ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-05-31 / 22. szám

közakarattal elfogadtuk, közgyűlési határozat erejére emeltük és Kegyelmes főpásztorunkat: Főmagasságú és Főtisztelendő Dr. Csernoch János Bibornok urat, Esztergom Érsekét, Magyarország Hercegprímását, stb. stb. Esztergom sz. kir. város örökös Díszpolgárává törvényesen és érvényesen megválasztottuk, teljesen és mindenkorra részesévé avatva mindazon jogoknak, javaknak és javadalmaknak, amelyek Esztergom szabad királyi város valódi és teljes jogú polgárait ez idő szerint megilletik, avagy a jövőben illeti fogják. Ennek hiteléül ezen díszpolgári oklevelet aláírásunkkal és törvényes pecsétünkkel megerősítve kiadtuk. Kelt Esztergomban, a szabad királyi város közönségének 1914. évi május hó 25.-én tartott ünnepi közgyűléséből. Vimmer Imre O'sváth Andor polgármester. főjegyző. Felvonulás a palotába. A díszközgyűlések fényes közönsége kiözönlött az utcára. Hozzájuk csatlakoztak a küldöttségek, intézetek s a kíváncsiak, igy az utcák ismét igen élénkek lettek. Hosszú sorokban vonultak a palotába a papnevelde hittudományhallgatói. Robogtak a fogatok az utcákon, sőt automobilok is sürögtek forogtak a nagy nap örömére. Az utcán is megvillant egy-egy piros palást, amint valamelyik főpap sietett a tisztelgésre. A primási palota kapujánál festői zűrzavarban váltakoztak a főpapi piros szinek, a fekete szalonruhák, az élénk szinü diszmagyarok, az előírásos katonai egyenruhák s a hölgyeknek minden egyénnél teljesen sajátos alakítású ruházata. A lépcsőházban, az előszobákban mindenütt mosolygó és jókedvű előkelőségek mozognak, beszélgetnek, várakoznak: igy alakul ki teljesen egy ünneplő fejedelmi palota képe. A papság tisztelgése. Áz elsőemeleti fogadóteremben gyűlt egybe a papság. A bibornok-hercegprimás megjelenésekor előtérben állott dr. Rajner Lajos püspök, körülötte a főkáptalan tagjai: Graeffel János, Maszlaghy Ferenc, dr. Roszival István, Bogisich Mihály, dr. Walter Gyula, Jedlicska Pál, Molnár János, dr. Klinda Teofil, dr. Horváth Ferenc, dr. Andor György, Brühl József, dr. Fehér Gyula, dr. Koperniczky Ferenc, dr. Machovich Gyula, Dedek-Crescens Lajos prelátus-kanonokok. Körülöttük a központi papság, a szent Benedek-rend, a szent Ferenc-rend küldöttei és a vidékről jött papok állottak, akik közül a következőket sikerült felírnunk: Halmos Ignác apát-plébános, Nóvák Lajos c. apát, Pehacsek Arthur esperes, Erhardt Viktor c. kanonok, Simkó József kanonok, Hermann József esperes, Zlattyánszky János tanácsos, Haliczky Z. Béla plébános és a Szaléziánusok küldöttsége. A terem többi részét a növendékpapság töltötte meg. Dr. Csernoch János hercegprímás lakosztályából az elsőemeleti termeken keresztül vonult a fogadó terembe. Közvetlen mögötte jött Francesco Alessandroni Cermatori pápai nemesi testőr, az után az udvari papság. Az egész papság hódolattal hajolt meg a bibornok előtt s dr. Rajner Lajos püspök megkezdte üdvözlő beszédét. Dr. Rajner Lajos püspök beszéde. Főmagasságú Bibornok, Hercegprímás és Érsek ur 1 Kegyelmes Urunk! A fiúi szeretet és hódolat fenkölt érzelmeitől áthatva jelenik meg ma Főmagasságod kegyelmes szine előtt hűséges káptalanja és engedelmes papsága, hogy az egyházfejedelmi méltóságnak a pápai legmagasabb fokára való emeltetése alkalmából bensőséges örömének, mélységes hódolatának, törhetlen ragaszkodásának és hűséges szeretetének kifejezésével üdvözölje ezen uj méltóságában Eminenciádat, mint Istentől rendelt főpásztorát, kinek atyai gondoskodását, papsága és hivei iránt való szeretetét, főpásztori buzgóságát és kormányzói bölcseségét azon rövid idő alatt is, hogy főegyházmegyénk élén világító szövétnekül bírhatjuk, fáradságot nem ismerő, önfeláldozó munkássága, nagy koncepciók és fényes tettek bizonyítják ; fényes tettek, melyek emléke nem volt időkre bevésve, hanem az esztergomi főegyházmegye évkönyveibe is aranybetükkel marad följegyezve. Az esztergomi papi nyugdíjintézet részére mindjárt érseksége első évében felajánlott fejedelmi adománya az egész egyházmegye papságának szivét egy csapásra magának meghódította, szeretetét, ragaszkodását biztosította. Tollal és élő szóval tett megnyilatkozásai az egyházmegyei körlevelekben, napi sajtóban és folyóiratokban, az országházban, a kath. nagygyűlésen, egyesületeink közgyűlésein és egyéb alkalmakkor mindig nagy súllyal kapcsolódtak a közvéleménybe s jelölték meg a helyes irányt, melyet a társadalmi kérdésekben az egyesületi élet fejlesztésénél követnünk kell. Eminenciád államférfiúi bölcsesége már évekkel ezelőtt észrevette azon veszedelmeket, melyek a modern társadalmi mozgalmakban rejlenek, ha azok a szélső irányzatok prédájává hagyatnak. Mindnj-ájan tudjuk, hogy már kanonok-plébános és országgyűlési képviselő korában állását, befolyását, nagy eszét és nagy szivét ezen egyaránt egyházi nemzeti, állami és társadalmi ügyszolgálatába szegődtette s ismert erélyével, bölcseségével odahatott, hogy intézmények létesüljenek, melyek a kereszt tövéből táplálkoznak s a mint a gyógyító irt a keresztény tanokból merítik, ugy alkalmasak a keresztben rejlő természetfölötti erővel a vajúdó társadalom bajain segíteni. Amint emelkedett azóta Emiád állásban növekedett tekintélyben, gyarapodott anyagi erőben, ezen gyarapodást nem személyes ambíciók kielégítésére használta, hanem arra fordította, hogy híveinek az egyesülési téren a kereszt áldásait biztosítja, őket a hagyományos magyar király-hűségben és hazaszeretetben, a kath. egyház iránt való ragaszkodásban és vallásosságban megtartsa, a szélső irányok mételyétől megóvja. Ez az oka, hogy ma midőn Emiádat a római bíbor méltóságával feldíszítve látjuk, oly általános az öröm és lelkesedés, s abban nemcsak székesvárosa, egyházmegyéje, papsága, hivei, hanem az egész ország osztozik, mert mindenki meg van győződve, hogy Emiád ezen emelkedése ujabb erőforrásokat jelent az egyháznak, a nemzetnek, az országnak, a társadalomnak. A római bíborban a mártírok vére piroslik, a mártírok vérében a keresztény hit ereje, küzdelme, diadala nyilvánul. Midőn fiúi hódolattal üdvözöljük Emjádat, mint a római szentegyház áldozár bibornokát, mély áhítattal kérjük Istent, adja meg Emiádnak a római bíborban jelképezett kegyelmet, hogy a hit erejével győzelmesen vívja meg a társadalom keresztény megújhodásáért megindított küzdelmet, tegye eredményessé nemes törekvéseit, sikerrel koronázza fenkölt szándékait és lássa a helyreállt keresztény társadalom diadalát, és engedje, hogy még évek hosszú során át boldogíthassa, szeretetével, bölcseségével, jóságával egyházmegyénket. A hercegprímás figyelmesen hallgatta a szívből jött szózatot és észlelhető meghatottsággal kezdett szólni az ünneplésre összegyűlt papsághoz. A hercegprímás válasza a papságnak. Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Ur! Méltóságos Káptalani Főtisztelendő Testvéreim az Urban! Valóban szivem mélyéig meg vagyok hatva az érzelmek oly fényes és eklatáns nyilvánulásától, amelyeket most Őméltóságának ajkáról hallottunk. Igazán hivatkozhatnám Szent Pál apostolra, aki nem volt ismeretlen az efezusiak előtt, épen ugy elmondhatom, hogy nem vagyok én se ismeretlen Önök közt, hiszen Önök közt nőttem fel. Önök közt munkálkodtam és az Önök köréből szólított el az isteni Gondviselés, igazán mondhatom, minden közreműködésem nélkül akaratlanul vezetett más helyre és ismét akaratlanul hozott vissza oda, ahol nevelkedtem és papi pályámat megkezdettem. (Ugy van !) Egész működésem alatt az volt a fő elvem, hogy hűségesen szolgáljam az egyházat, hűségesen szolgáljam ugy, hogy annak minden erőmet szenteljem, ha szükséges, még a biborosság által jelzett vértanúság vérét is feláldozzam érte. (Hosszú éljenzés !) És bátran mondhatom, hogy akkor, amikor néhány évig távol voltam az egyházmegyétől, mindenütt hirdettem, hogy az esztergomi egyházmegyének olyan káptalanja és olyan papsága van, amely először is nevezetes arról, hogy mindig hűséges föpásztorához, másodszor teljes szívvel és lélekkel szolgálja az egyházat. (Helyeslés.) Káptalanja és papsága mindig kitűnt ugy a tudományokban, mint az erényekben és vezérszerepet vitt a társadalmi téren, a különféle egyesületekben, ezáltal is iparkodván eleget tenni tőle telhetőleg hivatásának. Most olvasom a szent Atyának beszédeit, a melyeket a konzisztóriumon mondott: ugy látom, hogy ő nagy súlyt helyez a biborosi testületre, az ő tanácsadó testületére. Ugyanoly helyzetben vagyok én is az én főkáptalanommal, amely egyházi törvény szerint az én első tanácsadó testületem, amelynek tanácsait, valahányszor fontosabb ügyekről van szó, én mindig ki is szoktam kérni s amely mindig hűséges és jó tanácscsal szolgál nekem. Nagj- súlyt fektetek arra, hogy köztem és fökáptalanom közt meg legyen az a szükséges összhang, amely az egyház ügyeinek vezetését és felvirágoztatását lehetővé teszi. És mondom, amint súlyt helyeztem eddig, ugy ezentúl is súlyt fogok helyezni erre, mert a kölcsönös egyetértésből születnek a jó gondolatok és jó tettek. De mondhatom, büszke voltam mindig az én papságomra is, amely egészében véve mindig hivatásának magaslatán állott és láttam, hogy hűségesen ragaszkodik hozzám, amely ragaszkodás erőt kölcsönzött nagy munkámhoz és amely nélkül semmit sem tehetnék. (Igaz! Ugy van !) Főtisztelendő Testvéreim ! Meg lehetnek győződve arról, hogy én nem követelek Önöktől semmit, amire nem iparkodnék én magam is jó példával járni. Én ismerem a papság elfoglaltságát az iskolában, ismerem társadalmi és egyesületi téren, a községi ügyek terén, elfoglaltságát a templomban, a szószéken, a gyóntatószékben. De biztosítom, hogy amikor munkáról van szó, sohasem mondom, hogy a munka terhes, amig a jó Isten erőt, egészséget ad hozzá. Amint napjainkban egyrészt bármi szépet és jót láthatunk, másrészt meglehetős szomorúak. A küzdelem, amelyet a hitetlenség folytat s amely napfényre kerül az odúkból, kötelességünkké teszi, hogy mi összetartsunk, hogy mi mindnyájan a püspökhöz ragaszkodjunk, hogy keletkezzék bámulatos összhang. E nagy méltóság mellett a szent Atya uj és uj terheket is ró rám. Eszembe jut, amit II. Pius Pápa egy konzisztorium után mondott a bíborosoknak, hogy mit kivan, micsoda férfiasságot, micsoda észbeli tehetségeket és nagy erényeket e méltóság. Megkívánja az alázatosságot és nem kevélységet, megkívánja a tisztaságot és nem a tisztátalanságot, megkívánja a tudományt és nem a sötétséget és a tudomány hiányát és meg a tudomány erényét és kizárja minden bűnét. Ezek Főtisztelendő Testvéreim oly nagy terhek, hogy igazán kétségbe kell esni, vájjon ezen magas tulajdon kimondhatatlan polcán meg tud-e állani? De igenis megtud, ha bizik Isten kegyelmében, ha bizik káptalanjának és papjainak hűségében. Erről kegyesek voltak engem szónokuk által biztosítani; ha ez meg lesz, akkor teljesülni fognak azok a várakozások, amelyeket Önök felmagasztaltatásomhoz fűznek. És én igy hűségesen fogom szolgálni egyházamnak és elsősorban az esztergomi egyháznak ügyét. (Éljen.) Nagyon szépen köszönöm ezen megnyilvánulását érzelmeiknek és magamat is imáikba ajánlom. (Az „Esztergom és Vidéke* c. laptársunk kiküldött gyorsíróinak feljegyzése nyomán.) A vármegye és a város. A papság kivonulása után a helyőrség tisztikara következett Boeriu János ezredes vezetésével. A küldöttségben részt vett a csendőrség Simonyi József századossal és a katonaság lelkészei, lovag Eitner Elemér Ákos és Mátéffy Viktor. A helyőrség után jött az állami hivatalok, a vármegye és város, valamint egyéb intézmények monstreküldöttsége Meszleny Pál főispán vezetésével. Részt vettek ebben a kir. járásbíróság Vaniss Dezső kir. járásbiró vezetésével, a kir. közjegyzőség dr. Krasznay Gábor kir. közjegyző, a kir. számvevőség Gaál László számtanácsos, a kir. adóhivatal Kottler László ellenőr vezetésével, a kir. államépitészeti hivatal Németh József, a kir. ármentesitő kirendeltség Hajagos Imre tanácsos, a kir. tanfelügyelőség dr. Pacséri Károly kir. tanácsos vezetése alatt stb.; a megyei törvényhatóságok dr. Perényi Kálmán alispán, a városi képviselőtestület Vimmer Imre polgármester vezetésével, a város ősi zászlóját Peterdy Kálmán r.-kapitány, a vármegyéjét pedig Pisuth Kálmán főszolgabíró tartotta. Előbb a főispán üdvözölte a bibornokot, ki a szentszék követe társaságában lépett a terembe, majd dr. Perényi Kálmán alispán a megye, Vimmer Imre polgármester pedig a város határozatait hozta tudomására és átnyújtották a feliratot illetve a díszoklevelet. Következtek ezután az esztergomi és párkányi összes kath. egyesületek vezetői, kiket lovag Mattyasovszky Lajos vezetett s rövid, de sokatmondó beszédben üdvözölte az ünnepeltet, majd pedig a középiskolák tanári kara