ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-06-14 / 24. szám

A Vágujhely Vidéki róm. kath. Népnevelök Egyesülete a pöstyéni r. kath. tanítók ilyen háttérbe szorítását nagy felháborodással vette tudomásul s olyképen határozott, hogy a pöstyéni kath. tanítók eme sérelmét magáévá teszi s arra felhívja a miniszter figyelmét. Kinek a hibájából intézkedett a Közigazgatási bizottság Pőstyénben a r. kath. tanítókra nézve ilyen sérelmesen: az egyesület nem kutatja, csak annyit jegyez meg, hogy a galgóci s más járásokban a vizsgáló bizottság tagjai között helyet foglalnak a r. kath. iskola tanítói is. Pázmány síremléke Pozsonyban. — Pozsonyi tapasztalások. — Az esztergomi várhegyen trónoló bazilika mélységesen beleburkolódzott Szentháromság vasárnapján a sürü esőt szitáló felhők homályos köpönyegébe, mintha csak fogadást tett volna, hogy e nagy napon nem tekint szét az erdők zöldjétől, a rétek virágától ékes vidékre, nem látja meg a lábánál zakatoló, sipoló világforgalmat, hanem hitünk e fenséges titkának szemlélésével tölti a nagy ünnepnapot. Esztergom az ájtatos szemlélődés ünnepét vállalta magára és a zajos ünneplés örömét átengedte a főegyházmegye másik nagy városának — Pozsonynak, hol a bibornok-hercegprimás a bérmálás szentségét osztotta ki a Szentlélek után szomjazó lelkeknek, hol a nagy Pázmánynak márvány síremléke lepel alá rejtve várta a leleplezés pillanatát és ahol a vármegye hatalmas nagytermét készitgették a gyermekszanatórium közgyűlésére. A reggeli gyorsvonat utasait Érsekújvár állomásán váratlan meglepetés érte, amennyiben a szokott cigányzene helyett, rezesbanda fogadta a vonatot. A zenészek vadonatúj vasúti egyenruhában fényeskedtek, a sűrű tömeg között pedig aranyhímzésű egyesületi zászlókat lengetett a szél. Nem a pozsonyiak örömét jelezte e zászlókkal ékeskedő és trombiták szavától hangos tömeg — az érsekújvári vasúti gépgyár munkásainak zászlószentelésére készülődtek — mégis ránk ragadt az ünnepélyes hangulat s a Pázmány-ünnepnek előérzete dobogtatta meg szivünket annál is inkább, mert a vonat ablakainál megpillantottuk a Pázmány-egyesület kiküldötteit — a pozsonyi ünnepség szereplőit. Mire Pozsonyba értünk, már megvillantak az utcákon a megbérmált leánykák fehér ruhácskái, amint örömtől sugárzó arcú csapatok igyekeztek hazafelé a dóm gótives boltozatai alól. A tarka tömegben fel-feltünt egy-egy papi talár, a kanonoki sor felöl pedig hatalmas termetű gyalogos altiszt vezette katonáit az őrváltásról. A frissen kiállított diszőrség feszes léptekkel végezte sétáját a bibornok-hercegprimás szállása előtt, mely a dóm plébánosának lakásában volt. A kapu előtt a Palugyay család diszhintója állott, várva a hercegprímást, hogy a gyermekszanatórium diszgyülésére vigye, az utcán végig díszruhás rendőrök állottak, a közönség pedig kíváncsian várta a bíboros főpásztort. Tizenkét órakor begördült a hintó a vármegye főkapuján. A hercegprímással jöttek Kazacsay Árpád apátkanonok és dr. Lepold Antal titkár. A megyeházán Zichy János gróf, a főispán, az alispán, a miniszteri kiküldöttek és más előkelőségek tisztelegtek dr. Csernoch János bibornok előtt, majd az egész diszes társaság bevonult a gyűlés termébe, amelyet a közönség ekkorára már teljesen megtöltött. Az emelvényen ülő előkelőségek szalonruhái közül élénken tünt elő a hercegprimás fejedelmi bíbora és a hadügyminiszteriumi kiküldött diszes egyenruhája. Az elnöki megnyitó után gróf Zichy János átadta a szót a miniszterek helyetteseinek s megindult a szebbnél-szebb beszédek áradata, amelyek után néhány kinos hang csendült föl, mikor pl. Bosnyák Zoltán táviratát olvasták föl, ily szavakat hallottunk: „ . . . a béke nemtője lengjen az emberszeretet munkája fölött ..." Bocsánatot kérünk minden gyanúsításért, de e szavak nagyon is olyan izüek, mintha valami szabadkömives katekizmusból irták volna ki. Mi, akik hallgattuk és a többi jelenlévő katholikusok nem tehettünk róla, hogy ilyen távirat érkezett, sőt arról se tehettünk, hogy Óváry Ferenc dr. képviselő 120 veszprémmegyei ember kíséretében megjelent a gyűlésen és felvezetett csapatában bizakodva, kíméletlen támadást intézett Zichy János ellen, mint aki Bosnyák Zoltánt ezen egyesület ügyvezető elnöki székéről leszorítja. A jelenet először megdöbbentően hatott az ünnepélyes helyen a fömagasságú bibornok jelenlétében, de miután az előkelőségek jóakaratúlag lemosolyogták a veszprémi Mózes erőlködését, a közönség is mulatni kezdett a Bosnyákot emelni kivánó falusi csapaton. Ruffy Pál miniszteri tanácsos beszéde visszaállította az ünnepélyes hangulatot s örömmel észleltük, hogy a Bosnyák „béke nemtője" helyett Istenben kell bíznunk, az „emberszeretet"-nél többet jelent a keresztény szeretet. Oly sok szépet mondott Ruffy Pál Bezerédj Viktorról, hogy igazán sajnálkoztunk ily kiváló erő kidőltén. Teodorovics Miklós dr. a honvédelmi miniszter képviselője mondott még előbb a Ruffy-éhoz hasonló keresztény beszédet, midőn a gyermekvédelemben megkívánta az Isten, a haza és a király iránti szeretetet. A viharos jelenetek nagyon elhűzták az ülést. Délutáni két óra közeledett s ebéd még nem volt. Hátul a teremben csoszogott a közönség s a legéhesebbek lázitó jelszavakat hangoztattak: — Nagyon szép minden, csak már a hercegprímást hallanánk! — Minek tették a végére a bibornok beszédét? Ha az nem lenne hátra, hazamennék. A folyton szavazni kivánó veszprémieket is kezdték letorkolni. — Szavazzunk, szavazzunk!! — zúgja vagy két kortes. — Üljön le! Ki kell dobni! Azután megint csend és rend. Folyik Bezerédj elparentálása s az emelvényen azt hiszik, hogy a közönség előbb helyeselt, pedig csak türelmetlenkedett és szóbeli csatározást folytatott diszkréten — félhangon. Az egyetértés lelkét, a békés figyelem áldását a bibornok beszéde hozta meg a gyülekezetnek és tartalmas kijelentéseivel a gyermekmentés gyöngéd munkáját „a tülekedő emberszeretettől" visszahódította az e téren egyedül illetékes „krisztusi szeretetnek". Rövid beszédében a gyermekszeretetnek bőséges kincstárát nyitotta meg és az adott helyzetben nagyon felemelők voltak a következő és hasonló szavak: „A keresztény felebaráti szeretet nem tesz külömbséget ember és ember között, nem válogat az ügyefogyottak között, hanem mindenkit egyformán szivébe zár. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy rendet tartson jótéteményeinek gyakorlásában. A szeretetnek rendje maga odavezet minket első sorban a betegszobába szorult kis emberekhez. Arra int és buzdit hogy mentsük meg mindazokat, akiket az orvosi tudomány és a gondos ápolás még visszaadhatnak az életnek, vagy legalább enyhítsük fájdalmát azoknak, akik ép úgy éreznek és szenvednek mint mi, ha nem is tudnak jajgatni és panaszkodni, mint mi. Euripides, a régiek három nagy tragikusának egyike szerint, aki valódi mester volt a nyomor rajzolásában, a halandók számára nincs nagyobb fájdalom, mint meghalni látni a gyermeket; ha a görögök nagy költőjének igaza van, akkor az is igaz, hogy minél több gyermeket ragadunk ki a halál karjaiból, annál többet teszünk a fájdalom megszüntetésére. S nem is maradunk magunkra ez életmentő munkában, hanem más, nálunknál magasabb hatalmak közreműködésére számithatunk, mert nem a szeszélyes sors, nem a kegyetlen páriák szövik ezek életének fonalát, hanem az Isten arcát szemlélő angyalok őrzik őket." A főpásztor lelkes éljenzése és beszédének hasznos fontolgatása közben oszlott szét a gyermekszanatórium gyűlése, amely a mi szempontunkból előjátéka volt a délutáni Pázmány-ünnepségnek, miután a bibornok kedvéért az összes résztvevők e délelőtti gyűlésen is megjelentek s a főpapi és papi talárisok nagyon tarkították a civilek sorait. * Egy lépéssel tehát közelebb jutottunk a nagy Pázmány síremlékéhez, amelyet még ezidöben rejtelmes függöny takar el. Nem tehetünk róla, hogy Pozsonyig oly hosszú, eseményekben, tanulságokban oly gazdag az ut és arról se tehetünk, hogy dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás agilitása, munkakedve és szellemi ereje átöleli országunknak minden vallási és kulturális megnyilatkozását. Az eget beborító nagy felhőpalást már megvénhedett és foltozatlan szakadások támadtak rajta, igy hát nem kellett megrémülnünk, amikor a megyeház teteje elfogyott fejünk fölül. A nagyobb urak, akiket meghívtak tisztelőik, kocsikon, vagy biztos lábaikon haladtak a vendéglátó asztalokhoz. Mi, a lenézett vidéki újságírók szorongva kérdezgettük, hogy hol lehetne ily későn elég jól és elég olcsón ebédelni. Szinte irigykedtünk a veszprémiekre, akik Óváry nyomában zajos hullámként nyomultak be a Savoya külön termeibe a nekik készült bankett terítékeihez. — Csak legalább társaság volna — véleményezte valaki. — A vidéki vendégek nem étkeznek együtt ? Kérdés!! Felelet nem jött rá. Odamentünk, ahová a veszprémiek bevonultak s egy kisebb terem asztalánál látható volt itt egy pesti újságíró, amott egy Pázmány-egyesületi tag, a sarokban két szálas esztergomi gubaszkodott. Látszik, hogy Pozsony nyugati, üzleti felfogású város. Minek az ünnepélyes fogadtatás ? Minek a sablonos kocsisor? Ott a villanyos. Mindenkit odavisz, ahová menni akar. Igy érvényesül az emberi szabadakarat! Délelőtt még volt időnk, igy hát néhányan feltettük magunkban, hogy meglátogatjuk a magasabb és alsóbb ismerősöket. — Hogy lehetne igy déltájban vizitelgetni ? Még tolakodásnak nézik! — Igy aggodalmaskodott egy gyöngéd lélek. — Ne tessék félni! Menjenek csak bátran akárhová. Nem hivja itt meg magukat ebédre senki. — Egy pozsonyi őslakó szolgált e felvilágosítással. Aggodalmaink nyomban eloszlottak és valóban szabadok maradtunk mint az ég madarai s a Savoyában csipkedtük V2X úrral az ízletes falatokat. Délután öt óra előtt néhány perccel megcsodáltuk közelebbről az omladozó várat és eszünkbe jutott, hogy e szép építményt egy kis betonnal meg lehetne menteni a beomlástól és pusztulástól. (Ha pénze volna a várromnak, talán még műemlék is lehetne belőle.) A vár alatt még mindig ég felé merednek a leégett házak füstös falai. Mondják, hogy a város most gondolkozik valami kisajátításon és utcarendezésen, amelynek áldozatul akarják ejteni a kedves és alázatos kapucinus atyák szép kertjének egy részét is. (Isten óvja meg őket e veszedelemtől !) Az ódon vái* árnyékában trónol az ösi vártemplom. Méltóságos komolysággal hordja fején a magyar szent koronát és szívesen nyeli el csúcsíves hajójában a mult nagyjait ünneplő, a kegyelet perceit élő, meghatott magyarokat. Á nap már szépen kisütött, de azért nem csalt össze annyi népet, amennyit a vallásos és hazafias ünnep megérdemelt volna. Talán hatszáz főből álló intelligens sereg várta a lepel lehullását. Külön állottak fel a Pázmány egyesület kiküldöttei, a pozsonyi társas káptalan tiszteletreméltó tagjai stallumaikban foglaltak helyet; dr. Kohl Medárd püspök, aki délelőtt a hercegprímással bérmált, nyájasan fogadta a pozsonyiak és a vidékiek üdvözlését; Jedlicska Pál érseki helynök és dr. Koperniczky Ferenc prelátus-kanonokok az esztergomi főkáptalant képviselték; Früchtl Ede az „Alkotmány" kiküldött munkatársa fürgén jegyezte a megjelentek nevét; ugyanezt tette egy pozsonyi ujságiró az odavaló karkáplánok felvilágosítása mellett; az összegyűlt tömeg élt, mozgott, imádkozott, érdeklődött, tudakozódott, kiváncsiaskodott, vagy pedig csendben meghatottan elmélkedett. Majd élénk mozgás támadt. Halk moraj, suttogás ült rá a tömegre: — Jön a hercegprimás ! Bíborral szegélyezett fekete reverendában jött a főpásztor Kazacsay apát-plebánossal és dr. Lepold Antal szentszéki tanácsossal s odaállott a szentélyben lévő trónusra, szemben a még letakart márványemlékkel. A Fraknói Vilmos v. püspök által emelt művet dr. Mihályfy Ákos Pázmány-egyleti alelnök adta át a pozsonyi káptalannak és az autonom hitközségnek megőrzés végett. Dr Mihályfy beszédét mélységes figyelemmel hallgattuk s amikor kiadta a jelszót: — Hulljon le a lepel! ... minden szem kíváncsian fordult a szentély falába beillesztett hatalmas dombormű felé, melyen Pázmány alakja tekintélyes nagyságban látható, amint kezében kettöskeresztet tart s kifejezésben gazdag, gondolkodó fejét kissé meghajtja. A megelégedés moraja kelt a látvány nyomán, mert Riegele műve méltó a nagy primás emlékéhez. Komlóssy Ferenc pozsonyi prépost sujtásos, prémes magyar mentét öltött a reverenda fölé, igy hát ruhájával is felhívta a figyelmet, mikor beszélni kezdett s méltatta dr. Csernoch János bibornok munkásságát s átvette a síremléket, hogy nyomban átadja a társaskáptalannak. Dr. Való Simon kanonok tartott erre dörgő