ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-02-16 / 7. szám

hogy annyi mellőzésen átgázolva ez is egy ostor lesz, amellyel csak vágni lehet rajta. Függetlenségét látja veszélyeztetve, in­gadozó lett alatta a talaj, mert ebura fakó nem tudja melyiknek szolgáljon. Ha nemzeti mezbe öltözteti tényleg nemzetietlen nevelés­tanitását, félrevezeti államilag ellenőrző kir. tanfelügyelőjét. Ugyancsak káros szolgálatot tesz tanítványainak és saját lelkiismeretének, amidőn önös meggyőződése ellen cselekszik akkor is, ha lelkében becsületes embereket akar nevelni tanítványaiból. Ennek van kitéve a nemzetiségi vidéken müködö felekezeti tanitó, mert nem az állam a gazdája. Kielégiti a kir. tanfelügyelöt is, de eleget tesz a kenyéradó, nemzetiségi érzelmekkel telitett felsőbb hatóságának is. Ugy vagyunk ezen törvényjavaslattal, mint az ügynökökkel: ipar és kereskedelem szempontjából nélkülözhetlen, de mi és sokan látogatásuknak nem örülünk. Ha azonban álomból fölébredve, mámoros állapotban közénk csap. kelletlen bár, de valamit mégis csak rendelünk, ami nélkül el lehettünk volna. Később talán hasznát vesszük. Nélkülözhetlenségét pedig abban látom, hogy mivel minden tisztviselői osztály minö­sitéssel bir, ha mással nem is, de legelőbb ezzel emeltessünk hozzájuk. Ha nyugodt tárgyilagossággal fejteget­jük a minösités fogalmát, ez oly nehéz probléma, amelynek helyes és igazságos megoldása csak a lelkiismeretes pedagógiai látókörrel biró, az iskolákat, tanitóit és a helyiviszonyokat jól ismerő tanfelügyelőnek ad gondot. Azt is csak addig, mig több éves tapasztalatok után vármegyéjének tan­erőit és helyiviszonyait meg- és kiismeri. A tanitás mesterségének tudásával vér­tezett tanitó, erkölcsi és társadalmi állását megbecsülni tudó és körültekintő lelkiisme­retes munkássággal biró tanitó nem fél a minősítéstől, mert meg van győződve, hogy annak jutalma nemcsak miniszteri levél­tárakban elraktározott fizetést kiutalványozó dokumentum, hanem annak jutalma a lel­kében lesz, amidőn elmondhatja, hogy hi­vatásomat, amelyre fölesküdtem, hűen tel­jesítettem. Hegedűs Sándor. Néppárt — contra Jankovich. (Glosszák az Ipolysági ellenzéki értekezlethez.) Tényváz. Az „Alkotmány" és a „Honti Lapok" már részletesen beszámoltak arról a lelkes értekezlet­ről, melyet az országgyűlési néppárt az uj válasz­tások küszöbén f. hő 10-én Ipolyságon rendezett. Jankovich Bélának államtitkárrá való kinevezése folytán az ipolysági kerületben uj választási circum cisiónak kell magát alávetnie. A szónokok : Zichy Aladár gróf, a néppárt elnöke, Wilczek Frigyes gróf, Hontmegye szövet­ségi elnöke, Molnár János prelátus, Szmrecsányi György, Csernák Ernő képviselők, továbbá Schrei­ber Aladár és Viszolajszky Károly esperesek a kerület bizalmi embereinek a szivére valósággal rászórták a lelkesedés tüzes csóváját. A 300—400 főre menő értekezlet egyhangúlag kimondta, hogy Jankovich Bélával szemben néppárti, esetleg el­lenzéki jelöltet állit. Egy pár ipolysági honatya szinte szentség­törésnek veszi, hogy a kegyelmes Jankovich Bélával szemben az ellenzék zákányoskodni meré­szel. Mig a nagyvendéglőben hevesen folyik az értekezlet és a kormány tangálása, az egyik la­banc a kocsma előtt oda is szól a szomszédjához : — Ejnye komám rosszul teszik a pesti urak, hogy minket lázítanak. Több esze van Jankovichnak mint az egésznek ! — Aztán miről gondolja koma? — Miről? Arról, hogy olyan erányos uborka­feje van neki, mint a lopótök . .. Ki fog- győzni? Ezt egyelőre nehéz volna megmondani. Bár a mungók fene módra köpik a markukat. Biznak ebben a „láncos" következtetésben: Jankovich államtitkár; aki államtitkár, annak van pénze, te­hát Jankovichnak van pénze. Vagy hogy a logi­kával együtt a közmondást is megnyúzzuk: Jan­kovich beszél, a pénz ugat. Nehéz és heves választásra van kilátás. A győzelem a kerületbeli 21 plébános magatartásán fog eldűlni, akik óriási többségére az ellenzék számithat. Az ellenzék szándéka a legkiválóbb országgyűlési matadorokkal ellepni a kerületet az agitáció idején. Nagy fór lesz az, hogy az ellen­zék legjobb erői nem lesznek másutt lefoglalva, mint az országos választásokkor szokott meg­történni. Az ellenzékre nézve kedvező körülmény az is, hogy a kormány jelöltjének nem lesz anyaga a kortesbeszédekre. Az Ígéretek már kijátszták magukat. Viszont a kormánynak annyi a bűne, hogy a falusi 'bakter is „ex abrupto" kortesbe­szédeket vághat ki ellene. Van miről böviben! Hisz már a verklik is a kormány bűneiről zenge­nének, ha nem kellene attól tartamok, hogy a „nemzetőr" Pavlik megjelenik és meglövi vagy oszlásra szólítja őket. Kik a mungók? 1. Első sorban is a zsidók. Teszik azon axióma alapján, hogy szeretnék ők azt látni, me­lyik az a kormány, amelyiket ők ne támogatnának ! Az ipolysági zsidók a jezsuita generálisra is rá­szavaznának, ha kormánypárti volna. Viszont: a néppárt ellen szavaznának még akkor is, ha a néppárti zászlót olyan zsidó kezében látnák, mint mondjuk Heltai Ferenc, de eadem. 2. A vármegye hivatalnokai és a köztiszt­viselők (tisztelet a nagyon kevés kivételnek) Jan­kovich lajbi zsebében vannak. Csak ki kell őket onnan húzni. Hűek a rogyásig. Rajongnak bálvá­nyukért, mert egy sincs közöttük, akiben holmi személyes aspiráció ne lappangana. „Ahol a dög­test — úgymond az írás — ott gyűlnek a sasok is." Kölönösen a kétfejüek. 3. Az ipolysági kerület mungói a lutheránus falvak választói, akik felett a lutheránus papok és a pénz virrasztanak. 4. Egy-két kath. pap is fog akadni, aki számításból semleges lesz. Es ismét egy-kettő akad olyan is, aki főpapi tónusra még nagyobb szá­mításból beáll Jankovich gárdájába kortesnák á jobb koncok reményében. Lehet ugyan, hogy Tamás leszek. Adná a jó Isten! A jutalom, vagy akik burokban születtek. Ipolyság utcáin járok a közeli választási es­hetőségeket latolgatva. S várom, hogy mikor kezdi a rendőr kidobolni, hogy az etető-vályuk kitisz­títását már megkezdhetik. Mert nagyon időszerű volna . . . Egyesek már melleznek is. Ez saját patentu szó. Gombozik az, aki gombbal játszik. Mellezik az, aki mellel játszik, vagyis aki mellfeszitési gyakorlatokat vesz azon célból, hogy minél na­gyobb felülete legyen a mellnek és igy minél több férjen el rajta belőle — nem éppen a gomb­ból, hanem: az érdemrendből. Jankovich Béla kortesainak már meg is ren­delte (!) a kereszteket a Krupp-féle gyárból. A csillagos érdemrendeket meg saját maga készíti. Éjjel t. i. amikor a választási izgalmaktól álmá­ban csillagokat rug. S ha ezek a csillagok nem elégségesek, sok szép csillag ragyog még az égen. Azokat fogja jutalomképpen leaggatni. S ha ez se lesz elég, kapja magát és kedvelt híveinek domború mellére akaszt toronyórát lánccal. Mert mindent megtehet az, aki burokban született . . . — Ipolysági. Mariska kezet csókol az úrnőnek. S átveszi azonnal a kicsi pólyásbabát. Oh, mily gyönyörű­ség az! És minő aranyos a ruhácskája! Mariska szeme ismét azon csodás fényben ragyog, a sze­retet szent sugárzása árad szeméből. S ez ugy át­hatja szivét-lelkét, hogy nem is sir mikor édes anyja elbúcsúzik töle. Délután sétálni küldi Mariskát az úrnője a gyermekekkel. A csöppséget szép kocsiban tolja Mariska az utcán, a kis fiúcskát pedig kézen ve­zeti. Sokan jönnek-mennek el mellettük s Mariska köszön jobbra-balra, mint otthon a faluban. S mosolyogva fogadják az urak, úrnők s mások a köszöntését. Sok a bámulni valója minden lépten­nyomon. Mig végre elfárad a kis fiúcska, kéri Mariskát, hogy vegye fel. S igy a kis fiu Mariska egyik karjára kerül. S haza felé indulnak. Estén jó későre jár az idő mire lefekvésre jut. Mert sok a dolog a háznál s hiányzik a cse­léd kéz is. Ennélfogva, amint ágyba jut Mariska, abban a pillanatban elnyomja az álom. S reggel ugy kelti fel az úrnője, sietteti a már siró kicsi­kékhez. S igy történt aztán, hogy Mariskának csak a reggelinél jutott eszébe, hogy ő már az első napon nagy mulasztást követett el. S emiatt oly nagy lelkiismereti fájdalmat érez, hogy könnye csordul. — Miért sirsz, Mariska ? — szól hozzá sze­retettel az úrnője. — Ne búsulj, hamar viszont láthatod édes anyádat. Azt mondta, hogy a hét végén meglátogat, mert dolga is lesz itt a városban. — Nem azért sirok, néni, — oh jaj, bocsás­son meg, hogy ugy neveztem a tekintetes asszonyt, — hanem, hogy ugy elaludtam az este és most reggel is, hogy elfelejtettem imádkozni. — Csak ezért?! — szól mély megindulással az urnö. — No, azért ne sirj, te kis jóságom, te, megbocsájtja azt neked a jó Isten. Pótold inkább most mulasztásodat. Úgyis alszanak ismét a gyer­mekek. Mariska a sarokba fordul. Kis kacsóját össze­teszi. Átszellemülten susogja imáját. Az urnő reá­tekint. Csodálatos meghatottságot érez. Szemében könnycsepp jelenik meg. Maga sem tudja miért? És a keze önkénytelenül imára kulcsolódik. S imádkozik ö is. Cs. Virágok nyomán ... A sétány platánjai között daliás férfi alak végezte reggeli sétáját, bámulva a park rózsaszínű tuba bokrait, melyeknek hatalmas virágairól mohón csókolta fel a napsugár a harmatot. — Milyen csodálat ül arcodon — szólt a virág. Látom szépnek találsz, de félek, hogy szived titkos tervei merényletet szőnek ellenem. — Eltaláltad. Bírásod volna legforróbb óhajom. — Vigyázz I Kelyheink felett a város őrszeme ; bűnhődni fog, ki megrabol. — Pedig szőke fürtű leányka keblére szán­talak. — Titkos utakra, mi nem járhatunk, illatunk szabadon a népnek áradoz s érintetlenül várjuk hervadásunkat. Menj a csarnokba, hol bennünket pénzért árusítanak s vidd onnan társaimat sze­relmi hódolat gyanánt. A büszke bokornak hátat fordítva, flegmati­kus léptekkel indult tovább és sötétkék, a la bo­hémé csokorra kötött nyakkendőjét vigan lengette a májusi szellő. — Nem állok el tervemtől. Virágot kapsz szőke angyal, ha udvarolni még oly tilos is ! E gondolatok gyönyörével felnyílik a virág­üzlet ajtaja, a kíváncsi szemek elöl elrejtik a preparált pálmák árnyai, hol előkerültek a jég­szekrényekben konzervált virágok legszebb pél­dányai. — Drótot mellőzni! — szólt az arisztokra­tikus ur szívélyes mosollyal. Saját szárain köttes­senek diszes csokorba s aranyszál csatolja hozzá e névjegyet. Az ideál külvárosi cime feljegyeztetvén, a megrendelő gyorsan kiillant s a „mademoiselle de magasin" leheletével bontogatta a tavaszi bim­bók szirmait, hogy a természet remek produk­tumai ujjainak engedelmeskedve, a kötészet har­móniájában érvényesüljenek. Ugyanezen pillanat­ban felhúzódik egy első emeleti lakás redője s a féltékeny asszonyka látcső segítségével igyekszik kalandszerető férjét felismerni. — Ah! Virágcsarnokból? Névnapom nincs, születésnapomat nem szoktam ünnepelni — jour­jaink szünetelnek — itt csak bűntény foroghat fenn, a férfi kihágás megbocsájihatatlan ballépése. Szerető szivén erős hullámokat vert a gyanú kinzó érzete s gondolataiban stratégiai fogások hajszolták egymást vad indulattal. Tétovázásra nincs idő, itt tenni kell, meg­előzni a további fejleményeket. Lázas izgatottsá­gában köpenyt öltött magára és kifontolt eszméi­nek biztos diadalán ujjongva, benyitott ugyanazon üzletbe, honnan férje pár perc előtt távozott. Idegességét ügyesen elpalástolva, két cserép­virágot választott. Kérem e cikláment és asaliát oda küldeni, ahova férjem az elébbi virágokat rendelte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom