ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914
1914-08-30 / 35. szám
Mig a gyalogság ilyen módon mind közelebb és közelebb iparkodik az ellenséghez férkőzni, addig a tüzérségek is körülbelül leszámolnak egymással, s az egyik fél tüzérsége mindenesetre fölénybe kerül a másikkal szemben. Ezáltal ágyúink egyrészét már az ellenséges gyalogságra fordíthatja, hogy azt az előnyomulásban megakadályozza, másrészt pedig saját gyalogságát előre segitse. Mert a melyik gyalogság tüzérségi tűzbe kerül, annál körülbelül minden előremozgás megfog szűnni, mert a tüzérségi találatok irtózatos veszteségeket okoznak. Ezért az a fél, amelyiknek tüzérsége a másik felett fölényben lesz, körülbelül megvetette a győzelemnek az alapját. Döntő pillanatok. A gyalogsági vonalak végül oly közel jutnak egymáshoz (5—600 lépés,) hogy a tüzérség már nem tüzelhet az ellenséges gyalogságra anélkül, hogy a vele szembenfekvő saját gyalogságát is ne veszélyeztetné. Ilyenkor tüzét a hátrább levő és az ellenséges raj vonalba előre iparkodó tartalékokra fogja irányítani, az ellenséges tüzérségnek is megfogja adni a végső döfést. A szemben harcoló két ellenséges rajvonal a hátulról bevont tartalékokból erősbitve most fogja vivni azt a döntő puskatűzharcot, amelyik az egyiket végre mégis csak annyira meg fogja ritkítani, hogy a másik a rohamra határozhatja el magát. Ez persze feltételezi azt, hogy a gyalogság fegyverét tényleg jól tudta használni, vagyis nyugodtan és jól tud lőni. A jó tüzelésnek szemmelláthatólag megjön az eredménye: az ellenséges rajvonal mindinkább ritkul és tüzelése mindinkább gyengébb lesz, tartalékai egyre ritkábban érkeznek a rajvonalba, hogy a veszteségeket pótolják. Rohamra! És ekkor elérkezett az a pillanat, amikor már rohamra gondolhatunk. De ez se fog 4—500 lépésről egyhuzamban történhetni, mert ez alatt az ellenség még sok kárt okozhatna sorainkban, hanem a rajvonal most egyes részeivel apró szökelléseket csinál előre és igy tűzzel egymást támogatva, az ellenfelet annyira megközelíti, hogy onnan az ellenséges állásba már egy futásban be lehet törni. Ekkor a puskára feltűzik a szuronyokat, mert az ellenséges állásba való betörésnél már a szurony veszi át az öldöklés szerepét. Ha ily módon a rohamra indulás feltételei megvannak, akkor a még meglevő tartalékok felhasz nálásával az egész rajvonal teljes futásban és hangos Hurrah! Rajta! kiáltással a dobok és a kürtök rohamjelei mellett az ellenséges állásba tör és ott az állást az ellenségtől megtisztítja. A visszavonuló ellenséget egyelőre tűzzel üldözik, mig az szemmel látható. Ezalatt és ezután saját csapatainkban először is a rend állítandó helyre s csak azután lehet egyes részekkel az ellenség után nyomulni, hogy azzal az érintkezés meg ne szakadjon. Az üldözéshez ismét a gyorsan mozgó lovasság jut szerephez, hogy az ellenséget kövesse és megfigyelje, hogy merre vonult vissza. Ily módon leszünk képesek a további előnyomulásra a szükséges támpontokat megszerezni. De a tüzérség is előresiet most már, hogy egy közelebbi állásban a visszavonulókat shrapneljeivel elárassza. Ilyen élet-halálharcokból áll a háború. Végre az egyik félnek veszteségei folytán be kell látnia a harc kilátástalanságát és kénytelen megadni magát sorsának, hogy a további hasztalan vérontásnak véget vessen. Kitűzi a fehér zászlót, a béke jelét és megkezdődnek a fegyverszünet feletti tanácskozások, melynek megkötése után a békekötés feltételei állapittatnak meg. Ez a háború befejező része. Természetes, a békekötésnél a győztes fél diktálja a feltételeket. HIREK. Tarkaság. Nagy idők, nagy emberek. A vén, göthös, podegrás Európa kényelmetlenül fészkelődik a helyén. Muló bajban szenved. Drága kegyeltjei, a franciák és angolok náspángolásai miatt heves főfájásban szenved. De sebaj! Sasszárnyakon közéig a legjobb orvos. Rex Imperátor. Annak ránézése eloszlatja a fejfájás miazmáit. A kegyeltek végzetét meghozza az egyesült seregek győzelmes fegyvere. Nagyszerű perceket élünk! Minden muló, röpke pillanat az uj világtörténelem egy-egy arany cirádás bekezdését szüli meg. Kulturás bogarakat früstökölt szajna- és themse-parti akadémiás pókok félelemtől fogvacogva bújnak el kétszínű, önérdek cselszövényéből összeherdált hálóik rejtekei mögé. A legendás germán hősök nagyszerű imperátora egyetlen fenséges kézlegyintésére csukló ijedősbe fullad a kanalék ordítozó, véres tajtékot köpködő serege. A győzedelmes csizmasarkok sarkantyúpengése halálharangként csendül meg a glóriásnak csúfolt gall népség fülében. Jön az Istenitélet! A lángpallosu, szép szálas germán leonidászok kardjának suhintása nyomán Európa egén uj korszak hajnalhasadása pirkadozik. A párisi és londoni pókok számára pedig kísérteties éjszaka. Az igazságosztó sújtó keze sose marad el. Nem sok idő múlva a világszerte hires francia gőg, angol önérdek, nagyzolás, öndicsérgetés és félistenkedés utolsó kísérteties halotti maszkja borítja a megalázott kérkedők és hetvenkedők arcát. Az egyesült győzedelmes seregek nyomában az igazi kultúra is fellélegezhet. Nem az a kendőzött, agyonpreparált hamis kultúra, amelyiknek kábitó, mérget lehellö virágai minden nemesebb érzésből kivetkőztette az embert.] A hamisság, erkölcstelenség, galádság, kétszinüség, elvtelenség és istentelenség csenevész kóróit szibériai fagy érte. Tönkre silányulnak. Szemétre kerülnek. Helyébe illatos és színes virágokat ültetnek Duna, Tisza, Rajna vitéz katonái. Amelyek Isten és ember előtt kedvesek lesznek. Diadalmas csaták hőseinek gyözelemittas éneke uj, eszményibb világot teremt. Elegánciás majmolásukat megvetéssel fogadja a kulturás nép. Arcpirító röstelkedéssel válunk meg a belénk erőszakolt puderos ideáinktól. Ugy tekintjük, mint valami rossz, lelkifurdalást okozott álmot, amelynek feledésén jó magunk is örülünk. S most már, hogy ennyire jutottunk, milyen könnyebben lélegzünk fel! Mintha boszorkányos lidércnyomás alól szabadultunk volna fel. Gondtalan játszi kedvvel, búcsúzás és egyetlen könny nélkül dobjuk sarokba eddigi francia és angol festett bábuinkat. Nincs szükség rájuk. Megélünk a magunk kenyerén. Idegen képet ne csinálj magadnak, hogy azt imádjad ! . . . . . . Életerősek vagyunk. Csaták vihara, küzdelme nem fog erőt venni rajtunk. Ezerszeres halálharcok közepette megálljuk helyünket. Nemesen, bátran. Ahogy az ideális lelkű, igazságos ügyért harcoló vitéz néphez illik. S aztán, ha elül egyszer a háborgó, pusztító vihar, jön a leszámolás órája. Jaj lesz azoknak, kik az igazság ellen küzdöttek! Fidibusz. Krónika. Mándli Gábor honvéd közvitéz úrnak a 14. gyalogezredben. 59. szám. tábori postán. Kedves Apjuk! Leveled megkaptuk végre valahára És nagy örömünknek alig volt határa. Hogy megy ott a dolgod, mit csináltok mindég ? Mennyit emlegetünk, álmodba se hinnéd. Lám, ki hitte volna, hogy te is meglátod Valamikor még a szép Lengyelországot? Milyen arra a föld és a termés milyen ? Jaj, vigyázz magadra szerelmetes szivem! Jaj, csak valami nagy bajod majd ne essék, Mint itt történt nálunk, hogy a Major Erzsét, Képzeld, mostanában milyen bánat érte ? Elesett az utcán s feldagadt a térde. Alsó végen a Nagy Csutorás Pistának Disznaja megdöglött az elmúlt vasárnap. A Fehér Pannának nem lesz lakodalma, Csereséknél pedig kigyulladt a szalma. Rácz Tóni még mindig beteg nagyon szegény, Ott is a napokban vért adott a tehén. Mindenfelé csak baj, jó hir alig akad, Gyerekek ruhája is örökkön szakad. A szőlő elég jó, csak itt-amott szárad, De semmi baja sincs a kukoricának. Te is vigyázz, lelkem, jól magadra, kérlek, Mert itt rólatok oly sok mindent beszélnek; Hogy a kútban méreg van ott elhelyezve . . . Vizet hát ne igyál, kérlek, az egekre ! Eddig azt kértem csak az egekre tőled, Hogy bort és pálinkát ne igyál már többet. Most pedig azt kérem, ha a viz ott mérges, Vizet az ajkadhoz ne is igen értess. Csúnya, piszkos népek ám azok a szerbek, Képzelem a sorsuk szegény lengyeleknek! Isten veled apjuk, levelemet zárom, Mi egészségesek vagyunk, mind a három, Neked is kívánunk tartós egészséget. Csókol Pisti, Erzsi és Nőd : Kiss Erzsébet. (-•) * Személyi hirek. Dr. Horváth Ferenc és dr. Fehér Gyula prelátus-kanonokok a mult hét folyamán visszaérkeztek Esztergomba. * Évforduló. Ma vasárnap, a főszékesegyház felszentelésének évforduló napján, a bazilikában d. e. 9 órakor ünnepélyes szentmise lesz, melyet Graeffel János praelátus-kanonok, nagypréposthelyettes mond. A szentbeszédet ez alkalommal Molnár János praelátus-kanonok, orsz. képviselő tartja. * A hercegprímás levele az Oltáregyesülethez. Ö Eminenciája az esztergomi Oltáregyesület segitőmunkásságát méltatva a következő levelet intézte özv. Reviczky Gábornéhoz, az egyesület elnöknőjéhez: „Jól esett olvasnom azokat a lelkes határozatokat, melyeket székvárosom Oltáregyesülete a háborús állapotra való tekintettel hozott. Nagy Szent Gergely idejében 3000 római nőnek imádsága adta a birodalomnak a legnagyobb segítséget s a nagy pápa úgy nyilatkozik, hogy a kereszténység fővárosa nem birt volna ellenállani az ellenség kardjának, ha ők nem imádkoznak. Erős a meggyőződésem, hogy Isten most sem fogja hallatlanra venni annyi buzgó léleknek ájtatos imádságát, mellyel a mélységes hit s tántoríthatatlan honszerelem sugallatára a nemzetek sorsát kezében tartó mennyei Atyához folyamodik. Alázatos lélekkel mondott imádságunkra az Úr majd rajtunk is teljesiti igéretét: „ha hadba mentek földetekről ellenségeitek ellen, emlékezetben lesztek Uratok Istenetek előtt." (Kir. I. 2, 2.) Különös elismeréssel akarom kiemelni még azt a határozatot, mely szerint az egyesületi tagok elvállalták az egyedül hagyott családoknak lakásukban való személyes fölkeresését a szóval-tettel való gyámolitás céljából s a magukat elárvultaidnak érző gyermekeknek gondos figyelemmel s meleg szerettei való felkarolását, „megvigasztalván őket, nyájasan és szelíden szólván velők" (Móz. I. 50, 31.) valamint azt a határozatot is, mellyel a fehérnemüek összegyűjtésében már most sietnek a szenvedő sebesültek segítségére. Midőn az Oltáregyesület munkájára szívből adom főpásztori áldásomat, hőn kívánom, hogy a tagok minél nagyobb sikerrel mutathassák meg, miként kell a Krisztus által tanított felebaráti szeretetet a háború okozta rendkívüli állapotokba is belevinni. Nagylelkű fáradozásuk jutalmául bizonyára bőségesen fogják majd Istennek kegyelmeit élvezni." * Ünnepélyes gyászmise X. Pius pápáért. A bazilikában f. hó 27.-én, azaz csütörtökön tartották meg az ünnepélyes rekviemet Ö szentsége X. Pius pápa lelkiüdveért. A szentmisét a Rómában időző főpásztorunk képviseletében Rajner Lajos dr. püspök, ált. érseki helytartó mondotta Klinda Teofil dr., Koperniczky Ferenc dr. praelátus-kanonokok, Breyer István dr. érseki titkár, Drahos János dr. főszentszéki jegyző, Pauer Károly és Rolkó Béla karkáplánok és a növendékpapok asszisztenciája mellett. Az ünnepélyes szentmise után a kupola alatt felállított ravatalnál vette kezdetét a szertartás, ahol az öt abszoluciót Rajner Lajos dr. püspök, Graeffel János, Roszival István dr., Walter Gyula dr. és Bogisisch Mihály praelátus-kanonokok adták meg. A kóruson a szent mise alatt ifj. Büchner Antal, föszékesegyházunk agilis karnagyának a pápa halálára irt nagy rekviemét énekelte az énekkar. A hatalmas kompozíció mindenkit meglepett s méltó volt az egyházi zene nagy reformátorának emlékéhez. Különösen a Sanctus, Benedictus és Agnus Dei szívhez szóló és igazán bánatos, gyászos részei gyakoroltak nagy hatást a nagyszámú ájtatos közönségre. Az abszoluciós szertartásnál énekelt Libera-t is erre az alkalomra komponálta a buzgó karnagy, mely kompozícióról szintén csak a legnagyobb dicséret és elismerés hangján szólhatunk. Karnagyunk ebbeli kompozíciójával ismét nagyobbította sikereit s fényes tanúbizonyságot tett az egyházi zene terén levő művészi gyakorlatáról és nagyfokú ügyességéről, de egyúttal méltóképen rótta le háláját és tiszteletét Szentséges Atyánk iránt is, akinek egyházzenei reformjára vonatkozó intézkedéseit és parancsait a legnagyobb buzgalommal