ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-03-29 / 13. szám

„Vissza a kereszttel!.. Az utóbbi napokban nem is lehet hallani másról — mint a Kalmet-Kéllóné-féle esetről. Törzsasztalnál, klubban, szalonban, műhelyekben egyaránt „tárgyalják" az izgalmas szenzációkkal teli, legújabb „esetet". A közvélemény hol elitéli, hol menti: az ura becsületét megbosszulni vélő úrasszonyt. Kritikák: pro és kontra. Keresik a „lelki motívumokat". Elemeznek, boncolgatnak, latolgatnak, fontolgatnak. De! egyik sem akarja megvallani magának, hogy ennek számtani pontossággal kellett bekövetkeznie . . . — ? ? ? Kaimét — az áldozat — tulajdonképen a Bartu-Brián-féle oroszlántársaság strómanja volt és ezeknek piszkos eszköze: a mellyel letörni igyekeztek a hatalmas — Kellót. S bár az embert, a felebarátot őszintén sajnáljuk s nem tudjuk eléggé elitélni azt az asszonyt („madame comme ill faut?"), a ki egy lefoséval véli megbosszulni urának becsületrablását — Kaimét mégis csak sajtó-perdita volt! Mert a sajtószabadság nem arra való, hogy ellenfeleinket tönkre tehessük; nem arra való, hogy „foltosának vélt „előéletét" — egy jól pénzelő klikk szolgálatában — a nagyközönség előtt kiteregessük ; nem arra való, hogy még a családi szentélybe is belefurakodjunk és a hálószoba titkait is a — piacra vigyük! Ez nem lehet a modern hírlapíró munkája, hogy másoknak becsületében térdig gázolhasson. Büntetlenül. Orvul. Pokoli kajánságal. Tudva, hogy áldozatának irtózatos perceket szerez vele s pedig — büntetlenül! Kalmet-t tehát csak gonosz tettének átka érte utói . . . Keliónét — kinek férje-ura iránti szerelme (?) nyomta kezébe a gyilkos szerszámot — bárhogy is viseltetünk részvéttel iránta (hisz a bűnös is érdemes a részvétre!), bárhogy is mentik a körülmények ezt a beteg idegzetű, telivér párisi aszszonyt — mégis csak gyilkos marad. Ezt nem fogja róla lemosni még a birák felmentő ítélete sem . . . Lelki motívumokat keresnek ! — Hahaha !!! A vizetprédikáló, de a bort nagyban ivó farizeusok „motívumokat" keresnek! Farizeusok! kik a templomtornyairól letörték a keresztet, kik a törvényszékekből kidobták az örök Igazság képét, Krisztusnak képét, kik az összes tankönyvekből kitörölték az „Isten" szócskát is — hogy semmi se legyen többé, a mi „modern", „müveit" francia übermencseket Istenükre emlékeztesse — óh, ezeJt még motívumokat keresnek! Kacagnánk ekkora szellemi nincstelenség fölött: ha nem fagyasztja ajkunkra a kacajt Kaimét kihűlt holtteste — a mely bosszúért kiált! Ti Farizeusok! kik Zolátokat a panteonba (elrabolt templom „ez" is!) cipeltétek, ugye, mikor Krisztust kiűztétek az iskola padjaiból és helyébe a „laikus-erkölcsöt" (?) ültettétek — ugye akkor elfelejtettétek a történelembe ércbetűkkel vésett tanulságot, hogy: „egy apácafejért — száz polgárfejejet! egy hoz, a hevesség, a lázas izgatottság, a gyors tudniakarás az egész levelet kettészakitá a boríték helyett. Jó idő kellett, mig elsimította az összegyűrt, eltépett levelet. „Kedves jó Palkóm!" — No lám, milyen ostoba vagyok én! — Megkönnyebbülten olvasott tovább: „Az éjjel sürgöny érkezett jó anyámtól, ki súlyosan beteg. Nem akartalak édes álmaidból fölébreszteni, hisz csókjaim után is aludtál. Mihelyt jó anyám jobban lesz, repülök karjaid közé. Pá! U. i. Aproppos, majd elfeledem : Légy szives drágám a háztartásra addig felügyelni, hisz tudod mily nagy a drágaság. Pál ur boldogan tette le a levelet, valami rendkívülit gondolt! Tehát csak az Anyós beteg! Jól tette, hogy beteg lett. Legalább addig: amig neje otthon lesz, példát fog neki adni a spóroláshoz. Majd ő megmutatja, hogy kell gazdálkodni. Hisz ha neje színaranyat tálalna föl, még akkor se kellene többet költeni. Mellőzni fogja a felesleges kiadásokat mind. Szinte boldoggá tette ez a gondolat. Lám, lám, az anyósok is tesznek néha valami okosat. — Nagyságos ur kérem — mit méltóztatik ma délre rendelni — kérdé a szakácsné fejét bedugva az ajtón. — Ej, főzzön, a mit akar. — Tessék pénzt adni? — Mennyi pénz kell? — Amennyit rendesen szoktam kapni, hat koronát. templomért — egy várost!! egy monostorért — egy megyét!!!" — az örök, a megdönthetetlen Igazság tartozik-követel törvénye alapján, viszonossági elve alapján . . . Törvény — mely jelen percig matematikai pontossággal működött és működni fog — az Igazság csodálatos hatalmával, varázserejével! Eltörtétek a Mózes-kőtáblát, melynek V. paragrafusa azt mondja: „Ne ölj!" Mi jogon börtönözték be tehát Kellónét, a madame comme ill faut-t, hiszen a laikus-erköcs kódexe szerint őt nem illeti büntetés ; ő védte urának becsületét, a melyet a ti laikus-erkölcs kódexetek nem tudott megvédeni ... Öt csak tisztelet és ünnepeltetés illeti — a jakobinus káté szerint, mert ö védelmezője a férje becsületének! Összetörtétek a Mózes-kőtáblát, melynek VIII. paragrafusa megintette volna Kalmet-t, hogy „tilos másoknak becsületét impertinens módon meggyalázni!" — s Kaimét még most is irna a „Figaró"-ba ... nem feküdne átlyukasztott testtel Összetörtétek a Mózes-kőtáblát, melynek IX. paragrafusa megtiltja: „Másnak feleségét ne kívánd!"' és — legújabb eredményeként vandalizmustoknak — ott a dr. Csiszár-féle példa . . . mely számtalan embert gyászba ejtett — egy családi szentély romjain keresztül . . . Nesze nektek „motivumok" ! Ti farizeusok ! Miért rendelték vissza, illetve állították fel újra a francia hadseregnél a katona-lelkészek intézményét ? Ugye azért, mert a laikus-erkölcs kátéja a gyakorlatban, gyümölcseiben, eredményeiben — oly nagyszerűen bevált, hogy a katonák századonkint szökdöstek el a gloir zászlótól, hogy tisztjeiket a frontjuk előtt lepuffantották, hogy az erőszak, a hatalom, a szubordináció minden eszköze — csődöt mondott!!! És akkor visszafordultak szépen a kereszthez. Visszakunyerálták Krisztus életet adó, isteni törvényeit. Mert belátták, hogy a „laikus-erkölcs" kevés az emberbestia szeliditésére. Nem szurony, nem fogház, nem bastille, nem nemzeti polgári gárda — de a krisztusi szeretet kódexe az államok legerősebb pillére, támaszköve . . . S a tanulság? — Nagyon egyszerű! Vissza a kereszttel: az iskolába, vissza az Igazság palotáiba, fel a templomtornyaira — és fölöslegessé válnak karhatalmi közegek, fölöslegessé a fegyházak, fölöslegessé a büntetötörvénykönyvek... Nem lesznek Kalmet-tek, de Kellőnek sem; nem lesznek Csiszárok, de Gacsók sem! Vissza, vissza a kereszttel! B. R. Bem és Grottenhjelm. Irta: Gáspár Ármin. Az osztrák hadsereg Urbán vezérlete alatt 1849 január elsején vad futással menekül a borgói havasokon keresztül Bukovinába. Bem Tihucáig üldözi, majd Borgóprundra vissza tér s a szoros védelmét Dobayra bizza. Gyenge, kis sereg volt. Legnagyobbrészt egykori jobbágyokból, helyettesként felfogadott cigány s oláh fiúkból állott. — Az szerfelett sok. — Sok? Hát kétkedni tetszik az én becsületemben ? Itt a kosár Nagyságos ur, de én ugyan ennél a háznál többé nem vásárolok. Tessék más főzőnét fogadni, elmegyek én ebben a szempillantásban is. Pál ur majd kipukkadt mérgébe ; de leküzdve felindulását, nehogy itt hagyja neje távollétében. — Hát bizony Zsúzska néni, ha az ember tekinti a nagy drágaságot, nem sok biz az és odanyujtá a hat koronát. Ez már más ! Ez bocsánatkérés volt. Zsuzsa elégedetten távozott. Alig tette be az ajtót, a szobaleány kinyitotta. — Nagyságos ur kérem, hazahozták a nagy mosó-szereket, egy feneket tettek reá 2 kor. 40 fillér; itt a számla. Ki kellett fizetni. Jól jegyezte : 6 korona piac, 2 korona 40 fill., bádogos, azután dühösen öltözni kezdett, mialatt újból a főzőné lihegő hangja hallatszott. — Az uton jutott eszembe, hogy a favágó pénzét tessék itthon hagyni a Nagyságos urnák. — Mennyi jár neki? — kiáltott olyat a lihegő kotyvasztóra, hogy az ijedtében elejtette a kezébe levő tejes üveget. — Itt van ni a tejeskanna ! Olyat kiált a Nagyságos ur az emberre, hogy még a nyavalya is kitörheti. Most már tessék adni 80 fillért, hogy másikat vehessek. Ruházatuk gyenge, élelmiszerük silány s nem csoda, ha emiatt az elégedetlenség tör ki közöttük naponkint. S csodálatos, hogy ily körülmények között a harcikedv s bátorság még sem lankadt bennük. A hazafias tisztek, a jó magyar fiúk kenyerüket is megosztják a legénységgel, s a testvéri szeretettel azonos bánásmódban részesitik a harcosokat. A tábor a község végén, közvetlenül az országút mellett terült el. Magas cseresznyefák ma is jelölik azt a helyet, melyet a borgóprundi oláh nép patáriának (csatahely) nevezett el azóta. Hatalmas földsáncokban hat ágyú várja készenlétben az ellenséget. A tábortól északra 1—2 kilométernyi távolságra ugyancsak hat ágyú van felállítva. Lőtávolságuk biztos az országúton leérkezendő orosz hadseregre, mert hisz a borgói terepviszonyok között más út nem állott az ellenség rendelkezésére. Dobay ügyes és elszánt katona volt, de nem ismerte a vidék igazi ellenségét, a borgói havasokban szétszórtan lakó granicsároknak leselkedő falkáját. Kofílernek, a Marosborgón elfogott őrnagynak árulói állandóan kémlelték a magyar sereget s létszámukról valamint hadállásukról éjszakánként hirt visznek a bukovinai határon szimatoló Urbánnak. Bem tábornok május hónapjában néhány tiszttel Borgóprundra érkezett, hogy a táborhelyet megszemlélje. A csatahelyet megpillantva baljóslattal igy szól Dobayhoz: „attól félek, hogy temetőt készítettek maguknak." Éleslátása nem csalt. Junius 17-én Grottenhjelm a bukoviniai Dorna Vátrán egyesül Urban seregével. Hadtestét két részre osztja. Egyik része Pavlov orosz tábornok vezénylete alatt 6 ágyúval és négyezer emberrel a Szamos völgyén át Naszód felé veszi útját, mig a fősereg június 19.-én 29 ágyúval s 12 ezer emberrel saját vezénylete alatt az országúton Borgóprund felé tör. A hadtesthez a bukoviniai hires kordonisták is csatlakoztak, kiknek mindegyike kiváló lövész volt s előzőleg már Besztercze és vidékén táboroztak s igy a terepviszonyokat a legapróbbig ismerték. A túlnyomó orosz hadseregnek győzelme korántsem volt biztosítva. A csekély számú magyar csapat már hetekkel ezelőtt eltorlaszolta a borgói szorost, a hidakat használhatatlanná tette s igy átkelését az orosznak nagyban megnehezítette. Pojaha Stampiból este 7 órakor indult el az orosz sereg. Grottenhjelm mellett Rogalov kapitány lovagol. A magyar határhoz érve, az éj sötétsége lepi meg őket. Rogalov kapitány kézilámpást vesz elő s ennek fénye mellett folytatják útjukat a magyar határon felállított éjjeli tábor felé. Alig haladnak pár száz lépésnyire Rogalov gyertyalángja hirtelenül elalszik. A kapitány elsápadt s halálsejtelemmel igy szól a tábornokhoz: Excellenciád ez rossz omen. Nem félek a haláltól, de úgy érzem, hogy Magyarországból élve ki nem kerülök. Egy kérésem van. Ha elesem, gondoskodjék arról, hogy holttestemet hazaszállítsák. Grottenhjelm némán kezet fog a kapitánnyal. Az éjjeli táborban négy borgóvidéki paraszt— Mennyi jár a favágónak ? Arra feleljen ! kiáltott bőszülten Pál ur. — 6 korona, a tejesköcsög 1 korona. — Odavágta eléje a pénzt, de most már elég legyen. Azt mondom, békét hagyjanak. Apuskám, apuskám! A szabó hazahozta a nadrágot, — kiáltott az 5 éves Palika, egy kis nadrágot tartva a kezébe. Itt a számla is. — Hát mért hajatszoj apukám? — Ennek már nem lesz vége? — dobbantott fékvesztetten — azzal vette a kalapját s futott hazulról. Nagyot fújva ért le a lépcsőkön, mialatt a szobalány utána szaladt. — Nagyságos ur kérem a vasalót ki kell váltani! A nyakamon van a temérdek vasalni való. Pál ur már dühösködni sem tudott. — Csak tovább, Erzsi, tovább! Hát még mire kell pénz, talán jobb lesz itthon hagyni az egész tárcámat. Egy wertheim szekrényt. — Aztán mint űzött vad futott ki az utcára. És ez igy ment folyvást másodnap, harmadnap. Negyednap sürgönyt menesztett nejéhez: „Jer haza mielőbb, mert megszököm e háztól." Az asszonyka kacagva olvasta fel mamájának, ki a legjobb egészségnek örvendett. — Cselem sikerült, most már remélem tisztába jön a napi kiadásokkal. Másnap midőn hazaérkezett, megkönnyebbülten ölelte át nejét: — Ha még tovább maradsz, többet kiadtam volna az egész havi pénzednél! g m^es Rö

za