ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-03-02 / 9. szám

megtántorodott e barbár támadások dühének és nyerseségének láttára: hagyta elbukni azt a férfiút, aki sok-sok jót tett a katholikus ügynek, bár el kell ismerni, hogy oly feltűnő hévvel tette, hogy okvetlenül ki kellett hivnia vele önmaga ellen a folyton kémlelödö és résen levő ellenség engesztelhetetlen haragját. Gróf Zichy Jánosnak tetteit azonban nem szabad azon a közönséges szemüvegen néznünk, amelyen keresztül a kisebb emberek tetteit nézzük, mert az ö helyén megtörténik az is, hogy a politikailag — nem erkölcsileg — kisebb rosszat el szokták követni azért, hogy idejük legyen a nagyobb és értékesebb tettek véghezvitelére. Az pedig tagadhatatlan tény, hogy a lemondott közoktatásügyi miniszter, bár elhagyta a néppártot á vele együtt az addigi bajtársakat, nem hagyta cserben a katholikus ügyet, amelynek ifjúságától fogva családi traditióiból kifolyólag is buzgó előharcosa volt. A politikai óvatosság sokszor rossz hirbe keverte, kedvezőtlen színben állította elénk a minisztert, de, ha összegezzük tetteit, el kell ismernünk, hogy a most folyó csúnya viszonyok között volt bátorsága oly régen vajúdó és kényes természetű dolgokba is belevágni fejszéjét, amelyektől elődei visszariadtak már csak az egyéni érvényesülésnek veszélyei és a hatalom elvesztésének félelme miatt is. Legyünk tehát igazságosak s legyen erőnk arra, hogy félretéve még azokat a tekinteteket is, amelyek melleit a politikai pártszempontból eredő igazságok állanak, adjuk meg neki azt az elismerést, amelyet az olyan férfiú követelhet magának, aki a saját szempontjából és elveiből kifolyólag mindig kemény következetességgel járt el tekintet nélkül az eljárásából következhető kellemetlen eredményekre. Az igazság követeli tőlünk annak a bevallását is, hogy gróf Zichy János nem szűkölködött támogatókban még politikai ellenfelei részéről sem s a legnehezebb körülmények között a keresztény ügynek harcosai voltak azok, akik legjobban féltek attól, hogy megunva a sok oldalról jövő kisasszony titulust, tehát én is köteles vagyok ugy nevezni) most vette még csak jobban szemügyre a gazdáját s meglátta, hogy az onnét mozdulni sem tud addig, mig csak ő nem akarja. — Huzd ki rögtön a botot s hozz kést, vagy ollót; vágd le kezemről a spárgát, te boszorkány, mert agyon ütlek ! Az öreg legény vén kisasszony gazdasszonya elgondolta, hogy a mint ő kiszabadítja Boldizsár urat a farkas gúzsból, annak az lesz első teendője, hogy őt, mint legközelebb esőt, dühében félholtra veri. — Siess már, te sárkány fajzat 1 Fáni kisassszony nagyot, merészet gondolt: Igen, kiszabadítja, de nem ingyen. — Mit ad, ha kiszabadítom? — Ezt a botot a hátadra! — Tudja mit? Kiszabadítom, ha megígéri, hogy elvesz feleségül. — Mit beszélsz, te-te, tűzre való?! — Vegyen el feleségül ! — El elveszlek, csak eressz már te, seprüs boszorkány ! — Esküdjék meg! — Esküszöm, de előbb majd agyon ütlek ! Pár másodperc múlva kiszabadult békójából Bódis s hatalmas botját kezeben szorongatva némán állt gazdasszonya előtt. Az pedig meghunyászkodva, megadással várta az ütlegeket. — No, miért nem üt hát?! Bódis Boldizsár hosszasan nézte az ő oldalán megöregült barátságos, kövér arcot s valami előtte ismeretlen vendég, egy kis hitvány nedvesség lopózott szemébe : — Mit üssek rajtad, ha már a feleségem akarsz lenni! támadást eltalálja hagyni exponált állását. Sokszor szerzett nekünk megnyugvást az a tudat, hogy a kétségbeejtő állapotok között Zichy János kezében van az a miniszteri tárca, amelynek birtokában egy mindenre kapható ember, óriási károkat és csapásokat volna képes mérni a keresztény törekvésekre. Őszintén szólva csodálkoztunk azon, hogy miképen tud gróf Zichy azon a párton megmaradni, amelynek csúnya tetteit talán még a párthívek is elitélik s amelynek viselt dolgait nemzeti és erkölcsi szempontból senki sem hagyhatja jóvá, de most már legalább is sejtjük halványan, hogy a legfelsőbb kívánság mellett az a szándék is belejátszott állásfoglalásába, hogy erejéhez képest ellensúlyozza a fékevesztett egyének romboló törekvéseit. Végre is elérkezett gróf Zichy az ö miniszteri pályafutásán ahhoz a ponthoz, ahol félre kellett tennie a „modus vivendi"-it szolgáltató politikai tisztességet, mert kérlelhetetlenül elébe állott az erkölcsi kérdés: mi a véleménye a Lukács mellének szegezett vádakról?! A parlamenti botrányok idején lélektanilag természetesnek találtuk Tiszának, Lukácsnak s az egész munkapártnak eljárását, de ugy az újságokban, mint a közszájon gyakran és erősen felhangzott a kérdés: — Mit szól ezekhez gróf Zichy János ? ! S ö eddig nem szólt semmit, most azonban lemondásával megadta a sokáig várt feleletet: tisztességes hazafi, egy gavallér mágnás egy magyar föur nem maradhat tovább ilyen kompániában! Ezzel teljesen leplezetlenül áll előttünk a munkapárt, mint „a legfelsőbb magyar érdekszövetkezet." Mindenki tudja, hogy a gróf Zichy János személye képviselte a munkapártban a minden néven nevezendő és nevezhető politikai tisztességet, komolyságot és megbízhatóságot. Az ö kedvéért, a benne látott garanciáért segítették győzelemre a munkapárti jelölteket a kifejezetten kath. pártállásu előkelőségek. •— Szaporítani kell a Zichy János csapatát tevő megbízható elemeket a munkapártban ! Ezzel a jelszóval ajánlották a vidéki politikusok a meglehetősen jónevü munkapárti vállalkozókat. S most nincs többé a kormánynál gróf Zichy János, a munkapárt pedig él s uralmon van az a kormány, amellyel tovább nem haladhatott. Valóban „kétségbeejtő állapot" ez, amidőn az a férfiú is letűnik az irányítás mezejéről, aki felé pártkülönbség nélkül fordult az ország polgárainak a figyelme és bizalma. A miniszteri székből való távozásakor elvi felfogásunk miatt nem nyújthatjuk neki a tökéletes elismerés koszorúját, mert hiszen öröm mellett elég fájdalmat is okozott, azt azonban őszintén ki merjük mondani, hogy tekintettel a veszedelmes jövőre, nagyon sajnáljuk a dolgok ezen fordulását, mely erkölcsi felfogásánál fogva neki a távozást parancsolta. R. — Munkapárt, néppárt és a helyzet tiszta képe. Az ipolysági választás igazi képe volt Magyarország politikai helyzetének. Jankovics miniszter 1359, Beniczky néppárti jelölt pedig 1145 voksot kapott. Visszautasítottak körülbelül 50 néppárti voksot. Jankovics többsége igy is csak 214 214 volt, vagyis - 2

— -f- 1 = 108 szavazó kellett volna még ahhoz, hogy a néppárt Hont megye székhelyén legyőzzön egy államtitkárt, ki a választás napján a szellemes megjegyzéssel szállt ki a vonatról: „én vagyok az uj miniszter", amit megelőző éjjel már sürgősen plakatiroztak a város falain. Azért a szepegő miniszter ur csütörtök délután házról házra járt koldulni voksokért, — hogy meg ne bukjon. Az igazi többség — tekintve a munkapárti terrorizmust — természetesen a néppárt részén volt. Egy hónappal előbb Bars vármegye székhelyén győzte le a néppárt a — szerencsére nem miniszter — munkapárti jelöltet. És van ilyen 200 kerület az országban, ahol a katholikusok vannak túlnyomó többségben s igy igazságos választási rendszer mellett a keresztény néppártot illetné a mandátum. Ha felléptetnénk mind a kétszáz kerületben néppárti jelöltet, sok helyen egy hajszálon múlnék a néppárt győzelme, esetleg a leadott néppárti szavazatok összege felülmúlná, minden más párt szavazó-kontingensét és a törvényhozásra mégis — a jelenlegi igazságtalan választójog és választási eljárás miatt — vajmi kevés befolyást nyerne Magyarország természetes súlypontja: a katholikus nép! Ennek oka vezető köreink, főkép katholikus arisztokráciánk politikai szintelensége és túlságos aulikussága. Keserű az ellenzéki kenyér még azoknak is, akik nem szorulnak arra, hogy a politikából megéljenek. Néhány katholikus arisztokrata a néppárton kezdte politikai pályáját, de miután látták, hogy igy nem érvényesülhetnek elég gyorsan cserben hagyták a néppárti zászlót. Mások ismét az udvartól várják az ügyek jobbra fordulását, azt hiszik, hogy legalább is a trónörökös trónrajutásával katholikusabb irányt nyer majd az ország politikája. Most is sokan remélik, hogy a Lukács kormányt hamarosan menesztik és Zichy János grófot bízzák meg a kormányalakítással. Mindezek az okoskodások irreálisak és túlságosan naivak! Lehet, hogy Zichy János gróf is azt hitte, ha odafent Bécsben feltárja a Lukácskormány erkölcsi alapjainak gyöngeségét, legalább is Lukácsot demissionálják. De visszafelé sült el a fegyver. Munkapárti körökben azt beszélik, hogy Zichy János nem is maga mondott le, hanem Lukács mondatta le, mert szót mert emelni ellene. Igy állunk tehát. Már ismételten nyilvánvalóvá lett, hogy a bécsi körök előtt semmiféle más szempont nem numerái, csak egy: az absolut parlamenti többség. A ki abszolút többséggel rendelkezik bármely módon hozta is össze, legyen az Tisza Kálmán, Bánffy vagy Lukács, az — mint Lukács a minapi munkapárti értekezleten kijelentette — tehet bármit Magyarországon ! A bécsi köröknek csak vak eszközök kellenek, azért odafenn senkinek eszeágában sincs a Lukács kormányt elbocsátani addig, mig a munkapárt nagy „munkáját" be nem fejezte, amelyből még hátra van a házszabályrevizió és a közigazgatás államosítása, hogy a jövőben nemzeti ellenállás, tiszta választás vagy más effélének még a lehetősége is ki legyen zárva. Az egyedüli reális politika tehát erős, mennél nagyobb számú keresztény parlamenti párt megteremtése volna. S ha minden illetékes tényező közreműködnék e célra, még a jelen mostoha viszonyok közt is sikerülne a néppártot legalább a legtekintélyesebb ellenzék magaslatára emelni, melylyel még a Tisza-féle házszabályok mellett is számolnia kellene — mint Németországban a centrummal a mindenkori kormánynak, melyet talán odafönn Bécsben is nagykegyesen észrevennének. De persze ehhez jellemek, törhetlen jellemek kellenének ! Nem bizhatunk senkiben, se miniszterben, se trónörökösben — csak a saját erőnkben. A monarchia közjogi helyzete a jövőben is ugyanazt az irányt determinálj a, a mely eddig jónak bizonyult. Az ipolysági választó kerület vezető néppárti emberei az igazi reálpolitikusok, kik minden melléktekintetet félretéve, példátlanul nehéz helyzetben mindvégig kitartottak a néppárt zászlaja mellett, tisztességes hősies bukással, de az erkölcsi győzelem öntudatával néznek a jövőbe: hisz községeukinti titkos szavazással az ipolysági kerület és még más 200 kerület a néppárté lesz! Censop. Kiderült titkok. Az osztályharc elitélése. Régen az ország népe mint egy oszthatatlan egység, mint egy rendithetetlen bástya állt szemben mindazon törekvésekkel, amelyek a haza jogainak, épségének csorbítását célozták. Ma ez az egység, az a rendíthetetlenség nincs meg. A kéve kötele elszakadt, a bástya falai szétváltak s a