ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-03-23 / 12. szám

életet, hogy ez napjainkban ismét megújítsa a mi korhadt társadalmunkat. A szomszéd Németország katholikusait már új életre keltette ez az isteni erö, az egyház, a társadalom és állami nagyságának oszlopává tette. Mikor fog majd a mi hazai közéletünk enyészetes csontmezőjén • ez'en uj allelujás éltető lelke végig zúgni? Bizzunk, talán lélekben már ennek a megújulásnak apostolát, Pálját meghívta és. felkente az Ur, de tán érnie kell még az isteni hívásnak és meg kell jönnie a munka alkalmas idejének. Szent Pál is az ö hivása után a tizedik évre kezdte apostoli munkáját. Deus longanimis, quia aeternus. — A katholikus egyház munkálkodik. E jeles bizonyítványt állította ki Bezzel, a bajor protestáns egyház világi elnöke minap Lipcsében mondott beszédében a kath. egyházról. A torzképekkel szemben, melyeket a felületes, modern újságírás fest különféle vallásellenes lapjaiban az egyházról, jól esik egy higgadt, tárgyilagos ellenfél igazságos nyilatkozata. „ A kath. egyház dolgozik, ez tagadhatatlan! Volt idő, midőn elmaradottságát professzori részvéttel szerették konstatálni. Pedig ha széjjel tekintünk, sehol oly hangyaszorgalmú intenzív munkásságot nem tapasztalunk, mint ép a kath. egyházon belül, legalább Németországban. Tudományos téren nincs az a tudományág, melynek problémáit a kath. tudósok felkutatlanul hagynák. A kath. apológiának Hettinger, Weisz és Schauz nagy dicsőséget szerzett, a katholikus filozófusok elmééi és eszmegazdagság szempontjából nem maradnak a protestánsok mögött. Amit Secchi a csillagvilág mélyéből, Wassmann az élet világából felszínre hozott, örökértékü marad. Minden térre kiterjed az egyház munkássága, érdeklődése. Apácáinak megengedi az egyetemi kurzusok, a kereskedelmi és gazdsági tanfolyamok látogatását, hogy szaktanárnőkké képezhesse őket. Egyházi férfiak tanulják a jogot, hogy a püspöki irodákban és a parlamentben az egyház jogait védhessék. Az államnak semmiféle tanügyi követelménye elől ki nem térnek a katholikus tanintézetek, mig mások szívesen veszik igénybe a felmentést. A katholikus tanintézetek mintaszerűek. Nevelőintézeteik pedig, kivált a jezsuitáké, felülmúlhatatlanok. A Cecíliaegyletek a zene terén, a beuroni iskola a művészet terén magas színvonalon álló termékeket produkálnak. Szóval a politikai katholicizmus mellett, mely az önvédelmi harcot végzi, virul a csendben dolgozó misztikus katholicizmus is, kulturális és szociális téren mindenütt az első sorban küzd és dolgozik a munkás kath. egyház, mely a csalhatatlanság dogmájából nemcsak hátrányt nem szenvedett, hanem ellenkezőleg még egységesebb szervezetet nyert." Győzelmes élet. Akárhogyan is vesszük az élet célját, arra a következtetésre jutunk, hogy minden munka, törtetés és fáradság végén ezen szó áll: győzelem ! Mi, a modern kor fegyvertelen gyermekei a Viktória fiai vagyunk. Éhezünk, szomjazunk, izzadunk és fázunk, hugy győzzünk. És ez a győzelmi mámor beivódott a világtörténés minden fázisába. Mindenütt bilincstörések hallhatók; a tudatos és a tudatlan világ egyformán bont zászlót a győzelemért. A tavasz se más, mint győzelmi szimbólum, zászlóbontás, az energia győzelme a holt potencián, a lüktető erő harsonája az alvó természet felett. A tavaszi madárdal győzelmi himnusz, a felhőkön átszürönközö napsugár győzelmi jel, arcomat simogató szellő győzelmi csók. Élet és győzelem a tavasz testvérei és reciprok értékei. Minden élet győzelem és minden győzelem tavasz. A szent és véres tavaszok nyitották meg az életre törő energiák zsilipjeit, hoztak forradalmakat és kipattantották a tömeg-emberből az élet virágát: az individuumot. A kultúra vésője, kalapácsa, ecsete, gépe mind győzelmi lépések. A aeroplánok győzelmi sasok, mégha lebuknak is, mert a jobb és a szebb életért bontanak szárnyat. Az imperátorok hervadt koszorúi, az alkotmányformák, az arzenálok ágyúi, véres kardjai, átlőtt uniformisai a Viktória könyvében elhelyezett tavaszi emlékibolyák. Illatuk már nincs, de azért virágok, s ami fő, győzelmes tavaszokon tépett virágok. A demokrácia is tavasz a világfejlődés évében, az ember érvényesülésének rügybontó évszaka. S mivel tavasz, azért életet és győzelmet keres. Életet, hogy a győzelmek fegyvertábora felett építsen csillagtalan eget: földi mennyországot. Azért előbb győzni akar, hogy azután éljen. A lyoni barrikádon és Pest utcáin egykében tudják, hogy aki győzni nem akar, az eleve lemondott az élet jogáról. De ha mindenki győzni akar, akkor ki legyen a legyőzött? Ha mindenki acélt ragad, akkor kinek a vére fesse pirosra a kardpengét? Ha a világ vértenger lesz, hogyan töltse be minden ember az élet célját, hogyan lengessen győzelmi pálmát? Vagy várható-e a kultúrától az a végleges befejezettség, amikor győzelmi tort lehet ülni és amikor milliók jobbért hulló verítéke örömkönnyé változik? I A regények hőse mosoly és a „győzelem" kiáltása | mellett eshetik el, de az élet soha se lesz regény és az utólitarizmus rabszolgái se Gorkij, se Wandt értelmében sohse fognak győzelmi dalt zengve meghalni. Nem csak azért sem, mert az alkotás fajsúlya mindig kevesebb marad mint az alkotó ember. A szobor, a kép, a gyár, a márványpalota kevesebbet fognak nyomni a 30. században is, mint a rajtuk dolgozó, alakító ember lelke. Ha mindenki nem lehet győző és ha azokon is, akik győznek, sokszor beválik az örök tragédia, hogy a fegyverrel győzők fegyver által esnek el, hát akkor érdemes-e küzdeni, izzadni, fáradni, nem öncsalás-e a vélt diadalokból trófeumot emelni, nem volna-e jobb a kardokat ketté törni, a fegyvereket arzenálba tenni, a gyárakat becsukni, munka helyett ölhetett kézzel a jövőbe nézni ? Hát a győzelmes élet nem üres elmélet-e, álomkép, szappanbuborék, amellyel játszani lehet, de azt elérni és élvezni soha? Nem! Mert a nemzetek, pártok, kultúrák harcai is szolgálják a győzelmes élet világát. Ezek mind a „jobb"-hoz vezető eszközök, anélkül, hogy magukban foglalnák a „jobb"at. A győzelmes élet szintere tulajdonképen nem a nagy világ porondjára, hanem az „én" arasznyi területére szorítkozik. Nem a külső világban állit fel csatasort, hanem a belsőben, nem a géppuskákra támaszkodik, hanem a lelki erőkre, nem a világot akarja legyőzni, hanem önmagát. Programmja: aki máson nem győzhet, az győzedelmeskedik önmagán. Aki külső győzelmeket nem arathat, akit elnyomnak, akit íegyurnak, letipornak : az felemelt, győzelmes tekintettel járhat a világban, ha nem veretett le a belső küzdelmek harcaiban. Akik külső győzelmeket vívnak ki, rendszerint annak a végzetes sorsnak esnek áldozatul, hogy maguk nem élhetik ki a győzelmes élet örömeit. A belső győzelem e tekintetben is fölényesebb. Ez oly szuverén hatalom, melyet emberi kéz le nem rombolhat. Itt értékrombolók csak mi lehetünk. Az én kereteiben szerzett győzelmes élet belső, független királyság. Magam vagyok a magam királya. Azért addig erős az uralmam, mig azt idegen befolyástól tudom függetleníteni, nem ugyan Kant autonom énjének abszolút függetlenségével, hanem a bünt és a nemtelent megvető lelkületem erejével. Nem a nagy „én" a fontos, — az lehet látszatos és az önzés demonstrativ érdeke. — hanem az erős „én", még ha azaz „én" a világ ismeretlen atomja is. Elég, ha a magam királyságáról az Isten és én tudok. Az élet célja nem dobpergetés és brillirozás, nem erénygyilkolás, nem alkotmánytiprás, nem Tiszaizmus, hanem önmagam felszabadítása és független bírása. Ez a győzelmes élet! Harc a rossz ellen, vérbeirott apostoli szózat: noli vinci a malo! Mert győző az, aki győzi a vért és a testet kordában tartani. Győző az, aki megtöri büszke akaratát és megalázza magát. Győző az, aki testvért lát a rongyosban is, aki tud megbocsátani, másokat tud eltűrni, tud böjtölni ételben és vágyban egyaránt. A győzelmes élet ilyen felfogása nem remeterelikvia, hanem krisztusi stratégia. Mert Krisztus is megindult, hogy győzzön. Nem ugyan karddal, hanem kereszttel. Ö is akart állítani trófeumot, mely világítson az élet utain. S otthagyta a győzelmes élet jelképét, a keresztet a Golgotán. S mikor mi erről elmélkedünk, fülünkbe csendül a győzelmes élet harangja, a boldog húsvéti Alleluja. Ugy érezzük, hogy a föltámadt Krisztus maga az a forrás, amelyből minden élet és minden győzelem származik. S mi az élet hullámain vergődők mit kívánhatunk mást, mint azt, hogy ebben a letiport magyar hazában s minden magyar szívben megrezdüljön a győzelmes élet vágya: a lelki és a nemzeti győzelmes feltámadás! Dr. Porubszky Géza. — Letiport igazság. Csak finoman! Csak nagyon, de nagyon finoman tessék azon eltöprengni, vájjon miért kellett nyugdíjaztatni Barkóczy bárót? Csak végtelen, leheletszerű finomsággal tessék elmélázni, vájjon miért nem kapott kitüntetést nyugdíjaztatásakor Barkóczy, holott nem egy miniszteri tanácsos, de sőt egy hosszú ideig szolgáló Vasúti bakter is kap valami kitüntetés, valami elismerés félét. Vagy talán Barkóczy báró valami galíciai jövevény volt ? Dehogy is. Akkor talán egyet lehet tenni száz ellen, hogy biztosabb annak a jövevénynek kitüntetése, mint Barkóczy báróé. De édes jó Istenem, hogyan lehet ezen álmélkodni! Mikor az a Barkóczy csak egy báró és nem, mondjuk lőszergyár igazgatója. Mikor az a Barkóczy egy vak, egy szinvakságban szenvedő bigott és félelmetes klerikális. Brrr! Olyan hátborzongató valami az, mikor valaki katholikusnak meri magát vallani. S micsoda merészség kell ahhoz, hogy egy demokratikus világban egy báró, egy miniszteri tanácsos felekezetieskedjék. Nohát ez nem érdemel kitüntetést. Egy Barkóczi báró, egy bigott és vallásilag türelmetlen tanácsos nem érdemel Szent István rendet. Csak nagyon finoman tessék elmerengeni azon, vájjon ebben a szűz Máriás országban nem akadt olyan halandó, aki Barkóczy klerikalizmusát fenhangon merte volna helyeselni. Mióta jutott Szent István országa abba a stádiumba, hogy egy magát katholikusnak valló férfiú egy meleg és talán megérdemlő elismerés nélkül nyugdijaztassék. Azaz pardon ! Hiszen a mai világban, a mai demokrata világban nem osztogatják a kitüntetéseket a rendjeleket. Mikor a bárói cím csak lipótvárosi korifeusok számára terem a Szűz Mária rózsás kertjében, — Csak finoman tessék elmélázni azon, vájjon az a hírhedt klerikális és félelmetes bigott lelkű Barkóczy micsoda rossz fát tett a tűzre, hogy a felséges gazdájától még csak egy parányi, egy icipici rendjelecskét se kapott, holott manapság ebben a rendjel-eső világban mindenki, kezdve a hű kormánypárti krajzlerostól, fel egész a karvastagságú aranyláncos milliomosig és kezdve a vasúti baktertől egész a kegyelmes úrig, megkívánja a csöppnyi rendjelecskét, vagy más ilyenkor dukáló kitüntetést. És nem lehet csodálni, ha jól meggondoljuk a dolgot, hogy Barkóczyról elhallgatott a fáma, mikor egy katholikus fő ur olyan hatalmas szálka a kötényes urak, szemében. Manapság már a kötényes urak az ő nagyreményű csemetéiket azzal ijesztegetik ha sirnak, hogy ne sírj, mert elhívom a klerikális bácsit és az, hamm! megesz. Brrr! Néppárti mumus az kárhozatos egy valami. Egy valami, amely csak sötétben, afrikai sötétségben tapogatódzik, amely csak rombolni tud, de alkotni nem ; amely minden szépet, nemeset kárhoztat! Csupán ezért nem kapott Barkóczy kitüntetést s ezért kellett őt, mint elvakult klerikálist nyugdijazni. A húsvéti ünnepek alatt gondolkozzunk ezek felett, de csak finoman ! Fidibusz. Az Esztergomi Takarékpénztár Részv.-társ. közgyűlése. Folyó hó 16-án tartotta a részvényesek méltán nagy arányú érdeklődése mellett 68. üzlet évét tárgyaló rendes évi közgyűlését az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság, melynek nagy fontosságát igazolja a helyi pénzpiacon betöltött irányító szerepe az intézetnek és azok az ujabb előre haladását jelző momentumok, melyek tárgyalás alá kerültek. Városunk iránti rokonérzelmének kifejezését látjuk abban az örvendetes körülményben is, hogy e fontos ünnepély számba menő közgyűlésén ő főméltósága, Csernoch János dr. Magyarország hercegprímása is képviseltette magát, ki egyébként több izben adta már tanújelét az intézet iránti megtisztelő bizalmának. A közgyűlés elnöki tisztét az igazgatóság egyhangú választása alapján lovag Mattyasovszky Lajos töltötte be, ki a szabályszerű összehívás és az érvényesség megállapítása után a következő lelkes szavakkal nyitotta meg; Tisztelt Uraim! Amint már említeni szerencsém volt, szives örömmel fogadtam el, a reám nézve értékes bizalmuk folytán az elnöki tisztet és most engedjék meg nekem, hogy ezen jóindulatú, nagybecsű szives bizalmukat ez alkalommal újból megköszönjem. Nagy fontosságú a mai közgyűlés intézetünk életében, különösen pedig három okból: hogy intézetünk 68. üzletévéről kiadott jelentések és zárszámadásokat összenézve, a közel 2000 magyarországi pénzintézetekkel, arra a felemelő, megnyugtató és örvendetes eredményre jutunk, miszerint az Esztergomi Takarékpénztár azok so-