ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-04-04 / 14. szám

tett már eddig is értéktelenekké, amelyekről azt hitték, hogy változhatatlanok, további következményeit pedig, melyek minden téren befognak következni, még senki sem láthatja előre. Ludolf. A régi keresztények felfedezése Japánban. — Az 50. évforduló alkalmából. — Xavéri szent Ferenc, 300 évvel ezelőtt, csengetyüvel a kezében kezdte meg nagy téritő munkáját Japánban. A kis csengetyü szava csalogatóan hivogatta Nippon ferdeszemü szülötteit, akik oda jöttek, letelepedtek köréje a földre s hallgatták a túlvilági történetet arról az ismeretlen Istenről, aki a kis japánokat oly nagyon-nagyon szerette. Cseresznyevirágzás volt akkor, s a fák már hullattak szirmaikat. A föld fehér lett s a játszi napsugár biborszinbe festette őket. Ferenc páter arca ragyogott, s túlvilági öröm, benső megilletődés ült az ajkain. — „Szeretett titeket az az Isten, nagyon szeretett, véres kereszten halt meg értetek." S e szó felhatott a Tokugawa uralkodók labirintusaiba, Buddha pagodáiba, Fuzsijama apró viskóiba s ott egy pillanatra ' elnémított mindent. S aztán — csoda — felelet jött tőlük, bár gyengén, mint a messziről ideszakadt zene foszlánya — „hiszünk, követjük." S ezren, ezren jöttek, a két kardu lovagok, a szamuráyok vitézei, yeddoi asszonyok s fehér kimonoju apró gyermekek. Japánban virágozni kezdett az egyház. Nagy és szép lett. S a mikor már azt lehetett gondolni, hogy a kereszténység eszméi át fogják hatni az egész országot a holland és portugál kereskedők civakódásai véres üldözésnek lettek az okozói. Üzleti okokból, bevádolták a császárnál a szent Ferenc nyomában haladó hittéritőket, hogy azok nem Isten országát akarják terjeszteni, hanem közönséges kémek, kik az ország titkait igyekeznek napvilágra hozni. A hatalmukat féltő bancok megszinezni és terjeszteni kezdték e szavakat, lázadást szítottak s létrehozták azt a rettenetes üldözést, amelyet Neró óta nem látott a világ. A holttestek piramisai emelkedtek az ég felé s a Nangaszak-i tenger vize vörös lett a véres patakok gőzölgő vizétől. A hű, Krisztus szeretetétől átittasult lelkek, a föld alá menekültek s ott a régi keresztények mintájára katakombák misztikus csendjében emelték fel siró szivüket az irgalmas ég felé. A templomaik, melyek akkor már szép számmal emelkedtek, romokká váltak. A pogányok vak dühe széthányta szentelt köveiket. Mindenki azt hitte, hogy pap és tanitó nélkül a hitük majd lassan gyengülni fog s végül is elferdülve vissza fog olvadni a pogányságba. Pedig nem igy lett. 50 évvel ezelőtt egy jezsuita atya, — mint 300 évvel ezelőtt szent Ferenc — lángoló buzgósággal kötött ki Nangaszaki partján. Lakást bérelt magának, s aztán a tenger felé eső rész egyik lankás domb oldalán a japáni vértanúk tiszteletére kis templomot épített, melynek aranyos keresztje messze csillogott a sárga vizek végtelenje felé. A naptárak 1865. márc. 17-et irtak. Délfelé járt az idő. Meleg és csend volt, csak a kikötök felől jött a vásárosok tarka zaja, mely hol erősbödött, hol meggyengült, a szél forgása szerint. A kis templom elé, falusi emberek jöttek s kíváncsian nézegették azt jobbról-balról. Majd felcsúszott a tekintetük a keresztre s innen még feljebb fel-fel az azúrkék égre. Lehettek ugy tizenöten. A misszionárius észrevette őket, s mint jó sáfárja az Urnák, barátságosan feléjük közeledett s mosolyogva kérdé, hogy vájjon nem szeretnék-e megtekinteni belülről is? — „Oh, nagyon" felelték azok, mire a páter kinyitotta az ajtót s a kíváncsiskodókat egyenesen az oltár elé vezette. A misszionárius kissé letérdepelt, hogy üdvözölje a tabernákulumban rejtőző Ur Jézust, amikor egy asszony a füléhez hajol s csendesen mondja. „Te — nekünk ép oly szivünk van mint neked." Meglepődve ugrik fel erre a pater s kérdi. „Kik vagytok ti? Honnan jöttök? Az asszony felel: „Mi Urakani község lakói vagyunk, nem messze innen Nagaszakitól. S ott mindnyájunknak olyan szivünk van mint neked. A misszionárius nem tudja megérteni. Fejthetetlen rebus előtt áll. Az asszony azonban tovább viszi a szót: „Hol van a Sancta Maria képe?" Elképzelhetjük az ujabb elképedést, amit e szavak a pap lelkében okoztak. Sancta Maria nevét egy japán parasztasszony ajkairól hallani. S ekkor jött az eszébe, hogy ö tán most a régi keresztények unokáival áll szemben. E gondolat lenyűgözi őt. Szája nem tud szóra nyilni s azért csak kezével némán mutat a mellékoltárra, amelyen a szent Szűz karján a kis Jézussal volt latható. Majd odavezeti az egész kis társaságot. Ájtatosan térdelnek le az oltár köré s figyelmesen nézegetik a képet. A merev szemek lassan könynyekkel, telnek meg s az a titokteljes félelem, a benső gyanú, mint a nyárhajnali köd egyszerre szétfoszlik, s mint egy torokból tör elő a szó. „Igen, igen ez a Sancta Maria. Nézzétek ott a karján a on ko, Jesu Sama", azaz a fenséges gyermek, az Ur Jézus. Ez a kép nyilvánította ki előttük, hogy ők ez uj templomban, őseik hitére leltek. Örvendezve beszélte most az egyik aszszony, hogy ők az első fagyhónap 25-én a Jezu Sama születését ünnepelik. „Őseinktől hallottuk — mondotta — hogy Jesu Sama ezen a napon éjfél tájban, messze nyugaton a Sancta Maria virgenstől született egy hideg istállóban. „De más ünnnepeink is vannak", melegedett bele az aszszonyka. „Minden évben ünnepeljük azt a szent időt, melyet a szomorúság idejének nevezünk, s ekkor a Jesu Sama haláláról és szenvedéseiről gondolkodunk, melyet értünk a mi bűneinkért viselt el. Azonkívül tartjuk a kuwarezumát (Quadragesima) és a pazukát. Atyáink azt mondták, hogy Jesu Sama ezen a napon támadott fel a halottaiból. Nektek is vannak ilyen ünnepeitek? „Oh igen — feleli a missionárius •— mi nálunk most vannak a szomorúság napjai és ezt követi a pasuka." Az öröm lesugárzott e szavakra, az aszszony arcáról. „Egy szép szokásunk is van —• folytatta tovább — sacramentónak és bachisumának nevezzük. Mindnyájunknak részesülnünk kell bachisumába; soha egy gyermeket sem hagyunk meghalni sacramentó nélkül. Az egyik közülünk szolgáltatja ki a bachisumot és az egy Santo nevét adja neki." S igy ez egyszerű szivekből, az egyik igazság után a másik tűnt elő, majd még régi imák foszlányai tűntek elő, mint Sarube Regina. Abe Maria, Pateru Nosuteru. A misszionárius többé nem kételkedhetett, hogy a régi keresztények ivadékai előtt áll. Kis szünet állt be. Majd egy ifjú megszólalt a csoportból: „Idegen, aztán ismered azt a nagy tudományok királyát ? Őseinktől tanulluk, hogy ott messze nyugaton van egy nagy város, melyet Rómának neveznek. S abban él ez a hatalmas király. Ö sacerudotékat küldött hozzánk, kik atyáinkat tanították. Tudod mi a neve?" A páter rögtön megértette, hogy miről van szó, s örvendve felelt: „0 igen, én ismerem öt. A nagytudományok királyát Piusnak hívják. Ö küldött hozzátok engem is. S nagy öröme lesz, ka majd rólatok fog hallani." Imádságos csend lett erre. A jámbor őseik vérén megváltott nipponok, sirva a boldogságtól, kuporodtak le a páter lábaihoz . . . Kedves olvasóm, mit szól ehhez? Az Isten mily mélyen tudja bevésni a nevét, az ember szivébe. Évszázadok véres zivatarai, kaszák, lángok, bitófák nem képesek azt kiirtani onnét, sőt jobban, mélyebben bevésik azt. Szent Ferenc szelleme s a vérükkel fizetett hős martyrok ezrei, buzgón öntözgették vérükből sarjadzott virágokat, s nem engedték, hogy idegen eretnekség vesse bele konkolya magvát. Mikor a tüzes kasza s a szorító kaloda már testükhöz ért, utolsó szavuk az volt, testvéreim, csak azoknak higyjetek, akik olyat fognak tanítani, mint mi. Ha jön valaki kérdjétek, hogy ismeri-e a Santa Máriát és a Jézus Samat, — meg Krisztus földi helytartóját a pápát, s ha igen, csak akkor higyjetek neki." Aztán lecsapott a bárd, a kasza, a szentfő lehullt, s a mennyben egy uj, szent virágszál virult. Néma lett a vidék, a cseresznyefák fehéren virágoztak, s mélyen magukba rejtették a titkot, melyről a föld regélt nekik, csendes, nyári szűzi éjeken. Itt-ott meg a föld repedésein kiszűrődött a hang s elszéledt az éjbe ... Ave Maria ... Zoványi Gyula. Anglia következetlensége a Dardanellák kérdésében. Minden jel arra mutat, hogy Anglia oly nagynak . képzeli a „német veszedelmet", hogy ezen kísértettől való félelme miatt lemond mindazon politikai törekvéseiről, melyekkel eddig a Keletet és Keletázsiát hatalmában tartotta. Mióta Anglia Indiának birtokában van. és amióta a török-kérdés felszínre vetődött, azóta a londoni politikai körök folyton azt az elvet vallották, hogy az India felé vezető szárazföldi és tengeri utat Oroszországgal szemben minden áron meg kell védeni. Az illetékes tényezők ugyanis megértették, hogy minő veszedelmet jelentene számukra az orosz terjeszkedés. A két állam két összeegyeztethetlen ellentétnek látszott. Ez volt az, oka annak, hogy Anglia fenntartani igyekezett Törökországot és elzárni a Dardanellákat minden hadihajó elől. Mióta pedig Kina megnyitotta kikötőit az európaiak, különösen pedig az angolok, a „vörös barbárok" előtt, az angolok elvükké tették, hogy Kina kapui főleg csak az angol kereskedelem és ipar számára legyenek nyitva. Az első elvről már lemondottak, a másodikról pedig Japán kedvéért lesznek kénytelenek lemondani. 1890. óta különböző egyezségekben Anglia sürgetésére a Dardanellákat hadihajók számára elzártnak nyilvánították. Sőt 1854-ben Anglia Franciaországgal közösségben két éves győzelmes eredményű hadjáratot is kezdett Oroszországgal szemben, hogy Törökországot megmentse és a Dardanellák elzártságát továbbra is biztosítsa. Az 1856-i párisi béke szintén elzárta e tengerszorost, amely egyike a legjelentékenyebb utvonalaknak, minden hadihajó elől, kivéve a török hajórajhoz tartozókat. Ugyanezen békekötés megtiltotta Oroszországnak azt is, hogy a Fekete tengeren flottát tartson. Oroszország azonban kihasználta azt az alkalmat, amelyet neki a német-francia háború nyújtott és szabadulni igyekezett ezen kellemetlen bilincsekből. Az 1871-i londoni egyezmény azonban csak annyit engedett meg Oroszországnak, hogy a Fekete tengeren újra hadi flottát tarthasson, a Dardanellákat pedig továbbra is zárva tartotta. Még a berlini kongresszuson (1871.) is nagy izgatottságot okozva casus bellinek nyilvánította Beaconsfield a s.-stefanoi békét, mivel ez a bolgár határt Konstantinápolyhoz igen közel állapította meg, noha ez a békekötés is a hadihajók előtt elzártnak jelentette ki a tengerszorost. Mérhetetlen irányváltozást jelentett tehát Sir Edward Grey nek a londoni parlamentben elhangzott febr, 25-i nyilatkozata, amelyben kijelentette, hogy Anglia Oroszország azon törekvésének, hogy nyilt tengerhez jusson többé nem akar ellenszegülni. Egy újsághír szerint igy beszélt: „Olyan törekvés ez, amellyel szemben teljes rokonszenvvel viseltetünk és amelyet kétségtelenül a béketárgyalások fognak pontosan Körvonalazni." Ezen szavakkal Anglia feladta eddigi álláspontját, amelyért hajthatatlan szívóssággal egy teljes századon át helyt állott. Konstantinápolyt kiszolgáltatja Oroszországnak, biztosítja ennek befolyását az aegei tengeren, amely jelenleg túlnyomóan görög befolyás alatt áll. Oroszország mindenesetre már akkor követelte e szabad tengert Angliától és Franciaországtól, amikor szövetséget kötött velük Németország és a Monarchia ellen, a szövetségesek pedig beleegyeztek ebbe. Ezáltal Oroszország szabad kezet kapott a Keleten. Azon a már régen birtokában levő szárazföldi uton kívül, mely a Kaukázuson keresztül Előázsiába vezet, még szabad tengeri utat is nyerne, amit éppen Anglia zárt el eddig előle. Mindenesetre az is biztos, hogy Anglia is gondoskodott magáról, amennyiben az oroszok megígérték neki a szabad uralmat Mezopotámia és Syria (amelyen talán Franciaországgal fog osztozkodni) fölött, sőt talán ígéretet tettek Perzsia és Afghanistánra vonatkozólag is. Anglia főcélja az Egyptom és a vele határos országok fölötti uralom, hogy annál jobban biztosithassa indiai birtokait, másik célja pedig egy vasútvonalnak létesítése, amely Cape Town-tól Kairóig, innen Jeruzsálemig és azután Perzsián és Indián keresztül Delhi- és Kalkuttáig vezessen. De lássuk csak a tényeknek másik következményét I Ki biztosithatja Angliát arról, hogy Oroszország barátsága tartós lesz? Igaz ugyan,, hogy Edward királynak ügyes keze a két országnak érdekellentéteit a németek elleni közös gyűlöletnek medrébe szorította, bizonyos azonban, hogy ez az állapot tartós nem lesz. Oroszországnak szabad kiútja a Földközi tenger keleti felébe különösen Cyprust, Anglia támaszpontját fogja veszélyeztetni. Elő fog állni az a lehetőség, hogy Anglia előtt be fog zárulni a Suez-csatorna es ezzel az India felé vezető ut is. Minél inkább Oroszország birtokában lesznek Előázsia és a hozzátartozó tengerek, annál inkább fogja Öt csábítani e gondolat, különösen abban az esetben, ha Franciaország felújítaná régi igényeit Syriára és esetleg Egyptomra vonatkozólag is. Megfontolásra érdemes az is, hogy Oroszország, mint kereszténye hatalom Palesztinára is igényt tart, amelyet már évtizedek óta eláraszt zarándokokkal, szerzetesekkel és kolostorokkal. Egyelőre azonban a Dardanellákat megnyitni akaró francia és angol hadihajók ellen a legnagyobb kaliberű Krupp-ágyúk védik a török záróerődöket. Kár, hogy a német tengeralattjárókat nem lehet oda szállítani 1 ... r t