ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-11-01 / 44. szám

ebből a hitből fakad a katholikus tanitó öntudata, az az öntudat, amely keresztülveti magát az élet kicsinyességein; az az öntudat, amely a dolgok fejlődését, változását sub specie aeternitatis szemléli ; az az öntudat, amely a szeretetteljes alkotó, nevelő munka éltetője, energiája. „Ez az öntudat a munkakedvnek, a türelemnek, a békének és az Örök életben horgonyzó reménységnek kimeríthetetlen forrása. Ilyen öntudatot adjon az Úr minden katholikus tanítónak." Ez nagy vonásokban a főpásztor szózata. Lehetetlen ki nem éreznünk belőle azt a végtelen szeretetet, amellyel a tanitókon csüng; át kell éreznünk nemes szivének azt az érzését, amivel a keresztény nevelés fontosságát belátva, ápolásán buzgólkodik. Szavai a krisztusi lélek virágos kertjének rózsái, melyeknek illatát széthordja az esti szellő s felüdíti a negy eszmék rendithetetlen bajnokait. Vajha eljutna ez a szó minden keresztény hajlékba, vajha beférkőzne minden sziv mélyébe. Ilyen irányítás, ez a lelkesités kell, hogy megteremje gyümölcsét, amely a keresztény nevelés megújhodásának lesz bőséges tápláléka. Magyarország kath. tanítósága büszkeséggel fűszerezett hálával tekinthet nagy főpásztorára! Szervezkedés a vidéken. A ker. szociális szervezkedés fontosságáról levelet intéztek szerkesztőségünkhöz. Mások buzdítására egész terjedelmében közzétesszük. Nagyiévárd, 1913. okt. 28. Tekintetes Szerkesztő Űr! Legyen szives egy kis helyet engedni b. lapjában alábbi soraimnak. Minthogy rendes olvasója vagyok az „Esztergoménak, tudom, hogy az „Esztergom" szívesen és sokszor foglalkozik egyesületi ügyekkel és bővebben is beszámol ilyenekről, ha értesitik. Azért fordulok most én is soraimmai a tek. Szerkesztő Úrhoz abban a reményben, hogy közli néha-néha a mi egyesületünk ügyeit és mozgalmait b. lapjában. Ez annál kívánatosabb volna reánk nézve, mert vidékünk papsága majdnem kivétel nélkül olvassa az „Esztergom"-ot és mi azt szeretnők, hogy tudomást szerezzenek rólunk, hogy igy elsősorban a kath. klérus — felbuzdulva községünk példáján is — terjessze a keresztényszociális eszméket. Többször lehet hallani, hogy a keresztény-szocializmus nem tud gyökeret verni falun, még pedig azért, mert a falusi lelkészek nem karolják fel úgy e mozgalmat, ahogy tehetnék és kellene is tenniök. Mig a szociáldemokrácia már falun is elég erős, addig ker. szoc. falusi egyesületekről alig lehet hallani. Több községet ismerek itt a környéken, ahol erősen propagálják már a vörösek elveiket, sőt egyikben-másikban már szervezve is vannak. Ezekben a községekben A tél már régen elmúlt, a természet felébredt s megszólaltatta túlvilági hangszerét, azt a számtalan húrú Aeol hárfát, amelybe a hangot az erdő zsongás, a darázsdöngés s a kis madarak csicsergése lehelte, gyönyörű harmóniává egyesülve. Minden olyan szokatlanul szép volt. Uj köntösben, uj főkötőben diszlettek Isten alkotásai s örömmel hirdették vigadva dalolták az ég dicsőségét, mely őket az életnek ajándékozta. S ebbe az uj világba, uj életbe egy öreg ember lopódzott be. (Itt hagyta talán a tél mutatványul. Ott gubbasztott mozdulatlanul két sirdomb között, nem tudta, hogy melyikre boruljon, mind a kettőt szivébe szerette volna zárni s magával hordani drága kincseiket. Végre megmozdult, deres haját hátra simítva és csendes, zokogó hangon imádkozni kezdett. A nagyszemü rózsafüzéren lassan mozogtak a szemek s ajka meg még lassabban mozgott. . . . imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen. Felemelte fejét, rá nézett a viharverte Mária szoborra s olyan megkönnyebülést érzett, oly fiatalnak, erősnek képzelte magát ismét, mint régenrégen volt. Fátyolos szemeivel nézett a múltba, elébe tárultak ismét az ifjúkori boldog évek, a feledő emlékek és a sajgó érzések. Most meg már nem volt senkije, nem volt aki felrázza őt, aki édes turbékoló hangon a fülébe búgja — papuskám, mit búsulsz, nézz reám, no papa, szeretlek, ugyugy olyan nagyon szeretlek. Nem volt már ki lecsókolja gyöngyöző verejtékét, itt feküdt az is, az ő Micije, Janija mellett. Az öreg azonban most megfeledkezett Miéiről, gondolatai messze ragadták s mintegy varázshatalommal fogva tartották. kellene kibontani a ker. szoc. zászlót! Nem szabad várni, mig az ellenfél már szervezve van, mert akkor bajosabb a darázsfészekbe nyúlni. Nekünk kell megelőzni a vöröseket, különösen olyan falvakban, ahol sok az iparos, mert, hogyha mi nem mozgunk, előbb-utóbb biztosan a szociáldemokraták vetik ki hálójukat községeinkre. Ez birt rá minket is, hogy Nagyiévárdon ker. szoc. egyesületet alakítsunk. Szomszédban már szervezve vannak a vörös elvtársak s igy biztos, hogy egy szép napon átrándultak volna hozzánk is, hogy sok, derék iparosunkból szociáldemokrata elvtársakat faragjanak. A m. kir. belügyminiszter 1913. júliusban hagyta jóvá alapszabályainkat, igy tehát nagy eredményekről még nem számolhatunk be. Most még csak a tagtoborzás folyik, de e téren szépen haladunk, mert alig 3 hónapja kezdtük meg működésünket és már 40 tagot számlál egyesületünk, ami tekintve azt, hogy a községnek alig van 2500 lakosa, igen szép eredmény. Már több gyűlést is tartottunk. Mult héten pedig (okt. 18. és 19-én) rendezett az egyesület színielőadást is két napon keresztül. Szinre került tót nyelven „Bedrnik mester" c. 5 felvonásos vígjáték, amelyet a tagok közül toborzott dilettáns színészeink igen jól adtak elő. Különösen kitűnt ügyes szereplésével KujanPriorel Ferenc, aki bátran felléphetne akármelyik vidéki dilettáns színpadon. Azonkívül volt még az első napon magyar monológ („A titkár." Előadta. Tihlárik János, (III. é. jh.), a másik napon tót monológ. Most pedig az ádventi vasárnapokon megkezdjük népművelő előadásainkat (vetitett képekkel), amelyek lefolyásáról szinten hírt fogunk adni. Kiváló tisztelettel Sehikuta Miklós, lelkész, e. elnök. HÍREK. Csattanó. Esztergom, 1913. okt. 29. 0 mennyi sokan, a társadalom minden rendéből zokogva kiáltanak fel: — Elmúlott a párkányi vásár ! És sirnak ifjak, sírnak vének, keserűen siránkozik a pajkos diák, a grasszáló hivatalnok, a glaszé-keztyüs mesterlegény, s a kereskedő segédek nemkülönben hamisfogas vénkisasszonyok, szeleburdi varrólányok,szolgálók, szakácsnék és más fajta rangbéli vászoncselédek, ezek mindannyian sürü könnyhullajtások között jeremiádozzák el a párkányi vásár elmúlását. No igen. Mert párkányi vásár csak egyszer egy évben van, amikor a diák néhány hatossal végig lökdösködik a vásártéren ; a hivatalnok ember pár héttel ezelőtt lemond könnyű szivvel és nagylelkűséggel a feleslegesnek látszó vacsoráról; a mesterlegény öt krajcáros szalonna helyett csak Ott járt a Csorbáék kertjében s leste, mikor fog a veranda ajtaja kinyílni s mikor fogja Ilonka szöszke fejét kidugni rajta. Újra csak a régi érzések, rajongó vágyak zsongtak ereiben, amelyek akkor eltöltötték ifjú keblét. Aztán Ilonka kijött, leültek a rózsalugasba s a levelek között átsurranó holdnak sugarainál szőtték arany szálakkal a rózsás jövőt. Az aranyszál azonban ketté szakadt, Ilonka anyja szakította széjjel. Jött ugyanis a faluba az öreg orvos helyébe egy uj, fiatal, szép és még hozzá gazdag. Látogatásai alkalmával megismerkedett Ilonkával s azóta napos vendége lett a háznak. A mama reményleni kezdett, a fiatal vadásznak pedig távoznia kellett, mert hisz' olyan nagyon szegény volt, bajuszán meg kis állásán kívül nem volt egyebe. Ilonka meg sokáig sirt, hervadt, mint a virág, mikor a napot elveszik tőle, de aztán megnyugodott, bár a seb tátongó maradt szivében. A fiatal orvos felesége lett. Egyedül laktak ott az erdő szélén, egy kis zöldre festett házban, amelynek vörös cserepei szokatlanul tűntek fel a zöld környezet között. Az ablakokban muskátli virágzott s valami futóka nyújtózkodott végig a falakon hosszan, lomhán. A kis udvar csendes volt, még a galambok is behúzódtak, nem tetszett talán nekik az élet. Mikor aztán az este eljött, a hold meg felúszott az égre, hogy fakó fényével lemosolyogjon a pihenő földre, egy hosszú fehér alak lépett ki l a házból, végig lebegett az udvaron, mint a hazajáró lélek s aztán eltűnt a lugasban. A szellő lágy fuvola hangokat hozott, oly siró, fájó hangok voltak azok, hogy egészen belevésődtek Ilonka lelkébe. A fuvola meg csak sirt, panaszkodott az égnek. Az orvos haza jött, bement a lugasba s a fuvola pedig elháromért vesz magának agyonégetett töpörtyűt; a kereskedősegéd fél hónappal a vásár előtt lemond a cigarettázásról (mert állítólag az orvos rendelte, hogy szokjék le a dohányzásról.) Mikor azután egy zacskó rézgaras összegyülemlett, beváltja koronásra, esetleg kétkoronásra, mert ugy dukál, hogy nagy pénzzel fizessen az Elvira önagyságának, aki 40 fillér ellenében a jelen mult és jövőbeli élet folyását a pasasnak elmondja. Mennyi sok élvezetet is nyújtott a párkányi vásár! Ehetett az ember félig és egészen nyers gesztenyét. S az idén már nem illatozó vánkosok alatt melegedett a gesztenye, mert az alispán ur ugy határozott, hogy nem szabad vánkos alá takarni, mert kolerát okoz, noha „a sült gesztenyének közkedvelt hőfoka", ezt mondja az alispáni rendelet, a vánkos nélkül nehezen biztosítandó. — Cukrokat csak üveg atatt volt szabad árulni. Ugyanis az üvegre ülepedett por könnyebben szállhatott az édességre, amidőn a röttszakállu izraelita az üveget felemelte. Volt nagyszerű libafesték pompás zöld színben is, forró virsli, óriás kifli és egyéb más gyermekbeli kívánságok. Mikor igy jóllakott az ember, ihatott rá bizonytalan szinü itókát, melyre aztán ráfogták, hogy must. Igy felkészülve ez ember agyon ringispileszhette magát, megnézhette a trancia tanagrát, ahol a pesti dobutcából ideszállitott kimustrált deli szüzek fosztogatták ki a bámészkodókat. Láthatott törpe gyerekeket, békákat és gyíkokat, falatozó arabsot, aki mellesleg a bpesti szerecsen-utcában született, megnézhette a bábszínházat is, ahol nagyon jól lehet az embernek szundikálni a vásári zaj és lökdösődzés után. Ha maradt még pénz, le is vetethette magát egyik-másik gyors masinánál és 60 fillér ellenében kaphatott olyan képeket, amelyek találós képeknek is használhatósak. Ez hát nagyjában a párkányi vásár. Nagyobb korhüség szempontjából ugy kell képzelni nyakig érő port, kajdászó, káromkodó embereket, trombitázó fiatalságot, berúgott, hadonázó embereket is. És ezeket siratják az emberek, fiatalok és vének, hogy elmúlott minden baj nélkül s nem kapott senki se kolerát a sok mindenféle zagyvaléktól ... { Fidibusz. Krónika. Muladozik az ősz, mint elmúlt a nyár is, Véget ért immár a párkányi vásár is. Elmúlott a lárma, elnémult a verkli, Csendes álmainkból immár mi sem ver ki. De mi az? Mi száguld ott az uton frissen, Melyen én már csak a futó szelet hittem ? Autó az bizony a nánai uton És idegen utas jön be az autón! hallgatott, vagy a szél másfelé vitte az erdő hangjait. Nagysokára aztán ö is megnősült, de felesége korán elhunyt s csak egy kis leánykája maradt, az aranyos Micó. Most meg már az is halott, meghalt . . . kiért? Janiért, Ilonka fiáért. Az öreg ökölbe szorította kezét s szaggatott hangon mormolta: — Nem volt elég, hogy lelkemet rabolta el még leányom is a martaléka lett. Puha járású öreg asszonyka állt meg mögötte, oly váratlanul, mintha csak a földből nőtt volna ki. A nem várt találkozás azonban megijesztette, szive oly hangosan dobogott, hogy szinte hallható volt. Távozni nem akart, mert hisz' kereste az alkalmat, hogy beszéljen vele, közeledni meg nem mert, mivel bűnösnek érezte magát. Ott állt tehát tanácstalanul, földbe gyökerezett lábakkal. Susogott, de csöndesen, ugy, hogy csak a lelke értette meg, s az adott neki vigasztaló választ. „Menj, kérd meg őt, ő megbocsát neked ... no ne félj, siess." Az öreg aszszony azonban nem tudott egy lépést sem tenni, térde megremegett, s összeroskadva fiának a sírjára esett. A kis fehér csokor kiesett a kezéből, végig gurult a sirhanton s megakadt az öreg vadász térdein. Az felriadt, a csokrot felkapta s meplepetve nézett a sirra, ott feküdt hűtlen Ilonkája. Öklét összeakarta ismét szorítani, de nem l ment, minden ereje a szivét bástyázta körül s azt szorongatta. Oly gyengének érezte magát, mint egy bárány. Hozzá meg még valami szokatlan vágy lopakodott szivébe, újra szeretni érezte ezt a hűtlen szószegőt, újra szivéhez szerette volna szorítani, mert hisz egyformán kaptak Fortuna serlegéből. Lassan hozzáment, reszkető ke-