ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-07-19 / 29. szám

XIX. évfolyam. Esztergom, 1914. július 19. 29. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁESADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Kigyómelengetés Bosznia-Hercegovinában. Esztergom, 1914. július 18. Van ott 800,000 görögkeleti, 600,000 mohamedán, 400,000 katholikus. A görögkeletiek előbb hristiani-aknak nevezték magukat, megkülönböztetésül a katholikusoktól, egyikük sem nevezte magát és érezte magát szerbnek. Ma mind szerbek ök és a nagyszerb és orosz segítséggel egész BoszniaHercegovinát akarják szerbbé tenni. Már ez, hogy az orthodoxok mind szerbeknek mondják magukat, ez nagy győzelme a szerb nacionalizmusnak, ami főleg pópák munkája. Az orthodoxia és a nagy szerb-eszme egy és ugyanaz. Manap nemcsak az irodalom és nyelv szerb, szerb az egyház, a hit, a vallás is és amint egy szerb költő énekli: „szerb meny országban szerb angyalok szolgálnak a szerb Istennek." A kormány kezdettől fogva nem engedi a katholicismus érvényesülését, mert azt ugy fogja föl, mint az orthodoxia kihívását, pl. a szerb metropolita Sava Kosanovic Serajevoban tiltakozott az ellen, hogy kath. székesegyházat építsenek Bosznia fővárosában. Báró Pittner kerületi kormányzó 1908ban Mostarban nyersen visszautasította az aggkoru katholikus püspököt, mikor azért jött, hogy a hercegovinai katholikusok nevében kifejezze szerencsekivánatait a császár 60 éves jubileuma alkalmából. A szerbeknek már évtizedek előtt megadták a teljes Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. egyházi és iskolai autonómiát, a mohamedánoknak néhány év előtt, a katholikusoknak még manap sem. Vitás egyházi kérdésekben a szerbekkel elárasztott hatóságok természetesen mindig a katholikusok ellen döntenek. Hogy mennyire belevette magát a szerb népbe a katholicizmus elleni gyűlölet, azt mutatja a Belgrádban megjelenő Balkán minapi cikke; ezt irja: „Ferenc Ferdinánd főherceget végre kellett, hogy elérje sorsa, amint Loyola összes fiait is el fogja érni, mert az emberiség vérével dolgoznak és annak az elvnek hódolnak, hogy a cél szentesíti az eszközt, úgy lesz az egész Ausztria Magyarországgal. De Ausztria-Magyarország pusztulásán az egész emberiségnek nyugta és békéje lesz. Ebből látni a kormánynak óriási hibáját, mikor a császár hü katholikusok és mohamedánok helyett a szerbekre támaszkodott, akiknél az összeesküvés és fejedelemgyilkosság közönséges. Főleg az iskolaállapotok hajmeresztők az okkupált tartományokban. Princip a gyilkos is gimnazista és éppen a középiskolák melegágyai a nagyszerb törekvéseknek. A kormány ezeket a szomorú tüneteket mind tétlen nézte, csakhogy meg ne sértse a kegyelt szerbeket. A szerb munkás is könnyen lelkesíthető nép, céltudatosan és nagy buzgósággal dolgoznak a „nagyszerb" ideáért. Először is kulturális túlsúlyra iparkodtak. Azért is megalapították Serajevoban a „prosyjeta, fölvilágosodás" egyesületet, ennek a célja szerb intelligenciát nevelni. Ennek a segítségével 1902. óta több mint Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. száz szerb diák elvégezte a főiskolákat és ennek a pénzén most is vagy száz diák tanul mindenféle egyetemeken, Ausztriában is, Németországban is. Az 1911—12. iskolaévben 184 diákot segélyezett, megalapítása óta 1902—1912-ig 402,000 koronát költött deákokra. A szerbek áldozatkészségéről tanúskodik, hogy 1912-ben egy gazdag szerb kereskedő 1.300,000 koronát hagyott szerb iskolákra és kulturális célokra. Minden gimnázium mellett konviktust építenek, amelyben az ifjakat nemzeti irányban nevelik. Miután behozták a szerb-horváth szolgálati nyelvet, az osztrák-német hivatalnokok jórészt Ausztriába helyeztették át magukat, helyeiket pedig a szerbek töltötték be s mivel a nép 90 % analfabéta, ezek a szerb tanitók és hivatalnokok a pópákkal együtt a vezérek. A gazdasági politika is botrányos volt eddig és azt ugyan soha sem változtatták volna meg, hacsak a gyalázatosan meggyilkolt Ferenc Ferdinánd nem szólt volna közbe. Báró Buriannak és Horovicnak le kellett köszönnie, helyébe Bilinszky lépett. A tisztességes elemek föllélegzettek, sokat vártak a gyakorolt lengyel politikustól, de a nagy tisztogatás csak nem jött el! A kormány elhallgattatta a kiküldött bizottságot, amelynek meg kellett volna vizsgálnia a botrányokat, amelyek a tartományok erdeiben a faértékesités körül történtek. Tervszerüleg emelték gazdaságilag a nagyszerbeket. Az állami szállításokat csak a szerbek kapták, ismert összeesküvőket és árulókat császári rendjelekkel tüntettek ki, ugy hogy AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Szólnak a dörgösi harangok. Irta: Csite Károly. — Istenem, teremtőm! — kiáltott fel Éva asszony. — Micsoda szörnyű hideg idő ! Megfagyott itt belülről az ablakban ez a pohár tej ! . . . No, apjuk, jól felöltözzék a harangozáshoz, hogy meg ne hűljön; — figyelmeztette aztán az urát, aki a hajnali harangozáshoz készülődött. Mihály bácsi, a kis falu harangozója, tehát e figyelmeztetéshez hiven, miután bundája nem volt, (sőt még érdemes kabátja sem) három foltos kabátot vett magára s a legfelsőbb volt a legrövidebb. Ugyanis az volt egy kicsit kibélelve pamuttal. Igy felkészülve baktatott ki az öreg a kis zsellérkunyhója elé az utcára, hol az ősi harangláb állott. Ámde alighogy kilépett a magas küszöbön, pár perc múlva újra az ajtó előtt kopogott. Megkérgesedett csizmájáról verte le a havat. — Cudar hideg idő! Ilyent még nem értem. Nem birom keztyü nélkül húzni a harangkötelet, oly kegyetlen dermesztő hideg van; — nyitott be az öreg a szobába. Éva asszony erre keztyü kereséshez fogott. Egyik felét hamar megtalálta. Jó foltos volt az is. De a párja nem került elő. Fél keztyüvel ment ki az öreg s csendülve, kondulva szólalt meg a kis csengetyü harang. De alig húzta meg Mihály bácsi negyedszerre a kötelét, a csendülést mintha ketté vágták volna: rekedt, tompa hangot adott. Megrepedt ugyanis a kis ősi harang. —• Ej, ej! — csóválta fejét Mihály bácsi.— Csak nem szolgáltál ki engem a végsőig, harangocskám. Előbb beadtad a kulcsot, mint az öreg Mihály. Biz' uj harangról kellett gondoskodni a kis községnek. S a buzgó népek lelkesedése folytán hamar összegyűlt az uj harang ára, még pedig nem is oly kicsié, mint az elpusztult volt, hanem ötször akkorát is csináltathattak az összegyűlt pénzen. Mindenki adakozott tehetségéhez mérten, csupán a zsugori Bencze Pál vonta ki magát az önkéntes fizetés alól. Pedig nem volt valami szegény ember. Sőt legszebb háza volt a faluban. Földje és egyéb birtoka ugyan nem volt, ellenben annál több pénze volt a takarékban. Jól értette a lókupeckedést, rengeteg pénzt szerzett vele. Node azért elkészült az uj harang, ha hiányzott is az árából Bencze Pál pénze. S hogy versengés ne legyen a népek közt arra nézve, hogy ki szállítsa haza az állomásról az uj harangot, hazavitte előzetes bejelentés nélkül Gogán Gyuri községbiró, amiért meg is nehezteltek rá egypáran. Már, már felakarták helyére tenni az uj harangot, mikor Mihály, az öreg harangozó fejcsóválva megjegyezte: — Kár ezt a szép nagy harangot erre a hitvány, rozoga haranglábra föltenni! Uj haranghoz uj harangláb kellene! — Igaz biz' a'! — helyeselték a jelenlevő asszonynépek. — Azért sem igaz, hugáim! — szólt Gogán biró mosolyogva. — Mert hát ilyen akkurátos haranghoz nem is láb, hanem torony illik. •—• Igy még igazabb ! helyeselte mindenki. — Milyen szép is lenne a torony az iskolához építve ! A mezőröl és a rétről is megláthatnánk a tornyunkat, mintha templomunk lenne . . . Istenem, Istenem, milyen boldog is az a falu, amelyiknek tornya van! Igy a dolog vége az lett, hogy a toronyépítés ügyében Gogán biró úr gyűlésre hivta össze az atyafiakat. Megjelent a gyűlésen Bencze Pál is, hogy tiltakozó szavát felemelje az épités ellen. Ámbátor, mint monda, az épités ellen az esetben nincs semmi kifogása, ha a költséget közadakozásból hozzák össze, mint a harangét. De hogy adóba vessék ki, az ellen teljes erejével tiltakozik. — Hát 'iszen az nekünk teljesen mindegy, ha igy, ha úgy fizetjük ki az árát, — szólt Gogán sodorintva bajuszán, — de hát szeretnénk előbb hallani, hogy mennyit ajánlasz föl, Pali testvér, az építésre, ha önkéntes közadakozásból építtetnénk ? — Semmit! — felelte kurtán Bencze Fái. — Csak száz pengőt ?! — szólt Gogán nagy csodálkozással. — Áz kevés, Palkó testvér. Ha adóba vetjük ki, kétszáz pengő esik reád, mint a falu legpénzesebb polgárára. Bencze Pál kékült-zöldült az indulattól. Valami szörnyűt akart mondani, de nem volt semmi szónak az ura, miért is kiugrott a községházából, teljes erejével becsapva maga után az ajtót. Másnap pedig eladta házát a kendi zsidó idösebbik fiának, aki pálinkás boltot nyitott a népek romlására. Árendás házba ment aztán az öreg zsugori lakni és igy, miután semminemű ingatlan vagyon nem volt nevén, nem tudták a reá kirótt adót behajtani rajta. Kifizette helyette Gogán Gyuri biró. Igy a torony felépült már a tavaszon. Gyönyör-