ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-07-19 / 29. szám

passivával ismét bukott. Szerencsétlen peches ember! Az embernek igazán humorizálni volna kedve, ha az eset nem volna annyira szomorú. 1912-ben Trencséni Félix (másfajta) azelőtt fűszerkereskedő és Heller Mór azelőtt divatárus, gépgyárosok 1.400,000 K passivával hamisan megbuktak s ezért a bíróság csak hathónapi börtönnel sújtotta őket. Timár és Hoffer cipőgyártó cég íillérnyi töke nélkül kezdve meg az üzemet 6 hónap alatt a 60,000 K tartozást csak 3500 K vagyonnal, no meg a hamis könyvekkel fedezte s igy megbukván, a bíróság a céget 100 korona büntetéssel sújtotta. E néhány, példából is láthatjuk, hogy a mi kereskedőink az üzletet sem lelkiismeretességgel, (4 hónap alatt lelkiismeretes kereskedő csak nem veszíthet 75,000 K-t) sem szaktudással (mit ért a fűszeres s divatárus gépgyártáshoz!) nem vezetik, hanem csak szerencsepróbálgatásnak nézik, amelynél ők ezreket, sőt százezreket, milliókat nyerhetnek, de veszíteni egy fillért sem veszíthetnek, csak hitelezőiket csalhatják meg. S hogy törvényeink e tekintetben hiányosak és gyöngék (60,000 K-ás hamis bukást csak nem lehet 100 K-val büntetni!), annak csakhamar meglesznek a káros következményei. Először is a külföld megvonja bizalmát a „magyar" kereskedőktől, mint a német nagykereskedők, a budapesti német konzul információi alapján már is teszik; másodszor a külföldi pénzintézetek Magyarországtól megvonják a hitelt. S nem is a külföldi, még a magyar bankok sem adnak 1912 óta — azóta tart a pénzkrizis —• szívesen kereskedők számára kölcsönt; igy Pranger az „Osztrák-Magyar Bank" titkára nemrég kimondta, hogy a magyar kereskedők számára az „Osztrák-Magyar Bank" csak nagy óvatosan adhat pénzt. A hamis bukások nagy özönére bizony N

tosak ez lehet a válasz s ezért hiába panaszkodik ez ellen a „Magyar Kereskedők Lapja". S nincs okulás a „magyar" kereskedők között mindezek dacára sem. 1912-ben a fizetésképtelenségek száma körülbelül 5000, úgy 600 millió kor. passivával. Hová fog ez vezetni ?! Mindenesetre Magyarországnak nem fog javára válni. Mindezek után azonban boldogok lehetünk, hogy megalakult végre-valahára merkantil városi polgárság egyesülete, mely a gyűlölt agráriusokkal szemben érdekeinek kivivására szövetkezik. No persze, mert pénzért ma talán törvényt is csinálnak s a merkantilisták tudnak ilyenkor bőkezűek is lenni. Különben szövetkezésüknek s működésüknek rövid fennállásuk után már is van eredménye. Az új adótörvényt ugyanis, mely az adónak igazságosabb elosztását célozza s megakadályozza annyira, amennyire, hogy a kereseti adó bevallásánál orvosok, ügyvédek, kereskedők nagy része 100, 200, 800, nagy ritkán 2000 K stb. évi jövedelmet valljanak be, ezt az adótörvényt, ha nem is megsemmisíteni, de legalább elhalasztani sikerült nekik. S ezek a merkantilista urak értekezvén az általános drágaságról, a gabona olcsóbbá tételében látják a drágaság megszűnésének okát. Talán a közvetítő kereskedelem rendkivül boldogító munkálkodását kellene kissé megrendszabályozni s nem-keresztény kereskedőinket egy kis lelkiismeretességre kellene tanitani, akkor rögtön megszűnne az árúk túldrágasága s a termelő sem lenne kénytelen terményeit magasabb áron bocsájtani áruba. Különben termelőink is csak olyan áron adhatják el terményeiket, ahogy azokat közvetítőink veszik s azután ez utóbbiak teszik a gabonát igazán drágává. Szóval sem a termelő, sem a gyáros nem teszi aránylag tulaj donképen drágává az árucikket, hanem a dolgozni nem akaró közvetítő kereskedelem akarja annak a hasznát látni, amit nem önerejéből produkált. A közvetítő kereskedelem tehát nem vethet szemére semmit a szövetkezeteknek. Ilmyri. HIREK. Tarkaság. A footballozás. Hiába! Azok a kedélyes, jó, öreg bácsik csak nem akarnak sehogyse megbékülni azzal a gondolattal, hogy a footballozás, vagy magyarul mondva, labdarúgás igenis nem rettentő nagy szamárság. Hanem más. Egészen más kaptafára való. Hanem hát cicerói nyelvezettel se lehetne némely öreg úrnak (tisztelet a nagyon csekély kivételnek) a fényesre csiszolt koponyájába telegramozni, hogy a labdarúgás pompás és élvezetes valami. Söt még ennél is nagyszerűbb. Ök csak persze a régi jó időkben szokásban volt „testedzés" gyerekes élvezeteit ismerik. Teszem : a pilinckézés, a métázás, bakugrás, pimparádépaksz, gombozás, sárkányeregetés és még néhány olcsó és könnyebb természetű időrabló játszadozás. Hát hiszen legyen igazuk az egyszer az öregeknek is. Ne csak mindig a fiataloknak. Szép, szép. Mindegyik játék megjárja ideig-óráig. De végül is, ugye, az ember úgy beleun, mint a kis kutya a hosszú ugatásba. Ezeknél az ártatlan és nagyon is kedélytelen gondüzéseknél ma már élvezetesebb és hatékonyabb szórakozásról gondoskodik az ifjú nemzedék. Olyan szórakozásról, amely ne csak pár pillanatig kösse le az ember figyelmét és ne csak apró, gyerekes csintevésekre ragadjon bennünkel, hanem élvezetet nyújtó testedzés keretében az emberi lélekben alvó nemes versenyzés, önbizalom, kitartás és fegyelmezettség lángait felébressze. Ez tehát a mai sport. És a sok fajta sportág között a labdarúgás. Érdekes jelenség a mai időben, milyen hatványozott mértékben tud az emberben érdeklődést és meleg szimpátiát felkelteni maga iránt a labdarúgás. Szinte járványbetegséghez hasonló láz keríti hatalmába az arra fogékony erőket. Hogy ez mennyire igy van, érdekes megfigyelni egy football mérkőzést. Elejétől végig. Szurtos képű, kócos hajú inasgyerekek tolakodnak a pénztárnak. Mindegyik mosdatlan kezében szorongatja a keservesen összekuporgatott hatosát. Inkább lemond minden másról, csak megszerezhesse a belépő-dijat. Inkább moziba se megy. Pedig ez nagy szó nála. Cigarettára is kevesebbet költ, cukorért se pazarolja rézkrajcárait. Mert okvetlen kell menni mérkőzésre. Aztán a diákok. Kicsinyek-nagyok egyaránt. Az a drága hatos! Haj, mennyi élvezetes percet is szerez a tulajdonosának. Örömrepeső szívvel, mámoros szemekkel jönnek jegyet váltani. Megelégedett pillantással sajnálják le azokat a szánandókat, kiknek a végzetük kilopta zsebükből a csengő rézgarasokat. S ilyen is elég van. Olyan vágyódással néznek befelé a zsibongó nézőtér felé, hogy megsajnálja az ember. Mintha legalább is az örökkévalóság ragyogó birodalmából lennének kitiltva. Benn a pályatéren hangos az élet. Hadonázó emberek vitatkozó csoportok lármája tölti be az egész teret. Lenge ruhájú úri dámák, bakfisok, néhány idősebb úr, akit már jármába fogott a labdarúgás, fogadkoznak az eredmény kimeneteléről. Senki se bír hallgatni. Mindegyiknek sebesen forog a nyelve. Szemeik villanása, arcuk hevülése, hangjuk idegessége a mérkőzés szüleménye. No ezek az emberek se lehetnek hódolói a testi élvezeteknek. Egyszerű közkatonák álldogálnak a pálya egyik szegletén és mérlegelik az eshetőségeket. Ezek is egy hatos erejéig csapják be profuntos gyomrukat. Kevesebbet költenek legalább alkoholra. Kevesebb idejük telik a léhaságokra. Mert egy mérkőzés két órát vesz igénybe legalább is. Ha nem többet. S igy van ez mindenkinél, aki eljött gyönyörködni. Aztán megkezdődik a mérkőzés. No ezt se unalmas nézni. Sőt! Minden figyelem egyedül a rohanó labdára irányul. Semmi más nem érdekli akkor az embert. És elfeledkezik minden bajáról, életkeserűségéről. A kis hitvány inasgyerek elfelejti a gazdája vasöklét, a diákgyerek a szekundák ós intők keserű ízét, a hivatalnok az unalmas, kedélybántó helyzetét, a családapa a drága életét, a komisz életviszonyokat, a kis médik a bánatos szivük keserveit. És igy tovább. Mindenki csak a percek hatásának él. Szive lüktető zakatolása közben nem hallja a nyomasztó élet mennydörgéseit. Egész új ember lesz. Ledobja magáról a bűnös világ salakját; tudatlanul csak a jelennek él. A mult nem háborgatja, a jövő iránt nem kíváncsi. Igy gyúrja át, formálja még egységesebbé, egészebbé az embert a testedzés és annak élvezete. Nemesen, emberiesen gondolkodó erkölcsi alapon álló embert farag a társadalom és világ számára. Fidibusz. Krónika. Végre-végre egyszer, Amire úgy vágytam, Idegenforgalmat Bőségesen láttam. Valódi idegent, S nemcsak egyet-kettőt: Valamennyi pénzes, Valamennyi felnőtt! Be sokat daloltam Én az idegenről, De bizony eddig csak Sejtelmem volt erről. Az idegenforgást Ilyen órjás számban Csak sejtettem mindig, De sohase láttam. Most hát egyszer végre Már ezt is megértem: De nem Esztergomban, Hanem — Velencében ! (-•) * Elutazott a hercegprimás. Csernoch János dr. bibornok-hercegprimás kedden délelőtt titkára Lepold Antal dr. szentszéki tanácsos kíséretében elutazott székvárosából. * Személyi hirek. GraeíTel János prelátuskanonok hétfőn Karlsbadba utazott, hol egy hónapig fog tartózkodni. Dr. Lepold Antal hercegprimási titkár pénteken Lourdesba utazott, amint már előre jeleztük. * Uj doktor. Zsiga János tb. szolgabírót, vármegyei árvaszéki jegyzőt a mult héten avatták a budapesti kir. tudományegyetemen az államtudományok doktorává. * Kinevezés. Cserna Károly h. pénzügyigazgatót a budapestvidéki kir. pénzügy igazgatóságnál, a király pénzügyigazgatóvá nevezte ki. * Személyi változás a hercegprimási udvarban. Breyer István dr. érseki titkár eddig az érseki és főszentszéki jegyzői teendőket is ellátta. A bibornok hercegprímás most dr. Breyert a föszentszéki jegyzői teendők alól felmentette és dr. Drahos János eddigi érseki levéltárost nevezte ki érseki és főszentszéki jegyzőnek; az igy megüresedett érseki levéltárnoki állásra pedig gróf Pongrácz Frigyes pozsonyi koronázó dómbeli káplánt nevezte ki. * Választók összeírása. Mátéffy Viktor belvárosi plébános elnöklete alatt kedden fejezte be az e célból kiküldött bizottság munkáját. Összesen 2100 választót írtak be a szavazók lajstromába és pedig a nagyvárosi szavazókörben 1400, a szentgyörgymezőiben 700 választót. * Egyesületek Esztergomban. A keresztény szociális egyesületek országos szövetsége nagy és impozáns zarándoklatot rendez Esztergomba aug. 15-én, Boldogasszony napján. Mintegy háromszázan jönnek le ezen a napon Pestről Huszár Károly és Haller István orsz. képviselők és más előkelőségek vezetése mellett. A zarándoklók megtekintik a város nevezetességeit, ünnepséget rendeznek, majd tisztelegnek a bíborosnál, végül közös ebédre gyűlnek össze a szigeti vendéglőben. * Főegyházmegyei hirek. Pápay Gyula ékeli adminisztrátor hasonló minőségben Ovárra helyeztetett át; Varga József királyrévi h. plébános adminisztrátor lett Ekelen; Kanyó József óvári h. plébános királyrévi adminisztrátorrá neveztetett ki. * Idegen tudósok. Kíváncsi idegenek minden vasárnap láthatók a bazilika környékén, a mult vasárnapon azonban tudós-járás volt a várhegyen. Először egy hollandiai pap érdeklődött az itteni nevezetességek iránt és bámulatraméltó nyelvtudásáról tett tanúságot, midőn önmagát megértetni óhajtván, az európai nyelveket egymásután szedte elő. Végre is a latin társalgásban állapodtunk meg s a hollandus úr ebben is jeleskedett. — Közben újra nyilt a sekrestye szárnyas ajtaja s belépett rajta két világjáró tudós angolos testtartással és arckifejezéssel. Az egyikben némi szemlélődés után dr. Sebők Imrét, a budapesti érseki gimnázium igazgatóját ismertük fel, aki bemutatta társát Albert H. Jenks urat, a minneapolisi egyetem tanárát. Érdekes volt megfigyelni, hogy az idegen tudós mennyire különbözött fellépésében a mi hires embereinktől. A nálunk bátorságnak nevezett tolakodásnak még csak árnyéka se volt viselkedésén észlelhető. Minden lépést csak külön felszólításra tett meg. Először az üvegajtón kivül maradt s ott vizsgálta a falak vastagságát, majd az invitálásra beljebb lépett, kalauzolás mellett megtekintette azon esztergomi kanonokok képét, akikből megyés püspökök lettek. Végre udvarias kínálásra helyet foglalt. Igazi amerikai típus: kifejlett koponyával és az angol nyelv morzsolására alkalmas ajkakkal. Dr. Sebők igazgatóra a M. Nemzeti Múzeum igazgatósága bizta a tiszteletreméltó idegent, aki egyeteme utján bejelentette, hogy Magyarországon ethnografiai és művelődéstörténeti tanulmányokat akar