ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-01-11 / 2. szám

Mit tegyünk az elemi iskolából kikerült ifjúsággal? Értekezésemben szólni akarok röviden arról, hogy mi történjék azon ifjakkal (12—17 évig), kik most kerültek csak ki az iskolából és még nem inasok, vagy nem is lesznek, hanem a szülök otthon, a háznál tartják őket. Megjegyzem, hogy előadásomban különösen szem előtt tartom a falusi és a vidéki városi viszonyokat és ifjakat. Az általános tapasztalat azt bizonyítja, hogy az olyan ifjak, kikkel, ha egyszer az iskolából kikerültek, már többé senki sem törődik, igen eldurvulnak minden tekintetben, sőt nem ritkán el is züllenek, elfelejtik a lehető leggyorsabban azt a keveset, amit az elemi iskolában tanultak úgy a hittanból, mint más tárgyakból. Az ismétlőiskolára nem igen lehet hagyatkozni, mert az ugyancsak silányul áll nálunk, már ahol áll, mert bizony igen sok helyen nem is létezik. De ha be is tartják pontosan az ismétlő-iskolát, az kevés, a mai kor többet követel. Ezen állapotnak aztán az a szomorú következménye, hogy a legtöbb ember idősebb korában az Egyháznak még alapvető tanaival sincs tisztában. Aztán nem is csodálhatjuk, ha ilyen esetek is előfordulnak. A káplán kérdezte az egyik atyafit, hogy tudja-e, ki van jelen az oltáron az ostya szine alatt. „Hát kérem, — feleli az atyafi — a szűz Máriácska !" Vagy pedig azt kérdezte az egyiktől a lelkésze, hogy tudja-e, ki az a Szentlélek?! Erre azt feleli: „Hát egy angyal!" Bizony szomorú dolgok ezek! S mindez azt mutatja, hogy mennyire szorul még az iskolából kikerült ifjú lelki vezetésre és oktatásra; és pedig manapság is sokkal inkább, mint hajdan. Miért inkább? Három okból. 1. A gazdasági forrongások miatt az ifjúnak vallási kimüvelődése nagyobb zavargásnak és veszélynek van kitéve, mint régente. 2. Ugyanazon okból a szülői ház nevelő ereje gyöngült. 3. A mai kor magasabb vallási kiképzést követel. Hiszen ha manap minden téren halad a kultúra, a vallási műveltségnek is arányosan növekednie kell. Mit tegyünk hát? A magyar közmondás azt tartja, hogy „aki birja, az marja", vagyis ne hagyjuk az iskolából kikerült ifjú sereget, mint az akolból kihajtott nyájat, szétszaladni, hanem tarbuk egyben továbbra is, vagyis helyesebben kifejezve : vonjuk egyesületbe, mert ellenkező esetben vagy beáll a fentemiitett eset, vagy pedig olyanok egyesitik, akik legkevésbbé sincsenek arra hivatva s akik még jobban siettetik a valláserkölcsi esést. Itt a papnak kell résen állania! Avval nem lehet a dolgot elütni, hogy a pap már megtette kötelességét az elemi iskolában, a többi a szülők dolga. Hogy megtette-e kötelességét a pap, azt hagyjuk, de faktum, hogy a nyújtott ismeretek nem elégségesek; ezt bizonyítja az ifjúság elidegenedésének folyton növekvő dimenziója. A szülő a mai viszonyok és a létért való küzdelmek közt kevesebb gondot fordíthat gyermekeire, mint a régebbi nyugodtabb viszonyok között. az a szerencsés ember, aki megéli az ég diadalát és uralmát?! Az idősebbek sajnálkozva emlegették, hogy nem kecsegtethetik magokat azzal, hogy mindezt még megérik és meglátják. A fiatalok azonban örültek, hogy rajok nézve legalább vágyuknak valószínű teljesedése van kilátásban. Főleg az akadémiai jeles és tudós tagokat gratulálták és üdvözölték, mint a gondolatszabadság központjait és támogatóit. Ezen asztali mulatozás ilyenfajta vidámságában a vendégek közül csak egy nem vett részt. Cazotte. Ez a szeretetreméltó és társai előtt minden ízében eredeti jellem, ki tudós, de emellett jámbor férfi volt. Csak hallgatta, hallgatta társai istenkáromló beszédeit és legfeljebb néha-néha nyilatkozott a viharos lelkesedés ellen. Egyszerre azonban mintha megelégelte volna a dolgot. Felemelkedett és nagy komolyan mondotta : — Uraim, önök letaszították trónjáról az Istent, a királyokat, amint azt minden szavukból kiveszem. Önök szabad szellemű Írásaikkal és beszédeikkel hadat üzentek az oltárnak, a trónnak és mindannak, ami magasztos és szent. Hát Uraim, önök mindnyájan meg lehetnek elégedve és örvendezhetnek, mert önök mindnyájan meg fogják élni és meg fogják látni azt a nagy és önök szerint magasztos forradalmat, melyet olyan nagyon kivannak és amely elsöpri a vallást, a trónt és mindazt, amit önök gyűlölnek és gúnyolnak. Tudják önök, hogy én egy szál próféta vagyok és még egyszer Tehát mit is tegyen a pap? Alakítson ezen ifjak számára valami ifjúsági egyesületet, vagy Mária-Kongregációt, amelynek aztán a főcélja legyen a vallás-erkölcsi továbbképzés, de ezen főcélon kívül mellékcélok gyanánt felvehet más világi célokat is. De vigyázzon a pap, hogy a főcélt sohase tévessze el szeme elöl, ez legyen a középpont, a többi ennek legyen mindig alárendelve. A mellékcélok mindig a főcél miatt legyenek, amennyiben a valláserkölcsi továbbképzést befolyásosabbá és biztosabbá teszik. Mielőtt most átmennék azon módoknak a részletezésére, melyekkel az ifj. egyesület célját elérheti, röviden meg akarok említeni néhány lélektani vonást, melyek az ifjút jellemzik. Teszem azt pedig azért, hogy tudjuk, — hogy kissé drasztikusan fejezzem ki magam, — milyen matériával lesz dolgunk, hogy aztán tudjunk alkalmazkodni, mert különben celt nem érünk. 1. Az ifjú átmenet a gyermek és férfi között. Tehetségei és erői túltelítve vannak. Fejlődni akar, de emellett akar dolgozni és szerepelni is. Ez egy szócska: „Miért?" járja át egész bensejét. 2. Kezdi magát elhatározni jobbra vagy balra. Szabad akar lenni és minden kényszertől és nyomástól mentes. Vezettetni nem akar, pedig menynyire szüksége van rá, hisz oly gyenge és tapasztalatlan. 3. Mindent élénkséggel tesz. 4. Számba kell venni emellett azt is, hogy oly világban él, mely tele van ellentmondással. Küzdenek benne az ész és fantázia, az akarat és szenvedély, a test és szellem. Azt szeretné tudni, mi igaz? hová forduljon? A szülők, kiket azelőtt a legideálisabb embereknek tartott, kezdenek háttérbe szorulni, mert sok hibát és gyengeséget fedez fel bennük. Az iskolában megismerte az Egyházat ideális oldaláról, mint Isten csodaművét. Most látja, hogy mily sok gyenge pap van ott, mennyi gyengeség és könnyelműség van az egyházi személyek között. És kezd elhomályosulni az Egyház képe is előtte. Kétkedve kérdezi: „hol az igazság?" Kezdi megismerni az embereket; mily máskép beszélnek azok, mint az iskola és a szülők! Hol a jó? Hol a rossz? Szóval küzdelemben találja magát, melyről nem is álmodott, olyan világban, mely tele van konfliktussal. 5. A legérdekesebb, hogy kezd saját személyén felülemelkedni és kezd olyanokat keresni, kiket szerethetne, kiknek jó lehetne. 6. A felelősség érzete kezd benne feltámadni. Ezeket kell a papnak szem előtt, tartania, ha üdvösen akarja vezetni az ifjúságot. Meg kell az ifjút ismernie, ami bizony igen nehéz feladat, mert egyrészt a pap már felnőtt ember; az pedig, hogy ő is fiatal volt nem használ semmit, mert saját fejlődési processusát oly kevéssé figyeli meg az ember és azt hiszi, mindig olyan volt, mint amilyen. De a papnak annál több fáradságába kerül az ifjúságot megismernie, mert az elrejti magát a pap előtt. A pap még a gyóntatószékben sem jön egészen tisztába az ifjú lelkületével. Ott mondom önöknek, hogy önök ezt a nagy forradalmat mindnyájan meg fogják látni! — Nem kell ahhoz prófétának és bűvésznek lenni, hogy ezt valaki előre megmondhassa — I kapta feleletül. — Meglehet! — felelte Cazotte nyugodtan. — De bizonyára szükséges volna, hogy kissé jártasabbak lennének a jóslás mesterségében, mint a hogyan magukban képzelik, hogy előre megmondhassák, amit még mondani, akartam. Tudják önök, mi fog a forradalom következtében történni? Tudják, hogy mi történik az itt jelenlevők mindegyikével egyenkint? Tudják, mik lesznek e forradalom tagadhatlan, elismert hatásai és közvetlen következményei ? — Hadd halljuk! — kiáltotta szomszédja, egy Condorcet nevű filozófus, szellemtelen és sötét tekintetét Cazottera szegezve. — Egy bölcsész csak nem ijed meg, mikor egy prófétával van szemben! — Jól van tehát, — folytatta Cazotte fagyos mosollyal. — Megmondhatom azt is, mert hiszen, ismételtem, önök jól tudják, hogy néha jövendölni is tudok. Megjósolhatom tehát azt is, hogy az önök által oly forrón óhajtott forradalom megsemmisíti önöket is! — Ah, ah! — lepődtek meg a társaság tagjai, de elhűlve, némán is maradtak, mert Cazotteról tudták, hogy sokszor a legmeglepőbb dolgokat megmondotta. Végre Condorcet szakitolta meg a csendet és erőltetett gúnnyal kérdezte: — Hát ha már benne van a jövendőmondásban, Cazotte úr, szabad-e tudnom, mi lesz velem ? hall a pap betanult lelki tükröt. Az ifjú saját bűneit gyónja ugyan, de csak csontvázát adja azokuak; hogy lett, hogy ment végbe, vagyis magát az élő bűnt nem ismeri meg ott a pap. Tehát nagyon bele kell mélyednie a papnak az ifjú jellemének tanulmányozásába, ifjúvá kell lennie, hogy az ifjúságot megértse. Most ezek után nézzük, hogy az ifjúsági egyesület vallás-erkölcsi főcélja micsoda és mit fejlesszen ki az ifjúban. Hogy az ifjúsági egyesület célját elérje, szükséges: 1. Hogy fejlesszen ki az ifjúban erős világnézletet, mely az ifjút s eszét megnyugtatja. 2. Hogy a vailáserkö'csi nevelés az ifjú akaratának szolgáltasson erőteljes motívumokat., melyek mindig a jó felé vonzzák. 3. Hogy belevezesse az igazi egyházi életbe, vagyis megszerettesse vele az Egyház természetfeletti segítő eszközeit: a templomot, imát, szentségeket, szentmisét, stb. . . . Lássuk az elsőt; hogyan fejleszthet a pap az ifjúban erős világnézletet? Jól meg kell itt jegyezni, hogy minden valláserkölcsi munkát úgy kell megindítani, hogy az az ifjú belsejéből kifelé működjék, semmi idegent ne hozzon magával. Tehát nem szabad az ifjúnak így beszélni: „A dolog igy van, punktum; ezt meg kell tenned, mert Isten mondta, máskülönben pokol!" Jóllehet a gyermeknél ez elégséges, az ifjút már ki nem elégíti és meg nem nyugtatja. Az ifjú tovább kérdez: „miért és miért?" És e „miért"-ekre ki kell terjeszkednie a pap oktatásának. Hogy lehet ezt megoldani? Lássunk egy példát. Hogy tenném például világossá az ifjú előtt a gyónás szükségességét? Először felvilágosítom az ifjút, hogy Isten hatalmat adott a papoknak a bűnök megbocsátására vagy fenntartására. De itt közbe szól az ifjú: „Miért van az, hogy nekünk minden bűnt meg kell gyónnunk, még azt is, amelyet szégyenkezünk bevallani?" A pap vissza felel: „De hát kinél gyakorolja a pap hatalmát, hogy feloldoz és kinél azáltal, hogy nem oldoz fel; mihez kössd ezen ténykedését? Vájjon aszerint oldozzon-e fel vagy nem, hogy az egyik gazdag, a másik szegény? Vagy pedig aszerint, hogy az egyik barátja, a másik ellensége? az egyik úr, a másik pedig szolga ? Vagy pedig egészen tetszése szerint oldozzon fel vagy nem?" S igy végig megy a pap az összes lehetséges ellentéteken, mig csak egy marad, t. i. az érdemes és érdemetlen. „Tehát — vonja le a következtetést a pap •— csak az érdemest lehet feloldozni, az érdemetlent pedig nem. De hát honnan tudja meg a pap, ki érdemes és ki nem, hacsak a bűnös fel nem tárja bensejét. De apologetikailag is kell erősíteni az ifjúban a vallás alapigazságait. Ennél megint fontos, hogy például ne igy adjuk elő a dolgot: „mi azt mondjuk, hogy van Isten, elleneink pedig, hogy nincs." Ez veszedelmes, mert figyelmessé teszem az ifjút esetleg olyan tévelyre, melyről eddig fogalma sem volt és az eredmény az lehet, hogy kezd kételkedni. Hanem inkább fordítsunk egyet a dolgon: — Ön Uram, — fordult Cazotta a kérdezőhöz — az ön által óhajtott boldog forradalmi napok borzalmainak hatása alatt elővigyázatból mindig hirtelen ölő mérget fog magánál hordani. I Elfogják, egy földalatti börtönbe kerül és megmérgezi magát, hogy a nyaktilót kikerülje. A társaság tagjai elcsodálkoztak a jóslaton. Condorcet megborzadt, de jókedvet erőltetve magára, kacagva tudakolta: — Ugyan melyik ördög súgja önnek, Cazotte úr, ezeket a rémes dolgokat ? A földalatti börtönt, a mérget és a nyaktilót? Elismerem, hogy ön egy kissé ábrándozó, Cazotte uram, de azt is be kel! vallanom, hogy jóslata, melyet most előadott, egy cseppet sem olyan mulatságos, mint az ön „Diable Amoureux" cimű munkája. És ha szabad tudnom, minő összeköttetés lehet a dolgok és a bölcselet uralkodása között? Mi köze van ezeknek az általam és társaim által hirdetett filozófiának diadalrajutásával ? — Megmagyarázhatom, — válaszolt Cazotte. — E dolgok között éppen azon összefüggés van, melyet az elébb megjelöltem önöknek. Az ész uralma alatt, midőn az önök bölcselete fog diadalmaskodni és összetöri az emberi szenvedélyek fékeit, akkor, midőn egész Franciaországban éppen az önök bölcseleti tanainak, tételeinek és elveinek, diadalrajutásával nem lesznek más templomok, mint az istenített szabad észnek templomai, akkor pusztul el ön Condorcet úr a börtön fenekén. S ez éppen a filozófia, a szabadság és az ész nevében fog történni! Condorcet csodálkozása jeléül fejét csóválta. Erre Cazotte még komolyabban hangsúlyozta: