ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-07-05 / 27. szám

sem nyújthat teljes biztonságot a házak ablakaiból irányítható bombák és golyók ellen! Ausztria már annyira van, hogy bölcs államférfiai egyenesen lemondottak az állam nemzeti egységéről, s 20—25 év óta ráléptek a federalisztikus állam lejtőjére, anélkül azonban, hogy a nemzetiségeknek valaha eleget tehetnének. Hisz a Badeni-féle szerencsétlen nyelvrendelet óta a 14. § nélkül nem lehetne kormányozni Ausztriában, jeléül annak, hogy az államnyelv feláldozása után már nincs megállás az elhibázott nemzetiségi politika lejtőjén, jeléül annak, hogy az osztrák nemzetiségi politika öngyilkos potitika! Úgyszólván csak II. Vilmos személyes barátsága uralkodóházunk tagjaival egyedüli igaz biztositéka Ausztria fenmaradásának. De ne ámítsuk magunkat: Németországnak nem létérdeke Ausztria fenmaradása!! S mivel a német császár barátsága Ferencz Ferdinándhoz volt legbensőbb, azért trónörökösünk meggyilkoltatása kiszámithatlan csapás monarchiánkra. Azaz, hogy Magyarország is reális biztositéka volt eddigelé a monarchia fenmaradásának, — maga Bismark is annak nézte. Csakhogy Bismark még egységes Magyarországot ismert és /. Tisza idejében Magyarország tényleg nemzeti állam volt — melynek nemzeti jellege a koalíciós kormány alatt érte el tetőpontját. Azonban II. Tisza diktátorsága 3—4 éve alatt egyszerre megváltozott minden, évtizedek nemzeti s állami konszolidációja egyszerre rombadöl. A kik Erdélyben járnak, rémhírekkel jönnek vissza, az „elnyomott" románság szerepet cserélt, egyes helyeken már szinte veszélyes magyar szót ejteni. Még egy munkapárti lustrum és a fékevesztett masiniszta Magyarországot is Ausztria vágányába tereli. Bizonyos fokig tehát nemcsak a boszniai kormány és az osztrák adminisztráció, hanem az uj Tisza-rendszer is felelősségre vonható a szerajevói katasztrófáért. Eddigelé legalább a magyar kormányok tudták annyira-mennyire kordában tartani a nemzetiségi túlzókat (ugyan távolról sem oly energikusan és céltudatosan, mint a porosz kormány és adminisztráció); de amióta a Tisza-kormány megnövesztette a románok-szerbek szarvait, a lázító eleAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA, „A Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Müve" c. egyesület élete és működése. (Vége.) III. Az egyesület jótevői: Egyesületünk céljának előmozdítására a szorosan vett ez időszerinti tagsági dijak nem lennének elegendők. Magának az egyesületi lapnak, a „Katholikus Gyermekvédelem "-nek föntartása, a szükséges agitációs nyomtatványok előállítása érezhetően veszik igénybe anyagi erőnket. Meg kell azonban ezen áldozatot hoznunk, mert a lap egyrészt egyesületünk aktivitásának s érdékenek hűséges tükre; másrészt számottevő tényező nemcsak a közönség érdeklődésének felkeltésére, de egyben terjeszkedésünk és gyarapodásunk ismeretterjesztő fokozására is. Mindenki szivesebben támogat olyan egyesületet, mely ad is valamit a kezébe, mely folyton ébren tartja az egyesülettel való közösséget. Hogy a lap fönntartását igénylő áldozatkészség mellett egyesületünk mégis képes volt hivatásának lényegét, a züllésnek kitett védencek gondozását foganatosítani, azt a mi fiatal s a támogatásra nagyon rászoruló elsősorban a jótevők adományainak s a gyűjtéseknek, a jótékonyság eme sokszor névtelen hőseinek köszönhetjük. A jelen évfolyam a jótékonyság terén mekkel nem lehet birni. Pedig ez orgyilkos fajzat gyáva, mihelyt erélyesen fellépnek ellenük, mint most — elég későn — Boszniában, hanyatthomlok menekülnek a határon túlra. Törvénytiszteletre kell tanítani a nemzetiségi agitátorokat, vagy kikergetni az országból — nem pedig paktálni velük! Ha még most sem lesz rendszerváltozás, de alapos — olyan mint 1905-ben volt — akkor Magyarország Ausztriával együtt Törökország sorsára jut. Adja Isten, hogy bármely okból pesszimistáknak s rossz prófétáknak találtassunk. Adja Isten, hogy a trónörökös pár vértanú vére megöntözze a monarchia életfájának korhadt gyökereit s uj életet öntsön abba! Brúnó. A bíbornoki kalap. Róma. június 22. A bibornok-kreálások jelentőségben gazdag szertartásai között történelmi és jogi szempontból kétségen kívül legérdekesebb a bíbornoki kalap átadása. Ennek a nagy karimájú, ma már használatra nem is alkalmas kalapnak feltételéhez kapcsolódik a bibornokok kiterjedt joghatóságának és privilégiumainak teljes birtoklása. A kalap, ez az eredetében csupán szükségteremtette praktikus fejbefödés már nagyon korán, az athénieknél mint a szabad állapotnak, a méltóságnak jelvénye szerepel. Elterjedése azonban nagyon különböző módon történt, különböző országokban. A klérus kezdetben csupa alázatosságból nem tartotta illendőnek a kalap viselést s csak magas rangú prelátusok használták, ugy hogy az címereik fölé is mint megkülönböztető jel került már a XIII. század előtt. Érdekes és a mai viszonyokkal teljesen ellenkező az a szokás, mely szerint a kalapot régente épen a legfenségesebb akcióknál, vagy épen magasrangu személyek jelenlétében hordták, amint az keleten ma is divik. A római pontifexek fedett fővel áldoztak; — a püspöksüveg eredete is ilyen uzusra vezethető vissza. A bíbornoki kalap is eredetében a hatalomnak, a méltóságnak külső dokumentálására szolgált. A kalap eredete az I. lyoni zsinatra 1245 re vezethető vissza, amikor a pápa: IV. Incének, a bibornoknak, patriarcháknak, püspököknek, a keleti latin császárnak (II. Balduinnak) és a követeknek jelenlétében a zsinat elhatározta, hogy a bibornokok ezentúl méltóságuk jelzésére külön kalapot fognak viselni, különösen akkor, mikor á városon átlovagolnak. Előírta a zsinat azt is, hogy ennek a kalapnak színe veres legyen (inkább bordóba hajló szin) ami által a kalap szimbolikus értelmezést kapott. A színnek ugyanis azt kell jelentenie, hogy a bibornok véreontásáig kész egyházának szabadságát megvédelmezni. Meg volt ennek az értelme annak idején, irja egy frank iró, annál is inkább, az előző évekhez képest nagyobb gyarapodást váltott ki a lelkekből s mintegy igazolva látjuk sz. János apostol intelmét: „Fiacskáim! ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem cselekedettel... (I. 3. 18.) hogy igy „alamizsnáid fölszállván, emlékezetben vannak az Isten szine előtt." (Ap. csel. 10. 4.) Ugy egyesek, mint a társadalom s az iskolák (ünnepélyrendezéssel) szép számmal siettek segítségünkre. A nagyobb adományok mellett nem kicsinyeltük, sőt értékeltük a kis adományokat is, mert hisz ilyen áldozatok tetszenek Krisztusnak is. Jótevőink közül első helyen kell kiemelnünk özv. báró Wodianer Albertnét, aki az előző évekhez hasonlóan az idén is 2000 koronával segítette elő egyesületünk célját. Utána Krucsay-Bayer Dezsőt 1000 koronájával és Schiffer Ferenc esztergomi prelátus-kanonokot kell említenünk, aki 800 kor. költség viselésével lehetővé tette Mócik Felicián főhercegi udvari káplán művészi magaslaton álló pozsonyi ifjúsági énekkarának esztergomi vendégszereplését. Gróf Zichy Gyula pécsi püspök 200, dr. Glattfelder Gyula csanádi püspök, Rajner Lajos püspök-elnökünk gr. Somsich Béláné 100— 100, Vajdits Gyula prelátus 50 koronával áldoztak a gyermekmentés nagy munkájának. Templomi gyűjtésekből az esztergomi főegyházmegye 5086, a rozsnyói egyházmegye 961, a győri egyházmegye 643, a nyitrai 300, a pécsi szent ferenc-rendiek perselye 103, a Bpest VIII. ker. hivek 50 koronával tűntek ki. Az egyesületek és iskolák részéről rendezett hangversenyek és színielőadások jövemert az egyházat II. Frigyes erőszakosságai felforgatni látszottak. Az első ilyen kalapot Clugniban hordták a bibornokok a pápa és IX. Lajos francia király jelenlétében. Hogy a kardinálisok méltósága még szembetűnőbb legyen, VIII. Bonifác pápa rendelte el, hogy a bibornokok egész bibor ruhát is viseljenek. A piros biretumot csak II. Pál pápa engedélyezte 1464-ben a kardinálisoknak; előbb a nyilvános konzisztoriumokon kalappal fedett fővel ültek a bibornokok a pápa szine előtt, mint az egykorú festmények igazolják. II. Pál pápa, aki a bibornokok privilégiumainak legtöbbjét dekretálta, a bíbornoki kalapot selyemből akarta készíttetni; abban az időben azonban a ruhák egyszerűsítésére törekedvén, sok ellenvetésre talált ez a terv. Megmaradt tehát a kalap eredeti formájában; finom posztóból, selyem zsinórral, mellyel azt lovaglás alkalmából az áll alatt megkötötték. A többi 10—10 bojt (a 15-ös szám csak a heraldikában használatos), mely a kalapot a fej körületéhez idomító zsinórnak stilizált maradványa, ugy látszik már a XV. században sem volt használatban; az egykorú képeken tényleg hiányzik is. A biborkalap természetszerűleg a kardinálisok címere fölé került, mint megkülönböztető jelvény és pedig X. Ince 1645-ben kelt rendelete szerint leszorított a nemesi címerekről minden egyéb díszt, ugy hogy a kalap alatt csupán a pajzs volt ábrázolandó. De már XI. Kelemen, kinek unokaöccsét felravatalozván a diszitök között nézeteltérés támadt, vájjon annak lovagi keresztje a cimer foglalatát képezheti-e, ezen alkalomból 1708-ban ismét megengedte a nemesi jelvények használatát, csupán be kell árnyalnia mindent a kalapnak. A kalapok ünnepies átadása a nyilvános konzisztóriumban s az azt körülvevő ceremóniák és formulák ma is élénken kifejezésre juttatják a Capello Cardinalizio pontificate eredetét és jelentőségét. Mig ugyanis az idősebb kardinálisok birétummal fedett fővel (mint fentebb írtam, ez a kalapot helyettesíti!) ülnek helyeiken, addig az újonnan kreált bibornokok fedetlen fővel járulnak a Szent Atya elé s miután a főceremonárius a cappa csuklyáját fejükre huzza, a pápa megérinti fejüket a kalappal s azt fejük felett tartva a következő formulát olvassa: „A mindenható Isten dicsőségére és az apostoli szék díszére fogadd a vörös kalapot, a kardinálisi méltóság különleges jelvényét, amely által az jelképeztetik, hogy a szent hit felmagasztalására, a keresztény nép békéjének és nyugalmának növelésére és a római Szentegyház erősségére véred ontásáig rendithetetlennek kell lenned. Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen!" A biborkalapot a konzisztórium után ünnepies követség kézbesiti a bihomokoknak, kik azt átveszik és magukkal viszik, mint méltóságuk jelvényét. A római bibornokok előszobájában trónusszerű konzol felett vörös alapon hímezve vagy festve címerük felett ott látható a bibornok kalap. Anticameráikban pedig ezüst tálcán állandóan ki delméből vezető helyen állott a kalocsai iskolanővérek páratlan sikerű bazár-ünnepsége 1700 koronával; következik az esztergomi Mócik hangverseny 762, a budai kath. kör 650, az irgalmas nővérek esztergomi felsőbb nőnevelő intézete 300, a szabadkai iskolanővérek 200, a gyergyószentmiklósi irgalmas nővérek 171, a németbolyi elemi iskola 124, a komáromi irgalmas nővérek 100, a velényi 83, a baranyasőllyei, nagyoroszi, szobi, tokodi, hodrusbányai elemi iskolák 50—50, szabadszentkirályi iskola 60 koronás tiszta jövedelemmel járó előadása. Azonkívül néhai Braun Ferenc pléb. szegényharmadából királyi engedéllyel 800, néhai Erhardt Imre plébános szegényharmadából pedig 400 koronát kapott egyesületünk a bibornok-hercegprimás ajánlatára. Eme nagyobb'adományok összege 16.233 kor. Az 50 koronán alóli adományok összege kitesz 1078 koronát, melyet a 16.233 összeghez hozzáadva, az összes adományok összege: 17.311 kor. Az esetleges filléreket az egyes tételeknél az elszámolás könnyebbsége miatt nem számítottuk be. IV. Gondozottjaink. Akikért él, működik s fárad egyesületünk, azok a mi védenceink, a züllésnek kitett, de a lélekmentő szárnyak alá jutott gondozottjaink. A rendelkezésünkre álló eszközökkel ez idöszerint 204 gyermeket tudtunk felkarolni s a rossz környezetből kiragadva, a Krisztusból fakadó katholikus neveléssel lelkileg ujjászülni. Gondozottjaink az egyes egyházmegyék szerint igy oszlanak meg: