek: amit a legkisebbnek cselekedtetek atyám fiai közül — azt nekem cselekedtétek!" HIREK. Ima. Magyarok Istene! Köszönjük Tenéked, Hogy megvédelmezted Máig magyar néped S erdőkoszoruzta Kárpátok tövében Védelmezőnk valál Hosszú ezer évben. Sok ellenség tört ránk Egy ezredév alatt. . . Látott már nemzetünk Mindenféle hadat. . . De annyi ellenünk Mint most' sohasem volt. . . Hazánk fölött borús A magas égibolt. Ne engedd Istenünk Elveszni e népet, Mely ezer éve, hogy Veled frigyre lépett. Benned bízunk csupán Kérünk segits minket S vezesd győzelemre Küzdő hőseinket! Walter György. Csendes élet, gyors halál. Életében nem kért tőlünk semmit s most, mint halottnak, mit adhatnánk neki ?! Csöndes szerénységgel haladt az utcákon, mikor a munka után üdülésre vágyott. A falak mellett kis térre húzódva, hogy másoktól valamit el ne foglaljon. Minden köszöntést szives örömmel fogadott s rajta volt, hogy másokat — fiatalabbakat, alsóbbakat köszöntésével megelőzhessen. Nem kért ovációt, csak türelmet. Dicsőségre nem pályázott, de a munkát szivesen végezte. A halál felett Isten rendelkezik, mégis mintha az is szokásához alkalmazkodott volna. Az ágyba csak azért feküdt, hogy meghaljon. Nem betegeskedett hosszan, hogy másokat ne fárasszon. Életében nem kért tőlünk semmit — halála után szivünk teljes részvétét adjuk neki, bár talán nem álltunk ravatalánál, sírjához nem mehettünk. Csak annyit mondtunk egymásnak: — Hallotta? Meghalt Terlanday? — Igazán? Meghalt?! Ebben a rövid párbeszédben benne volt mind az a fájdalom, részvét, tisztelet, amely a derék papnak, a jó szerzetesnek, a lelkismeretes tanárnak jár s neki méltán megadható. Akik nem tartoztak közelebbi környezetébe, csak ritkán beszélgettek vele. Mosolyogva köszönt, de senkit meg nem szólított. Nem mintha kerülte volna a szívélyes érintkezést, hiszen ha valaki mégis megszólította, kedvesen eltársalgott vele és soha kellemetlent nem mondott. De talán erre nem is kellett vigyáznia, mert természeténél fogva nem tudott kellemetlen lenni. A város utcáin csak addig járt, mig kiért a szabad természetbe, ahová a tudományos szomj és vonzalom vezette, mert a természettudomány neki nemcsak választott tantárgya, hanem szórakozása, mulatsága, gyönyörűsége volt. A tudományon kívül még valami mást is keresett a szerény bencés tanár az élettel teli természetben. Egészséget keresett, mert bizony azzal nem rendelkezett. Gyakran volt látható a Duna partján, a szigetben, sőt nem sajnálta a fáradságot s felment a várba is, hol a legcsöndesebb helyeken a növényekkel : a fákkal, füvekkel, virágokkal társalgott. Mennyi szépet tanulhatott tőlük érzékeny lelke s ezt a sok szépet csendesen hordozta, mert a betegség megőrölte benne a produkáló vulkanikus erőket. A politikai s a társadalmi életben is az az elv vezette, hogy senkinek útjában ne álljon. Nem adott tanácsot másoknak, de a jónak talált irányt tűrhetetlenül követte. Az elveknél kitört belőle a karakter, az akarat. Sírjánál levesszük kalapunkat. Bizonyára mosolyogva fogadja a tisztelgést s viszonzásul imádkozik érettünk Istennél. R. * Haláláról a Bencés székház a következő gyászjelentést adta ki: „A pannonhalmi szent Benedek-Rend esztergomi székházának tagjai szomorodott szivvel jelentik, hogy szeretett rendtársuk, Terlanday Emil János szentbenedekrendi áldozópap és oki. főgimnáziumi tanár folyó év április 14-én hajnali 4 órakor rövid szenvedés után a haldoklók szentségeivel megerősitve az Urban elhunyt. Született 1866. aug. 27-én, a Rendbe lépett 1882. július 30-án, áldozópappá lett 1889. jul. 6-án. Áldásos tanári működését 1889—1895-ig Kőszegen, 1895—1896-ig Pannonhalmán, 1896—1898-ig Sopronban, 1898— 1900-ig Pannonhalmán, 1900—1902 ig Budapesten, 1902 tői az esztergomi főgimnáziumban fejtette ki. Az engesztelő szent mise-áldozatot a boldogult lelki üdvösségeért 16-án, pénteken délelőtt 9 órakor mutatjuk be a Szent Ferencrend templomában és utána az esztergom-király városi temető kápolnájából kisérjük és helyezzük a boldog feltámadásig nyugalomra. Esztergom, 1915. április hó 14. Az örök világosság fényeskedjék neki!" Levelek a harctérről. VII. Drága Anyám! Amitől rettegtem, megérkezett. Nem jött hirtelenül, mint a nyári zivatar; váratott magára, mert úgyis tudta, hogy látogatását el nem kerülhetem. Minden nap este s minden éj után hajnalban szorongva gondoltam, vájjon megérem-e az estét, vagy a hajnalt, nem terülök-e el néma sóhajba fúlva a ragyás képű fagyos göröngyökön ... Megsebesültem. Bal mellemen ment át a golyó, átfúrta a tüdőmet is. Öntudatomat vesztettem; soká, nagyon soká fekhettem igy, mert csak a vonaton ébredtem eszméletemre. Szent isteni gondviselés nem engedte a pillanat borzalmait átélnem. Mikor legnagyobb lehetett a nyomorom, akkor takarta le enyhe fátyolávai könnyes szememet. De mit regélek itt neked annyit, ugye ez nem érdekel téged jó anyám, tudni akarod, hogy hol vagyok s hogy érzem magam? Egy hete már, hogy ebbe a kórházba kerültem, azaz nem is kórházba, apácazárda ez. Csendes, békességes apácazárda. Egyedül vagyok benne, nincs társam, nincs kollégám, a jó áldott nénék egyedüli mentőim. Mint tőlük hallottam, az ébredésem után a vonaton ismét elájultam, az orvosok konstatálták, hogy tovább nem szállíthatnak, azért útközben itt Grvisoy nevű falu előtt kitettek. Majd valami rozoga szalmás kocsin bevittek a faluba s elhelyeztek ebbe a kolostorba. Édes Istenem, mily nagy hálával tartozom ez egyszerű, csendes nőknek, kiknek soha életemben jót nem tettem, soha sem ismertem s ők oly kimondhatatlanul jól bánnak velem. Puha párnákon fekszem csendes kis szobácskában. Ablakom apró üvegtábláin a mosolygó ég gyógyító derűje tekint le rám s a meleg napsugár játsza körül száraz ajkamat. A szobácskám másik végében kis nyilas van, szines üvegek takarják le és elválasztanak a kápolnától. Korán reggel, késő este ezen át száll hozzám a gyönge női hangok összhangzó dallama, amint imádkozva, szivüket, lelküket az imák tüzébe mártják. Megragadóan szép. Ahogy itt fejem a párnákon nyugszik s hallgatom az éneklő fohászo • kat: Conserva me Domine, quoniam speravi in te... minden más elenyészik előttem. Most érzem csak igazán édes jó anyám ebben a beszédes csendben, hogy lelkem áhítozik az igazság után . . . Most látom, hogy mit ér a háború tüze, mit a győzelem s az érdem, amit mellünkre tűznek — semmit, semmit. A lelkünk ér valamit, csak az s látod anyám, ezt a csend súgta meg nekem. Mert mit érünk mind azzal, ha lelkünk a nirvánába vész. Most is a nap rám süt olyan édes melegen, amint ágyamban irok s bár mellem sajog s vérem bágyadtan csúszik az ereimben, de olyan boldog vagyok, úgy szeretném az egész viiágot a szivemhez szorítani, hogy boldogságomból juttassak nekik is. Oh ti semmiségéit, mulandóságért, uj harcokért küzdő, izzadó emberek, csukjátok le egyszer szemeteket, fogjátok be fületeket s figyeljetek a lélek zenéjének bájos hangjaira. Az szólni fog valamit, valamit, amit még meg nem értettetek, a fájdalomról, a halálról s az örök boldogságról. Örök boldogságról, oh mily szép szó ez, mily fenségesen hangzik. Ugye, Anyám? Ápolónőm maga a jó öreg főnöknő, puha kezű, arany szivű nő. Mikor reggel, vagy este fölém hajol s kérdi vájjon kivánok-e valamit, te jutsz eszembe édes anyám szentem . . . Eljövök-e még egyszer hozzád, oh fölém hajolsz-e még s megsimogatod-e ráncos homlokom ? — Aztán van egy másik ápolóm is, nem apáca, világi hölgy s Eliznek hívják. Az is olyan jó, nemes szive már a szeméből szól. Németül beszélgetünk s ami igy nem sül el, hát francia tudásommal foltozom ki. Mondom nagyon kedves és nagyon ismerős, rémlik, mintha valahol láttam volna. Még irnék anyuskám, de kezem már nagyon remeg s a szempillám fáradtan csúszik édes álomra. Isten megáldjon s óvjon meg a bajtól, kívánom őszintén. Aladár. N. B. Kérlek mamám, ne mutogasd leveleimet másoknak, mert én csak neked szántam őket, nem pedig az egész falunak. * A hercegprímás Esztergomban. Dr. Csernoch János bibornok hercegprímás Budapesten április 11-én a Mátyás-templomban az ország előkelőségeinek jelenlétében ünnepélyes nagymisét tartott. Megtekintette a parlamentben a had- és népegészségügyi kiállítást. Látogatást tett Újpesten a főiskolai szociális telep kórházában. Báró Orosdy Fülöpné vöröskereszt-fiókkórházát szintén megtekintette. A mult hét közepén visszajött Esztergomba és ma vasárnap a főszékesegyházban a szt. Adalbert-napi nagymisét pontifikálja. * Személyi hirek. Jedlicska Pál nagyszombati érseki helynök, dr. Rott Nándor központi papneveidei kormányzó, prelátus kanonokok Esztergomba érkeztek, hogy a szent Adalbert-napi ünnepségeken és a főkáptalani nagy ülésen résztvegyenek. * Szent Adalbert ünnepe. Az esztergomi főegyházmegye ma vasárnap ünnepli védőszentjének, szent Adalbert püspöknek ünnepét. Ez alkalommal a főszékesegyházban d. e. 9 órakor ünnepélyes szentmise lesz, melyet dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás mond. A szentbeszédet Torna István dunamocsi plébános tartja. Az ünnepségben a főkáptalannak városunktól távol levő tagjai is megfognak jelenni. Hétfőn a hercegprímás elnöklete alatt ülést tart a főkáptalan, amelyen több fontos ügy kerül szőnyegre. Magán az ünnepen és annak nyolcada alatt d. u. 4 órakor a főoltárnál litániát tartanak. * Amerikai hölgyek Esztergomban. Pénteken az amerikai Vöröskereszt két tagja: Miss Maguire és társa Budapestről Esztergomba jöttek, hogy a várost és nevezetességeit megtekintsék. Az amerikai hölgyek Cleveland városból, Ohio államból valók s Budapesten az amerikaiak által fentartott kórházban működnek, hol jelenleg négy orvos és sok hölgy ápolja a mi betegeinket. Az idegen vendégeknek dr. Lepold Antal hercegprimási titkár mutatta meg a város nevezetességeit. * Háborús előadás. Iványi-Pám M. István főreálisk. tanár f. hó 24-én, szombaton d. u. V26 órakor a Fürdő-szálló nagytermében felolvasást fog tartani a vak katonák javára a következő címmel: „Hat hónap Angliában." Belépő dij személyenkint 2 kor.