ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-09-20 / 38. szám

mei a magas vendég láttára; vájjon volt-e sejtelmük arról, micsoda „biskup" járt-kelt közöttük, barátságosan megszólítva csaknem mindegyiket, megsimogatva még a lengyel-zsidót is. Már 200-on felül volt a betegek száma, de magyar közöttük csak 4 volt még, pedig külön két termet tartanak fenn az esetleg érkező magyarok számára. Mindnyájan elérzékenyültek, midőn az utolsó szobában levő magyarokhoz érkeztünk, az egyiknek ép anyja, felesége és apró gyermekei is ott állottak az ágy körül. Súlyos sebében fekve ragyogó arccal nézte az ujság-képet, melyen huszárjaink verik az oroszokat. * Az esztergomi táborban még ott lépdel sarkantyús csizmában egy szögedi közhuszár, ki orosz foglyokat hozott a lublini csatából. A messze vidékről ideözönlö kíváncsi közönség közt akad egy hontmegyei gazdaember is, ki lován jött ide eleven kozákot látni. A gyalogos huszár kedvet kapott kipróbálni a lovat, alkalmas volna-e a tűzbe menni? Neki-neki ugratott tréfából az ijedten hátráló orosz csapatoknak s az ágaskodó mént emigyen biztatta: „Gyi kese, mit félsz e bugaraktól! Azt a . . Ugyanaz a huszár beszélte, hogy Orosz-Lengyelországban csapatjának kapitánya minden útszéli feszület előtt „zum Gebet"-et vezényelt. A huszárok azonban nem elégedtek meg azzal, hogy kardjukat tisztelgéskép lebocsátották, hanem csákójukat is levették a kereszt előtt. * Csak nézi-nézi két esztergomi magyar ember a „félelmetes" Timok-hadosztály roncsát, a 3000 szerbet, kiket a mitrovicai csatából hoztak ide. Katonákhoz alig hasonlít e gyülevész nép, darócegyenruhájában, torzonborz ábrázatával. Legtöbbnek elől vagy hátul lukas a nadrágja, csaknem mind bocskorban (az is olyiknak csak egyik lábán). Végre kiveszi az egyik magyar a pipát szájából, egyet pök s oszténgat megszólal: „Hát ez az a dicső hadsereg? Ezek a mi ellenfeleink?" Az őrtálló baka amint mesél egyet-mást a szerb foglyok transportálásáról, folyton vakaródzott. A végén már én is vakaródzni kezdtem . . . /' * A legtöbb elfogott orosz fogoly azzal dicsekszik, hogy ő a magyarokra nem is lőtt, csak a levegőbe. A lengyeleknek elhisszük. Még talán annak a lengyel-zsidónak is, aki eziránt megkérdeztetvén, felkiáltott: „Nű — wie könnt ich auf meine Brieder schiessen?!" Ugyanaz elmesélte, hogy ők is fogtak egy galíciai zsidó katonát. „Hát az hogyan igazolta magát az oroszok előtt?" „Azt mondta, hogy ö világért se lőtt volna oroszokra — amióta az orosz cár körlevelében a zsidókat úgy szólította: meine lieben Juden!"

7 * Nem győzzük a sebesült oroszokat bátorítani, hogy itt Magyarországon nem harapja le senki az orrukat. A legtöbb szentül meg van győződve arról, hogy felgyógyulás után főbe lövik, vagy legalább megcsonkítják. A szeminárium egyik dormitoriumában végre egy orosz kántortanító meg tudta értetni keleti honfitársaival, hogy itt voltakép földi menyországba pottyantak! Ekkor elült a félelem az arcokról, akinek van még egy ép lába, felült a székére s kezdtek kedélyesen diskurálni. Az egyik rövidszárú orosz pipájára gyújtott s elmondta szobatársainak, hogy látott egy magyart egy méter hosszú pipaszárral . . . S ezen orosz vendégeink körülbelül egy félóráig szörnyen mulattak. Egy orosz technikus az óvónőképzői szükségkórházban nagyon el van ragadtatva a magyar ellenségszeretetétöl és bőkezűségben határt nem ismerő vendégszeretetétől. Ilyen kultúráról, ilyen lelkületről, minő a mi betegápoló apácáink arcáról rí le, fogalma se volt. Elhatározta magában, hogy vissza se tér többé Oroszországba. Hozatott is már orosz-magyar szótárt és szorgalmasan tanulja a magyar szavakat, megörvendeztetve a látogatókat egy-két összefüggéstelen magyar kifejezéssel. * A minap megint 4000 orosz fogoly vonult négyes sorban végig Esztergom utcáin •— itt már közönséges látvány — a tábor felől a hajóállomáshoz. Valahova a szigetekre vagy Csallóközbe viszik őket felfelé. Összecsődül néhány bámészkodó, köztük — egy felkötött karu esztergomi kőmives közbaka és egy bekötött fejű, alig egy napja érkezett esztergomi hadnagy. A hadnagy különösen élénk szemmel vizsgálta az átvonuló frissen érkezett hadi foglyokat. Egyszer csak felkiált „ép e század katonáival küzdöttünk 3 nap előtt Lublin alatt" s a homokba rajzolva kezdi magyarázgatni a lublini várháromszög fontosságát s csapataink előnyomulását. Mily megható az ellenséggel való találkozás csata után — itthon. * Nagy csődület támad a Fürdő szálloda környékén. Mi az ? megint foglyokat hoztak ? „Fürösztik az orosz tiszteket\" Csakugyan a táboripavillonokba internált orosz tisztek egyharmada, mintegy 120-an özönlenek ki fürdés után a födött Malauszodából. A sebesülteket mindjárt érkezéskor fürdetik meg, a tiszt urakra csak most került a sor. Gyülekeznek a fürdő udvarán. A tisztek (újságot nem szabad olvasniok) suttyomban kérdezősködnek franciául vagy németül a háború jelenlegi stádiumáról, kivált Paris sorsa érdekli őket. „Paris — perdu!" Egyszer csak közelit egy szelid arcú hadnagy és hibátlan latinsággal kérdezi: ki lett az uj pápa, milyen nemzetbeli és hol volt püspök? Lengyel tiszt volt s gymnáziumi nyelvtudásával élt; a mellette álló orosz tartalékos hadnagy is megkockáztatta a latin nyelvben való jártasságát, de messze mögötte maradt a lengyel nyelvbeli ügyességének, pedig a latin nyelv tanára Oroszországban. Egy-kettőnek sikerül még egy pohár sört is rendelni, többen a gyorsan rendelt fehérneműt cipelik hónuk alatt. Aztán indulás. Menet közben röptiben összevásárolják a kispiac egész gyümölcskészletét és Martinov tábornok ur is gusztusosán fogyasztja az utcán az Ízletes magyar őszi barackot. Minden ablak és kapualja megnyílik s a Szent Anna zárdában fekvő orosz közkatonák félénk kíváncsisággal sandítanak ki párosával szuronyfedezet alatt elvonuló tisztjeikre . . . Vájjon hogy képzelik el ezek után a háború állapotát? . . . *• Huszonhatos háziezredünk több sebesültje egybehangzóan heszéli a Lublin alatti csaták következő regényes epizódját: Lublin alatt lehettünk vagy 10 kilométernyire, mikor a tiszt urak is csodálkoztak, hogy a muszka tüzérek mindig jól lőttek. Akármerre mentünk, mindenütt a fejünk felett pattant szét a srapnel, pedig az ágyuktól nem is láthattak bennünket. Hanem aztán megfejtődött a csuda. Estére nagy bajjal egy Pihava nevű nagy majorsághoz értünk. Egy grófé volt az egész. Nagyon barátságosan fogadtak bennünket. Még a grófkisasszonyok is a kapuban vártak mindenfélével. Lehetett ugy 9 óra, mikor egy tiszt ur tejért küldött egy bakát, ki aztán észrevette, hogy egy pincében telefonálnak. Igy tudtuk meg, hogy a pincében egy 3 kagylós telefonon két orosz tiszt folyton arról értesítette a muszka tüzérséget, hogy holl állunk és merre megyünk. A tiszteket, miután nem' akarták magukat megadni, felkoncoltuk, a marhákat — vagy 60 darabot — elhajtottuk. Igen sok cukrot, gyógyszert és bort rekviráltunk. A kastélyból is lövöldöztek, mikor észrevették, hogy le vannak leplezve. Mi azután elfoglaltuk a kastélyt és mérgünkben mindent összetörtünk. Igen szép szobákban jártunk. Az egyikben volt egy nagyon szép zongora. Az egyik pajtásom azt mondta, hogy ő tud zongorázni. Leült és a puskatussal verte a billentyűket, a többiek pedig ilyen zene mellett törték össze a ravasz muszka gróf bútorait. Utoljára pedig a zongorát verték szét a fiuk. A drótok kiugráltak belőle s ettől olyan lett mint a borzas macska. Azután kivittük a selyem párnákat a mezőre és jót aludtunk, mert a srapnelek egy kilométerre potyogtak tőlünk. Három nap múlva Lublin alatt megsebesültem, visszafelé jövet láttam, hogy a pihavai kastélyban már a mi kórházunk van . . . * A Zimony melletti harcokból a héten szerb tiszteket is hoztak foglyul Esztergomban. Midőn Budapesten keresztülutaztatták őket, nem győztek bámulni — nem annyira fővárosunk szépségen, mint inkább azon, hogy Budapest még magyar kézen van. Legutolsó napiparancsukban ugyanis azt hallották, hogy Budapest már orosz kormányzóság alatt van, s hogy a szerb sereg Szegeden fog találkozni az orosz seregekkel. Adja Isten, hogy az oroszok összes „győzelmei" ily képzeletben festett győzelmek legyenek Brúnó. HIREK. Tarkaság. Miklós cár hadba indul. Miklós cár (parancsolólag): Gyere ide gyorsan Maxim ! Nézd meg, itt-e már a taxim. Lakáj (ijedten): Drága felség, ó de minek ? Nemsokára itt a hideg! Miklós cár (akaratosan) : Bánom is én ! Mégis megyek! S ellenvetést nem engedek! Lakáj (bánatosan): Felség! Miklós cár (kérdően): Tessék? Lakáj: Ne rohanjon a veszélybe S szándékától álljon félre. Miklós cár (tűzzel): Azért is csak! Harcba szállok S Kárpátokig meg se állok! Megmutatom a kutyáknak, Cári kardok hogyan vágnak. Lakáj (lelkesen tapsol): Mily isteni vagy igy cárom! Miklós cár: Ugye ? ! Bókod meg is várom. Nem találsz te több oly bátort, Ki a harcért ugy fellángolt. Lakáj (leborul a cár előtt): Hős vitéz vagy szent Atyuska! Miklós cár: Lásd! Ily bátor minden muszka ! Ellenségtől meg nem ijed S csak előre rohan, siet. Nem féli az ellenséget! Lakáj: Ilyen hősök vannak néked. Miklós cár (fejbiccentve): Igen, Maxim! Lakáj (szünet után): Min mész? Taxin? Miklós cár: Nem! Hozd elő paripámat Az illik az orosz cárnak. S drága gyöngyös arany kardom. Lakáj (közbe szól): Ó grácia ! felség! Pardon ! Gyémántköves fogpiszkálód ? Miklós cár (helyeslően): Az ám! küldj el egy szolgálót! Lakáj (tovább firtatva): Bajuszkötőd, bajuszkeféd Kufferodba már eltéved? Miklós cár (ideges hangon): Tyühü azt a tüzes magját! Mindezeket itt ne hagyják! Hogyha mindez itt maradna, Mit csinálnék én a hadba ? Lakáj (eltűnődve): Cári uram! Muszáj neked Megnézni az ellenséget? Miklós cár (fokozatos hévvel): Igen, Maxim. Gyerünk menten, Nem hagy nyugton hősi lelkem ; Odavágyik a harctérre! Ágyúszóra, füstre, vérre. Lakáj: Mégse felség! Óh ne menj el, Nézz csak itthon szerte széjjel. Hogyha szétnéz a szempárod, Mindezt könnyen megtalálod. Miklós cár (kacag): Szolga fiam nagy szamár vagy, Nem ilyen kell Miklós cárnak! Orosz vér már kevés nékem! Lakáj (közbe vág): Szent változás ez felségen! Miklós cár (lelkesülten): Harci élet után vágyom . . . Részt venni a bősz csatákon . . . Ellenséget törni, verni . . . Házam fényét igy emelni! Lakáj: Pardon felség! Elfelejted, Nem birod ki a hideget S a legelső percben, hátha Utolér a cudar nátha! Miklós cár (reszkető hangon): Ó Jesszus ná! Kazáni Szűz! Gonosz tréfát vélem ki űz? Vagy igaz is. Mit beszélek?! Isten veled harci élet! Se a magyar, se a porosz Irányomban nem oly gonosz