ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-02-16 / 7. szám

XVIII. évfolyam. Esztergom, 1913. február 16 7. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. W0T ELSŐ SZENT ÁLDOZÁSI EMLÉKKÉPEK, % valamint mindennemű szent képecskék legnagyobb választékban, különféle alakban és a legszebb kivitelben, magyar, német vagy tót szöveggel a legjutányosabb árban kaphatók BUZÁROVITS GUSZTÁV könyvkereskedésében Esztergom. Mutatvány-képek és árjegyzékek ingyen és bérmentve. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára J6 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok a szerkesztőség", előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A tanítók minősítése. Esztergom. 1913. február 15. A szabadság és szabadosság gondolata oly távol áll egymástól, hogy annak érvényesülése a legellentétesebb elveket vinné diadalra. Mig az elsőt ápolni, addig a másikat elnyomni kötelesség. Az elsőnek hosannát, a másiknak vétót kiáltani. Állami életünk legnemesebb idealizmusa volt mindenkor a szabadság és ennek köszönhetik létüket olyan államok is, amelyeknek még nincs meg, de reménység táplálja annak kivitelét. Elnyomott és jogaiktól megfosztott nemzedék elkeseredett fiai, mivel nem a szabadság légkörében születtek, gondolatviláguk téveteg, fogalomkörük szük határok közé szorult s ebből kifolyólag a szabadság idealizmusa ismeretlen előttük. Csak nemtelen boszú lehet élethivatásuk, amely szülőanyja lesz a szabadosságnak. Rombol mint a túlhevitett és elzárt gőz. Szabadság és hazafiassággal eltelt tanitóság iparkodik tanitványait saját képére és hasonlatosságára nevelni. Megismerteti velük a haza fogalmát, melyet nem is tud szabadság nélkül elgondolni. Testét, lelkét, életét, mindenét áldozza föl azért a hazáért, amelyért tanítója oly lelkesen küzd és iparkodik a haza és szabadság fogalmát előttük megismertetni. Tiszta egyeneslelküség az élet útmutatója, nem pedig a gerinctelenség, mely működését nem egy, — hanem kétfelé forgatja. Még pedig egyfelől a lelkiismeretesség, másfelöl a létfentarlás emberi kötelezettsége miatt. Hogyan neveljen a tanitó minden küzdelmeket szilárdan elviselő, egyeneslelkü hazafiakat, ha neki is kétfelé kell nézni, hogy az egyik faktor a hibáit ne vegye észre, a másiknál pedig elismerést találjon. Állításomat megvilágítom. Ismerős tanitótársunk a főváros egyik külső kerületében oly áldásos missiót teljesített, amelyről úgy az egyházi hatóság, valamint a kerület lakói lelkesedéssel beszéltek. A szabadosság eszméjél magába szivó néprét eget vették pártfogásukba, megtartani és megerősíteni akarták őket a vallásosság, hazafiság és az igazi szabadság eszméje mellett. A hazát fönntartó eszmék hirdetésébe belemerült munkás tanitó egyszer csak arra ébred, hogy a közoktatásügy érdekében áthelyezik a belváros területére. Kétféle minősítést nyert; egyik a „kielégítő", mondhatjuk „kiváló" a kerület lakói részéről ... a hála. A másik is elégítő, hanem nem kielégítő, még több „megelégítő" a fölöttes hatóság részéről, mert a vallásosság tanait hirdette. De ezen eszmék akadályai a szabadosságnak. Mit kérdezzük? Az utóbbi minősítés győzedelmeskedett és megfosztottak egy kerületet attól, akinek intenzív munkásságától féltek. Előléptetés leple alatt kárt tettek a tanítónak és egy helyesirányu munkálkodásnak véget vetettek. A minősítés nem meglepő, mert hisz eddig is volt minősítés, csakhogy titkos és előmenetelt nem akadályozó. Az új törvényjavaslat nyilvános, hátsó gondolatokkal telt. Azért viseltetik a tanítóság az uj intézménynyel szemben bizalmatlansággal. Erős a hitem, hogy a magyar tanítóságról készített hü és igazságos minősítési statisztika meggyőzi az illetékes köröket és nyilvánossá lesz, hogy magyar népnevelésünk oly biztos alapon nyugszik és annyira megbízható kezekbe van letéve — kivéve talán néhány nemzetiségit — hogy ezen agyoncsépelt és korai törvényjavaslat a későbbi években csak emlékeiből fog táplálkozni. Csak mumusnak állították elő, hogy a rakoncátlanoknak nevezettek féljenek tőle, a komoly munkások pedig napirendre térjenek fölötte. Elégületlenség és bizalmatlanság érzetével fogadjuk ezen furcsa mezbe öltöztetett törvényjavaslatot, de hiszem, hogy javunkra fog szolgálni, nem mintha többet és jobban dolgoznánk, hanem hadd tudja meg a világ, hogy a tanítók nyilvános minősítési statisztikája hü képét adja annak a nemzeti kultúrmunkának, amelyet eleddig minősítési törvényjavaslat nélkül is végeztünk oly odaadó lelkiismeretességgel, mint azt csak Isten tudni engedte. A minősítési törvényjavaslat nem nagy aggodalommal tölti el a tanítóságot, mert hisz egész életében ö is minősít. De szomorú tapasztalatokon okulva megingott a hite, AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Faludajkája a városban. — No leányom, jövő héten bucsut mondasz a falunak. Városba mégy szolgálatba, dajkának, már szereztek is számodra jó helyet. Igen finom uri házhoz kerülsz. Ott lesz ám még csak jó dolgod! .— Kis baba is van ott? — kérdi Mariska. — Van bizony egy aranyos kis pólyás baba és egy harmadfél éves fiúcska. A pólyás babácskát szép kocsiban tologatod majd, a fiúcskát pedig vezetgetned kell s játszadozol vele. — Oh be jó lenne akkor, ha édes anyám is ott lenne! — Oh, kis oktondim, hogy lehetnék én ott veled?! Én már csak itt maradok a faluban. Majd mikor tehetem, meglátogatlak. Csak jól viseld magadat. Szófogadó, engedelmes, szorgalmas és hűséges légy, hogy szeressenek. — Olyan leszek, édes jó anyám. — És meg ne feledkezzél a jó Istenről sem. Lefekvéskor, felkeléskor imádkozzál. Ételednél áldását kérjed s hálát mondj érte. — Ugy teszek, édes anyácskám ! — A rossz társaságot kerüld. Legjobb lesz, ha barátságot senkivel sem kötsz, mert csak rosszat tanulhatnál tőle. Legyenek barátaid, játszótársaid azok a kicsinyek, akiket dajkálnod kell. — Oh igen, anyácskám, hisz' úgyis a kicsikéket szeretem ! — Ügyelj a tisztaságra. Mind magadat, mind a ruháidat a lehető legtisztábban tartsd. És természetesen ugy kell ügyelned mindazok tisztaságára, amit csak rád biznak. — Szerettem eddig is a tisztaságot, ezután még jobban fogom szeretni. — Szeresd is leányom, ugy fognak téged'is szeretni, — mondja Cserné a leányának. •— Látod mennyi szép ruhát vettem. Ezeket mind a te számodra varrom meg. Mert hát kell, hogy elegendő ruhád legyen, hogy mindig tisztán és csinosan járhass olyan szép uriháznál, ahova kerülsz. Addig nem is megyek napszámba, mig el nem készülök a megvarrásukkal. A jó Isten lám megsegített a kis malacunkkal, hogy föltudtuk nevelni s szép pénzt kaptunk érte. Máskülönben bizony nem lett volna annyi pénzünk, hogy megvehessem ezeket a ruhákat. — Szegény cocánk! sóhajtja Mariska. — Ugy sajnálom szegényt. Jobban szeretném, ha inkább az volna meg, mint ezek a szép ruhák. — Hisz' igaz, én is sajnálom, de nem tarthattuk már tovább. Nagyobb szükség van már ezekre a ruhákra; — mondja a mama s kiszabja a ruhákat s azonnal varrásba fog. Éjt-napot egybetéve dolgozik, s idejében el is készül mindannyival. Az indulás előtti napon Mariska mégegyszer sorra járja házait, elbúcsúzik a kis babáktól s azok mamáiktól s ugy megsiratják a kis faludajkáját, mintha csak tulajdon gyermeküket siratnák. Telerakják kötőjét almával, körtével. — Másnap kora reggel elindulnak mamájával a városba. Többször visszatekint az utrói Mariska. Oly jól esik szivének az is, hogy a házak kéményeit látja a távolból s később már azokat sem, csakis.a templomtornyát. Végre az is eltűnik szeme elől. Ugy megfájdul akkor a szive. Mikor fogja újra látni az édes szülőfaluját! Nyolc órára már célhoz érkeznek. Ugy dobog Mariska szive, amint benyitnak az uj lakóhelye kapuján.Egy mosolygós, halványarcu néni fogadja őket. Ép' karján a csecsemője, kis fiacskája pedig szoknyájába fogózkodva áll mellette. — Nini, ez az a kis Mariska! — szól örömmel az urnő. — Oh be jó, hogy megjöttek! Annyi a dolgom, hogy elmondani is sok volna. Tegnapelőtt elment a cselédem s még nem kaptam ujat. így nyári időn mind haza siet mezei munkára. S igy minden házi dolgot magamnak kell elvégeznem. De olyan bajos ezektől a kicsinyektől!