ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-04-04 / 14. szám

XX. évfolyam. Esztergom, 1915. április 4 14. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 16 fillér. Szerkesztőség-: Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. Kéziratok a szerkesztőség", előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Feltámadás. Esztergom, 1915. április 3. A feltámadott Üdvözitöben való hit a kereszténységnek ereje. Az isteni kegyelem csodás ereje által ékesszólókká, bátrakká lett apostolok ezt hirdetik Jeruzsálemben, ennek a hitnek lettek rendithétlen bajnokaivá, vértanúivá. A nemzetek várták a szabaditót, kit a próféta a népek világosságának nevez. A világosság megjelent a földön, delelőre érve fejté ki fényözönét, midőn Krisztus dicsőségesen feltámadott. A feltámadás eredménye, hogy a Júdeában hirdetett isteni tanok gyorsan kisugároztak a földkerekségre, szertehinték az igazság fényét és napkelettől napnyugotig dicséretes lön az Űr neve. A nemzetek apostola igehirdető útjában erre a hitre támaszkodik, e nélkül — mondja — hiábavaló a mi prédikálásunk. Ennek a hitnek ereje nyilvánul abban, hogy a bün fertőjébe merült pogány Róma azt a megfoghatatlan titkokat hirdető, a hívektől nehéz kötelességek teljesítését követelő hitet elfogadta; a kevély pogányság alázattal leborult a kereszt lábaihoz. Neró, Traján kegyetlen zsarnokok a ti Rómátok, a ti királyi váratok a Krisztus vára lett, azé, akit ti tanítványainak vérébe akartatok megfojtani, trónotok hitének trónja lett, azé a hité, melyet a szegény halászok hirdettek. Tizenkilenc század múlva is oly hullámokat ver ez esemény a nemzetek élettengerén, mely bámulatba ejt; kénytelen beismerni a világKrisztus hatalmát a lelkek fölött, megérzi a feltámadás napjának varázsát a hitetlen ember is s nem képes magát kivonni ez ünnep hangulatának hatása alól. A kereszténységben hatalmas erő lüktet, isteni erö működik, Krisztust le nem győzik az elmúló évezredek. A nagy hódítók, államalkotók, kiknek léte azon hatalmas befolyásból tűnik ki, melyet az emberiség életsorsára gyakoroltak, egytöl-egyig a történelem alakjai. Ök megfutották pályájukat, lej élték napjaikat, eltávoztak az események színhelyéről, másoknak adva át a tért. A halványodó emlékezet felcsillámló világa hirdeti olykor egykori létöket. Krisztus fönséges nagyságában van itt közöttünk, ama tizenkilenc század óta, midőn az emberi nemnek láthatólag megjelent a földön. Milliók és milliók oda adnák érte életöket s hogy közöttünk van, bizonyítják azok is, kik ellene most is összeesküdnek. Országok kormányzásában, társadalmi mozgalmakban jelét látjuk olyan törekvéseknek, melyek majd közelebbről, majd távolabbról Krisztusra vonatkoznak. Itt támadást intéznek ellene; ott védelmezik, tisztelik és imádják; ö nem a történelemé oly értelemben, mint azok, kik valaha éltek s most a föld porában nyugszanak. Jézusra nincs még utóvilág; ö minden időé, minden idö és nemzedék fölött áll, nincs alávetve a tünö századoknak, az ö léte örökkévalóság. Krisztus keresztje határpontot jelent az emberi nem életének útján, tövében állapodik meg a bukás, onnét indult ki az újjászületés. Az ó-világ bálványimádó pogánysága, kegyetlen zsarnoksága, erkölcsi sülyedése, rémes sötét éj vala az emberiségre nézve. „A nép, mely sötétségben jár vala,, nagy világosságot lata, a halál árnyékában lakóknak világosság támada." Az emberiség körülárasztva látja magát e fénytől, egy ideig tétovázik, végre engedelmeskedik annak a csodás világosságnak, mely elűzi a csak imént még kisértö rémeket. Az emberiség arca e világosság felé fordul s a Golgotáról látja leragyogni a szellemi napot, onnét látja előtörni kimondhatatlan áldások kiapadhatlan forrását. E fény áthatotta az emberi lelkeket, nemcsak a felületen létezik, hanem él a szivekben; e fény a kereszténység, az emberi nem műveltségének lelke és alapja. A müveit világ erkölcsei, szokásai, törvényei ennek szelleméből táplálkoznak, a kereszténység szinét viselik magukon s legnagyobb ellenségei sem képesek már gondolkodni anélkül, hogy abból, ami az övé, ne kölcsönöznének. Kétezer éve él már a Golgotának talajába ültetett kereszt, de még mindig ifjú erejének teljes díszében áll, terjeszti ágait, termi áldásos gyümölcseit. A kereszténység áldásait élvező emberiség a földi jólét mámorában, az anyagi gondok lenyűgöző aggodalmai között megfeledkezni látszik ez áldások forrásáról, hideg közöny dermeszti lelki életét. Ám ma, midőn a tavasz leheletére a jéggé meredt patak is felolvad, az elsárgult mező zöld szőnyeggé változik, az elhervadt virág uj életre kél: ÁZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Harangszó. Irta: Csite Károly. Kis Jancsi a neve a hodászi kanászbojtárnak, s kicsi is az Istenadta, alig-alig nagyobb a nagy kanásztiilöknél, mellyel reggelenkint végig tülköli a falut, amikor ugyanis kihajtják gazdájával, a nagy kajla bajuszú Csőre Bindivel a falu sertésfalkáját a legelőre. — Hová viszed kanászkürt azt a gyereket? — kiáltották reggelenkint az asszonynépek tréfálkozva, mikor kibocsátották állatjaikat a falka közé. — Szép asszonyok, jó asszonyok szivébe, hogy tele rakják a fickó tarisznyáját pogácsával, kaláccsal és más aféle jó gyermeknövesztővel. Mert hát nőni kell a gyermeknek, különben nem áll ki a disznók közül, ha közibük téved, mondta Csőre Bindi a tréfálkozó asszonynépnek. Az öreg kanász figyelmeztetése szép eredménnyel járt: a kis bojtár tarisznyájába minden reggel került valami. Hol az egyik, hol a másikasszony néni csúsztatott bele mosolyogva, szerető gondoskodással egy kis harapni valót. — Hadd nőjjön hát a kis bojtár! Egyik nyári reggelen azonban meglepetve s mélyen megszomorodva azt tapasztalta Jancsi, a kis bojtár, hogy a máskor oly duzzadt vászontarisznyája oly lapos maradt, mint a lapulevél. Nem jutott most senkinek eszébe a kis bojtár tarisznyája. De hogyan is jutott volna, mikor az asszonyoknak a saját férjük, fiaik tarisznyáját kellett nagy útra (sokakét örök útra), készíteni. Állatjaikat is sirás és zokogás közt eresztették ki a fai Ica közé. — Miért sírtak ma reggel az asszonyok, Bindi bácsi? — kérdezte Jancsi kint az erdőn a gazdájától. — Haj, fiam, nagy bánatjuk van azoknak s nagy gondban van most minden magyar. Kiütött a háború, menni kell mindenkinek a haza védelmére, aki csak fegyverfogható ember az országban. Kinek az ura, kinek a fia mondott istenhozzádot a szülői háznak s egyikük-másikuk bizony soha többé nem tér vissza, — mondta az öreg kanász a kis bojtárjának. — Bindi bácsi is elmegy? — kérdezte Jancsi nagy érdeklődéssel. — Bárcsak mehetnék, ne volnék ilyen roz-^ zant vén csont! De azért ha oly nagy veszélybe kerülne a haza, hogv én rám is szükség lesz, megyek én is szívvel-lélekkel! — felelte Csőre Bindi lelkesülten. Szegény Jancsi, ettől fogva visszaesett ismét a gazdájától kapott szűkös kosztjára. Sokkal több gondjuk volt az asszonyoknak, mintsem meglátták volna, növekedik-e valamit a kis bojtár? A következő napok egyikén ujabb meglepetés érte Jancsit. A tréfára hajló gazdája igy szólt, hozzá reggel az erdőn: — No fiam, most én magadra hagylak. Sürgős dolgom van otthon. De mire elharangozzák a delet a faluban, bizonyosan visszajövök, még pedig jó ebéddel. Táncolj örömödben, mert ma túrós rétest süt a feleségem. De azután hiba ne legyen, jól vigyázz az állatokra! A kis bojtár tehát egyedül maradt a sertésfalkával, azaz még sem teljesen egyedül, mert ott volt a hű kis társa: a Dongó kutya. Segített neki az is az őrzésben. — Hallottad Dongó? turósrétest eszünk I Vagyis csak én, mert neked nem jut abból. Hanem annál több kenyeret kapsz most tőlem. Sőt mind odaadom neked az enyémet. Nesze, nesze! — hajigálta Jancsi Dongónak a kenyeret, apró darabkákra szelve s gazdája utasításához híven ujongott, fickándozott örömében. A kis Dongó boldogan kapkodta és nyelte ELSŐ SZENT ÁLDOZÁSI EMLÉKKÉPEK, ~W valamint mindennemű szent képecskék legnagyobb választékban, különféle alakban és a legszebb kivitelben, magyar, német vagy tót szöveggel a legjutányosabb árban kaphatók BUZÁROVITS GUSZTÁV könyvkereskedésében Esztergom. Mutatvány-képek és árjegyzékek ingyen és bérmentve.