ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-08-23 / 34. szám

Haj mennyi szegény diák fej fájdult meg idáig a nemes francia nemzet iránti hódolathaj ­hászásban! Éveken át verte, ugyebár, gonosz ko­ponyánkba a francia nyelv gyötrelmes hanghor­dozási és kegyetlen kiejtési módozatait. S mi cél­ból? Talán még kedves tanár ur se tudja. Csu­pán mert akadt egykor talán egy francia rajongó vallásminiszter, aki aztán merő udvariasságból tan­tárgya avanzsiroztatta a fura olvasási szabályokat igénylő francia nyelvet. No az igaz, hogy a csökönyös magyar diák nyelve erősen appellált a francia szavak kiejtése ellen. Inkább százszor megbicsaklott, semhogy egy szót precízen kiejtsen. Diákfővel sokszor el­tűnődtünk, mi a manónak irnak másképen a fran­ciák, mint ahogy olvassák. Már ebben a tekintet­ben is, a magyar nyelv sokkal célszerűbb. Ugy mondjuk ki a szavakat, ahogy leírjuk. Minden furfang nélkül. És mégis reánk fogták ellenségeink, meg drága testvéreink, hogy a magyar nyelv mennyire barbár, mennyire célszerüetlen. Pedig bizony a francia nyelv se kutya. Nem igaz tanár ur? S minden más nemzetet alul szeretett látni a kultur létrán a hetvenkedő gall. Ö előtte más nemzet senki, semmi volt. Egyedül ő, a minden­ható, mindentudó francia bölcsesség. Senki más tudománya, műveltsége nem szá­mított előtte a latban. Holott egy kedélyes ma­gyar paraszt bölcsessége, találékonysága fölért a híres francia akadémia bármelyik dicsőültjével. Ez is tény, ugye kedves tanár ur? A magyar népnek csak az a hibája, hogy nem tud nagyzolni, szavakkal vagdalkozni. Nem kenyere a hazudozás. Utálja a kéjenc, durvaságig menő urhatnámságot. Ellenben a gall, mindezek­ben specialista. Nemde kedves tanár ur, milyen felfordult vilá­got élünk? Ugy lesz, ahogy az aranyigazság mondja: Elsőkből lesznek utolsók és utolsókból elsők. A mai kor világosan látó szemét nehezen lehet becsapni. A korzikai világhíres kalandor ba­bérerdejének díszei hullanak s tarlott bokrai közt már sárga levél zörög . .. Nem ad már hitelt a francia nagyképüsködésnek, fellengzős hazug szó­áradatnak a mai kultúrember... A párizsi Pan­theon imádata kialvó félben van. A becsületren­des akadémiai tagok bűvköre alkonyatvilágát éli. A tömjénfüst elpárolgott az emberek agyából. Nem imponál már senki előtt a gall nemzet het­venkedő magaviselete. Hiszen napnál világosabb, hogy az az ünnepelt glóriás hölgy nem is fenséges és királyi, hanem egy közönséges, púderes arcú perszona. Királygyilko­SQk, hatalmi tébolyban szenvedő cárok kedvese. Az ilyen népet, ugye jó kedves francia ta­nár ur, erkölcsi kötelesség megvetni, kipellen­gézni és a kultúra álcától megfosztani! Fidibusz. A kalács természetesen a seprű vége lenne, de hát hadd hallja a világ, hogy ő milyen jószívű gondos asszony. Imrike a gyermeksereg közül sem kerül elő. Fáni asszony már retteg, kinos verejtéket izzad s kérdi a gyermekektől, hogy nem látták-e Imrikét ? A gyermekek közül akad egy, aki útba tudja igazítani, azaz a fölszeg felé látta Imrikét menni. Fáni asszony erre megiramodik a fölszeg irányá­ban. Betekint a nyitott utcaajtókon. S mikor végig éri a falut, visszafordul: házról-házra jár. Végig kutat minden udvart, kertet s tudakozódik fűtői­fától, de hasztalan, bár alkonyatra jár az idő, senki sem tud a faluban Imrikéről hírt mondani. A sok fáradságtól, izgalomtól s kétségbe­eséstől kimerülten, lihegve rója tovább az utcát, udvarokat s csorog róla a kinos verejték. S jaj­veszékelve sirja-rija mindenütt: —• Jaj, ez a gyermek, ez a szerencsétlen gyermek elveszett, eltűnt örökre! S a törvény rajtam keresi, engem zárnak be miatta . .. Megy, rohan tovább-tovább, lázas lelkét a kétségbeesés tépi, fojtogatja. Már nyolcadszor járja meg az egész fölszeget s mikor ismét visszafordul, megszólal mellette az esti imára szóló harang. Szokatlan ijedt megrezzenéssel tekint a templomra. Nyitva az ajtaja... Hátha odament be a gyermek s elaludt a padok közt! Befelé indul, de az Ur hajlékának küszöbén mintha valami láthatatlan vasököl mellbe ütötte volna s egy szivigható belső hang azt kiáltja lelkébe: — Vissza, gonosz lélek, aki kárhozatos ajakkal megtagadtál! Szent hely az én hajlékom! Szivéhez kap az istentagadó s melle hörögve zihál s vérbefutó szemmel néz merően az ajtóból Krónika. — Legenda. — Ravatalon fekszik Pius pápa, Körülötte hivek zokogása. Jobbról-balról gyertyák száza serceg, S fénybe vonja falon a keresztet. Ezer ajkon, ezer nyelven száll a Mennybe fel a hivők imádsága: „Adj Uram neki örök nyugalmat, Életéhez méltó, nagy jutalmat!" És a szelid, galamblelkű pápa Hogy felszáll az égiek hónába, (Hol szünetlen hangzik angyalének,) így könyörg a népek Istenének. „Irgalmas Úr, imájuk ne hallgasd, Ne nékem add a kivánt jutalmat; Elszenvedek száz halált még értük, Csak ne halljam a fegyverzörgésük! Nékik add meg a nyugalmat, békét, Térítsd észre a föld izzó népét, Kik most egymást leöldösni mennek Csúfságául a szent Szeretetnek!" De az Úr nem hallgatja imáját . , . Az ősz Piust már a szentek várják, Akik között örömmel lel rája Sok, nemrég lenn küzdött katonára! (-•) Szent István napja. Otthon maradt a környékbeli falvak népe. Nem pihentették fáradt tagjaikat a bazilika oszlop­csarnokában eltikkadt anyókák az ünnep előtti délutánon. Hiányoztak az ájtatos nénikék, akik a vespera után odasettenkednek az aranyos palástú diakónushoz, hogy fontoskodva, titokzatosan súgva megkérdezzék : — Lelkiatyám — hogy szómval ne vétsek — lehet-e most gyovonni ?! A mézeskalácsos sátrak is hamar „bezártak" az előestén, mert egy lélek sem mozdult körülöttük, mint más években, amikor vacsora utánra egy kis mézeskalácsot vettek a búcsúsok, hogy ünnepé­lyesebb legyen a hangulat, no meg hogy az édes­ségtől a torok is kinyiljon, mert este vette kez­detét tulajdonképen az igazi munka : a virrasztás, a reggelig tartó éneklés, imádkozás. — Adjon egy szál gyertyát! De finomat, hogy reggelig kitartson — jöttek az előénekesek a mézeskalácsoshoz. Most ez mind hiányzott! Csendes volt a másik hegy is — a kálváriás Szenttamás. Csak a várfalon izzott, lángolt az apostoli kettős kereszt, hogy a csendben legalább a lángok hirdessék a bekövetkezendő ünnepet. a szemben levő, mult évben szerzett oltárképre, melyet az ablakon besütő hold világit meg. Az oltárkép Jézust ábrázolja, mikor meg­áldja a kisdedeket. — Nini, ott van Imrike! Ott fogja valaki az ölében ... Jézus fogja ! — sikoltja szivettépően s a küszöbre esik. Ábris, a toronyból lebaktató álmos haran­gozó, nem tudja mire vélni a dolgot s alig tudja bezárni előtte a templomajtót. Bosszúsan dör­mögve hagyja ott: — Nézze meg az ember az oktondi népjét! Akkor jönne, mikor az ideje van. Bezzeg akkor kerüli a templomot, mint a cigány a munkát . . . Fáni asszony egész éjjel nem mozdul el a templomajtó mellől, a kulcslyukon les be merően. Kezét görcsösen imádságra kulcsolja s felcsukló jajjal könyörög: •— Édes Jézusom, add vissza Imrikét! Job­ban gondját viselem ezután, mintha sajátom volna! És azután is éjt-napot ott virraszt a templom előtt imádkozva. Forró nyárban napsugár égeti, zápor mossa; télben, fagyban szél cibálja s hó borítja. Ha nyitva is a templomajtó, nem lép be rajta. Nem tud belépni. Mintha egy láthatatlan kéz visszataszítaná. Már nem is Imrikét kéri Jézustól, hanem azért esdekel folyton reszkető, görnyedt testtel, kékült ajakkal, hogy eressze be öt is. Mig egyszer csak édes szelid hang szólal ki hozzá: — Jer már az Urnák örömébe, te sokat szenvedett! A remegő lábak mintha megifjodtak volna, ugy rohan be a templomba. Boldog örömsikoly röppen el ajakáról, s az oltár elé hull... Jézus felemelő magához. A Duna hajói, a vasút vonatai búcsúsok helyett katonákat hoznak-visznek, akik az éj sötét­jében a biztos győzelem jelének tekinthetik a magasban tündöklő fényes tüneményt — a kettős keresztet, mint valamikor Nagy-Konstantin harcosai. Korán reggel nem dördültek meg az ágyúk a várfokon, hiszen dörögnek az igazi ágyúk a harctereken, csak a bazilika öreg harangjának ünnepélyes szava költögette a város lakóit, hogy jöjjenek imádkozni, kérjék a szent király oltalmát és segítségét. Az idegenforgalom az ünnepnapon is nagyon gyér maradt, mert hatósági igazolvány nélkül búcsújárásra se lehet menni. A helybeliek mégis megtöltötték a nagy főszékesegyházat és bár a fényes körmenet elmaradt, a vármegye Meszleny Pál főispán vezetése alatt, a város tisztviselői Vimmer Imre polgármesterrel élükön megjelentek. A még itt tartózkodó tisztikar képviseleté­ben is sok katonatiszt jelent meg. A járásbíróság összes bírái és hivatalnokai jelenvoltak Vaniss járásbiró vezetése alatt. A hercegprimási és fő­káptalani tisztek szintén testületileg vettek részt az isteni tiszteleten. Az ünnepélyes szent misét dr. Walter Gyula v. püspök celebrálta s a főszékesegyházi énekkar Büchner Antal karnagy dirigálása mellett művé­sziesen énekelt. Az ünnepi beszédet Pauer Ká­roly karkáplán mondta nagy tűzzel és lelkese­déssel. A prédikáció alatt nagy mozgás támadt a szentély padjaiban ülő előkelőségek között. Meg­illetődött arccal adtak át valami hirt egymásnak. Majd a szónokot is értesítették, aki kihirdette a hirt: — Meghalt szentséges atyánk, X. Pius pápa. Lelkünk ezzel a hirrel is gondteljesebbé vált. Az énekkar elénekelte Bogisich Mihály v. püspök gyönyörű királyhimnuszát s azután szét­oszlott az ünneplő sereg, amelyet a városban és a fökáptalan házai között már a gyászt hirdető fekete zászlók fogadtak. R. * A bíboros budapesti útja. Csernoch János dr. biboros-hercegprimás Lepold Antal dr. érseki titkár kíséretében hétfőn Budapestre utazott. Kedden a koronázó Mátyás-templomban Őfelsége születés­napja alkalmából ünnepi szentmisét tartott. Csü­törtökön pedig a Szent István-napi körmenetet és a Szent Jobb tiszteletére rendezett egyházi ünnep­ségeket vezette. Az ünnepségek után titkára kísé­retében 0 Szentsége halála miatt a bíboros vissza­utazott székvárosába. * Történelmi nevezetességű istentisztelet. Augusztus 15-én az eredeti terv szerint nagy fő­városi zarándoklatnak kellett volna Budapestről jönnie Nagyboldogasszony és sz. István ünnepé­nek együttes megünneplésére. A háborús viszo­nyok miatt ez elmaradt, de ennek dacára az idei Nagyboldogasszony napja történelmi nevezetességű ünneppé emelkedett. A katonakötelesek elvonu­lása dacára zsúfolásig megtelt a bazilika mintegy 4—5 ezer emberrel. A hercegprímás pontifikált és prédikált. Mindenki előre érezte, hogy a há­borúról lesz szó. Csakugyan rövid bevezetés után dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás a vi­lágháború témájára tért, kezdve a trónörökös-pár meggyilkolásától, kiknek említésénél hangja reme­gett. A világ legigazságosabb háborújának ne­vezte a háború eredeti kiinduló pontját, melyet világháborúvá csak elleneink agyarkodása és a laza erkölcsi felfogás tett, mely magukat művel­teknek nevező nemzeteket is arra visz, hogy a királygyilkosok pártfogóivá lesznek. Istentisztelet végén előimádkoztak Eszterházy Pál nádor gyönyörű imáját „Magyarok Nagyasszonyához" és a közön­ség elénekelte Tinódy „Boldogasszony Anyánk" c. énekét. * Ö Felség-e születésnapja. Különös szere­tettel és mély hódolattal ünnepelte az ős magyar Sión ez idén Ö Felsége, apostoli királyunk 84-ik születésnapját. Mintha éreztük volna azt az óriási felelőséget és gondot, mely agg királyunk vállaira nehezedik e válságos, szomorú időben. Elzarán­dokolt mindenki a főszékesegyházba, hogy a Mindenhatótól erőt, egészséget és boldogságot esdjen agg királyunkra. A helyben állomásozó 26-os gyalogezrednek itthon maradt tisztikara és legénysége meg a póttartalékosok mindnyájan fel­vonultak a bazilika oszlopcsarnoka elé, hogy forró imát mondjanak szeretett királyunkért. A vezénylő Rajner alezredes vezette fel a csapatokat, majd a tisztikarral egyetemben a bazilika szentélyébe vonult, ahol már a megyei és városi tisztviselők Meszleny Pál főispán, dr. Perényi Kálmán al­ispán és Vimmer Imre polgármester vezetésével

Next

/
Oldalképek
Tartalom