ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-03-22 / 12. szám

és együttműködését lesz hivatva megteremteni. Hogy mennyire szükség van erre, kétség hozzá nem férhet. A papok jobban egymásra találnának, mint testvérekre. Működésük gyorsabb és eredményesebb volna. Sok családot és szárnyaszegett, munka kedvet veszített paptársunk ismét megbátorodott munkás lehetne. Az együttes köztevékenység a kényelmesebbeket is agilisabbá tenné. Több tiszteletet biztositana a nép részéről s tekintélyt szerezne az egyesnek is keresztény politikai pártállásunk miatt velünk kellemetlenkedő civil hatóságoknál. Csak néhány vonással jelölöm meg papi és társadalmi tevékenységünkben a vita communis áldásos előnyeit. Ha mi azt akarjuk elérni, hogy hiveink egyek legyenek az apostolok tanításában és a ^kenyértörésben", hogy meggyőződéses keresztény szellem járja át őket gazdasági, művelődési, városi, községi és politikai ügyeikben, és igy az élet egész vonalán mindene lehessünk mindeneknek, ugye akkor ahhoz a Szentlelket közösen is kellene vennünk, sok életbölcsesség, tapintatos körültekintés, temérdek tapasztalat s önlelkünk és szellemünk nagy műveltsége szükséges. Amit néhány évi káplánkodással a legbuzgóbb élet és szorgalmas tanulás mellett sem szerezhetünk meg úgy, mint a vita communis-sel. Hiveink vallás-erkölcsi élete ápolásában mily szükség volna nem tizévenkénti, hanem gyakrabbi missióra. A buzgó szerzetesek mindenhová és többször nem mehetnek. Ma oly nehéz körülmények között élünk papok és hiveink s annyi bűnös alkalmo és kísértés leselkedik ránk, hogy a nagyon gyakori lelkifürdőre és erőgyűjtésre van szükségünk. Ma annyi harcot kell vívnunk nyilt és alattomos gonoszsággal, hogy csak sokak buzgó imája tehet minket kitartókká. Mily szükség volna a kötelező Eucharistikus triduumokra minden évben! Mily példás volna a papok kötelező gyónása a hivek jelenlétében ! Mert vannak papok, kik ezt megteszik, de sokan, vagyunk, kik csak akkor teszünk meg valamit, ha engedelmeskedni kell. Hiveink szociális életében okvetlenül fel kell karolnunk egyesületi, szövetkezeti és politikai ügyeikét, sőt irányitanunk, vezetnünk kell. Lehetnek paptársaink, kik csak nagyon keveset értenek ezekhez s azért nem foglalkoznak velők. Ma pedig a papnak sehogysem elég a templomba szorítani működését. A vita communis megszüntetné ezen idegenkedést és hozzá nem értést. Lehetnek körülmények, melyek egy papnak sajátlagosan megnehezítik a sociális tevékenységet s emberfelettit tőle kívánni nem lehet. Pedig sociális tevékenységre okvetlenül szükség van s ahol nehézségek merülnek fel még inkább, mert a nehézségek is többnyire régi mulasztásokból és korábbi szociális tevékenység hiányából származnak. Ha jönnek segitő testvérek, a közöny, a jég megtörik, a munka vállvetve serényen folyik. Hittéritőnek menni vad pogányok közé nemes vállalkozás, nagy áldozat. Azt hiszem, nem kevesebb nemes vállalkozás, nem kevesebb áldozat kell már kereszténynek nevezett hiveink közötti eredményes apostolkodásra. S ha a hittéritőnek nemcsak a hitet kell tanítania, hanem a polgárosodás erényeire is rá kell vezetni embertársait, nekünk is, keresztények között élő papoknak is össze kell forrnunk népünk egész életével, fötdi és örökrendeltetésével. Vos estis lux mundi. Vos estis sal terrae. Messis quidem multa, operarii autem pauci. A vita communis megteremtheti a munkához szükséges munkásokat is. Fontos kérdés papi működésünkben katholikus iskoláink sorsa, megvédése is. Ujabb időben mind több gondot, utánajárást és irodai munkát is ad. Bárha vannak kerületi tanfelügyelő espereseink, kiknek kezében particulatim egybefutnak a kerület iskolakérdésének szálai, mindazonáltal mennyire szükséges volna — tekintettel iskoláinknak sokszor nagyon is különös helyi nehézségeire, a civil hatóságok akadékoskodásaira és a kir. tanfelügyelő uraknak túlbuzgóságból eredő érdemgyűjtő sietségére — hogy egymást egyöntetűen támogatnók s igy közös gondjaink tárgyává, közös kincsünkké válnának iskoláink. Ha általában egyesülésben van az erő, iskoláink kérdésénél is szükségünk van erre az erőre. Nem hallgathatom el, sőt elsőrendű kötelességnek kell minősítenem népünk politikai nevelését is. Ha mi erős keresztény politikát akarunk csinálni, akkor előbb népünket keresztény politikai érettségre kell nevelnünk. Minden legkisebb községben is szervezni kellene azt. De hogy micsoda vállalkozás ez a magára hagyott papnak nem annyira a gyenge néppel, mint inkább a romlott intelligenciával szemben, csak az tudná elmondani, ki megpróbálta és ellenségeket szerzett magának. Együttes működéssel gondunk volna gyakrabbi népgyűlésre, nevelnénk vérbeli politikai agitátorokat, csoport-vezetőket s igy a választás készületlenül nem találná a népet. Mert ahogy most van, a választási eszem-iszomos mámorban sokszor azt sem tudja a nép, hogy a képviselőjelölt úr mit mondott. A vita communis levenné sok pap szeméről is a hályogot és nem állana be liberális urak politikai puszibarátjának. Sem az alsós, sem a földi mennyország elnyerhetésének reménye nem izgatná őket. Mert ha valóban testvérekké leszünk, ugye akkor a szégyenérzet nagyon bántana az együvétartozás megtagadásakor? Nem tudjuk mit hoz a „vita communis" rendelkezése. Csak néhány vonással, ki nem fejtve, részletekben jelöltem meg papi és társadalmi tevékenységünkben szükséges együttérzés és együttműködés áldásos szükségességét. Aki máskép is gondolja, írjon róla. Legyen megbeszélésünk tárgya a tavaszi Koronán is. Beszéljünk személyünket szorosan illető disciplinaris előnyeiről is. B. J. Adatok a takarékpénztári közgyűléshez. Az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaságnak folyó hó 8-án tartott közgyűlésén elnöklő Mattyasovszky Lajos elnöki megnyitója a részvényes közönség körében oly élénk érdeklődést váltott ki, hogy megszereztük a beszéd teljes szövegét és indíttatva érezzük magunkat arra, hogy azt szószerint alábbiakban közöljük: „Igen tisztelt Közgyűlés ! Ama végtelenül megtisztelő bizalom folytán, •—• mely intézetünk igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagjainak együttes ülésében csekélységem iránt oly kedvesen nyilvánult — foglalom el az elnöki széket és megállapítom: hogy az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság mai napra kitűzött közgyűlése a meghívók a hely, az idő és tárgysorozat szabályszerű és tüzetes megjelelésével — az itt csatolt hírlapok tanúsága szerint — több mint nyolc nappal előbb közzététetett. Ezenfelül időkőzben minden részvényesnek is postán külön megküldetett, hogy az alapszabályokban megkivánt 100 darab részvényt képviselő 30 részvényesnél jóval többen jelentek meg, mert a közgyűlés megnyitásakor már 45 részvényes volt jelen, kik összesen 205 darab részvényt képviseltek, ezek alapján az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság mai napra kitűzött közgyűlését — a meghivón jelzett ügyeinek letárgyalására —határozatképesnek kell nyilvánítanom és azt ezennel megnyitom. A jegyzőkönyv vezetésére Rudolf István titkár urat, annak hitelesítésére pedig szives beleegyezésükkel Magos Sándor, Zsiga Zsigmond és Kecskernéthy János részvényes urakat kérem fel. Mélyen tisztelt Közgyűlés! A tárgysorozat megkezdése előtt méltóztassanak megengedni, hogy a mult év eseményeit szives emlékükbe idézzem. Mindenki előtt ismeretes ama nyomasztó közgazdasági helyzet, mely az elmúlt 1913. évnek elején aggodalommal töltött el minden gondolkodó egyént. Az ipari és kereskedelmi pangás, a háború, a nagy pénzkereslet, a magas kamatláb következményei súlyosan nehezültek nemcsak az egyesekre, hanem az intézetekre és államokra is. És a látóhatár ezen magasan tornyosuló komor felhői egész éven át remegésben tartották azokat, kik a hitel-élet terén működtek és annak felelösségterhes és veszélyes örvényeivel küzködtek. Hogy ily súlyosan bénitó hatás alatt intézetünk ügykezelése, jövedelme, tekintélye csorbát nem szenvedett, sőt tetemesen emelkedet, mindnyájunkban ama jóleső megnyugvást válthatja ki, hogy intézetünk hajójának kormánya oly biztos, szilárd, szakavatott kezekben nyugodott, melyek a viharoktól felkorbácsolt hullámok között is megtudták óvni a zátony és szirtek veszedelmeitől. Társulatunk vezetősége a mult évben még a felebaráti szeretet terén is szerzett babérokat és ha ezek nem is tüntetnek fel közvetlen látszólagos anyagi előnyt, mégis messze kiható fényt vetnek intézetünkre. Mert mig más városokban és vidékeken teljesen bedugultak a hitelforrások és ha szórványosan itt-ott lett is kölcsön folyósítva, azok oly magas kamatokkal voltak súlyosbítva, melyek a mi régi felfogásunk szerint már az uzsora körébe tartoztak; addig intézetünk az Esztergom városi és megyei összes kölcsönt kérőknek, alapszabályaink feltételeinek megfelelő kivánatait kielégítette és pedig oly kamat mellett, mely egyetlen esetben sem lépte át a törvényes kamatlábat. Nem zsákmányolta ki a hitelt keresők szorult helyzetét, hanem jótékonyan elsimította ama feszült helyzetet, mely más helyében az adós és hitelező között annyira kiélesedett. Igaz ugyan, hogy azon intézetek, melyek az uzsora berkeiben jártak az 1913. évben rendkívül magas jövedelmet értek el, de én ugy érzem és azt hiszem az igen tisztelt Közgyűlés is velem érzi. hogy vezetőségünk ezen emberbaráti intézkedését nemcsak jóváhagyólag kell tudomásul venni, hanem azt teljes elismeréssel kell jutalmazni, mert ezen eljárás méltó 70 éves intézetünk szilárd alapokon nyugvó múltjához és biztosítékot nyújt a jövőre nézve is." Ez a mélyen járó elnöki megnyitó is élénk fényt vet a társaság vezetésében megnyilvánult szellemre s az a körülmény, hogy a szavak lovag Mattyasovszky Lajos elnök ajkairól hangzottak el, — ki maga is embertársai megbecsülésében és a közjótékonyság gyakorlásában előljáró, vezető egyénisége városunknak — támogatja a sorokban rejlő igazságok erejét. Március 19 ... Irta: Benedek Rezső. Március 19-e ünnepet jelent. Nagy ünnepet. Mert Szent József napja a katolikus iparosok, kézműveseknek ünnepe . . . Illő is — hogy a madarak-, fák-, a béke stb. napok mellett az iparosság is megkapja a maga napját, amely egészen az övé. Az iparosság, kézművesség, munkásság ünnepe tehát — Sz. József napja . . . S mivel Sz. József napját a katolikus Egyház tette ünneppé, a munkásságnak fényes ünnepévé, — időszerűnek tartjuk a mai napon felvetni a kérdést, „hogyan, hát a katolikus Egyház törődik az iparossággal, munkásokkal?" Aktuális a mai napon annál is inkább, mivel azok az alakok, kik a kevésbbé művelt iparosság tudatlanságával visszaélni — maguknak tőkét és egzisztenciát kovácsolnak abból, hogy a „népmentés" ürügye alatt — férfias öntudatukból megfosztva, adóalanyokká alacsonyítják le éppen a túlnyomólag katolikus iparosság nagy részét és hogy ebbeli ügyes hadműveleteikről eltereljék a figyelmet, éppen a katolikus Egyházra öltögetik mérges fullánkjukat, azt fogva reá, hogy a katolikus Egyház a dolgozó „jogtalan" millióknak legnagyobb ellensége . . . Ismételjük — a Lassale-zsoltárok csak ott operálnak sikeresen — hol a műveltség legelemibb követelménye is hiányzik, — s az alkohol túlságos élvezete delirium tremens-sé fejlődött . . . Nem akarjuk olvasóinkat a Lassale-zsoltárok bő tartalmával, (m. p.: „ultramontán, sötét, feudal, klerikásbanda, csuhás, hecckáplán, potrohhizlalás, százezerforintos jövedelem, holt kéz") untatni, csupán konstatálni kívánjuk. 1. Ellensége a katolikus Egyház a dolgozó osztálynak? . . . 2. Nem tett semmit a katolikus Egyház az iparos, a kézműves osztályért? . . . Lássuk csak . . . Nézzük meg a „Krisztus előtti" időszakot. A régi rómaiaknál, a görögöknél, milyen szociális helyzete volt akkor a „dolgozó milliók"-nak, mikor a „munkásság ellensége" •— a katolikus Egyház nem volt még . . . A római patrícius a rabszolgával egy színvonalon tartotta a munkásokat; a rabszolga felügyelő révén érintkezett velők, juttata hozzá parancsait ; tekintetre sem méltatta; a rabszolga és a munkás-kézműves között csak az a különbség volt, hogy ez utóbbi egy bizonyos szabadság fölött rendelkezik. Máskülönben csak a társadalom kivettettje volt ő! A munka meg pláne: egy szabad római polgárnak — lealacsonyitása! Szakasztott igy volt ez a görögöknél is. Egy Demoszthénesz, Arisztotelész, Cicero, Plato, Origenes, stb. a munkát az emberi és szabad polgári méltósággal össze nem egyeztethetőnek, a munkát: állataluli, soron tartották . . . De még a zsidóknál is olvassuk: „nem-e a „szegény ács"-nak Józsefnek a fiai", — evvel is megvetésüket akarva kifejezni a kézzel dolgozó iparos iránt . . . Igy fest a helyzet Krisztus előtt. De ime, egyszere csak megjön a nagy szociálreformátor, a katolikus Egyház isteni aiapitója és egy új, eddig ismeretlen törvényt hozott az emberiségnek: