ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914
1914-03-29 / 13. szám
XIX. évfolyam. Esztergom, 1914. március 29. 13. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 16 fillér. Kéziratok a szerkesztőség-, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1914. március 28. — Harc a párviadal ellen. Egy héten belül már másodízben emelte fel dr. Csernoch János hercegprímás szavát azzal a súllyal, mely nagy elméjének és fényes állásának megfelel s mely kihat nemcsak a hazai sajtó kereteiig, hanem a külföldre is. Ezúttal nem egyházi ügyben, nem vallási kérdésről szólott, hanem meglehetős profán, sőt u. n. „katonai dologról." A katonaság s elsősorban az első katonai nagyhatalom, Németország az oka annak, hogy a középkori barbárságnak e maradványa — mint a hercegprímás nevezi a párbajt — még mindig kulturképes, sőt „a mai kor kereteibe be nem illőnek" nevezik azokat, akik ellene felszólalni mernek. Pedig megmozdult az egész társadalom a párbajmánia ellen, mely a lovagiasság örve alatt a balkáni népek vérboszúját és önbiráskodását honosította meg a művelt társadalomban. Nemcsak külföldön, de nálunk is megalakult és szervezkedik a párbajellenes liga, hogy nyomást gyakoroljon a törvényhozásra s még inkább az államfőkre £ megérlelje a párbajellenes törvényhozás gyümölcseit. A német katholikus centrum a jezsuita-törvény revíziójával kapcsolatban csaknem minden birodalmi gyűlés-ciklus elején energikus javaslatot nyújt be a katonaság párbajkényszerének eltörlésére. A napokban nagy port felvert Metz-i botrány újra szőnyegre hozta a modern társadalom e nagy sebét. Ismét a házasságtörő lőtte le az ártatlan férjet, ki katona létére kénytelen volt családi boldogságának feldúlóját provokálni! A világbéke megvalósulásában nem bizunk. De a párbajellenes liga akciójának sikerében bizunk. Mert elvégre is a parlamenti pártokkal még a német császárnak is számolnia kell. S mihelyt Németország megszünteti a párbajkényszert, az összeomlik a hármas-szövetség többi államaiban is. Eljön az idő, midőn a középkori barbárság ez utolsó maradványa is megszűnik s a müveit társadalom tudatába megy át a hecegprimás minapi beszédének aranymondása: A becsület és a bátorság a lélek nemes erénye, amelyet fegyverrel nem lehet megszerezni; s a becstelenség vagy gyávaság a lélek foltja, amelyet vérrel nem lehet lemosni! Vigyázzunk! A magyar alkotmány és parlamentarizmus erősen lefátyolozott alakjának arcáról szinte félve vonja félre az ember a leplet. A hosszú homályba burkoltság azon aggodalom útját egyengeti, vájjon maga a Hungária alatta nem lett-e kicserélve. Melyik kéz nyúljon hozzá és varázsolja vissza azt a Hungáriát, melyért lelkesülni, melyért rajongva dolgozni és vérzeni egyaránt évszázadokon át tudott a magyar? Mert ne tagadja senki, hogy a palladium tövében testvérharc dúl, ne fátyolozza a valót egy őszinte hazafi se, hogy polgárháború dúl a hazában. Szerencsétlen véreink ősi egoizmusa, nyűgözi le azokat az erőket, melyek a nemzeti vér lüktetésétől hivatva lennének dolgozni és alkotni. Könnyes szemmel gondol a honfi azon vérbajra, mely egy fajnak a múltban hóditását és nemzeti géniuszát vonta bitóra, a jelenben pedig parányi erejét sorvasztja. A pogányság ezen maradványa egyre nagyobb vészek és bajok felé sodorja az országot makacs büszkeségével. Szent István mentő akciójának és a kereszténység fenntartó hatalmának ellenszegülő koppányi vélt hazafiság és sikraszállás nem szállott sírjába az évszázadok tanitó ereje alatt. Vörösfonálként húzódik végig Magyarország életén a polgári széthúzás és az egyéni makacsság paralyzise, mely a faj hegemóniáját az idegenek befolyásának szolgáltatta ki. Mert sohasem hiányoztak magyarok, kik csak azért is idegen városok levegőjében és arzenáljában edzették meg büszke magyar erejüket a haza felvirágoztatására. Midőn válságos időkben a láncszerű összetartást áhítozta a békóba vert Hungária, akkor is összeesküvések és árulások és renitenciák gyengítették a nemzeti erőt. Miért? Hol? Bár tévednék, hogy a főrendi egoizmust okolom. Az olygarchia sorvasztó hatása ez, mert a kevesek veszekedése és büszkesége egyes családok történetévé alacsonyítja le a magyar nemzet történetét. Az egészséges demokrácia, a faji és nemzeti erők közvetlen megnyilatkozása oly válságok elé nem juttathatja az országot, mint a öröklött rendszerek ólyomsulyú címeres pecsétjei. Midőn az ország november 18., június 4. után most azon dátumhoz közeleg, melyen Tiszaféle kitiltás nem nyirbálja a parlamenti géniuszt, okvetlen és akaratlan ismételjük azt a régi kérdést: Quousque tandem ? . . . Végére járunk-e a betegségnek, vagy csak a krizis közeleg? Egy országot rendszerek és elvek mentenek és kormányoznak, ha személyi láncok nem veszik békóba. Mi lesz még? Csak nem előbbre való az ország százezreinek parlamenti őrségre való kidobása, mint a nemzeti béke! ? Tehát morális fordulatot már igazán nem lehetne várni? A hazafi önérzet és őszinteség nem az aktív szereplésben nyilvánul és használ az országnak minden körülmények közt. Az igazi hazaszeretet önfeláldozó, a Mucius Scevolák is babért nyertek mindenkor, a lemondás és önmegtagadás megváltást hozhat nemcsak az egész emberiségnek, ami krisztusi tulajdon, de talán egy vergődő magyar nemzetnek is. Űj idők, új Magyarország! K. Gy. S. AZ „ESZTERGO M " TÁRCÁJA. A drágaság. Lábujhegyen közeledett Ura ágya elé. — Már ébren vagy Palim? azt hittem még alszol — monda az asszonyka az igaz szeretet hangján. Pali össze-visszacsókolta az asszonyka kezeit. Már hogy is ne csókolná. Megérdemlik ezek a dologtól érdes kis kacsok, hogy a férj ezer csókot szórjon reájuk. . — Édes kis bogaram te! Ily korán kifáradni a dologban! Én még most akarok a másik oldalomra fordulni. — Csak aludj még ha jól esik szivem. Nekem elég az elismerés, többet nem kívánok tőled. — Jó feleség! a gazdaasszonyok mintaképe te! Az asszonyka örömtől ragyogó arccal csókolta meg a torzonborz bajusztól védett ajkat. Férje elismeri, hogy ő jó gazdasszony. Mily drága jutalom ! — Drága jó Uram ! Mennyire örülök, hogy ily kedved van. Tudod-e reggeli vendég megmarad egész nap, aztán ha rosszkedvű volnál, nem is volna bátorságom egy kérést kockáztatni. — Csak ki vele édes, te, jóság te ! — Hát édes Palkóm már elfogyott a havipénzem, kérlek drágám, pótold meg valamivel, mert tekintettel a nagy drágaságra . . . A gyöngéd Palkó egy ködbe fordult Pállá változott. Bosszúsan ugrott fel: — Pénz ! örökké és mindig csak pénz ! Ez nem tarthat ugy soká, pazarlásod koldusbotra juttat! Ma-holnap öngyilkossá kell lennem, hogy ne legyek pazarlásod által a világ csúfjává. A szegény férj egy igavonó barom, akit a folytonos munka és aggodalom időnap előtt a bolondok házába kerget. Az asszonyka, sértve húzódott félre a vihar elöl. — Pazarló ö, aki ugy eltöpreng afölött; hogy mikép huzza összébb a háztartást ebben a rettenetes drágaságban. Pazarló ő, a ki koldusbotra juttatja az Urát. E durva támadással szemközt, nem tartá érdemesnek a védekezést s a sértő kifakadásokra egy szóval sem felelt. Átlátta ő maga is, hogy kiadásuk felette sokra megy, de számot vetve a körülményekkel; azon meggyőződésre jutott, hogy egyszerűbben és takarékosabban már lehetetlenség berendeznie. Szó nélkül ment szobájába; összecsomagolt pár értékes ékszert és elküldte a zálogházba. Azután a rendes kerékvágásba jött minden a háznál. Délben a legkedvencebb ételei voltak az asztalon a különben Ínyenc férjnek. — No lám! — gondolta magába a bősz Pali! — Ilyenek az asszonyok 1 csak zsarolják a szegény urakat, amíg a végletekre nem kényszeritik. Fájdalom, hogy az én feleségem is! S a midőn látják; hogy a végletekig megy, előveszik a cicomára félrerakott pénzt. Rájuk fér, hogy az ember gorombáskodjék velük. Az egész ebéd alatt oly vidám volt, oly kedvesen enyelgett, mintha nem is ő lett volna ma reggel a bősz Pál. Az asszonyka szintén fátyolt látszott vetni a reggeli jelenetre. Az esteli pláne lukulusi volt. Másnap reggel később ébredt fel férjuram a szokottnál. Már jóidéig várakozott az elkényeztetett férj ama tudatában, hogy a feleség mindjárt itt lesz, az ő nesztelen lépéseivel, ébresztő csókjaival, de erre most hasztalan várakozott. Hevesen nyomta meg a villanycsengőt. — Kéretem asszonyát! — monda a belépő szobaleánynak. — A nagyságos asszony még az éjjel elutazott — monda a szobaleány, egy kis levélkét nyújtva át. Pál ur izgatottan, reszketve nézte a levélkét. Az ő neje elutazott? Az ő neje szó nélkül elutazott? Nem! Nem! Az lehetetlen! Gyorsan, lázasan fogott a levél felbontása-
