ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-12-14 / 50. szám

XVIIL évfolyam, Esztergom, 1913. december 14. 50. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Óh azok a futuristák! Esztergom, 1913. december 13. Olaszországot és Franciaországot már meghódították. Most az ólomlábu német birodalmat nyaldossák bengáltüzü lángjaikkal, s természetesen a kulturális importokból tengődő honi „tudomány és művészet" is kezdi táncait járni. Hivei nem csekély száz évvel, hanem legalább 2—3 századdal előbbre képzelik magukat a formák bilincseiben nyögő kortársaiknál. „A világ nem volt — hanem lesz!" A mult összes tradícióival nem ér egy fabatkát sem, a „jövő" emberei, mi fiatal óriások, meglátó zsenik, mi hozzuk meg a világnak az igazi értékeket nemcsak művészet, és irodalom, hanem társadalmi, politikai és vallási téren! Mert a futurizmus nemcsak hosszuhaju festőművészek hóbortja, nemcsak a legmodernebb poéták divatja, hanem a közélet minden terére átcsapott a tudománytól kezdve a politikáig. Létre szólította — ki hinné —• az automobil és a repülőgép. A száguldó automobilon és a magasba emelkedő aeroplánon vagy 2000 méternyire a föld szine felett Marinetti, a futurizmus alig tiz éves atyja (életkorra nézve még nem 30 éves) futurisztikus „meglátásokat" kapott. A mozgás minden! A mozgás a legszebb a világon! S ezt az eddigi művészet nem tudta merev formáival reprodukálni. Nem csoda, hisz erről csak a modern technika vívmányai adnak igazi fogalmat nekünk. „Tüzes Isten a fém családjából" szólítja meg a száguldó AZ EgERGOM" TÁRCÁJA. Rózsika. Volt nekem egy kis barátnőm. Rózsikának hívták. Piciny hat éves leányka, akit akkor „Tündérnek" csúfoltunk. Én is gyermek voltam, szilajképü, gondnélküli gyermek, aki sírtam mosolyogva és örültem mindennek. Rózsika is örült nekem s boldogan játszottunk árnyas kertünk alatt. Kicsiny patak szelte át a kertet s fecskék szálltak a patak nyomában. A végtelen réten, mely mögötte zöldéit, sugárszemü pásztorfiuk furulyái szóltak. Most is hallok egy dalt, mely akkortájt zengett: „Gyermekkor a bánat szemfödője ..." Mintha messze lágy húrok szólnának s lassan, félve felém közeledne azok bús akkordja. Öt reszkető ujjam a szivemen nyugtatom: itt. . . itt. . . itt van a mult. . . Pezsgős lánykák könnyed mozdulata, napsütötte barna fiuk gyöngéd mosolyai — s én már többé gyermek nem leszek . . . Nem leszek az, aki voltam, erdőtjáró kicsiny fiu. Csak ugy néha szól bennem egy sóhaj, mintha attól fosztottak volna meg, amit nem értettem, amit nem is láttam, de amit éreztem. S ki fosztott meg tőle ? Az idő . . . Hol van ? Hol keressem ? Tudom, hogy itt s hiába szólítom. Rám se tekint. Pedig itt van. Újból visz valamit, újból engem s mégis itt vagyok. Álmaimban hessegetem, szép napokon az útjába állok. De ő csak megy, mélán, egykedvűen. Nem figyeli bánatomat, visz magával, sodor az életbe. Érces kapuk zárulnak mögöttem. Felelős szerkesztő: R0LKÓ BÉLA. automobilt, s leszállva a repülő aeroplánról szinte fejét vesztve mindenütt csak mozgást lát. .. Azért tollat ragad és „manifesztumot" ir a világnak, melyet kifüggesztenek Milano utcasarkain: „Gyújtsátok fel az összes könyvtárakat ! Nyissátok meg a csatornákat és áraszszátok el vizükkel a muzeumokat. Hah! ragadjatok fejszéket, csákányokat s pusztítsátok el a monumentális épületeket!" Majd kissé nyugalomhoz jutva igy morfondíroz : „A művészet múzeumai temetők, melyeket csak egyszer évenkint érdemes meglátogatni. A művészet főcélja a mozgást ábrázolni. Ez eddig nem sikerült. Tehát három évezred művészete hangtalanul elmerülhet az Orkusba." A mozgás alatt azonban korántsem az eddigi művészet által is ugyancsak felkarolt életet értik. Nem. A futuristák az életnek s kivált a szellemi életnek esküdt ellenségei. „A fémek és kövek érzelmei (?) és ösztönei nemsokára hálásabb tárgyai lesznek a művészetnek, mint az ember" — Marinetti szerint. „Mostantól kezdve (!) egy darab izzóvas, egy sárgöröngy stb. sokkal érdekesebb és vonzóbb, mint egy szép aszszony nevetése vagy sirása!" Az anyag és a gép istenitését hirdetik a futuristák. Részletesebb programmjuk következő pontokba foglalható össze: 1. A veszélyek szeretetét akarjuk énekelni és az örült vakmerőséget magasztalni. 2. Művészetünk főelemei: a bátorság, merészség és a lázadás lesznek. 3. Eddig az irodalom a gondolkodó Amit láttam, nem veszem már észre s ami voltam, nem tudom mikor volt. Folyton végzek s mindig kezdek. Újból újra ujat látok s ez mind olyan régi.. . Ösz van. Vizek mellett tétovázó fűzfák. Alattuk a leveleknek sápadt szine nyugszik. Közöttük járkálok s szedegetem őket. De csak a szebbeket. Felszedem s újra elszórom. Minek nekem ? Szomorúan keringőznek körülöttem, majd a szeliő viszi tova, számkiveti. Egyik részük a víz partján roskad össze, másik részük a habokba merül s ki tudja, hogy hol és mikor szállanak ki újra s ki tudja, hogy hol és mikor szedik őket újból össze! Talán soha. Igy lennék hát én is? Az idő prédája? Mi ez? Rózsikának bogárszeme csillog felém. Messziről.. . a temetöböl. Angyali mámorban szűzi imát mondva értem esedezik. És a Mindenható meghallgatja szavát. Boldog vagyok. Néhány év mögöttünk, mikor egymást láttuk. Egy szomorú őszi délután kimentünk a temetőbe. Sokan voltak ott és imádkoztak sirva. Mi nem imádkoztunk. Mi csak mosolyogtunk. Jött az alkony, fényes lett a temető bús képe. Csodakép volt. Gyertyák égtek a sírokon s Rózsikának tetszett. Gyermek, ifjú, asszony, férfi egyaránt volt látható. Koszorúkat vittek s csendesen a sírokra helyezték. Soká, soká jártuk a temetőt. Sötét este volt már, amikor leültünk. Egy kereszt tövében. Ott nem égtek gyertyák, koszorút sem láttunk. Szomorú volt a sírdomb is, elhanyagolt s neuu> tetszett senkinek, Nem tudtam, hogy kié lehet, nem is voltam kíváncsi rá. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. mozdulatlanságot magasztalta; mi az aggressiv mozgás, a lázas álmatlanság hivei vagyunk ; a veszélyes ugrást, a pofont és ökölcsapást magasztaljuk. 4. A világot egy uj, s az egyedüli igaz szépséggel gazdagítjuk: a gyorsaság szépségével. Egy száguldó pöfékelő automobil szebb, mint a Samotráke-i csata ! A régi mesterek hónapokig dolgoztak müveiken, a futurista festő félóra alatt kész az ö patzerei-ével. Még ha fizetne, se akasztanád ki képét szobádban, de azért ö fölényes mosollyal beszél a Rafaelekről és Tiziánokról. Irodalmi téren céljuk nem kevesebb, mint minden grammatika és stylisztika elpusztítása. 1. Félre minden melléknévvel, az csak kolonc és akadályozza a szouverén főnevek „gyors röptét." 2. Félre a módhatározókkal melyek valóságos béklyói a stylusnak. Főnevek és igéknek (még pedig infinitivusban!) van csak jogosultságuk. (A csata futurista leírása körülbelül igy fest: Nehézség + szag Dél 12 3

A muzsika kiabálás tűz bumbum alarmirozni ropog csörömpöl mars patkók nyeríteni bors verekedés jázmin + muskatály ágyúzni cipövrakkok békák klippklapp zűrzavar kloaka stb. 3. Minek az Írásjelek?! Pont és vessző csak időveszteség és a gondolatrestséget szolgálja. E helyett itt-ott mathematikai és zenei jelekkel lehet jelezni a gondolatok „ erányát." 4. Hát még az időmérték és a rím, Rózsika már nem mosolygott. Könnyezett és ezt mondta: — Itt alszik a mamuskám. Én nem szóltam semmit. Egy kissé sajnálI tarn, de szivem nem fájt. Egy kis idő múlva újból szólott hozzám: — Itt van az apuskám is . . . Csend lett. Nem tudom, hogy mit éreztem, csak Rózsikát néztem. Elmerült magába s nem volt szava hozzám. Nem tudtam, hogy miért néma, azt sem tudtam miért méla, bánatos. Csak azt láttam, hogy sóhaja fuldoklik. — Szegény, szegény, szegény leány — gondoltam magamban. Megfogtam a piciny kezét s hazafelé ballagtunk. * Nyolc év múlva újra együtt jártunk. Derült szép idő volt. Pihent a természet, mosolygott és örült. Mi is vele éreztünk. — Milyen szép most minden! — szóltam enyelegve. — Gyönyörű — viszonozta halkan. Hosszan, hosszan néztem Rózsikát. Aranyszőke selyemhaját. Igy haladtunk együtt. Most már szebb volt, mint nyolc évvel ezelőtt. Én is mást éreztem. Nagy volt előttem a világ, szép és boldogító. Álmodni sem győztem Rózsika oldalán. Ifjú szivemben égi remény játszott, fölsodort a mennybe, a lányka szivébe. Ott pihentem csendben, félve és titokban. Megálltunk a fenyves alján. Leikeink villantak